Független Magyarország, 1965 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1965-03-01 / 1. szám
F. M. 1965. III. • 3 változás ugyanis nem változtatta meg az orosz és amerikai politika irányát, melyről változatlanul meg lehet állapítani, hogy „békepárti”, miután mindkét nagyhatalom létérdeke — a lét, életbenmaradás. Indonézia és Kína Szukarnot, vagy Maot és néhány millió emberéletet veszthet ma, Amerika és Oroszország mindent. Ezért elképzelhetetlen mindkét részről a tudatos háborúbasodródás, természetesen mindig számolva a kiszámíthatatlan ősemberi ösztönökkel, amikből váratlan és logikaellenes cselekedetek szabadulhatnak ki. A jól ismert kifejezést: „békeharc”, amit Moszkvában találtak ki és éppen mostanában kell a gyakorlatban alkalmazniuk. A szakadék szélére kerülni nem akarnak, tehát harcolniuk kell a béke biztosításáért. Jelenleg Délkelet-Ázsiában, ahol Oroszország birodalmi érdekeit és a marxista-leninista dogmatika hittételeit teszi próbára a valóság. Múlt év október közepén, az első kínai atombomba felrobbantása után Hruscsov addigi és helyes kínai politikája vele együtt használhatatlanná vált. Kifelé sok mindent írtak, mondtak, holott csak az történt, mint például a középeurópai töredékállamokban húsz—huszonöt éve: a nagy szomszéd még nagyobbra fejlődéséhez kellett alkalmazkodnia Prágától Szófiáig a belpolitikáknak. Amikor Csehszlováki határán álltak Hitler hadosztályai, Prágában nem ülhetett németellenes kormány és ma, amikor Oroszország hosszú ázsiai határán a kínaiak nem bambuszdárdával, hanem atombombával területi igényekről beszélnek, Moszkvában nem kormányozhat egy olyan miniszterelnök, akivel az óriásra nőtt szomszéd nem akar szóbaállni. A kínai atombomba és mindaz, ami hozzá fűződik és kapcsolható, egész Délkelet-Ázsiában megváltoztatta a helyzetet. A még nyersen új és mindegyik délkelet-ázsiai államban egészen ősi belső kérdésekkel küszködnek az „önálósult” indiaiak, pakisztániak, jávaiak, és indokínaiak és korábban Moszkvában reménykedő tekintetüket múlt év októbere óta Peking felé fordítják. A kínai „vonalat” követő helyi kommunista pártok mindenhol megerősödtek, ami például az indiai kormányt arra kényszerítette, hogy a „sárga”kommunista párt számos vezető tagját börtönbe zárja. Peking élesen tiltakozott. Pontosabban: a kínai párt. Az orosz kommunista párt nem vett tudomást a letartóztatásokról, nyilván azért nem, mert Oroszország külpolitikai érdekeit tekintve, legszívesebben köszönő táviratot küldött volna Új-Delhibe. Most látszik, mennyire veszélyes és előre nem látó dolog egy pártot egy országgal összefűzni. Ha nem tiltakoznak legalább olyan erélyesen, mint Peking tette, a kínai párt képes tovább terjeszteni Ázsiában a pletykát, hogy az orosz párt elárulta a nemzetközi forradalom ügyét és lepaktált a kapitalista-imperialistákkal. Bár éppen erről van szó már nagyon régen, visszahallani Celebeszről, vagy Észak-Vietnamból, Koreából — kellemetlen. Mint köztudomású, sem a múlt évi, sem a nemrég történt amerikai visszavágást, amit Észak-Vietnam ellen hajtottak végre, Moszkvában nem ítélték el olyan haraggal, ami egy „testvérországtól” várható, sőt elvárható lett volna. Csupán a pekingi párt harci zaja után rendelték el az oroszok is, hogy a kievi és leningrádi mozdonyépítő üzemekben a dolgozók „tiltakozzanak” az amerikaiak vietnami „kalandorpolitikája” ellen. A két óriás: Oroszország és Kína mérkőzik Ázsiáért, s miután nagyon valószínű, hogy Pekingnek több már az esélye a vele és nem Oroszországgal szomszédos, sok szempontból hagyományban és történelmileg is közelebb álló ázsiai országok csatlóssá fogadására, a harmadik atomhatalom, az Egyesült Államok úgy látja, hogy Dél-Vietnamot és a jelenlegi határokat, rendszereket tartaniuk kell. Végső esetben támadással. Ezért szállították el a másfélezer amerikai katonacsaládot Saigonból és ezért küldött Johnson „tanácsadók” helyett szabályos katonai alakulatokat és légi-, meg tengeri erőt Vietnámba. Ausztráliában pedig emiatt soroznak majd néhány hónap múlva minden épkézláb fiatalból márványgolyóval kisorsolva néhány ezret a hadseregbe. Nem arról van szó, hogy a pontosan 60 délvietnami pártból szinte 60 óránként megújuló kormányok következő napjaiban mi történik, hanem a kínai atombomba létezésének hatására Délkelet-Ázsiában ne változzék a helyzet, hogy ne essen el egész Ázsia a kínai sárkány tűztorka előtt. Ameddig Washington biztos volt abba, hogy a korábbi megállapodásaik értelmében — Moszkva Kína óriás testén átnyúlva mozgatja a délkeletázsiai országok pártjait és segítgetik Indonéziát, Laoszt, Cambodiát, a helyzet nem volt veszedelmes. Ma azonban, amikor már majdnem biztos, hogy a szomszéd, Kína teszi ugyanezt, minden megváltozott. Hogy az oroszok a maguk ideológiai dillomájából hogyan kerülnek ki, milyen magyarázattal, kevésbé fontos. Amikor érdekekről volt szó, Hitlerre is talált Sztálin magyarázatot. Majd most is ki fognak találni valamit. De hogyan fognak viszszavonulni a délkelet-ázsiai partoktól a kínai-orosz-mongólai határra, az a fontosabb kérdés. Nagyon valószínű, hogy vissza fognak vonulni. Feltéve, ha az amerikaiak is visszahúzódnak ebből a térségből, amit az oroszoknak követelniük kell, de azzal a tudattal, hogy akkor Kína telepszik rá Indiára, Indokinára és Indonéziára. Lesz-e ebből az „indo”-egérfogóból kiút?! Ha itt nem is, úgy látszik, hogy Közép-Európában igen. Az egy éve húzódozó, meghirdetett, elhalasztott, a kommunista pártok moszkvai értekezlete még ma sem véglegesen biztos. A már említett valóságos helyzet európai változatával kerültek szembe az oroszok, és ismételni kell: függetlenül a szovjet miniszterelnök kilététől. Kosziginnek éppen olyan erőfeszítésébe kerül meggyőznie a keleteurópai országok pártjait, hogy tárgyalni kell, határozni kell, mint Hruscsovnak. Brezsnyev, az orosz párt első titkára nemrég Kádárhoz utazott — segítségét kérve. Mintha a pápának kellett volna végiglátogatni az európai és amerikai bíborosokat a zsinat meghirdetése után, hogy kéremszépen jöjjetek el . . . A keleteurópai „kiút” munkálása miatt nemcsak a románok, de a magyarok, lengyelek, csehek — a jugoszlávokról nem is beszélve — nem tartják olyan sürgősnek az orosz— kínai kérdés megbeszélését, mint az oroszok. A kínaiak egyáltalán nem tartják kívánatosnak és nem is hajlandók leülni egy olyan gyülekezetbe.