Délamerikai Magyarság, 1932. október-december (4. évfolyam, 425-467. szám)

1932-11-24 / 451. szám

1932. november hó 24 . Délamerikai "Magyarság 99 Wfl Hogy lett egy bánáti lovászból sokszoros milliomos Délafrikában Ferenczy Mihály különös pályafutása. — Akinek két „apja" volt. — A szerencse utjai kifürkészhet­­etlenek. — Torontáli lovászgyerekből 35 millió angol font ára Transvaalban. — Részvénytársa­sági alapon akarják a földhözragadt szegény rokonok megszerezni a vagyont Budapest, október 25. Mikor Botha tábornok 1902-ben az Orange szabadállam és a délafrikai köz­társaság búrjait fegyverbe szállította,­­ hogy megmentse­ket az angol elnyo­matástól, a torontáli lótenyésztők öröm­mel kezdték a kezüket dörzsölni. S erre meg volt minden okuk, mert hire járt, hogy az angol kormány nagymennyisé­gű bánáti lovat fog összevásárolni a hadjárat céljaira. Az angol lóállomány nem bizonyult ugyanis elegendőnek , a londoni kormány meg volt győződve arról, hogy az angol ló után azonnal a bánáti következik szívósságban és gyor­saságban. A hír elterjedése után nemsokára meg is jelentek az angol lóvásárlók, akik óriási kontingensekben vették a lovakat és szállították el azokat Afrikába. Ekkor történt, hogy az egyik lószál­­lítmány mellé kísérőt kerestek. Ennek a transzportnak Johannesburgba, Trans­­vaalba kellett menni,­­ kissé messze egy magyar, vagy sváb lóhoz értő em­bernek, még akkor is, ha az magyar, vagy sváb és tele volt kalandvággyal. Kerestek, kutattak egy olyan embert, míg végre megtalálták a Nagylakon lakó Ferenczy Mihálynak, egy tizenhét esztendős suhancnak személyében. Ferenczy Mihálynak nem volt valami rózsás élete odahaza. Egy Ferenczy Mária nevű leányasszony törvénytelen gyermeke volt, az anyakönyvben két posszibilis apja is szerepelt, két tót, az egyiket Kojiknak, a másikat Dupcsanak hívták. Egyik apja se akart róla tudni. A csinos és bátor fiú tehát elhatározta hogy elmegy az angolokkal szerencsét próbálni s nemsokára már be is hajóz­tak és vitték az óceánon át Délafrika felé. Persze a angolok által vásárolt ló­állománnyal együtt. Hogy mi történt vele, amikor a lova­kat Johannesburgban annak rendje és módja szerint átszolgáltatta, nem tudni. Egyet azonban tudunk: hogy a sze­rencse különös játéka következtében a jóképű magyar fiú dúsgazdag emberré lett. Egy transvaali gazdag farmer egyet­len leányát, aki beleszeretett, feleségül vette. A leány örökölte később apjának óriási vagyonát, amely rengeteg kész­pénzből, óriási kiterjedésű földekből és gyémántmezőkből állott. Az angol hatóságok ezt a vagyont, a­­melyet Ferenczy Mihály 1914-ben bekö­vetkezett halálakor hátrahagyott, 5 mil­lió font sterlingre becsülték. S a dolog­ban az a legnevezetesebb: Ferenczy gyermekek vagy bárminemű hozzátarto­zók nélkül hunyt el. A vagyont az angol állam vette ke­zelés alá, tekintettel azonban arra, hogy a világháború közbejött, az örökösök után való kutatás csak 1919-ben vette kezdetét. 1919-ben Makó városához Johannes­burgból átirat érkezett, melyben az an­gol hatóságok Mr. Ferenczy előéletére vonatkozólag érdeklődtek s az iránt, hogy megtalálhatóak-e valahol olyan emberek, akik örökösei lehetnek. A dolog kiszivárgott s a Kojik és Dup­­csa családok azonnal akcióba léptek, a m­atrikulából bebizonyították, hogy an­nak idején e két embert gyanúsították azzal, hogy a későbbi dúsgazdag Mr. Ferenczy apja. Annak idején úgy Kojik, mint Dupcsa vonakodtak attól, hogy az apaságot elismerjék. Most azonban a családtagok minden lehetőt elkövettek, hogy a rokonságot bizonyítsák. Ehhez azonban a kétségtelen adato­kon kívül ötven font sterling is kellett volna, ennyit kellett kezelési díjra mel­lékelni a hivatalos papirosok mellé.­­ Azonban mind a két tót család földhöz ragadt szegény volt, amely egész életé­ben nem látott ennyi pénzt együtt. Kosik Mihály,­­ egy Csanádi ember, szintén hallott a dologról s a kocsmában szomorúan lehorgasztott fejjel kezdte emlegetni, hogy ő milyen gazdag em­ber lehetne, ha —­ha volna 50 fontja. Meghallotta a dolgot egy Krepil nevű tanító, akiben felgyulladt a gazdagság utáni vágy s fejében gondolat született meg. A história elég romantikus volt a ta­nító szemében, dehát mit lehessen tudni Miután Makón meggyőződött róla hogy Kojiknak épen annyi joga van a vagyon követeléséhez, mint Dupcsának, makói és temesvári kisgazdákból álló részvény­társaságot alakított az alkalom kiakná­­zására. A részvénytársaság finanszíroz­ta a vagyon utáni hajszát ötven fonttal. Debrecenben mindenki doktor írta: Tóth Béla Csokonai Vitéz Mihály, a híres költő és Budai Ézsaiás, a nagy tudós között, egyszer barátságos beszélgetésben az a kérdés is szóba került, vájjon micsoda mesterember van Debrecenben legtöbb? — Alkalmasint csizmadia, tímár vag­y csapó — vélekedett a tudós. Csokonai mosolygott: — Hát én tudom, hogy Debrecenben a legtöbb a doktor. — Ugyan, ne szóljon, édes öcsém­­uram — mondotta a tudós professzor.­­ Hova gondol? Hiszen egész Debrecen­ben nincs több hat orvosdoktornál, meg tizenöt kirurgusnál. — Már pedig én csak azt vallom hogy Debrecenben legtöbb a doktor. Ha a nagytiszteletű ur nem átallja, hát fo­gadjunk tíz font jó verpeléti dohányba, hogy nekem van igazam. Budai nevetve tartotta oda a tenye­rét: — Hát fogadjunk, öcsém uram, már csak azért is, mert egy kis dohány min­dig elkél a magamfajta szegény ember­nek. — Holnap délben bebizonyítom a nagy­tiszteletü professzor úrnak, hogy nekem van igazam, — mondotta Csokonai és el­­­búcsúzott a jeles tudóstól. Másnap reggel Csokonai Vitéz Mi­hály bekötötte az orcáját fehér kendő­vel, mint akinek a foga fáj és elindult a piac felé. Alig tette ki a lábát a ház­ból, szemközt megy vele nemes Bisothka uram, a gubásmester és az első szava, hogy: — A foga fáj a ténsurnak ? Meleg ha­mut rá, nem segit egyéb. Csokonai szépen megköszönte a jó ta­nácsot és Bisothka uram tanácsát nevé­vel együtt beírta a könyvecskéjébe. Alig megy tizenöt lépést, találkozik egy öreg diákkal, ki messziről kiáltja: — Hideget rá, Miska, hideget! Ta­pasztalásból tudom, mert nekem is sok bajom volt a fogammal. Vitéz Mihály ezt is szépen megkö­szönte és ugyancsak beírta a könyvecs­kéjébe. Míg kiért a piacra, legalább is húsz minden rendű jó ember akadt, aki kérdés nélkül is legott ajánlott valamit a fogfájás ellen. De a piacon kezdődött csak igazán az ajánlgatás. A sol­ jó ko­faasszony körülvette Csokonai Vitéz Mi­hályt és szapora nyelvük forgott, mint a kereplő. — Zsálya használ arrul, nemzetes­ uram. — De már csak jobb a kőrisbogár. — Szekfaolaj kell arra nemzetes uram. — De bizony fodormentaolaj. — Majoránnaolaj. — Hallgasson kend, Sári néni, a fog­­fájásnak csak egy orvossága van: fekete kutya szőre, égett borban főve. — No, én meg azt mondom, hogy gő­zölés használ, így és még százféleképpen beszéltek a jó kofaasszonyok és Csokonai mindent feljegyzett, a tanácsadók nevével egy­ben. Mikor aztán a főbíró, a nótárius, meg még vagy ötven úri­ember is elmondotta hogy miképp szabadul meg az ember a fogfájástól, e­szembe megy a költővel nagytiszteletü Budai professzor uram.­­ Ráteszi a kezét Vitéz Mihály vállára. — A foga bomlik öcsém uram No, hát én csak annyit mondok, hogy az el­len csak egy jó orvosság van: a borbély hideg vasa. Csokonai ezt is följegyezte, aztán át­adta a könyvecskét az érdemes tudós­nak. — Nagytiszteletü urammal együtt ép­pen százhetvenkilenc doktorom akadt ma reggel és ha akarnám, lenne ezer is még. Mert Debrecenben mindenki dok­tor. Kérem hát azt a tíz font jó verpe­létit. Azzal leoldozta képéről a kendőt. — Nagy lurkó vagy öcsém, de igazad van, — mondotta nevetve Budai, — csak­­legyen elég börböncéd, küldöm a do­hányt, és pedig húsz fontot, megéri­­ tanulság, hogy milyen tudákos állat az ember.­­» Hogy a hatalmas vagyon után haj­szának lesz-e valaha is eredménye, az a jövő kérdése. A helyzet egyelőre az hogy Dupcsáék­nak is sikerült egy ilyen részvénytársa­ságot összehozni s a kettő később egye­sült. Most egyesült erővel próbálják a hatalmas vagyont megszerezni, ötven­százalékos részesedési alapon, ha az ügy akármelyik fél oldalára dől el. Kosikéknek és Dopcsáéknak valamivel jobban megy most a sora, mert az imp­resszáriók apróbb kölcsönöket előlegez­nek nekik, annyira biztosra veszik, hogy a vagyont meg fogják szerezni. Mert lehet a nyomor nagy, lehetnek az emberek munka nélkül, éhezhetnek és­ fázhatnak, elveszhet minden ezen a vi­lágon, de egy nem vész el. A remény. Békéscsaba A szegedi személyvonat az egyik so­rompó nélküli átjárónál elütött egy sze­keret, amelyen Laczkó János és Uhrin István békéscsabai gazdálkodó ültek. A lovaknak még sikerült átfutniok a vonat előtt, a kocsit azonban elkapta a mozdony és darabokra törte. A rajta ülőket a kerekek szétroncsolták. Debrecen A Hortobágy pusztán végzett mély fúrás alkalmával földgáz forrásra buk­kantak. A feltörő földgázát érdekes cél­ra használják fel. A Hortobágyon többé éjszaka nem lehet eltévedni. Néhány nap óta húsz méter magas örökégő fáklya lobog a mátai pusztán. A világítóanya­­got a mátai mélyfúrásból eredő földgáz szolgáltatja. A 44 ezer holdas puszta va­lamennyi pontjáról jól lehet látni a nagy világosságot. Kassa A Felvidéken egy napon két dinamit merénylet történt. Feledben eddig is­meretlen tettes a kerületi elöljáró la­kásába dinamittöltényt dobott, melynek robbanása következtében a kerületi elöljáró könnyen megsebesült, a lakás berendezés erősen megrongálódott. A Lud­abányán ismeretlen tettesek a Ri­­mamurányi Vasmű Gulovány nevű elő­­munkásának ablaka alatt gyújtózsinór­­ral ellátott dinamittöltényt helyeztek el. A gyújtózsinórt meggyújtották, a­mitől robbanás támadt. A szobaberen­dezés tönkrement. Az épület minden ablaka betört. Kecskemét Bodor Zsigmond Lajosmizse­ i gazda ittas állapotban betört Csikó Jánoshoz, hogy megölje. Csikó baltát ragadott és tizenhárom csapással agyonütötte Be­dört. A csendőrség Csikót elfogta. Kolozsvár Romániában ezután újformájú útleve­leket fognak kibocsájtani. A régi útleve­lek addig a napig, amig ki voltak állít­va, nem veszítik el érvényességüket. Az ezután kibocsájtandó útlevelek perga­men papírból készülnek. Színük világos­kék és hasonlítanak az amerikai útleve­lekhez. Az új útleveleket nehéz hami­sítani. Az új útlevelek életbeléptetésével egyidejűleg a legszigorúbb intézkedése­ket foganatosították, hogy ezután csak azok kaphassanak útlevelet, akik adóju­kat teljes egészében rendezték. Nagyvárad Kovács Gábor biharvajdai református lelkész Diószeg mellett a gyorsvonat elé vetette magát és szörnyethalt. Az öngyilkosság oka jellegzetes megszál­lott vidéki dráma: elmaradt államse­gély, adóra elárverezett termés és csa­ládjával együtt a legnagyobb ínség­­, nélkülözés.

Next