Déli Hírlap, 1995. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-08 / 83. szám
HÉTVÉGI HUMOR Be kell vallanunk, hogy jelenkori létünk nélkülözi az igazán romantikus dolgokat. Hol vannak már az egykori illatos szerelmes levelek? Jó, ha egyéb leveleinket nem lopják ki felfeszített levélszekrényünkből. Eltűnt az esti szerenád is, helyette merevrészegek vinnyognak éjjelente az ablakunk alatt. Fiataljaink nem ismerik a virágnyelvet sem, sőt örülhetünk, ha egyáltalán magyar nyelven megtanulnak helyesen írni. Úgy tűnik, Krúdy Szindbádja volt az utolsó, aki még értékelte ezeket a rózsaszínű emlékeket. Egy valami azért a mai napig fennmaradt. Mégpedig a párbaj. Persze nem abban a formájában, mint valaha. Manapság nem gróf Alsóházy pofozza fel glasszékesztyűjével báró Kismiskát a megyebálon azon kijelentés kíséretében, miszerint: — Várom holnap hajnal 4-kor a kiserdei tisztáson, nevezze meg a segédeit! Nem, ez manapság nem így megy. Mi vívjuk pitiáner párbajainkat egymással. És nem hercegnők kegyeiért, nem becsületsértések miatt, hanem saját indulataink levezetése céljából. A kihívó fél többnyire nem is ismer bennünket, akkor lát először. De adott a szituáció. És a lehetőséget, hogy végre levezethetjük valakin apránként felgyülemlett dühünket, nem szabad kihagyni. Fortyogó indulataink oka nagyon sokrétű lehet. Rohamléptekben zuhanó életszínvonalunk, családi feszültségek, a hivatalok packázásai vagy bármi egyéb. Saját párbajaim egyik gyakori színhelye az élelmiszer áruházak pénztára. Kihívó fél a pénztárosnő. Odaérek megtömött kosarammal a masinához. Másik kezemben üres szatyrok. A hölgy kezd pötyögni. Amit beütött, kirakja a kosaram mellé. Alig észrevehetően gyorsít a tempón. Egyre több áru van a kosár mellett, nem győzöm őket a szatyromba pakolni. Részben azért, mert csak egyik kezemet használhatom, a másik karomra felfűztem a szatyrom füleit. Részben pedig azért, mert némi szortírozással férnek csak el a különböző árucikkek a szatyorban. Ő nyer. Bemondja a végösszeget és diadalittasan vár. Én még kapkodva dobálom a maradékot a kupac tetejére, közben elgurul egy tejfölöm, leejtem a mustárt és szétszakad a kifliszacskóm. Megadja a kegyelemdöfést: — Ne tessék feltartani a sort! Izzadtan lesöpröm előle a munkáját akadályozó termékeket és fizetek. Kaján vigyorral a markomba nyom néhány gondosan összevissza elhelyezett papírpénzt, a tetejére rápergeti az aprót. Na, ezt tedd be a pénztárcádba, te barom! — gondolja, hiszen egyik kezemben a tömött szatyor, másikban a nyitott pénztárca. Külön rekesszel a papírpénznek, külön az aprónak. Persze elszórom az aprót — direkt úgy adta, hogy elszórjam —, begyűröm a papírpénzt, majd szégyenkezve befejezem a pakolást. Na ez így folyt még néhány hónapja. És ma? Öblös szatyorral közeledek a pénztárhoz. A kosárban már előre csoportosítom az árut. Nem engedem át a hölgyikének a kezdeményezést, én magam mutatom neki a következő blokkolandó terméket. Sőt, revansként hangosan bemondom némelyiknek az árát is, mintha ő szorulna az én segítségemre. Ettől kicsit kivörösödnek a fülei. Szaporábban veszi a levegőt. Öblös szatyromban kettesével tűnnek el a konzervek, lazán huppan a kilós kenyér, helyet talál a sörösüveg. Semmi torlódás és tervezetlen mozdulat. Kiesik a szerepéből. Néha kis híján melléüt. Izzad a tenyere. Feszeng a hokedlijén. Próbálja elvenni tőlem az árut, hogy jó messzire tegye a kosaramtól, de nem adom. Már régen végzek, mikor ő még mindig pötyög. Most én adom meg a kegyelemdöfést . — Egyezerkettőszázharminc. Tessék! És átnyújtok pontosan annyit. A pénzt bevágja kis tili-toli fiókjába és mormog valamit. De én már nem hallom, mert mosolyogva lépek ki az utcára. Ma én nyertem. Párbajaim másik változatát hivatalokban vívom. Pontosabban az utóbbi időben egy bizonyos hivatalban. Nem szeretném nevén nevezni, mivel nagyon sok hasznos dolgot támogatnak, és manapság vannak olyan szponzorok, akik nélkül már szellenteni sem lehet. Elmesélek egy konkrét esetet. A felállás közismert volt: a hivatal levélben közölte velem, hogy egy bizonyos összeget nem fizettem be, és ha ez így megy tovább, akkor megdádáznak, és nem támogatják tovább azt, hogy tíz évig uzsorakamattal szívhatják a véremet. Ezzel szemben én tudtam, hogy befizettem ezt a bizonyos összeget, így hát bementem párbajozni egyet. Itt már régi ismerősök fogadtak. Mindjárt a pult mögött ismerkedett az írógép rejtelmeivel egy 50 év körüli hölgy, akiről már hónapokkal korábban sem igen tudtam eldönteni, hogy mi a fenét keres ennél a cégnél ilyen teljesítménnyel? Lemértem, hisz volt időm rá: negyedóra alatt két mondatot és egy hatjegyű számot sikerült legépelnie. Három hibával. Ilyenkor komótosan elővette a javítófestéket és leonardós ecsetkezeléssel eltüntette a bakit. Itt rohangált Ducika is, a szívottszőke bájtenger, akinek az volt a mániája, hogy az ügyirattal fél órára eltűnt egy csapóajtó mögött, majd visszatérve közölte az ügyféllel, hogy jöjjön be egy hónap múlva. A hölgyek egyébként kedvesek voltak és csinosak. Milyen nagyszerű is, hogy kitalálták nekik az egyenruhát. Istenem, én fekete szoknyából és fehér blúzból ennyifélét még az életben nem láttam. Hiába, hölgyek! Na de maradjunk a lényegnél! A hivatali párbaj mibenléte a következő: az ügyntéző célja, hogy mielőbb megszabaduljon az ügyféltől. Erre egyetlen lehetősége van. Olyan okmányt, igazolást, iratot kell kérnie, ami per pillanatban nincs ott a szerencsétlen kuncsaftnál. Ilyenkor sajnálkozva, széttárt karokkal közölni lehet, hogy ezek nélkül lehetetlen az ügy további bonyolítása. Ebből a megfontolásból én rendszeresen magamnál tartom a legutóbbi vízóraállásunkat, a mellkasröntgenem negatívját és a tartalékos katonai behívóparancsomat is. Mit lehet tudni? Közel másfél órás sorba állás után értem aktuális kihívómhoz. Megjegyzem, már rutinból eleve két darab parkolójegyet helyeztem a kocsi ablakára! A hölgy tudomásul vette kifogásaimat és papírokat kért. Adtam. Csekkeket kért. Adtam. Átlapozta. Záróegyenleget kért. Adtam. Böngészte. Tavalyi záróegyenleget kért. Adtam. Meghökkent. Szerződést kért. Adtam. Elsápadt. Közben beszéltem. Romba döntöttem az érveit. Tudtam, hogy nekem van igazam, összekeverte a gondosan sorba rakott, gémkapccsal egybefűzött csekkjeimet. Kértem, rakja sorba őket. Megremegtek az ujjai. Elrebegett még két érvet a felszólító levelük jogossága mellett. Nyomasztó csönd ült a pultra, megtörtem. — Szóval akkor most mit csináljak? — Semmit! Azzal áthúzta az általuk küldött levél szövegét, írt valamit a tetejére és visszaadott minden okmányt. Talán egy kicsit még sajnáltam is. Ballagtam kifelé, elérve amiért jöttem, de mégse voltam igazán boldog. Nem volt ez valódi párbajgyőzelem. Mert még véletlenül se mondott volna ennyit: —Elnézést, ezúttal mi tévedtünk. Horváth Tibor Első vérig 6 Déli Hír lan 1995. április 8., szombat A szavakon lovagolok JEAN ÉS AZ URASÁG — Jean! Ütögesse a fejem egy medicinlabdával! — És mi okból, uram? — Érzem, hogy szükségem van egy kis agytornára. * ARCPAKOLÁS Bár pástétom. * SAM-ET VARRÁSRA SZÓLÍTJA FEL A FELESÉGE — Samolis! * JEAN ÉS AZ URASÁG — Jean! Ismeri a faltörő kost? — Igen, uram. — Akkor magyarázza meg nekem, hogy miben különbözik a csatakostól! ATOMTUDÓSOK PIHENŐHELYE Szanatórium: Szabados Gábor E HETI A zenerajongók legnagyobb örömére Samantha Fox ismét mikrofont ragadott a kezébe — értesülhettünk hétfői számunkból. A szűkkeblűséggel aligha vádolható angol énekesnő újra keményen edz, tervei szerint ugyanis szeretné képviselni Angliát a közelgő Eurovíziós Dalfesztiválon. Reklámkampányát arra építette fel, hogy tovább lehetne fokozni az efféle dalfesztiválok népszerűségét, ha újabb híveket toboroznának a süketnéma nézők közül. Samantha új dallal indul majd, amelynek címe: „Egy dudás a csárdában". Kissé helyesbíteni kell Che Chuevara képét rajongóinak: kiderült ugyanis, hogy a puritán mozgalmár valójában viharos előéletet élt. Vad piálások, vad motorozások és zűrös nőügyek töltötték ki napjait, mielőtt szakállt és géppisztolyt növesztett volna. Mivel a nagy leleplezések korát éljük, nem lehetetlen, hogy más bálványokat is hamarosan ledönt az indiszkrét utókor. Leninről például már jó ideje azt rebesgetik, hogy azért kopaszodott meg olyan korán, mert egy híres leningrádi (akkor még szentpétervári) fehér téli éjszakát töltött egy szál klottgatyában a Szmolnij erkélyére kizárva, mert a titkárnő gyanakvó férje berontott az irodába ellenőrizni, vajon tényleg gépelnek-e. Köztudomású, hogy a színésznők hatalmas összegű biztosításokat kötnek fontos testrészeikre, hiszen azok nem nélkülözhetők kenyérkereső felszerelésükből — olvashattuk szerdai lapunkban. Ornella Muti például 600 ezer márkára biztosította kebleit, Sophia Loren pedig annak idején 150 ezer dollárra, míg mások hosszú combjaikat értékeltették fel hasonló mértékben. A biztosító társaságok állítólag újabban már csak megfelelő riasztóberendezés felszerelése esetén vállalják a károk megtérítését. Az illetéktelen babrálástól, behatolástól a tapasztalatok szerint egy új konstrukciójú riasztóberendezés védi meg a leghatásosabban a hölgyeket. Ez nem villog, nem szirénázik, hanem a következőket írja ki a képernyőjére: „Rendben van. A tiéd akarok lenni, irány az anyakönyvvezető!” Káté LENIN HAJA A (képes) B. G. C. Press jelenti... Ülést tartott néhány nappal ezelőtt a Magyar Birkák Szakszervezete, hogy pontot tegyen a számukra aggasztó és régóta húzódó Húsvéti bárány-ügy végére. Tudósítónk is ellátogatott a rendezvényre, ám a résztvevők nem kívántak nyilatkozni. A bárányok hallgattak. Annyi azonban minden titkolódzás ellenére kiszivárgott, hogy az MBSZ a jövő hét végére olyan nyilatkozat nyilvánosságra hozatalát tervezi, amelyben tiltakoznak a népszokás gyakorlati síkon is történő megvalósítása ellen, és a húsvéti bárány kifejezés helyett a húsvéti fácán, kecske, szamár, disznó, illetve varjú megfogalmazást ajánlják. Vagy ha ez nem lehetséges, hát el szeretnék érni, hogy az ő dolguk is csak annyi legyen, hogy vesszőkosárban ülve orrukat és fülüket mozgatva hagyják, hogy nevüket összefüggésbe hozzák azokkal a bizonyos hímes tojásokkal. (Képünkön az MBSZ üléséről kifelé tartó szakszervezeti tisztségviselők egy csoportja.) Látványos törésgyakorlattal kápráztatta el a miskolciakat Noronogo-ku-macika japán harcművész. Macska szán négy órán keresztül koncentrált a nyirkos aszfalton ülve, miközben magas energiatartalmú üdítőitalos dobozt markolászott, majd hirtelen ülő helyzetéből felpattanva, egy harsány „híjnye...” — kiáltást hallatva bal lába kisujjának körmével egy Trabant ajtajának kilincsére sújtott. Sikerét példázza fotónk is. A produkciót követően a japán nagymesterrel azonnal felvették a kapcsolatot a legnagyobb hazai autóbontó cégek, kérve, legyen segítségükre. LAPUNK MINDEN hír’; FORTE PAPÍRRA ÉS VEGYSZERREL KESZVE. — Politikai napilap. Megjelenik Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. — Kiadja a Déli Hírlap Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. Postacím: 3530. Pf.: 39. Felelős kiadó: SZÁNTÓ ISTVÁN ügyvezető igazgató. Telefon: 412-694, Westel: 06-60-350-411. Főszerkesztő: KISS LÁSZLÓ. Telefon: 412-694. — Titkárság: Szakosné Anikó (telefon: 412-694, munkaidő után üzenetrögzítővel). — Felelős szerkesztők: Bohus János (tel.: 412- 694), Karosi Imre (tel.: 411-266), Makai Márta (tel.: 412-866), Szikra Pál (tel.: 412-688). Tördelőszerkesztő: Burcsa József (tel.: 412-694). — Főmunkatársak: Kiss József (belpolitika, tel.: 412-888), Parázs István (belpolitika, tel.: 412-888), Szabados Gábor (művelődés, szabadidő, tel.: 412-866). — Sportrovat (tel.: 412-688, fax, üzenetrögzítővel): rovatvezető: Szikra Pál, munkatárs: Szűcs István. — Gazdaság, belpolitika: Búss Gábor Olivér (tel.: 411-600), Fázold Helga (tel.: 411- 600), Szaniszló Bálint (tel.: fax: 412-688). — Fotórovat: Szabán Gabriella (rovatvezető) és Jakubik László (tel.: 411-600). — Bűnügy: Horváth Szabolcs (tel.: 412- 866). — Megyei hírfőnök: Csontos László (tel.: 412- 888), munkatársai: Gaál Anikó (tel.: 411-600), Maros Éva (tel.: 412-888).— Az olvasóké a szó: Szegedi László (tel.: 412-888). — Gazdasági ügyintézés: Hambalás Eszter főkönyvelő, Kiss Ibolya előadó (tel.: 411-751). — Hirdetés: Oláh Erzsébet marketing igazgatóhelyettes (tel.: 411-600), Bobák Kornélné csoportvezető, munkatárs: Hajas Sarolta (tel.: 411-166), Bokor Gabriella hirdetési menedzser (mobil: 06-30-433-084). — Lapterjesztő menedzser: Zielem Ferenc (tel.: 412-888). — LELOPRESS, a Déli Hírlap budapesti szerkesztősége, 1182 Budapest, Gyergyó u. 27. Szerkesztőségvezető: Lelovics Ottó (tel.: 06/1/2950-683, vagy 06-30-420-202). — A Déli Hírlapot előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Miskolci Igazgatósága, 31>í5 Miskolc, Kazinczy u. 16. Tel.: 310-222. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a kiadóban. Előfizetési díj: egy hónapra 480 Ft; egy negyedévre 1410 Ft; egy évre 5640 Ft. — Árusítja: Északhír Rt. 3530 Miskolc, Király u. 2. Tel.: 06/46/350-230, valamint a kiadó. — Készült a Borsodi Nyomda Kft.-ben. Felelős vezető: DUCSAI GYÖRgy igazgató. ISSN 0133-0209.