Független Magyarország, 1960 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-01 / 1. szám
Registered at the CP.O., Sydney, lor transmission by post as a newspaper. TIZEDIK. JUBILEUMI ÉVFOLYAM Független Magyarország Vol. X. No. 1. — 1. 1. 1960. FREE HUNGARY 1/9 X. évf. 1. szám. — 1960. I. 1. A) TIZEDIK ÉV KAPUJÁBAN A kerek évszámok mindenkire ható bűvölete-e, vagy csak az arra való emlékezés, hogy milyen hosszú ideje jelenik meg, ez az újság, nem tudom. Valószínűleg ez is, az is. S még egy-két tucat másféle ok, ami meglassítja ennek a cikknek a megírását... Leginkább talán a viszonylagosság érzése és látása, ami a tizedik évfolyam megjelenése előtt meggondolkoztat. Mert tíz év, különösen egy hírlapnak az életében, nem kis idő. Mégis, eltörpül egy állítás mellett: elmúlt. S méghozzá igen sebesen és visszahozhatatlannak A most kezdődő tizedik évfolyam végén tíz, nem is vaskos kötet foglalja magában azt a munkát, amiről mindannyian, akik a lapot készítjük: szerkesztőség, kiadóhivatal, nyomda, úgy érezzük, hogy életünknél is több. Életünk értelme. Tíz porosodó és egyre inkább sárguló kötetből áll a látható eredmény. Mert a másféle eredményt csak sejteni lehet. Most, a tizedik év kapujában, magunkról is írhatunk. Magunkról, akiknek magánélete, jószándéka, gondja — az újságban nem hagyhat és nem is hagy nyomot. Csak tanu mivoltunk, mellyel a szerkesztőség belső és külső munkatársai nyomon követik a lap olvasóit érdeklő eseményeket, áramlatokat és távoli sóhajtásokat ... Ha válaszolni akarok arra a kérdésre, hogy a tizedik év kezdetén miben látom a “Független Magyarország” eddigi létezésének és munkájának legfőbb értelmét, akkor azt mondhatom, hogy én két dologban is látom. Először abban, hogy mind a szerkesztőséget, mind az olvasókat immáron egy évtizede sikerült a valóságnak, a tényeknek megfelelően, tehát őszintén és jól tájékoztatni minden olyan ügyben, melyhez különben — a dolog természeténél fogva — máshol nem jutottunk volna hozzá. Másodszor: azt hiszem jó lelkiismerettel írhatom le, hogy ezen a földrészen sikerült megakadályoznia ennek az újságnak minden olyan mélyreható ellentét, gyűlölet kialakulását, melyre más földrészeken és államokban oly sok a példa. A “Független Magyarország” egész Ausztráliára és három esztendeje amerikai és európai államokra is kiterjedő olvasótábora között ezt a pozitív és ezt a “negatív-pozitív” hatást értük el. Mert másféle “egységet”, azt valóban nem sikerült kiformálnunk. Aki azonban ismeri az itteni, vagy a bárhol máshol élő magyarság rendkívüli összetételét, származási, anyagi, politikai, vallási sokszínűségét, mely igen alkalmas lehet arra, hogy örvénylő tohuvabokut mutasson, talán megelégszik azzal, hogy a “Független Magyarország” tíz év alatt soha nem vert éket emberek és csoportok közé, és egyetlen egy számunkban sem jelent meg személyek ellen irányuló támadás, sőt kívülről jöttre adott visszavágás sem. Lehetséges, hogy silány eredmény ez. Tizedik esztendeje igyekszünk megvalósítani és mondhatom, nem könnyű munka. Mert sokszor sokkal könnyebb “jól megírni”, “odamondani”, “leleplezni”, mint az ilyen kéziratokat félretenni, kihűlni hagyni és elővenni a szúró tollhegy helyett a gömbölyűhegyűt... Ez a magatartás és ez a két részletben elmondott “eredménymérleg” sokáig és sokaknak — ma már egyre kevesebb olvasónknak — okozott érthetetlen és megfejthetetlen problémát. Volt, aki “ravasz diplomatának”, “óvatos duhajnak”, ismét más “iránytalan” és “határozott állásfoglalástól rettegőnek” minősítette a lapot. Ezek a szavak, azonos érzelmek pontatlan megfelelői. Azt akarták kifejezni, hogy a “Független Magyarország nem “harcos” lap, mely ezért vagy amazért “küzd”. Mi abból a keresztény és humanista álláspontból indultunk ki, hogy a világban nincsen fekete és nincsen fehér. Legalábbis igenigen ritka. Legáltalánosabb a szürke szín, a fekete és fehér különböző arányú keveredése . . . Abból indultunk ki, hogy mind a nagyvilág, mind a magyar világ — következőleg a magyar nép — az elmúlt évtizedekben olyan átalakuláson megy át, ami rengeteg zavarral, fájdalommal, egyéni tragédiákkal van tele. És olyan bonyodalmas egyéni, társadalmi helyzetekkel, melyekben csak az elmebajosok vagy kontárok merik magukra ölteni a legfőbb bíró palástját és mondhatnak ítéletet múltról-jelenről. Abból indultunk ki, látva, vagy csak sejtve, hogy mi történik körülöttünk, hogy lapunkat nem állíthatjuk egyik küzdőtábor szolgálatába sem, nem szegődhetünk egyikhez sem hűbéres jobbággal. Márcsak azért sem, mert a táborok száma nem kettő, hanem több, így döntve természetesen tudatosan vállaltuk az összes hitviták és vallásháborúk, összecsapó szellemi áramlatok senkiföldjének gyakorta veszedelmes környezetét, ahol nem egyszer a magunkhoz hasonló magatartás a szembenálló feleket időről-időre abban egyesítette, hogy a sehová sem csatlakozóra minden oldal tüzet nyitott. A “Független Magyarország” nem “emigráns lap” és nem “helyi lap”. Sem ez,sem az .... Emigráns lapnak lenni: céltalan vállalkozás. A helyi lapok egy-egy város, vagy ország területén belül komoly szolgálatot tehetnek az olvasóközönségnek. Hogy egy újság ez-e, vagy sem, az attól függ, hogy minek szánták indulásakor. A “Független Magyarország”ról írta egyik olvasónk, hogy a hirdetéseket nem tekintve “a lap nyugodtan megjelenhetnék a világ bármely részén”. Ezt a megállapítást elismerésnek tartjuk. Emigrációs lap sem vagyunk s az ilyen minősítés ellen mindig tiltakoztunk. Mi ennek a magyarázata?! Az emigráció elkülönülést, s idővel elszakadást jelent a hazától. Minden nemzet emigrációjának a sajtója kinyomatott bizonyíték erre. A politikai emigráció egyik lapjának lenni kényelmes álláspont. Egyszerűen a tagadás alapjára kell helyezkednie az újságnak és a lap megszűnéséig a “nem” szót kell nyíltan, vagy közvetve hangoztatnia. Ez egyben népszerű is, mert ahogy múlik az idő, annál többen és többen hajlanak arra, hogy az egyszerű kis “nem” szócskával minden problémát elintézzenek és az új országban békességüket ne engedjék megzavarni. Nem és nem. Régen folyik a vita arról, hogy a sajtónak mit helyes tennie: az adott közvéleményt kell-e kiszolgálnia, úgy, hogy lehetőleg mindenben igent bólint és hízeleg neki, vagy csak szolgálnia kell a közösséget? Esetleg úgy is, hogy a lap, vagy egyes cikkei “kényelmetlenek”. Természetesen a kényes problémákat felvető írásokra gondolok. A vitát általában az szokta eldönteni, hogy kinek mi a szempontja, vagy amint azt a filozófusok mondják: “mi az értékrendje”. Úgy döntünk, ahogyan az élet szellemi, erkölcsi és anyagi dolgait magunkban rangsoroljuk, értékeljük. Azok, akik a sor elejére a minél több s gyorsabb “kasszasikert” helyezik és minden mást ennek rendelnek alá, a kiszolgálást, azok, akik elvi értékeket tesznek a sor elejére, a szolgálatot választják. A “független Magyarország” magyar lap, mely most és éppen nem Budapesten, hanem történetesen az ausztráliai Sydneyben működő nyomdában készül. Azonban nyomhatnák más világvárosban is. A “Független Magyarország” legfőbb és egy napig sem feledett hitvallása az, hogy nem fogadjuk el a külföldön élést mint izoláltságot! A lapot a mindekori magyarországi élet, a sokszor kifejtett “magyar valóság” egyik részének tartjuk. Tudjuk, hogy ebben a szellemben végzett munkánknak a külföldön élő magyarokon kívül Magyarország területén, és az utódállamokban is van visszhangja, van hatása. Munkatársaink akár itt laknak, akár Európa, vagy Amerika valamelyik városában, úgy tekintik magukat, mint akik felelősek minden leírt szóért. Mintha odahaza egy viszonylagos sajtószabadság idejében írnák a lapot. Nem pedig kényelmes zsöllyékben hátradőlve, bombabiztos fedezékből, messziről. Azért vagyunk külföldön, mert a véleményünk tisztességes és megokolt kimondására ma csak Párizsban, New Yorkban, Londonban, vagy Sydneyben s nem Budapesten van lehetőségünk. De nem azért élünk külföldön, hogy a sajtószabadság lehetőségével nagyokat mondjunk, múlton rágódjunk, álomországot építsünk. Amikor írunk, arra gondolunk, hogy ha legalább akkora sajtószabadság lenne Budapesten, mint amekkora ma Varsóban van, vagy 1949-ig Magyarországon még volt, megmondanánk-e ezt vagy azt, figyelembe véve hazánk és népünk helyzetét, és a leírt szó súlyát és felelősségét, így írni nem könnyű. Azonban ha nem akarunk sem helyi lap lenni, sem egy világtól elzárt völgyben egyéni érzelmeinket követve magyarkodni, más lehetőség nincsen. Másképpen értelme sem lenne annak, hogy ez a lap oly sok nehézség legyőzése után a tizedik évébe lépve megjelenjék. Meg vagyok róla győződve, immár egy évtized tapasztalatainak birtokában, hogy a távolabbi jövő érdekében, a maguk hatókörében, ez a magatartás szolgálja a jövőt, mely a gyűlölet és egymást nem értő felek lecsillapodása, kifáradása után be fog köszönteni. Az a ^aP~P°litika”, ennek kiformálása és töretlen fenntartása -a magyarázat sok kérdésre és ha úgy tetszik: “program” a következő évekre is. nagy Kázmér Szilveszter és újév között (Este) igyekezz lélek és törj föl fiatal év. Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg utána a lélek és fagyosan kéklik s már színéről emlékszik az évre, csak mint a gyermek úgy (Reggel) Úgy állok partodon, fiatal év, és újat nem köszönt, mert nem vár semmire, mint egyszer hajón az Adrián, a piros szabadság tán nem jön el soha, szigorú hajnal volt a karmos ég, számára csak mostoha eső tapintott a vízre jó év lehet ez és tétova táj, tenyérrel és eltakarta tükrét. Míg lassan indult a nagy hajó (Éjtszaka) s orrán halkan repedt a szürkeség, Ó, felejt a lélek és örömtelen jön halászok álltak a parton ott, veled fiatal év. Fáj csak és nem hős már, mint régente: erős vár magányos lelkek, óriás kezekkel, volt és kincses város a dombon. (Hajnal) Város a dombon és búgó harsonaszó. Igyekezz lélek még, légy új,ra hatalmas, mert éget, mint hideg vas a sorsod és olyan konok is, RADNÓTI MIKLÓS: Úgy állok én is, magányos lélek itt, repedj szürkeség, s törj föl fiatal év. (*935) 1960! Sikerekben gazdag újévet kíván minden Olvasónknak a Szerkesztőség.