Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-01 / 51. szám
tromba), 1958. március 1. CL nagy pillanat Óriási érdeklődés mellett TARTOTTÁK MEG A LOTTÓSORSOLÁST Pénteken reggel Szegeden is zuhogott az eső. Ez azonban nem akadályozta, hogy népvándorlás induljon a Szabadság Mozi felé, ahol 10 órára hirdették meg a lottó kilencedik játékhetének sorsolását. A zuhogó eső miatt nyolc órakor megnyitották a nézőteret. Fél kilenckor már telt ház volt. Ezernégyszáz ember szorongott együtt. A sok szegedi mellett rengeteg vidéki várta a sorsolás izgalmas perceit. Kilenc órakor le kellett állítani az érdeklődők özönlését. Rövidesen megtelt az előcsarnok és a mozi előtti utcaszakasz. A húzás kezdetére az utcán kétszer annyian voltak, mint a moziban. Szelvény-rekord ! Kilenc órától a Hungária dezsessz-zenekara indította az amúgy sem borús hangulatban leledző érdeklődőket. Kilenc óra ötven perckor ment szét a vörös függöny. A színpadon ott volt egy táblára kirakva 90 darab, műanyagból készült gömb, mindegyik egy-egy számot tartalmazott. Mellette az átlátszó »varázsgömb«, amely a számok keverésére szolgált. A színpadon helyezkedett el a sorsolási bizottság is, amelyben a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság kiküldöttei, az OTP szegedi fiókjának képviselői, valamint dr. Kószó István közjegyző foglalt helyet. (A bizottság később kiegészült öt nézővel, akik a számokat húzták.) A sorsolási bizottság vezetője ismertette a sorsolás menetét. Bejelentette többek közt, hogy soha annyi szelvényt nem küldtek be eddig, mint a kilencedik játékhéten. 3 804 061 darab szelvényt töltöttek ki az országban a február 28-i húzásra. Józsi bácsi ügyeskedik Egy kisebb szerencsekerékbe elhelyezték ezután a nézőknek a bejáratnál kiosztott számok másodpéldányát. Ezek közül kisorsoltak öt számot. Kisebb huzavona után, a nézőtér különböző pontjairól jelentkeztek ezután azok, akiknek kezét sokan szidják ma az országban, de viszont a nyerteseknek az a véleménye: be kellene azt a kezet aranyozni. Az öt — a nézők közül kisorsolt — bizottsági tag a következő volt: Józsa István, Paréj József cipész, szegedi lakosok, Fodor Mária háztartásbeli, Szőreg; Bottyán János földműves, Ferencszállás. Nagy derültséget keltett, hogy a sorsolás szeszélye folytán a sokak által ismert és közkedvelt Berta Józsi bácsi, úttisztító is bekerült a bizottságba. (Tisztének derekasan meg is felelt, mert amikor ellenőrzésre került a sor és nem férkőzött a számokhoz, bizony egy székre állt és úgy nézte, megvan-e mind a kilencven.) Kijött a „kabala szám" Az öt új sorsolási bizottsági tag megnézte, megvan-e minden szám. Majd a félgömbökből 90 golyót alkottak. Mind a kilencvenet elhelyezték a »varázsgömbbe«; alapos megkeverés után került sor a nagy pillanatra. Józsa István által kihúzott első szám az 56-os volt. Ezután a többiek is sorra kihúztak egy-egy számot. 23, 69, 28 következett. Berta Józsi bácsi nagyon biztos akart lenni a dolgában. Balkézzel nyúlt a gömbbe és innen »kabala szám« jött ki: a 77-es. A számokat mindjárt a színpad elején elhelyezett táblán is jelezték, hangszórón közölték az utcán várakozókkal. Az öt »sorsoló« először azt ellenőrizte, hogy vajon 85 érintetlen kis gömb van-e, majd megnézték, hogy a sorsolási jegyzőkönyvbe az általuk kihúzott számot írták-e be. Van egy kettesem... Fodor Mária még egyszer sorsolt. A februári szelvények közül a nyolcadik játékhét szelvényei vesznek részt a március eleji tárgynyeremény sorsoláson. Minden sorsoló egy lottóbabát kapott emlékül. Miután kihirdették, hogy a legközelebbi lottóhúzás Budapesten, a csepeli kultúrházban lesz, a sorsolás befejeződött. A szétszéledő tömegben itt is, ott is hallatszott: nekem kettesem van... Akadt mindjárt egy háromtalálatos is. A tömeg még tárgyalta a történteket, a géptávírók már kattogtak. Közölték Budapesttel, az ország minden részével, hogy melyek a nyertes számok. Ha öttalálatos lesz e héten, a szerencsés nyertesnek majdnem másfélmillió forint jut. Reméljük, akkor fizet egy fröccsöt Berta Józsi bácsinak is ... Előkészületek az országos mezőgazdasági kiállításra Március végéig lehet jelentkezni az országos mezőgazdasági kiállításon való részvételre. A Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet — amely az elmúlt években rendszeresen sikerrel szerepelt a mezőgazdaság dolgozóinak nagyszabású seregszemléjén — az idén is részt vesz a kiállításon. Az intézet neves kutatói által kinemesített és fokozatosan köztermesztésbe kerülő szegedi származású csípősés csípősségmentes paprikafajtákat bokrokon, termő állapotban mutatják majd be.Ezek a fajták 10—15 százalékkal magasabb termőképességűek és nagyobb festéktartalmúak az elterjedt fajtáknál. A szegedi táj híres fűszernövényét füzérbe kötve is bemutatják. Az intézet tudományos kutatóinak legújabb eredményeit fényképek és grafikonok szemléltetően dokumentálják. Az egyik ilyen eredmény, amelynek ismertetésére sor kerül az öthalmi kísérleti gazdaság nagyüzemi kísérleteinek sikerességéről tanúskodik. Itt csaknem száz holdon termelik a fűszerpaprikát s az egyébként magasra tervezett, 35 mázsás holdankénti termésátlagot rendszeresen felülmúlják. A nagyüzemi kísérleti táblák egy-egy holdjáról 60—65 mázsás termést is szedtek. A paprikán kívül láthatja majd a kiállítás közönsége a Palesztinából származó szegedi nemesítésű olajlent, a sárga lófogú kukoricát és egyéb nagy termést hozó nemesített növényféleségeket. Pezsgő élet az egykor néptelen vidéken Hatalmas építkezéseket folytat a szovjet nép Keletszibéria nagy térségein. Ezt a vidéket — amelyhez Krasznojarszk, Irkutszk, Csityinszki és Tuvinszki területe, valamint a Jakut és a Burját— Mongol Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságok tartoznak — széles folyók szelik át. A Jeniszej, az Angara és a Léna vidéke nem régen még puszta, néptelen terület volt. A nagy építkezések óta megpezsdült az élet az egykor lakatlan földön. Képünkön: új hajók érkeztek a krasznojarszki kikötőbe. KÉT FIATALASSZONY — C«n»amic — Cut « fái fái a gyűrűsgépek orsóin fölé HNHl! a Szegedi Textilművekben. Két gépsor között nyugodtan lépked egy mosolygós, mintáskendős fiatalasszony: Kónya Tiborné. Mellette tétován mozgó másik asszonyka; ő tanuló még és Kónyáné gondjaira bízták, hogy vezesse be a szakma rejtelmeibe. Szívesen vállalta ezt és valami jóleső érzés is, lám már tőle is elvárják, hogy tanítsa az új munkásokat. Az orsók zümmögnek, megállás nélkül peregnek. Olykor-olykor azonban elszakad a fonál. A szakavatott ujjak villanásnyi idő alatt összekötik. Most azonban lassabban csinálja Kónyáné, hogy a mozdulatot és a fortélyt elleshesse a tanuló. A gépsorban nincs semmi hiba és egy alkalom adódik kis beszélgetésre a fiatal Kónyánéval. Az érettségi után jött a gyárba fonónőnek. Ebben az ő megítélése szerint sincs semmi különös, bár sokan, hozzá hasonlóan érettségizők viszolyognak a fizikai munkától. Az íróasztal, az iroda a vágyuk, mert azt hiszik, hogy csak az a »valami«. Pedig csalfául tévednek! Mondhatná valaki, hogy »ja kérem, Kónyáné is azért jött el fonónőnek, mert az irodában nem alkalmaztak. A kényszer vitte a géphez, meg is válna tőle, ha...« Hát kérdezzük meg tőle, hogyan érzi itt magát. Közvetlen szavakkal válaszol: — Szép itt a munka és én igazán megszerettem a fonást. Nem bánom, hogy a gép mellé kerültem, olyan jól, ha nem jobban megvagyok itt, mint más némely érettségizett az íróasztal mellett. És semmivel nem érzem magam kisebbnek a gépnél, s nem is vágyom el onnan. Nagyon igaza van. Megbecsült, értékes az a munka, amit a gépnél végez, semmivel sem alább való, mint mondjuk adminisztrációs teendőket végezni valamelyik irodában. Az érettségi haszna itt is megvan: talpraesettebben, kulturáltabban és könnyebben dolgozik a parkettás munkateremben. — A keresete? — A múlt hónapban is 1300 forintot kerestem, s körülbelül ennyi általában, vagy olykor valamivel kevesebb a fizetésem. Az éjszakai műszakot igaz ő is elengedné, amikor háromhetenként erre kerül a sor. Ezen azonban nem lehet változtatni, és becsülettel dolgozik ekkor ». Cjü UCIIl .'»UJJdllxvuvJirv CZ.CII. kJ nauu aiui juk el azt is, hogy a gyárban találta meg élete párját, az egyik derék szakmunkásban. A talajot javító műhelyben — szintén diríetén a szép Szegedi Textilművekben — a kedves Túri bácsi, a műhelyvezető büszkélkedik a korszerű gépekkel, amelyeken a szakmunkások uralkodnak. Az egyik kis esztergapadnál piros-barna arcú, mélytüzű pillaiztású menyecske áll. Túri bácsi fülembe súgja: »ö Kiss Ferencné és bizony jó munkát végez. Megállja a helyét, mint vasesztergályos«. Az esztergakés a vasba hasít. A fiatalasszony esztergályos, mint az öreg »szakik« úgy dolgozik. Ha akad valami problémája — a munkában előfordul ilyesmi —, akkor segít neki Túri bácsi, meg a kiváló esztergályos, Kovács Ferenc, aki most végzi a Gépipari Technikum esti tagozatának utolsó esztendejét. Jár a gép, hullik a vasforgács, amikor beszélgetünk, ám Kissné szemei vigyázzák a munkát. Most a gyűrűsfonó-gépekhez készít alkatrészt és meg is mutat egy kész darabot. Lelkiismeretes munka. Szereti a szakmáját, a gyárat. Ahogy meséli, a férje is itt dolgozik, az asztalosműhelyben. Együtt járnak munkába és együtt indulnak haza. — Életük? — Kiegyensúlyozott — válaszol — és tisztességesen megélünk. Én általában havonként 1400 forintot keresek, a férjem valamivel kevesebbet, mert még nem szakmunkás. Persze — nevet és fehér fogai villognak — a pénz egy kasszába megy. A több pénz — tréfálkozik —, jól jönne, igen, de így is rendesen megél családunk. Kire is efitehgat. Az esztergagépet £ i-HIvMI gyeli. S kikívánkozik belőle az öröm, hiszen jó ezt is, mint a bánatot megosztani. Azt mondja: — Takarékoskodtunk és van már igen szép szobabútorunk. Szép a lakásunk, szeretünk otthon. Van egy 1800 forintos rádiónk is, s az otthoni kényelemben szívesen hallgatjuk a rádióműsort. Azért ezenkívül néha-néha szórakozni is eljárunk. Dióhéj van ilyen az életük. Nem gondnélküli, de azért lassan mind több benne a napsütés , a mélypillantású menyecske, az esztergályos mosolyog... (MORVA»» A dorozsmai pártgyűlésen Este hat óra tájban biciklisek és gyalogosok húznak a pártház felé. A kapuban megállnak egy picit, rázogatják egymás kezét, nevetgélnek, aztán egy csomóban ballagnak beljebb a nagyterembe. A rádió hideget jósolt, s nem is hazudott, mert máris hegyes szelek sepernek végig a házak között, elijesztve a langyos tavaszi áramlatokat. Jólesik az elvtársaknak a kellemesem befűtött helyiség, azért is nem időznek sokáig az utcán. Most egy kocsi kanyarodik be az udvarra, a lovak szegyig, a kerekek agyig sárosak. Szabó Pálék érkeztek a 6—7 kilométerre fekvő Márták-dűlőből. Párttaggyűlés lesz Dorozsmán. Egyre-másra csukódik az ajtó. A párttitkár a megyétől kint lévő elvtárs kíváncsiságát igyekszik kielégíteni, hol rövid szavakkal, hol kiadósabb magyarázattal, de félszemét nem veszi le a bejáratról. Már harmadszorra szól oda a befelé jövőknek: — Csukjuk be az ajtót, elvtársak, mert hideg van, s megfáznak az asszonyok. Legyünk tekintettel egymásra. Ott ül a bejáratnál egy elvtárs azzal a megbízatással, hogy írja fel a neveket. De a nehéz villa- és ásónyélhez szokott kéz nem akar hajlani, s alig győzi az írást. Az elvtárs olykor felemeli bal kezét, hogy álljon meg a menet, amíg számba vesz mindenkit. Volt idő — például 1352- ben —, amikor alig lézengett itt valaki taggyűlés alkalmával. Most meg fél óra alatt már 85-en gyűltek össze a község öt pártszervezetéből, mivelhogy összevont taggyűlést tartanak. Miskolczi Istvánné egyenest a titkárhoz megy. Azt kéri tőle, hogy elmehessen a szülők akadémiája utolsó előadására, mert különben nem kapja meg az oklevelet. A moziban tartják csütörtökönként ezeket az előadásokat, s népszerűségüket az is tanúsítja, hogy 10 forint beiratkozási díj mellett is több mint kétszázan járnal oda rendszeresen. Miskolcziné is nagyon szeretne elmenni, ezért a leghatékonyabb érvet veszi elő indokolásképpen : — A hozzám tartozó tagokat egytől-egyig meglátogattam, hogy ma taggyűlés lesz, s itt legyenek. Igazán nem dől össze a világ, ha én most az egyszer nem leszek itt. Csakhogy a párttitkár, a mindig nyugodt és halk beszédű Dudás Béla éppen fontos pártmegbízatásával bírja maradásra: — Ejnye, elvtársnő. Maga pártbizalmi, bizonyára megérti, hogy a taggyűlés fontosabb, azt az oklevelet úgyis megkapja, hiszen az előadásokat végig meghallgatta. Gyűlnek, szaporodnak a kommunisták, férfiak, nők, fiatalok, tsz-tagok, rendőrök, alkalmazottak, egyéni parasztok. Egy pelyhes állásfi lép a párttitkárhoz: — Édesapám, Sípos Kálmán üzeni, hogy betegen fekszik, nem tud részt venni a taggyűlésen. — Rendben, igazoltnak vesszük — hangzik a válasz. Látszik a fegyelem a dorozsmai kommunistákon. A pártbizalmiak nem hiába dolgoztak, mert már száznál is többen ülnek a lócákon, meg a székeken, öröm nézni, milyen élénken vitatkoznak itt is, ott is a napi politikáról, meg a munkáról. Valaki éppen azt újságolja, hogy a korai borsója már majdnem kidugta csíráját a földből. Úgy tűnik, mintha visszajöttek volna az 1945— 49-es évek, amikor minden kommunista örömmel állt oda bármilyen nehéz posztra, ha szólította a párt. Ezért tűnik furcsának, amikor a beszámoló mégis megállapítja, hogy az ideológiai és politikai egység jó, de ugyanakkor nem mindig érvényesül a cselekvési egység. Többen helyeslőn bólintanak azonban, ami alátámasztja a beszámoló igazságát a látszattal szemben. A beszámoló rövid, nem terjengős. S ami igen fontos, konkrét is. Nevek hangzanak el, amikor a kommunista helytállás és magatartás kerül mérlegre. Kiderül, hogy elvétve ismét jelentkezik itt, Dorozsmán is a pártonkívüliek lebecsülése. Azután tapasztalható az elbizakodottság, hogy elég erősek vagyunk a tömegek nélkül is. Ennek veszélyességét akkor hangsúlyozta nyomatékkal a beszámoló, amikor a népfrontbizottságok megerősítéséről szóló párthatározatot ismertette. Felszólaltak jó néhányan, ebből meg lehetett állapítani, hogy a dorozsmai párttagok készek kijavítani a fellelhető hibákat. A taggyűlés tehát hasznos munkát végzett, egységesebbé, cselekvőképesebbé kovácsolta a kommunisták erejét. NAGY ISTVÁN KÉSZÜL AZ ELSŐ VIETNAMI JÁTÉKFILM A Vietnami Demokratikus Köztársaság filmművészei a Viharos tenger» című első játékfilmjükön dolgoznak. A film egy partmenti falucska parasztjainak forradalmi harcát örökíti meg. A cselekmény 1942-ben, az ország déli részén kitört felkelés idején játszódik.