Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-28 / 125. szám

Péntek, 1976. május 28 A varázsfuvola A debreceni operatársulat bemutatója a szegedi találkozón Zsúfolt nézőtér előtt A va­r­­ázsfuvolávart mutatkozott be a szegedi operai találkozón vendégszereplő debreceni tár­sulat. A megkülönböztetett érdeklődés szólhatott a sze­gedi operajátszás nagy múl­tú Mozart-hagyományainak (mást ne mondjunk, a Cosi kivételével teljes itt a reper­toár, az Idomeneót e falak között fedezték föl a hazai operakultúrának, s az idei évad közönségsikere is Mo­zart, a Figaro házassága) — de a ritka alkalomnak is. Megismerni egy hozzánk ha­sonló körülmények között — tehát vidéken — dolgozó tár­sulat munkáját, éppen a leg­fontosabb állapotában: elő­adásából. A debreceniek bemutatóját kitüntető rokonszenvel fo­gadta a publikum, jóllehet az a bizonyos „művészi benyo­más” (amit például a kor­csolyaversenyeken külön pon­toznak) eléggé vegyes képet ad. Sándor János rendezése a mesevilág tisztaságát su­gallja, Langmár András nagyvonalú és szemnyugtató díszleteiből viszont oly kirí­vó naturális ötletek zavar­nak, mint a madarásznak beöltöztetett, zeibárusnak ki­­tollasztott Papageno-jelmez. Szabó László zenei vezetésé­vel a kitűnő megoldások mel­lől nem hallgathatjuk el, hogy a mondandó filozofikus bölcsessége olykor a tempót­­lanság, levegőtlenség veszély­­helyzeteinél vet horgonyt. Ami azért is furcsa, mivel látnivalóan a debrecenieknek sincs azonos értékű szólistá­juk valamennyi szerepre, te­hát éppen a frissebb, eleve­nebb ritmus segítene. Marsay Magda Paminája szép szö­vetű, kellően hajlékony és plasztikus, Györgyiig József Tamb­ója, ha meggyőzőbb, karakteresebb fölső hangok­kal is győzné, kellemesen mo­­zartos tenor ígérete. Hason­­lóakat mondhatunk Hegyes Gabiról (az £j királynője), akinél a koloratúrák sápad­­tabbak, egyébként ideális szoprán. Hazai pályán is tu­dott bizonyítani a szegedi Zámbó Géza: Papageno ári­áit föltűnő biztonsággal, ze­neileg szinte kifogástalanul szólaltatta meg — a prózája viszont kellemetlenül dekla­­máló, az üresben lebeg, vagyis pillanatnyilag beszéd­­gyakorlatokra szorul. Pallos Gyöngyi Papagenája kelle­mes jelenség, Tóth József Sa­­rastrója viszont erőtlen, Oláh György Monostatosa pedig a szerepjátékban merül ki. Az előadás legjobb pillanataihoz tartozott a hölgyek tercettje (Perel Irén, Varga Magda, Tibay Kriszta). * A szerdai bemutatót köve­tően baráti összejövetelen látták vendégül a debreceni operistákat a színház emeleti társalgójában. Tegnap este a szegediek előadásában hall­hatta a közönség Vántus Ist­ván operáját, az Aranyko­porsót. Az operai találkozón ma délután folytatják a szak­­mai tanácskozást (a Juhász Gyula művelődési központ­ban ezúttal Gábor István új­ságíró vezeti a vitát, 3 órá­tól), este pedig a pécsiek lép­nek föl. Breitner Tamás ve­zényli a színházban Weber A bűvös vadász című operáját. IV. I. Harmincéves az úttörőmozgalom Gazdag program a gyermeknapra A Magyar Úttörők Szövet­sége az idén ünnepli meg­alakulásának 30. évforduló­ját. Ezekben a napokban, a gyermeknap közeledtével mind több rendezvényen emlékeznek az úttörőmozga­lom történetére, szerveznek ünnepségeket, szemléket, kiállításokat, kulturális és sportrendezvényeket, túrá­kat,­ táborozásokat. Az úttörőszövetség Szeged városi elnöksége az évfor­duló tiszteletére jubileumi úttörőnapokat rendez május 29-én, szombaton és 30-án, vasárnap. Szombaton dél­után 3 órakor a rókusi ál­talános iskola udvarán ké­zilabdapályát adnak át. A villanyfényes mérkőzések játszására is alkalmas pá­lyát, az évforduló tiszteleté­re közös összefogással, tár­sadalmi munkában készítet­te több szegedi üzem, vál­lalat szocialista brigádja, KISZ-fiatalja. Az átadási ünnepség után gyermeknapi kézilabdatornát rendeznek, melyen a szegedi és megyei csapatokon kívül részt vesz­nek a szabadkai pionírok kézilabda-válogatottja is. Ugyancsak szombaton dél­után 4 órakor az újszegedi szabadtéri színpadon a népi kultúra és a néptánc nép­szerűsítése érdekében a bé­késcsabai Balassi néptánc­­együttes úttörőcsoportja, a szabadkai pionírok nemzeti­ségi együttese, a deszki út­törők délszláv táncosai, va­lamint az EDOSZ-egy­üttes utánpótlás csoportjai bemu­tatóval egybekötött találko­zót rendeznek. Jubileumi úttörő-dísz­­szemle lesz a város csapa­tainak részvételével vasár­nap délelőtt 10 órakor. Az ez évi gyermeknapnak ez a legérdekesebb és legszebb színfoltja. A Széchenyi té­ren rendezendő felvonulás és díszszemle alkalmával adják át a legmagasabb út­törő-kitüntetéseket a ki­emelkedően dolgozó veze­tőknek és pajtásoknak. A kisdobosok színes karneváli felvonulást szerveznek, s részt vesznek a programban a Szegeden vendégszereplő úttörő művészeti csoportok és sportolók is. Gazdag kulturális és sportprogram várja a gyere­kek százait a város minden pontján. Lesz térzene, könyvkarnevál, és vetélke­dő, aszfaltrajzverseny, film­vetítés és bábműsor, jubi­leumi játékverseny, s a vi­dám gyermeknapi program befejezéseként az újszegedi Bertalan-emlékműnél vasár­nap este 7 órától jubileumi tábortűz lesz. Várja a gye­rekeket a vidámpark is. Egyenruhás kisdobosok és úttörők — tagsági könyvük felmutatásával — mindkét napon díjmentesen utazhat­nak a város területén köz­lekedő autóbuszokon és vil­lamosokon. A harmincéves évforduló tiszteletére Ópusztaszeren, az Árpád-emlékmű környé­kén a megyei és a városi úttörőelnökség jubileumi nagytábort és megyei úttö­rőtalálkozót rendez május 31. és június 4. között. A nemzeti emlékparkban fel­állított sátraknak a megyé­ből 2500 úttörővendége lesz. Ezek a pajtások itt találkozz­nak a többi megye és Buda­pest legjobb úttörőőrseivel, valamint a vendégként meg­hívott szovjet, jugoszláv és lengyel pionírokkal. A ju­bileumi nagytábor egyik legfontosabb állomása és egyedüli országos rendezvé­nye a közelgő budapesti Ju­bileumi úttörő-találkozónak. A négynapos program so­rán az úttörők megismerik Pusztaszer történelmi szere­pét, megtekintik az ásatá­sokat, részt vesznek aka­dályversenyen, honvédelmi szemlén, kulturális díszbe­mutatón. A tábor díszszem­lével és úttörővezetők talál­kozójával ér véget. 1 A munkáslakás-építés vállalati támogatása Ülést tartott a Csong­rád megyei HEB Tegnap, csütörtökön délután ülést tartott a Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Napirendjén többek kö­zött szerepelt­­ dr. Dáni Sándor vizsgálatvezető és dr. Bus Aladár munkabizottsági tag előterjesztésében — a fizikai dolgozók, fiatal házasok és nagycsaládosok lakásigényének megoldása vállalati támogatással, illetve az ezzel kapcso­latos tapasztalatok összegezése. Lakáspolitikánk legfőbb célja továbbra is az emberek együttélésének módját, élet­formáját alapvetően meghatározó lakásépítés, vagyis a dolgozók lakáshoz juttatása. A párt és a kormány 1970. áprilisi határozata előremutat a lakásépítés fejlesztésében végzendő feladatokra. Ennek figyelembevételével Csongrád megyében is előrelépés történt­­ ben. Megvizsgálták 22 vál­lalatnál az utóbbi három évben lakásépítésre fordí­tott alapot: megállapították, hogy ennek az alapnak 47,7 százalékát központi támo­gatásból, míg 32,3 százalé­kát gyáregységi, intézményi képzésből teremtették meg. Az állam csupán a mun­káslakások esetében több mint 17 millió forint támo­gatást nyújtott a vizsgált időszakban, a teljes összeg pedig a vállalati alapokkal 61 millió 232 ezer forint. A vállalatok dolgozói, a kol­lektívák jelentős mértékben járultak hozzá munkatár­saik lakásgondjainak meg­oldásához. A NEB tegnapi ülésén megállapította, hogy 1973 és 1975 között 5 ezer 393 ál­lami és 8 ezer 112 magán­lakást építettek a megye­ Vizsgálták a vállalati köl­csön visszafizetésének üte­mét is. A kölcsön visszafi­zetésének gyors ütemét igazolja például a Taurus Gumiipari Vállalatnál, hogy a 25 ezer forintos vállalati kölcsönt három, a Minősé­gi Cipőgyárnál a 10 ezer forintos kölcsönt egy-kettő, a Tisza Bútoripari Válla­latnál a 40—80 ezer forin­tos kölcsönt öt, a Szegedi Konzervgyárban pedig a 10—20 ezer forintos köl­csönt három-négy esztendő alatt kell visszatéríteni. A magánlakások építésére fo­lyósított vállalati kölcsönök visszatérítésének időtarta­mát a NEB is rövidnek tartja. Szegeden és Hódmezővá­sárhelyen is megvizsgálták a munkáslakásépítést. Meg­vizsgáltak 17 egységet és megállapították, hogy mind­egyiknél a munkáslakást fi­zikai dolgozók kapták, ame­lyek túlnyomó többsége fia­tal házas. Ebben az akció­ban a többgyermekes vagy gyermekét egyedül nevelő dolgozók arányát is megfe­lelőnek találták. A könyvhét szegedi műsora Az idei ünnepi könyvhét­re, mely május 29-től június 0-ig tart, a kiadók és ter­jesztők ismét sok szép, ér­dekes és hasznos kiadván­­nyal lepik meg a vásárló­kat. A szegedi megnyitóra, egyben a könyvutca ünne­pélyes megnyitására szom­baton délelőtt 11 órakor, a Kárász utcán levő Móra könyvesbolt előtt kerül sor. Megnyitót dr. Grezsa Fe­renc tanszékvezető főisko­lai docens mond. A prog­ramban közreműködik Nagy Zoltán színművész és a Munkásőr zenekar. A könyv­hét alatt a Kárász utcában felállított könyvpavilonok között irodalmi színpadok és énekkarok adnak műsort. Ugyancsak szombaton nyí­lik a Somogyi könyvtárban Reich Károly grafikusmű­vész illusztrációinak kiállí­tása. Vasárnap, a gyermeknap tiszteletére könyvkarnerált rendeznek a könyvutcában levő gyermekpavilonnál, majd rajzversenyre és hete­dikes tanulók irodalmi ve­télkedőjére is sor kerül. Hétfőn este 7 órakor ke­rül sor a könyvhét közpon­ti rendezvényére, az ünnepi irodalmi estre a Bartók Bé­la művelődési központban, mely egyben a könyvünnep megyei megnyitója is. A program vendége Sőtér Ist­­ván és Tóth Béla író, velük Bodnár György kritikus be­szélget. A műsorban kiváló előadóművészek működnek közre. Ugyancsak hétfőn délelőtt 10 órakor Tóth Bé­la 600-as Szakmunkásképző Intézet fiataljaival találko­zik. A könyvhét során jóó né­­hány dedikálást, irodalmi műsort, vetélkedőt és író­olvasó találkozót szervez­nek. Június 1-én, kedden délelőtt 10 órakor a Zene­műkiadó pavilonjában Fatt­er Mária és Pál Tamás, dél­után fél 5-kor Vargyas La­jos dedikál. Este 6 órakor a Somogyi könyvtárban Var­­gyas Lajossal találkozhat­nak a zenekedvelő olvasók. Közreműködik Jancsó Ad­­rienn és Faragó Laura. Többek között a könyv­héten a szegedi olvasók ven­dége Kertész Ákos, találko­zik olvasóival Dér Endre és Mocsár Gábor. A közlekedés biztonsága közérdek a közlekedés biztonságának fokozása, hi­szen a társadalom nem hagy­hatja figyelmen kívül, hogy évente másfél ezer ember meghal az utakon, baleset miatt. A tragédiákat ele­mezve kitűnik: a balesetek okai olyan jelenségek­re ve­zethetők vissza, mint a fi­gyelmetlenség, közlekedési szabályok be nem tartása stb. De a biztonság nem képzelhető el anélkül sem, hogy a járművek vezetői egészségesek, a vezetésre al­kalmasak ne lennének. A közlekedés biztonságá­nak további fokozását segíti elő az a közelmúltban életbe lépett minisztériumi rende­let és utasítás, amely a jár­művezetői alkalmasság or­vosi elbírálásának kérdéseit szabályozza. Tegnap, csütör­tökön délután az Egészség­­ügyi Minisztérium, és az Or­szágos Orvosszakértő Inté­zet főigazgatósága konzultá­ciós megbeszélésre hívta ös­­­sze Szegeden a városi ren­delőintézetben azokat a me­gyei szakorvosokat, akik a vezetői alkalmasságot elbí­rálják, valamint a közleke­dés szakembereit. A tanács­kozáson dr. Bohánszky Fe­renc, az Egészségügyi Mi­nisztérium osztályvezetője­ és dr. Karsai Gyula, az Orszá­gos Orvosszakértő Intézet megbízott főigazgatója az új jogszabályok egységes értel­mezésére hívta fel a figyel­met. Ugyanis az új rendelet csak akkor lesz hasznos, ha a jogszabályokat egységesen hajtják végre. A Sártök kórus sikere Újabb szép sikert köny­velhet el a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola I. szá­mú gyakorló általános isko­lájának Bartók gyermekkó­rusa, melynek vezetője Er­dős János. Három év múl­tán, most másodízben nyer­ték el a Magyar Rádió Éneklő Ifjúság című soroza­­tának nagydíját. Ennek eredménye, hogy az ének­kar június 8-án Budapesten hanglemezfelvételen vesz részt, majd a zánkai úttörő­­városba jutalomüdülésre utaznak. Zánkán lesz az Éneklő Ifjúság ez évi dísz­­hangversenye is, június 11- én, melyet a Rádió egyenes adásban közvetít. A Bartók gyermekkórus Június 21. és 30-a között Csehszlovákiába utazik hangversenykörútra, a libe­­reci Severácek gyermekkó­rus meghívására. Fellépnek többek között Lumperkben, felvételt készít velük a Po­zsonyi Rádió, s a körút zá­róhangversenye Galántán lesz. Eddigi eredményei alap­ján a kórus meghívást ka­pott a debreceni nemzetközi kórusversenyre, melyet jú­lius 5. és 10. között bonyo­lítanak le, három világrész­ből érkező, 53 énekkar rész­vételével. A szegedi kórus a XX. századi művek gyer­mekkari versenykategóriájá­­ban indul E sűrű program előtt részt vesznek az 1. számú gya­korló iskola immár hagyo­mányos májusi koncertjén, melyet május 31-én, hétfőn este 6 órakor rendeznek a Tisza Szálló hangverseny­termében. A hangversenyen fellép az iskola mindhárom énekkara; a Kodály gyer­mekkórus Sinbó Györgyné vezetésével, a Mozart gyer­mekkórus dr. Baranyi Al­­bertné vezényletével, a Bar­tók gyermekkórus, valamint az Ifjú Zenebarátok kama­rakórusa, mely a Bartók kó­rus volt tagjaiból toborzó­­dott. A koncerten dr. Riesz Béla főigazgató-helyettes mond megnyitó beszédet 5 Tájértekezlet a családvédelemről A népesedéspolitikai ha­tározatokból adódó feladatok jelentősen módosították a családvédelmi munkát. Ma már nemcsak a veszélyezte­tett körülmények között élő gyermekekkel, idősebbek­kel kell nagy figyelemmel törődni. Rendszeres előadá­sokkal, tanfolyamokkal cél­szerű a csecsemőgondozási­hoz, a gyermekneveléshez se­gítséget nyújtani a közel 750 ezer gyermekgondozási segélyen levő édesanyának. Nőtt a család- és nővédelmi tanácsok tevékenységi köre is. Közismert az is, hogy csak átgondolt, komplex gondozói munkával lehet eredményesebben dolgozni. Ennek jegyében tanácskoz­tak a családvédelmi tájérte­kezlet résztvevői tegnap, csütörtökön délelőtt Szege­den. Négy megye — Bács- Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok — járási, városi és megyei vöröskeresztes titká­rai, családvédelmi felelősei vitatták meg a teendőket, a már eddig is bevált módsze­reket. Az ankéton megjelent dr. Aczél Györgyné, a Vöröske­reszt országos vezetősége mellett működő családvédel­mi munkabizottság vezetője, dr. Végh Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa, dr. Hős Erzsébet, a megyei tanács vb egészségügyi osz­tályának helyettes vezetője is. Dr. Vidosfalvy Magda, a Magyar Vöröskereszt főtit­kárhelyettese köszöntötte a résztvevőket, majd Tomna Éva vezető védőnő, a család­védelmi munkabizottság tagja tartott előadást, me­lyet vita követett.

Next