Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-04 / 233. szám

10 ■ MEGKÉRDEZTÜK SZÉKKUTASI OLVASÓINKAT A VÁLASZTÁSRÓLC Ezt az eredményt várta ? KOVÁCSNÉ ROSTÁS ERZSÉBET fizioterápiás asszisztens: - Elégedett vagyok, hiszen a tele­pülések nagy részében a jobboldal jelöltjei nyertek. Székkutason én is indultam a polgármesteri cí­mért, Fidesz-támogatással, de nem győztem. Ennek ellenére örülök, hiszen sikerült a változás, új első embere lett a településnek. Ráadásul a tíz képviselőjelölt tár­samból öt bejutott a testületbe. SZAKÁCS LÁSZLÓ nyugdíjas gazdálkodó:­­ Is-is. Ugyanis a változás jelét látom, de az eredményességét csak később tapasztalhatjuk meg. Tudja, ez olyan, mint az új asszony esete, csak az együttélés után derül ki, be­váltja-e a hozzá fűzött remé­nyeket vagy sem. Úgy vélem, a leköszönő polgármester felett eljárt az idő, de emelt fővel tá­vozhat. KEREKES ISTVÁN nyugdíjas állatgondozó: - Teljesen elégedett vagyok az eredménnyel. Ezt annak elle­nére mondom, hogy szavazni sem voltam. Ugyanis nem ér­tem rá. Mivel a többség ezt akarta, jó, hogy így alakult. A többség véleményét pedig tisz­teletben kell tartani. Egyelőre nem lehet tudni, ez mennyire lesz jó a falunak, de bizako­dunk. GODÓ IMRÉNÉ, a Székkutas és Vidéke Takarék­­szövetkezet kutasi fiókvezetője: - Változásra számítottam, s az is lett, így elégedett vagyok az eredménnyel. Most jóval többen mentek el szavazni, mint korábban, s ez azt jelen­ti, hogy a lakosság nagy része változtatni akar. Nagyon re­mélem, hogy ezt az akaratot a politikusok sem hagyják fi­gyelmen kívül. H­OROSZKÓP KOS: Kivételesen üzleti útra ké­szülhet. Meghívói méltányolhatják szakértelmét és igyekezetét. Aknázza ki az úttal felmerülő lehetőségeket, kedves Kos! BIKA: Egy potenciális befekteté­­­­si lehetőség a derült égből pottyan ön elé. A Bikához hűen fontolja meg alapo­san az ügyet!­­ IKREK: Bizonyára sokat jár a szerelem, a románc az Ikrek fejé­ben. Lelki társat kíván magának, szeretné megtalálni az önt kiegészítő társat. RÁK: Kedvesének, szeretteinek ra kedvére kíván tenni. Ez esetben könnyű dolga lesz, az őszinte törődésnek mindenki örül. OROSZLÁN: A szokatlan helyze­tek végett családtagjával mindket­tőjük számára fontos dologról vitába keve­redhet. A gyermekek is szerepet kapnak a témában. Maradjon otthonában! ! SZŰZ: A mai nap a szívét kö­vesse a döntések terén, kedves Szűz! Ne törődjön mással, csak személyes boldogságával! ! M­ÉRLEG: Koncentráljon arra, amit nagyon akar! Cselekedjen célirányo­san, így biztos elén, amire vágyik! Minden elha­tározás és prioritások kérdése, kedves Mérleg! SKORPIÓ: A karrierjében meg­­­­hozott jó döntések stabilitáshoz és prosperitáshoz vezethetnek. Okosan, céltu­datosan építi egzisztenciáját. NYILAS: Karrierje dominálhat a mai nap. Aki ismeri és elismeri tehet­ségét, hozzásegítheti egy jobb pozícióhoz. Ne zárkózzon el semmitől, de a döntést halogassa! BAK: Hó eleje lévén alakja töké­letesítését tűzheti ki célul. Ezzel in­tenzív testmozgás és egészséges étrend mellett kötelezheti el magát. VÍZÖNTŐ: Mókás, kalandvágyó­­ kedvében van a mai nap. Bátran próbál ki új dolgokat és ismerkedik új em­berekkel. A gyerekekkel töltsön elég időt! HALAK: Váratlan, helyzetek,­­ komplikált emberek léphetnek be életébe. Érdekes telefonhívást kaphat. Ma­gánélete boldog, kiegyensúlyozott, szinte a fellegekben jár. TISZTELT OLVASÓINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tük­rözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A leve­leiket csak teljes névvel, lakcímmel telefon­­számmal fogadjuk. A lapban azon levelek, e-mail üzenetek jelennek meg, amelyeknek írói nem kérik anonimitásukat. Kéziratot to­vábbra sem érzünk meg és nem adunk vissza. ■KAPCSOLATOK* POSTABONTÁS Búcsú a professzor asszonytól A Délmagyarország és a Népszabadság a gyászhí­rek között tudatta: dr. Halász Elődné dr. Szász An­na Mária professzor életének nyolcvannegyedik évében elhunyt. A Szegeden negyven esztendőt töl­tött tanár tanított általános iskolában, a TTK Ide­gen Nyelvi Lektorátusán, majd a BTK angol tan­székén, melynek egy ideig megbízott professzora is volt. Szerette a várost, ahol a négy évtized alatt ren­geteg ismerősre, tisztelőre és barátra tett szert. „Amikor a háború után követtem férjemet, Sze­ged maga a csoda volt számomra. Pesten alig volt mit ennünk, itt meg az ember szinte dúskált olyan ételekben, melyeket akkor már évek óta csak hallo­másból ismertem. Ez volt az első kapocs, rögtön megszerettem új lakóhelyünket" - idézte föl ötven esztendővel később a városba érkezését, új benyo­másait. Budapesti volt, onnan jött, majd oda is köl­tözött vissza a nyolcvanas évek közepén. Karinthy Ferenc mint diáktárs megismertette a korabeli irodalom képviselőivel is. Német-francia szakon szerzett diplomát, majd oroszból és angol­ból is. „Az első években oroszt tanítottam egy sze­gedi általános iskolában. Még a hatodikosok sem ismerték a betűket! Természetesen én sem tudtam oroszul, közben tanultam meg." 1951-ben kerül a lektorátusra, ahol pontosan húsz esztendőn át oktatta a nyelveket. Közben el­végzi az angol szakot, könyvet ír, illetve szer­keszt, kandidátusi disszertációt készít. Munkája miatt a nyelvészet tárgykörében születnek írásai, bár nagy szerelme az irodalom volt. Amikor ele­gáns alakja végképp eltűnt a szegedi belvárosból, Budapestre visszaköltözve végre volt ideje a mo­dern világirodalom átolvasására, noha pihenés­ként gyakran vett kezébe könnyebb írásokat is, úgynevezett lektűröket. „Magyar könyvek már ritkán kötnek le. Szellemi karbantartásként in­kább angolul, franciául vagy németül olvasok, il­letve ilyen tévéadásokat nézek" - válaszolta egyik ismerőse kérdésére, aki könyveket akart­ neki hozni külföldről. Ha magyar televíziót nézett, szinte naponta írta föl kis papírra a fordítások újabb és újabb hibáit, az apró cédulák szép lassan megtöltöttek egy tálat az asztalán. Férje, Halász Előd professzor élete utolsó éveiben többször is elmondta: ő már nem akarja megismer­ni a komputert, sem kedve, sem türelme nincs eh­hez. A professzor halála után látott Marika is elő­ször számítógépet, egyik ismerősét kérte meg, hogy mutassa be a gép működését. Amikor aztán megis­merte, vett is egyet. A nyolcvanhoz közel tanulta meg a kezelését, e-mailben levelezett, interneten kereste különböző kérdésekre a választ. Olvasott, komputerezett, és jótékonykodott. Egy­kori kiskutyájára mindig boldogan emlékezett, ta­lán ez az emlék indította arra is, hogy százezreket adományozzon kutyamenhelyeknek. Saját könyve­it - férjéiével együtt - az egyik főiskolának ajándé­kozta. Mivel határozott, önálló véleményét sosem rejtegető ember volt, politizált is, amíg csak el tu­dott menni választott pártja rendezvényeire. Tartalmas életet élt. Távoztával szegényebb lett Szeged is, az egyetem is. Meg az egész világ. DR. KREMSER PÉTER, SZEGED Miért van a magyar magyar ellen Dr. Nagy Péter „Szegednek népe" című írására (DM, DV szept. 29.) reagálva bevallom töredel­mesen, hogy részt vettem a bor­­fesztiválon, örömmel fogadtam a kísérőrendezvényeket is (100 ta­gú cigányzenekar, Magyar Álla­mi Népi Együttes), elismerésem a művészeknek és köszönet érte! Nagy úr! A borfesztiválon nemcsak vigadni lehet. Egy-egy pohár bor mellett nagyon jókat lehet beszélgetni. Akár hazánk ügyes-bajos dolgairól is. Tetteinket általában nagyon sokféle dolog összessége vezérli. Ezért nem jó senkit, semmit álta­lánosítva megítélni. Általánosan igaz viszont az, hogy nem vezet jóra, ha hagyjuk, hogy az indulat szóljon belőlünk! A tüntetéseken, ahol sok ember előtt, nyilvános­ság előtt beszéltünk, még inkább meg kell fontolnunk azt, hogyan fogalmazzunk. Számomra az mo­rálisan lehangoló, amikor valaki (Toroczkai László) ilyen körülmé­nyek között „pszichopata állat" jelzővel illeti a miniszterelnököt. (A teljesség kedvéért megjegy­zem, hogy az is lehangolt volna, ha Orbán Viktorra, illetve bárki másra mondott volna ilyen - be­­csületsértő - jelzőket!) A túlzott indulatot mindannyi­unknak kötelessége (lenne) vis­­­szautasítani, függetlenül attól, milyen nézeteket vallunk! Ha igaz, magyarok vagyunk, széthú­zás helyett inkább próbáljunk meg összefogni egymással! A po­litikusok is ezt tehetnék! Rosszul áll az ország. A viszály­kodással csak tovább rontunk a dolgunkon. Most a szocik kormányoznak. Akinek ez nem tetszik, négy év múlva másokat választ. Jóma­gam is így fogok tenni. Tegyük jól a dolgunkat és hagy­juk, hogy a többi ember is tegye, képességéhez mérten. Persze tiltakozzunk, vitázzunk, ha valamivel, valakivel nem ér­ ?l • • tünk egyet! A lényeg, hogy a vita, a probléma akkor oldódik meg könnyebben és jobban, ha azt nem viszálykodva, köpködve, egymásra mutogatva, hanem bé­kés párbeszédként tesszük. Miért van a magyar a magyar ellen? Legyünk egymással figyel­mesebbek, elfogadóbbak, kérem szépen! (Jó a Délmadár heti fo­hásza: „Istenem, adj nekem tü­relmet - de azonnal!") Tudatosan haladjunk az utun­kon és inkább csak a saját há­zunk táján seperjünk. (Nem önre célzok, általános biztató szavak­nak szánom.) Ha mindannyian jól próbáljuk tenni a dolgunkat, nemcsak mi, hanem édes kis ha­zánk, Magyarország is jobb, tisz­tább lesz­­ minden szinten. Úgy­hogy: béke, béke, béke! A jól végzett munka után pedig - aki szereti - igyon meg nyugod­tan egy pohárka jó bort is! Min­den jót kívánok! BARNA GABRIELLA, SZEGED Csökkenhetnek az allergiás panaszok Hosszú idő után egy olyan pollenjelentés, ahol örömmel is szolgálhatunk! A 38. héten még a hét minden napján az allergiás határérték felett volt a parlagfű pollenszáma, de a 39. héten gyorsan le­csökkent ez a napi pollenszám a határérték alá. Ez azt jelenti, hogy még szálldogálnak az ambrózia vi­rágporszemei a levegőben, de ez a virágporszám ál­talában napi 30 db/m3 alatti. Ilyenkor elvileg abba lehetne hagyni a gyógysze­rek szedését. Külföldi kutatók tapasztalatai szerint az erős allergének, így a nyírfa, pázsitfüvek és a par­lagfű elvirágzása után még legalább másfél hétig tarthatnak az allergiás panaszok. Reméljük, ránk nem vonatkozik e megfigyelés és szénanáthásaink többsége felszabadultnak érezheti magát a hosszú parlagfű-inváziós periódus után! Bővebb információ: www.pollinfo.ini.hu DR. JUHÁSZ MIKLÓS AEROBIOLÓGUS, SZEGED SZERDA, 2006. OKTÓBER 4. SÖRÖG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasz­talataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki­­ hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-1111-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. ULTRAHANG Többen, köztük Papp Jenő sze­gedi, Csókási Béláné m­órahal­­mi és Kiss Katalin szegedi olva­sónk jelezte: a „Várólisták egy­kor és ma" címmel tegnap meg­jelent cikkünkben az szerepel, hogy egy héten belül lehet idő­pontot kapni ultrahangvizsgá­latra, de őket csak januárra je­gyezték elő. Dr. Zsibrita Ágnes, a szegedi rendelőintézet orvos­igazgatója elmondta: valóban csak januárra tudnak egyelőre időpontot adni, de ha valaki le­mondja a vizsgálatot, annak a helyére akár aznap is bekerül­het valaki. A hosszú várakozás azonban a héten jelentősen csökken majd, mert már beren­deztek egy újabb ultrahangos szobát, ahol - a technikai fel­adatok elvégzését követően - azonnal fogadják a beutaltakat. TÍZPARANCSOLAT A 30/247-4876-ról szegedi olva­sónk „A gyerek itthon van!" cí­mű olvasói levélre reagálva je­gyezte meg, hogy a tízparancso­lat semmilyen indokkal nem en­gedélyezi az erőszakos, mások testi épségének esetleges veszé­lyeztetését előidéző cselekedete­ket, a másik ember durva jelzők­kel diétásét, még akkor sem, ha annak viselkedése erre okot ad. Aki a tízparancsolat szellemében él, az nem tesz olyanokat, mint a levélíró fia. M­EGJÖTTÜNK SZEGED______________________ PINTÉR KINGA Október 2., 8 óra 35 perc, 3390 g. Sz.: Bo­­rovics Nóra és Pintér Csaba (Makó). NYERSUCZ DOMINIKA KÍRA Október 2. 11 óra 10 perc, 32000 g. Sz.: Domján Adrienn és Nyerlucz Zoltán (Solt­­vadkert). CSENTERICS ÁRON Október 2., 13 óra 40 perc, 3680 g. Sz.: Buzgány Erika és Csenterics Tibor (Szeged). BOROS DÁVID Október 3., 7 óra 40 perc, 3390 g. Sz.: Do­bos Ilona és Boros János (Sándorfalva). Sz.: Antal Edit és Borbély Árpád (Apátfal­va). CZŐDÖR GRÉTA Október 2., 14 óra 30 perc, 3800 g. Sz.: Ma­­ruzs Gabriella és Cződör Krisztián (Pitvaros). ZSIKAI ÁDÁM Október 2„ 9 óra 10 perc, 3200 g. Sz.: Ba­logh Márta és Zsikai Gábor (Makó). SÖTÉT ÁRMIN Szeptember 30., 14 óra 15 perc, 3000 g. Sz.: Botlik Anita és Sötét László (Makó). IGAZ RÉKA Szeptember 29., 15 óra 5 perc, 4150 g. Sz.: Balogh Krisztina és Igaz Ferenc (Makó). FARKAS REGINA ERIKA Október 1., 3 óra 15 perc, 3850 g. Sz.: Góg Krisztina és Farkas Károly (Kiszombor). Kommunikációs partnerünk a M­it ? Ezt az eredményt a szavazástól? Hr< ! Következő kérdésünk: Nézi-e X. B a Megaténcot? IGEN NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS szám­ázésa normál tarifa szernt történ* 0­6*30/30*30*921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu MAKÓ ____________________ ZU­PKÓ GERGELY ISTVÁN Szeptember 29., 14 óra 55 perc, 3800 g. Sz.: Koller Szilvia és dr. Zupkó István (Sze­ged), BORBÉLY SZABOLCS BENDEGÚZ SZENTES RONTÓ MÁTÉ Október 2., 16 óra 20 perc, 3000 g. Sz.: Pljesovszki Nóra és Rontó Csaba (Szarvas). Szeptember 29., 13 óra 40 perc, 3750 g. Gratulálunk! O­RVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Kli­nika (az új klinikai tömbben, Semmel-sebészeti (nem baleseti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvá­ria sgt. 57.) tart, valamint a sürgőssé­gi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igénylő, felnőtt betege­ket. A gyermeksérültek és gyermekse­bészeti betegek ellátása a gyermekkli­nikán történik. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszü­neti napokon pedig reggel 7.30 órától más­weis u. 6. szám) veszi fel és látja el, nap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kos­suth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. s.o.s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig­. 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel: 62/547-174. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától más­nap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasár­nap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. He­lye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104.

Next