Délamerikai Magyarság, 1936. október-december (8. évfolyam, 1038-1075. szám)
1936-10-06 / 1040. szám
♦ és„Délamerikai Magyarság” 1936. október hó 6. A Habsburgoknak csak trón a fontos Restauráció revízió nélkül A budapesti "Esti Újság”, amely a kormány déli félhivatalos lapja, egyik legutóbbi száma rendkívül érdekes párizsi tudósításban számolt be a steneckerzeeli udvar állásfoglalásáról a revízió kérdésében. A nagy feltűnést keltő cikk szerint a Habsburgok ma már nem csinálnak titkot abból, hogyvégleg és nyíltan lemondanak a revízióról és a saintgermaini békét (amely Ausztria feldarabolásáról rendelkezik) véglegesnek tekintik. Ezt az álláspontot félreérthetetlenül szögezték le a “Paris Soir” hasábjain. Bertrand de Jouvenert, a lap munkatársát Steneckerzeelbe kérették, ahol Ottó királyfi jelenlétében Wiesner Frigyes báró tett nyilatkozatot és kijelentette, hogy az osztrák legitimista mozgalom nem revizionista. A monarchia restaurációját a mai Ausztria területén akarják csak keresztülvinni és nem törekednek arra, hogy az osztrák-magyar monarchia bármely utódállamában visszaállítsák a Habsburg-ház uralmát* Ugyancsak a “Esti Újság’’ párisi tudósítója beszámol arról a hatásról, melyet a német-osztrák egyezmény a francia külügyminisztériumban tett, ahol pesszimisztikusan ítélik meg a helyzetet és számolnak azzal, hogy Habsburg Ottó visszatérése Ausztriába most már elkerülhetetlen. A tudósító részletesen ismerteti azokat a tárgyalásokat, amelyeket a Habsburg-ház tagjai folytattak V György angol király temetésének napjaiban Londonban. A steenockerzeeli udvarnak sikerült megnyernie már Ottó ausztriai visszatéréséhez a belga sajtó rokonszenvét. Ez nem történt minden anyagi áldozat nélkül és ennek érdekében alkalmi pénzcsoport alakult, amelynek Deterding olajkirály adott kölcsönt. Deterdinggel és az alkalmi pénzcsoporttal a szerződést, amely a Habsburgok visszatérését finanszírozza, a mintegy egy évvel ezelőtt elhunyt Sixtus pármai herceg felesége hozta létre és a kölcsön fedezetére az Ausztriában felszabadult Habsburg vagyon szolgál. A kölcsönnyújtás azonban telekkönyvi bekebelezés nélkül történt. A lap párizsi jelentése nagy feltűnést keltett Budapesten. Egy régi október 6. Irta: AVAR GYULA A bácsi — akinél valamikor Debrecenben laktam — hegyesbajuszú ember volt. Mindig mosolygott, akár a szobában, akár az udvarban járt. Bőbeszédű nem volt. Ha dicsérni akart, a fejemre tette rózsás kezét. Rám nézett és sokszor könny csillogott a szemében. Egyszerű szürke ruhát viselt- Nem kényeskedett, épen ezért feltűnt nekem, hogy október hatodikén ünneplőbe öltözött. Zsinóros fekete ruhába. — Bácsi — rebegtem — hiszen ma hétköznap van. — Fiam — mondta a bácsi — ma ünnep van, gyászünnep... Itt megakadt, fejemre tette a kezét... Soha, soha oly meghatottságot nem éreztem, mint akkor. A bácsi elfordult s én magamra maradtam... Akkor még nem tudtam, mi történt valamikor október hatodikén. Igen, nem tudtam, de éreztem hogy nagy, nagy szomorúság érhette a bácsit, vagy rokonát... Tovább nem juthattam, mert a bácsi néznél fogott: — A kollégiumba megyünk. Ott van a joroszlán... A bácsi hallgatott, én meg elképzelődtem, milyen is lehet a kőoroszlán Fúrta oldalamat a kíváncsiság, szerettem volna egyet-mást megtudni, de a kollégiumig senkitől sem kaphattam magyarázatot, mert a bácsi nem állt szóba senkivel... Akik levették előtte a kalapjukat, azoknak némán köszönt-A kollégium előtt sokan, nagyon sokan voltak és mind feketében... Csak tizenhárom emberen feszült katonaruha. Tizenhárom öreg katona állt a kőoroszlán előtt. Valamennyien őszek, fehérek voltak. Barna kabátjuk, kék nadrágjuk, kopott, fakó... Csákójuk barna... A bácsira pillantottam, lopva. Mozdulatlan állt. Le nem vette az öreg katonákról a szemét... De nemcsak a bácsi felejtette rajtuk a szemét, hanem mind egy szálig valamennyien, akik a nagy kertben álltak- Mindenki, apraja, nagyja az öreg katonákat nézte, akiknek komoly arcán meg nem jelent egy eltévedt mosoly... — Kik ezek? — mutattam az öreg katonákra. — Negyvennyolcas honvédek — súgta a bácsi. Ezek, fiam, száz csatában voltak... és tizenhárman vannak, akár a tábornokok, akiket Aradon... A bácsi hangja elcsuklott. De az én szemem is telefutott könnyel... Valaki a hátam mögött súgta: — Aradon végezték ki őket, mert a magyar szabadságért harcoltak. Gyermekésszel nem tudtam ezt megérteni. De most már én is szivem mélyéből szomorkodtam a bácsival, a réri tömegekkel együtt... Gondolataim megakadtak. A híres debreceni kántor énekelt, majd egy magasnövésű ember beszélt... Azután elérkezett az a pillanat, amelyet sosem fogok elfelejteni. Az öreg honvédek egyike őszi rózsából font koszorút tett a kőoroszlánra. .. reszkető kézzel rakta oda és remegő szóval mondta: — Emlékül, kedves bajtársak... emlékül, ti hősök, kik Aradon haltatok meg a magyar szabadságért... Ebben a pillanatban sok sok fehér kendőt láttam és ezekkel az egybegyűltek szemüket törülték... A közönség oszlott. Az öreg honvédek is elindultak. Közülük az egyik kilépett a sorból és a bácsi elé állt. Kezet szorított vele... Oh, láttátok volna a büszkeséget, az örömet a bácsi arcán! Az öreg honvéd rám nézett (tiszteletből lekaptam a kalapomat) és meleg, öreg keze néhány pillanatig afejemen nyugodott... Ennek a kéznek áldásos melegét ma is érzem. Magyar asszony vezet a kanadai anyave Torontóból jelentik: Magyar favoritja van a világtörténelem eddig legkülönösebb versenyének, a kanadai anyaversenynek. A versenyt , mint ismeretes, Harles Vance Miller dúsgazdag kanadai ügyvéd indította el. A kanadai milliomos meghalt és amikor végrendeletét felbontották, egyetlen mondatot találtak benne. Végrendeletével, amelyben 10 millió dolláros vagyonát arra a kanadai anyára hagyta, aki a halálát követő tíz esztendőn belül a legtöbb gyermeket szüli. A tízesztendős határidő most már végefelé jár s egész Kanada érdeklődése a verseny kimenetele felé fordul-A favorit néhány héttel ezelőtt még Kenneyné asszony volt, aki azzal dicsekedett, hogy a legutóbbi tíz esztendőben tizenkét gyermeke született. Nemrég azonban kiderült, hogy Kenneyné csak nyolc gyerekről tud anyakönyvi igazolást adni. Minden jel arra vall, hogy a másik négy gyereket úgy "szerezte” valahonnan s minthogy a dolog célzata nyilvánvaló, a torontói ügyészség már meg is indította ellene az eljárást. Ez a fordulat lényegesen megváltoztatta a “mezőny”-t. A francia származású Kenneyné kiesése után most már csak egy ír származású, egy olasz származású és egy magyar származású kanadai asszony jöhet szóba. Az ír asszonynak, Timlock Arthur építőmunkás feleségének, tizenegy gyermeke van. Az olasz D’Arrigonénak kereken tíz gyermeke született a sorsdöntő évtizedben. E pillanatban a magyar származású asszonynak még csak kilenc gyermeke van. Esélyei azonban nagyot szökkentek a kanadai anyaverseny fogadási börzéin, amióta kiderült, hogy megint lebetegedés előtt áll és — ha a jelek nem csalnak — hármas ikrei lesznek. Mi a célja a hirdetésének? Az, hogy csak megjelenjék eredményt is hozzon? Ha eredményt akar, akkor hirdetéseit a „Délamerikai Magyarságában kell közöltetnie! Terek félhold egy Kárpátaljai magyar rermátus templom tornyán Munkácsról jelentik. A szalánki református egyház ősrégi temploma, amelyben a Lengyelországba menekülő Rákóczi Ferenc híveivel az utolsó országgyűlést tartotta, az utóbbi időben erősen megrongálódott és ezért az idén alapos renoválásnak vetették alá. A megújított templomot a tatarozás után ünnepélyes keretek között avatták fel. Az avatási ünnepélyen Izsák Imre nagyszabású beszéde után a templom kinyomtatásban, vagy pedig az, hogy javított tornyára felszerelték a csillag és a kakas mellé a török félholdat is. A török félhold először Thököly Imre idejében került a templom tornyára A változott viszonyok között a félholdat a csehek bevonulása után lefedték. Most azonban az egyházközség közgyűlésének határozata értelmében mint ősi hagyomvány szimbólumát újra felszerelték. TEATRO COLON PERGOLESI: "LA SERVA PADRONA* és “I1* MAESTRO DI MUSICA A 26 éves korában elhunyt Pergolesi Serva Padrona-ja, mely október 4-én került előadásra, a komikus Intermezzo kategóriájába tartozik. Ugyanis a XVII. század elején, amikor az opera még a legkezdetlegesebb korát élte, az volt a szokás, hogy a komoly opera felvonásköreibe, egészen önálló, kis, komikus művecskéket, az úgynevezett Intermezzóket, iktattak be. Ezt az Intermezzo- rendszert még Pergolesi (1710—1736) is folytatta és épen a Iava Padrona volt az, mely hivatva volt a szerző egy operaseria-jának felvonásközeit kitölteni. A műnek finom átlátszósága, úgymint a zenei eszközök hihetetlen egyszerűsége ennek a muzsikának főértékei. Még ma is szívesen hallgatjuk ezt az üde, bájos kis operácskát inspirált melodikájával, folyékony zenei nyelvezetével. Teljesen benne élt ebben a muzsikában Baccaloni, kinek ritka szép hangja, kiváló muzikalitása és rendkívüli tehetséges színjátszása ismét hódított. Nagyon értékes partnere volt a pompás Baccaloninak Edita Fleischer, aki ezzel a kitűnő teljesítményével, itteni őszinte sikereinek számát szaporította. Előzőleg szinre került Pergolesi egy évvel öregebb (1734) buffóoperája “ Maestro de Música”, mely ihlettség tekintetében nem versenyezhet ugyan az előbbi darabbal, de ennek zenéje is teljes teljes összhangban áll szövegével. A partitúra igazi értéke a második felvonásban van, hol egynéhány kedves melodikus ötlet hangzik fel. Alessio de Paolia volt ennek a darabnak szépen éneklő, élénken játszó főszereplője. Autoritusságba menőleg akcentuális szerepének komikus mivoltát, míg Amélia Conte és ének szempontjából nem tudott kielégíteni. Sok ízlést mutattak Basaldua szcenikai képei. —z Emilio Cooper nem a filigrán zene dirfgense. A kamarazenei finomságok nagyon robusztus alakot öltenek nehéz kezei alatt. L H. K.