Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)

1989-04-17 / 87. szám

MÁV Nem MÁV, hanem MÁV. Nem Magyar Államvasutak, hanem Magyar Alternatív Vasutak. Az új szervezet megalkotta programját, amelyet minden utas nagy figyelemmel kísért. A Magyar Alternatív Vasutak szervezete először a méltatlanul elnyomott kisvasutakat karolta fel. Keskeny nyomtáv, széles perspektíva — mondták, hozzátéve: mi is zakatolunk, de nem hegyen-völgyön, mint elődeink ... A legfontosabbnak azt tartják, hogy megnyerjék az utazó tömegeket maguknak. Ezért páratlan luxusú szerelvényeket indítanak: az ablakon ki lehet látni, a WC- ben papírtörülköző, szappan van. Teljes a szabadság: aki akarja, akkor is elvégezheti kisebb ügyeit, ha a szerelvény az állomáson áll. Javasolják: a Keleti pályaudvart is át kell keresztelni Nyugatira, vagy legalábbis Távol-Keletire. A Magyar Államvasutak nem késett a válasszal. Nyilatkozatot tettek közzé, miszerint a vasút valóban a rend jelképe egy országban, de ők nem rendpártiak. Ezt az is bizonyítja, hogy már a pangás idején is bojkottálták a menetrendet , amit minden utazó tanúsíthat. Elismerték a múltat elemezve: az elmúlt években egyre több lett náluk a vonatfékező, és egyre kevesebb a fűtő. Mostanában meg a masinisztákból van túlkínálat. Tény az is — szögezte le a jelentés —, hogy pályaudvarainkon túl sokat gurítottunk. Azt, hogy antidemokratikus lett volna az államvasutak, visszautasították, hiszen az első osztály is mindig ugyanannyit késett, mint a második. Bár igaz, valamikor osztálynélküli vasutakat ígértek, ez a rend csak a büfékocsiban valósult meg, a szerelvény közepén. De ott meg a csapos volt az úr ... A papírtörülközős, szappanos vécékre válaszként az államvasutak olyan női kalauzokat alkalmaz, akiknek kilátszik az ütközője az egyenruhából. Viszont elzárkóznak az elől, hogy a sarusok munkáját az újjáalakuló szerzetesrendek vegyék át. Megerősítik végül: feltétlen hívei az alternatív vasutak létének. Az alternatív vasutak válasza hangsúlyozta: nem elégszenek meg a működésükhöz kapott kézi hajtányokkal. A múltkor is azért késték le a kerekasztal-tárgyalást, mert az emelkedőkről rendre visszagurultak. Felvették a kapcsolatot több más szervezettel is. Szerelvényeik elsöprő sikerű találkozókat tartottak a teher- és személyfuvarozókkal, valamint a Volán sofőreivel, a sorompó nélküli vasúti átjárókban. Az alternatív vasút tanácskozásain eldőlt: náluk nem lesz menetrend, az utasok közösen döntik el, merre akarnak menni. Csak az a gond egyelőre, hogy a síneket húsz éve fektették le a reformvonatok hiába indultak el úticéljaik felé, állandóan a szárnyvonalakon, vagy a Közlekedési Múzeumban kötöttek ki. Valakik állandóan elpiszkálták a váltókat. ★ Felbecsülhetetlen értékű dokumentumnak jutottunk a birtokába. A tényfeltáró történészbizottság, amely az elmúlt évtizedek elemzésével foglalkozik, egy titkos jegyzőkönyv és egy ítélet bírósági aktája közé szorult fotóra akadt. Most külön bizottságot hívtak össze, hogy kiderítsék ki van a fotón. Az eddigi szakvélemények kizárják, hogy férfiról lenne szó, és az is nyilvánvalóvá vált a látvány elemzése alapján, hogy a kor súlyos egyéniségével állunk szemben, azaz féloldalt inkább. A hosszú Pázmándi már annak idején, az iskolában is az idegeinkre ment az állandó károgásával. Azóta sok év telt el, de ő mit sem változott — sajnos. Sajnos, mert mostanában majdnem minden reggel összefutok vele a villamoson, hiába ravaszkodom a felszállásnál. Ismerik az ilyen nyomasztó vészmadarat, meghallgatja a híreket, aztán mindent azonnal készpénznek vesz (pedig még le kell vonni belőle az adót). Valamelyik reggel azt mondja nekem ez az idegesítő Pázmándi, hogy azt mondták az országgyűlésben, nincs pénz új mentőautókra, úgyhogy ezután inkább kifizetik majd a taxit, vagy a saját autó használatát a betegnek, ha azzal érkezik a kórházba. Én ugye jóval tájékozottabb, és olvasottabb vagyok ennél a mélák Pázmándinál, így elmagyaráztam neki, hogy vége az olyasfajta tespedésnek, hogy az állampolgár csak úgy ötletszerűen rosszul lesz, aztán a mentők majd paternális módon beszállítják a kórházba. A jövő állampolgára felnőtt módon, öntevékenyen bonyolítja le az ilyesmit. (Történelmi példákra is hivatkoztam ennek a sötét Pázmándinak: felvilágosítottam, hogy annak idején már Buharint sem a mentő vitte el olyan hirtelen.) Pázmándi azért mégis beletette a fülembe a bogarat. Nem érdekelt volna különösebben a dolog, de éppen az idén tavaszra terveztem egy vakbélgyulladást, tekintve, hogy az sem lesz olcsóbb, és úgyis át kell esni rajta. Az új helyzet kissé megváltoztatta a terveimet. Tehát: a kocsit leállítom itthon az állomás mellett, aztán kimegyek Mezőkeresztesre, két tanú előtt rosszul leszek és elájulok, majd felszállok a vonatra, és visszajövök Miskolcra (a 33 százalékos kedvezménnyel), átülök az autómba, és „nénó-nénó” üvöltéssel behajtok a kórházba. Ha jól számolok, a kilométerpénzből éppen kijön a hálapénz. Komolyabb betegségek esetén autópályát is igénybe fogok venni, ami alaposan megdrágítja a dolgot, autópálya-bérletet ugyanis leginkább krónikus betegségek esetén lehet gazdaságosan kihasználni. Az is lehet persze, hogy elkerülöm a drága autópályát, és dűlőutakon közelítem meg a kórházat, akkor viszont borsos autópálya-nem használati díjat fogok behajtani az egészségügyi tárcán. Tudom, hogy mindez lúgosan jár nekem, de mégis furdal kissé a lelkiismeret, így hajlandó vagyok néhány ötlettel segíteni az egészségügy anyagi helyzetén. Javaslom például, hogy a megmaradt régi mentőautókkal — persze nem ingyen — a kátyús utcákon vállaljanak magzat- és vesekőelhajtást. Aztán: influenzás időben fölösleges fűteni a körzeti orvosi rendelők várószobáit, a lázas betegek úgyis befűtik. Célszerű lenne az SZTK- rendelőintézetekben olyan páternoszter rendszerű lifteket építeni, melyeket lefelé csak kövér, felfelé pedig kizárólag sovány betegek használhatnának: a súlykülönbözet miatt így nem kellene motor sem a lift hajtására. A látogatási idő alatt a betegek látogatnák meg az otthonmaradottakat, így sokkal olcsóbb lenne, hiszen köztudomású, egy-egy betegre 3—4 látogató jut. Ugyancsak fölösleges fenntartani a kijózanító állomásokat: vállalkozó szellemű asszonyok ugyanezt a feladatot — olcsó és környezetbarát módon — egyetlen sodrófával el tudják végezni. Egy dolgot illetően azonban nem vagyok hajlandó semmiféle kompromisszumra, van olyan kiadás, melyet a jövőben is az egészségügyi kormányzatnak kell fedezni, a roppant költséges és nagy hozzáértést igénylő műtéti beavatkozásokra gondolok. Ez komoly összeg is lehet adott esetben, de mégsem szabad engednünk. Én például most készülök megműteni a szomszédot (gyomoridegre), és emiatt kénytelen voltam megvenni „A kis sebész első műtétjei” című könyvet. Ezért követelem: tessék nekem megtéríteni a könyv teljes árát! MISKOLCI KOCSONYAi Legdrágább kincsünk az egészség Levél Barguzinból Szenzációs Petőfi-dokumentum Mit rejt a tulipános láda? Levelet kaptunk a szibériai Barguzinből. Egy bizonyos Iván Sztyepanovics Petrovics írta, általunk alig megfejthető cirill betűkkel, pedig végig négyesek voltunk oroszból. Íme a levél hiteles fordítása, minden kommentár nélkül: „Dorogos Déli Hírlap! Ükapám tulipántos ládájában egy megsárgult papírt találtam, rajta egy nagyon szép verssel, amit sajnos nem értek, mert én már nem tudok magyarul. Úgy gondolom, a költemény értékes adalék lehet a Petőfikutatáshoz, és bár tudomásom van róla, hogy az önök nagyrabecsült lapja nem közöl verseket, kérem, ez alkalommal tegyenek kivételt! Tisztelettel: régi, hű olvasójuk, Iván Sztyepanovics Petrovics (Petőfi)."’ A vers, a szenzációs, bizonyító erejű dokumentum egyértelműen igazolja a feltevést, miszerint az 1856-ban elhunyt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics őrnagy azonos a mi Petőfi Sándorunkkal. Aki nem hiszi, olvassa el: FALU VÉGÉN, ÁTELLENBEN Falu végén eszemadta, Fogason függ véres kardja. Meg is látná magát benne. Ott, hol a kis Túr siet beléje. Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. Túlnan vélem átellenben épen Pór menyecske jött. Korsó kezében. Itt az idő, most, vagy soha. Föl a zászlóval magasra! Ej, ráérünk arra még! S a kis szobába toppanok: „Kocsmárosné, aranyvirág! Jól megbecsülje kend magát! Azt üzeni az uraság, Iparkodjék, ne legyen ám Tojás szűkében az anyám!” Égő pipám lassacskán ballagott, Rabok legyünk, vagy szabadok? Mint az őrült, ki letépte láncát, Mutasd mélységes medred, Az ünnepélyes csendbe Ülj az ölembe! Szakítani kell a KGST-n belül az egyszerű árucsere módszereivel — mondja a magyar fél már évek óta. Az elsők között a szemet szemért, fogat fogért elvet kívánjuk felszámolni. Fogat például már régóta csak dollárért adunk , mert szemfülesek vagyunk. Humorfórum Sz. Dezsőné (htb.) kérdezi: „Kétnapos ünnep után miért csak háromnapos kenyeret lehet kapni?” — Mert nem tudott a sütőipar elegendő négy- és ötnapos kenyeret sütni. * Somogyi E.-né (a felette lakó teljes címe a szerkesztőségben) : „Mi a véleményük az üzemi szarkákról, az olyanokról, mint a fölöttünk lakó, aki a fél üzemet hazahordta már?” — Lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán van mit ellopni. Engem például a hónap vége felé nehezen tudnának az utcán kirabolni. * Emőke Józsefné (Miskolc, Vörösmarty u. 37.) két kérdést tett fel: „Mikor várható, hogy a peresztrojka és a glasznoszty szellemében magánéletükről is vallanak a DH újságírói?”, és hogy „Egy magabiztos, rámenős, jól képzett újságírót is sújthat-e a stressz?” — Hogy mikor vallunk a magánéletünkről? Akár most, rögtön: Erzsikének a nagyobbik fia elesett a BMX-szel, de nagyobb baj nem történt. Kerékpáros információ az is, hogy a Kisstestvérek új bicikliket vettek. Sz. Gábor és B. József (külsős) nemcsak a humorírásban, hanem a kártyaasztalnál is társak. Illetve ott ellenfelek. Helga rendszeresen ingyen utazik az egyik magántaxival — mert azt az udvarlója vezeti. — Ami a stresszt illeti: mi az, hogy sújthat-e? Mást se csinál. * Ifj. Urbancsok Mihály (Miskolc, Gyöngyvirág u. 7.) kérdése: „Mikor fog önként Románia főtitkári tisztéről lemondani Ceausescu »elvtárs« ?” — Hát ön nem tudja? Már többször is felajánlotta, hogy benyújtja a lemondását, de egyszer sem fogadta el. Tje Az év autója