Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)
1920-05-30 / 123. szám
ÖMrköztOség «8 kiadóhivatal: SZEGER, BOLBOOASSZONY-BOGÁROT 4. SZÁM A txeriaarténóf ét kiadóhivatal telafona: 30S. Szeged, 1920 óra 1 korona. * ELŐFIZETÉSI ÁRA: •fánévra 280.— K aacyedévra 7*.— K félévre . 140.— K egy hónapra 14.— K Cryna »rámára 1 korona. IX. évfolyam 123. szám. Nyomda: SZEGED, PETŐFI SÁHPOR-SOOÁRDT 1. SZÁM A ayaaida teletonja: 14-34. Vasárnap, május 30. Magyar jövőnk útja. Irta: Juhász Gyula. A magyar jövendő útja, amelyre a haza mai bölcse, Apponyi Albert rámutatott, elittünk áll és rajtunk áll, hogy erre az útra rátérjünk. A forradalom nem lehet célja egy nemzetnek, mint ahogy az egyénnek nem lehet célja a halál. Forradalom és halál szükséges rosszak ott, ahol a nemzet vagy egyén betegek és ahol másképpen nem lehet a természet paran*csát, az örök evolúció törvényét betarteni Magyarországnak kellett a forradalom a háború miatt, a szolgaság miatt, amely sorvasztó és bénító hatalmak gályapadjára láncolta a mai gyárt és a csontkamrák szelét fútta Dévény felöl, Bécs felől erre a tragikus nemzetre. A forradalomnak is megvannak a maga kérlelhetetlen törvényei, a maga kilengései balra és jobbra, de talán nem tévedünk, ha kimondjuk, hogy ezekből a kilengésekből is elég voit már, hogy egyáltalában elég volt már mindenféle és fajta demagógiából, szélsőségből és jelszavakból, egyszóval elég volt már mindenféle forradalomból. Ha van lehetőség és van it a konszolidációra, akkor minden akaratunkkal és minden erőnkkel valósággá kell varázsolnunk ezt a lehetőséget és a legteljesebb jószándékkal és eltökéléssel rá kell léptünk erre az útra. Mert ne feledjük el, hogy még mindig forradalmi légkörben élünk, még mindig bizonytalan hangulatok és határozatlan jelszavak úsznak a levegőben, ne feledjük, hogy egy háború és három forradalom a lelkek ellenálló erejét nagyon megtörte és nagyon is alkalmasakká tette mindenféle lelki fertőzés befogadására. Többé-kevésbé mindnyájan betegei és megszállottjai vagyunk a komák, amely kórnak is nevezhető, amely milliók halálával és milliók gyűlöletével, kevesek hatalmával és gazdagságával és sokak rabságával és szenvedésével operált. De már ocsúdnak a lelkek, de már eszmél a világ és az emberek és népek lassan, de biztosan egymásra találnak. Kellett a nagy tanulság, kellett a nagy ítélet és ha keleti fatalizmusul nézzük a történelem törvénytevését, talán azért volt háború és forradalom, hogy többé ne legyen. Élni és hajózni akarunk, élni a magunk rendes és boldog egyéni életét, élni a békés és munkás magyar életet és hajózni akarunk gondolatok és érzések, igazságok és szépségek végtelen tengerén, az emberi haladás határtalan horizontja felé. Talán nekünk, mai generációnak, amelyet egy bölcs és nemes poétánk a fájdalmas generációnak nevezett, ez már nem, vagy csak a boldog öregséget érőknek adatott meg (lélekben mintha egy kicsit mindnyájan megöregedtünk volna, emberek), de akarjuk és várjuk ezt a rendet, ezt a munkát, ezt az örömet, ezt a nyugalmat és haladást, egyszóval, akarjuk a konszolidációt. Minden munkás és polgár, katona és civil, minden magyar és ember, aki nem ringatja magát lehetetlen álmokba, tudja és érzi, hogy ez kell: megpróbálni mindent hittel és becsülettel, hogy Magyarország, szegény, szomorú hazánk, ez a föld, amelyen élni, halni kell, ez a tragikus és küldetéses ország és a magyarság, ez a megpróbált és megbűnhődött nép, minden katasztrófa és minden kaland nélkül ismét erőre kapjon, régi fényét új érdemekkel egyesítse és megint beadhasson a műveltség és haladás temén?, hatékony, termelő, építő, teremtő tényezői közé, mint ahogy már, minden baja és bánata dacára, beállott a bukásába a még nagyobb Németország. Nem kenyerünk a jóslás tudománya, de lelkünk mélyén érezzük, hogy hamarosan a gyógyulás útjára tér itt minden. Nagy betegről van szó, akinek drága tagjait amputálták, de aki az örök élet elixírjéből iszik, ha legszebb hagyományai, legnemesebb szellemei csodálatos forrásából merít. Mi mindenek dacára mégis csak Zrínyi és Kossuth, Petőfi és Ady népe vagyunk, örökkévaló, halhatatlan és elpusztíthatatlan erők szülöttei. Éppen Ady mondotta a magyarságnak a kategorikus paradcsot: Muszáj minden fajnál jobbnak lenni. Én hiszem és vallom, hogy nemcsak muszáj, de lehet is. Én hiszem és vallom, hogy a magyarság küldetéssel van itt e földön, nagy, szent, örök, végzetes eleve elrendeléssel és hogy hivatását, az isteni parancsot, be fogja tölteni magyarán és emberül. Csak magára számíthat, de az egész világnak tesz szolgálatot, mint mindig, hosszú és dicsőséges története folyamán. Első volt, amely kivette részét háborúból, forradalomból, első legyen, amely békét, rendet, harmóniát és önmagán is nyert diadalt hirdet a világnak I Dr. Aigner Károly kormánybiztos bemutatkozása — Szabad kezet kapott a közgyűlés összehívására. — (Saját tudósítónktól.) Dr. Aigner Károly, az uj szegedi kormánybiztos-főispán szombaton délelőtt jelent meg először hivatalában. Munkatársunk felkereste a kormánybiztost, aki legelső teendőire vonatkozólag a következőképen nyilatkozott: * — Vasárnap délelőtt 11 órakor, a városháza közgyűlési termében tisztelegnek nálam a törvényhatósági tisztviselők. Az állami hivatalok vezetőit külön-külön fogom fogadni. Minden ünnepélyességet kerülni óhajtok s a hivatalos bemutatkozás megtörténte után azonnal munkához fogok. — Politikai programomat a vasárnapi bemutatkozás alkalmával fogom röviden kifejteni, a közgazdasági teendőim közül már most is kijelenthetem, hogy a közgyűlés összehívása tekintetében szabad kezet kaptam a belügyminiszter úrtól. Az idevonatkozó aktákat még nem állott módomban áttanulmányozni és igy végleg még nem döntöttem a kérdésben. Miután azonban a város közönségének vitális érdeke, hogy a törvényhatósági bizottság összehivassék, már előre is kijelenthetem, hogy hacsak valami rendkívüli fontos okok nem szólnak ellene, a közgyűlést a lehető legrövidebb időn belül össze fogom hívni. Természetes, hogy a törvényhatósági bizottságot egyelőre csak a régi összetételében hívhatom egybe, miután a bizottságok újjáalakítására vonatkozó törvény még nem készült el és belátható időn belül nem is remélem, hogy az erre vonatkozó javaslat törvényerőre emelkedik. A sajtóra vonatkozólag kijelentette a kormánybiztos-főispán, hogy készséggel áll a lapok rendelkezésére és egyforma elbánásban részesít minden lapot, irányra való tekintet nélkül. Magánfeleket hétköznapokon délelőtt 11-től 12-ig fogad a főispán • Örömmel kell fogadnunk az új kormánybiztos minden kijelentéseit, amelyek a törvényhatósági bizottság összehívására vonatkoznak. Nagyon sok fontos közügy forog a tanács kezén eldöntetlenül, — és már hosszú idő óta — amelyet a közgyűlésre várnak, hogy elintéztessenek. Reméljük, hogy a kormánybiztos kijelentése rövid időn belül meg is valósul s a város közönségének képviselői intézhetik nemsokára a közügyeket. Miért kell aláírni a békeszerződést. — Gróf Apponyi Albert levele. — Budapest, május 29. Gróf Apponyi Albert levelet intézett az Új Nemzedék szerkesztőségéhez, válaszolva a lap tegnapi számában közölt vezércikkre. Apponyi levelében ezeket írja: — Hogy a ránk kényszerített szerződés aláírásának gondolata a magyar közvéleményt felháborítja és hogy ez a felháborodás erélyes tiltakozásokban nyilvánul meg, ez annyira természetes, hogy nem is szeretném, ha máskép volna. Észrevételem csak arra a beállításra van, mintha a kormánynak az az elhatározása, amelyért én erkölcsi szavatosságot vállaltam, mely tehát az enyém is, bizonyos elhamrkodásra vallana és azt a látszatot keltené, hogy nem eléggé érezzük át ennek a cselekedetnek rettenetes súlyát. A cikkíró azt látszik hinni, hogy módunkban állott volna dilatórius eljáráshoz folyamodni és qai habet tempus, habet vitám elv alkalmazásával jobb esélyek lehetőségét bevárni. — Ez óriási ténybeli tévedés. Mikor a végleges békefeltételeket nekünk megküldték, tznapi határidő akkop volt megállapítva, hogy annak lejártáig csak igennel vagy nemmel válaszolhatunk, halasztó vagy kitérő természetű, minden válasz pedig semlegesnek vétetett volna és az aláírás nyílt megtagadása összes következményeit idézte volna fel Erről pozitív tudomásunk volt . Ennek a rettenetes szerződésnek aláírását egyedül az ellenállhatatlan kényszerhelyzet igazolhatja és a kormány is, magam is, egyedül ezzel indokoltak meg. Hogy rámutattunk a reményt nyújtó jelenségekre is, ez azért történt, mert azok tényleg megvannak és alkalmasak arra, hogy helyzetünk sötétségére némi derűnek a sugara essék, de magukban véve az aláírások indokául nem szolgálhatnak. Ismétlem, a döntő indok egyedül a kényszerhelyzet. — Marad az a követelés, hogy ezt a kényszerhelyzetet bővebben, meggyőzőbben magyarázzuk. De hát szabad-e ezt tennünk? Szabad-e a nyilvánosság elé hozakodnunk helyzetünk minden veszélyével, minden gyengeségével? Úgy hiszem, nem szabad. A külügyi bizottságban a kormány részletes felvilágosításokat adott, a nyilvánosság előtt ezt nem téte. Hogy pedig én, amikor a dolgokat láttam, nem vállalkoztam magam a békeszerződés aláírására, annak azon formai okon kívül, amelyet utolsó jegyzékemben kifejtettem, még két oka volt. Az egyik az, hogy a békedelegáció lemondásában az antant-hatalmakkal szemben is megnyilatkozott a nemzet tiltakozása a reákényszerített békepontozatok ellen, a másik pedig az, hogy