Délvilág, 1990. december (47. évfolyam, 259-282. szám)
1990-12-19 / 274. szám
Bánatukban borozhatnak Walesa öt perc alatt mindent megold Az előadás szünetében a lezajlott elnökválasztásról és Lengyelország jövőjéről beszélgettem a professzor úrral. — Mi az oka Walesa fölényes sikerének? — A siker nem olyan fölényes. Kalandozzunk kicsit a számokban. Az összlakosságot (a választásra jogosult személyeket) vegyük 100 százaléknak. Ebből 53 százalék ment el szavazni, s a maradék 47 százalék otthon maradt, mert kiábrándult már a politikából. Ha ezt az 53 százalékot vesszük 100 százaléknak, akkor Walesa sikere 75 százalékos, de egyébként csak 40 százalékos, s így a győzelem már nem egyértelmű. * — Milyen ember Lech Walesa ön szerint? — Rendkívül ravasz, jól ért a munkások nyelvén, intuitív alkat, a tudományos szakembereket nem igazán becsüli sokra. Kering erről egy történet, mely szerint azt mondta egy tanácskozáson, hogy: ,,Uraim! Önök fél évig gondolkodnak egyegy problémán, amit én öt perc alatt megoldok.” A munkásbarátságot magával hozta a Szolidaritásból, s mégis az első törvénytervezet ellenük irányul. Soha nem mond ki véglegesen semmit. Most nyilatkozik reggel és most délben. Igazodik az emberek reakciójához, s úgy változtatja álláspontját. — Milyen állapotok uralkodnak az év vége felé Lengyelországban? — Minden a 45 utáni helyzetre emlékeztet. Sokkos állapotba került az ország. Egymillió ember munkanélküli (a lakosság 7 százaléka) és ezek többsége fiatal, ugyanis szakképzettségük és társadalmi szükségük nincs összhangban, nem tartanak rájuk igényt. (Mellékesen megjegyzem, hogy Nyugaton ha a lakosság 8 százaléka munkanélküli, akkor a kormány bukik.) S ezért sokan emigrálnak, üzletelnek, külföldön dolgoznak. A kormány célja a rossz mezőgazdasági, energetikai, ipari szerkezet és politika átalakítása és intenzív megreformálása. Elkezdődött a privatizáció az állami szektorokban, és a veszteséges gyárak felszámolása. Gyárakban, iskolákban, szóval mindenhol két szakszervezet működik, (a Szolidaritás és egy annál régebbi), s ezek állandóan rivalizálnak egymással. Nem túl jó ez az országnak. Az ország világbanki hitelt kapott nagyon kemény feltételek mellett, s a Világbank állandóan ellenőrzi a beruházásokat és a kiadási költségeket. A hatalomnak nagyon nehéz dolga van (és lesz), mivel ennek is meg kell felelni a nép igényeinek és kívánalmainak is. Tehát e kettő között lavírozhat szorult helyzetében. — Hogy tűrik az emberek az örökösen növekvő inflációt? — A lengyelek tűrőképessége mondhatnám határtalan. A szociológusok szerint az egyetlen megoldás az lett volna (s az lenne most is!) a 40 év alatt, hogy valaki őszintén tájékoztassa a lakosságot a problémákról. Már nem hisznek senkinek. A 80-as évek fellángolásában, lázadásában is csak rövid ideig (kb. 1 évig) hittek. Aztán megrendült a bizalmuk a sok hazudozás és sunyi hallgatás következtében. Politikai apátia és érdektelenség jellemzi a 90-es évek Lengyelországát. Kísértetiesen hasonlítanak a tünetek Magyarország mostani állapotához. Elbúcsúztunk, s közben eszembe jutott a mondás, hogy: Polák-venger dva bratanki i do sábbi u do slanki, ami annyit tesz, hogy: Lengyel—magyar két jó barát, együtt isszák egymás borát. Most nem tudom, hogy bánatukban és szomorúságukban és szerencsétlenségükben vagy jókedvükben. Azt hiszem, nem az utóbbi. SZABÓ C. SZILÁRD Nemrég a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola meghívására Szegedre látogatott a krakkói egyetem földrajzi tanszékének professzora. Három alkalommal tartott előadást a főiskolán Lengyelország gazdaságföldrajzáról. Az előadás átfogó képet adott a mostani Lengyelország gazdasági, etnikai, politikai, történelmi viszonyairól. Új kutatási adatok és érdekességek kerültek a hallgatóság elé. Szentesen Beiktatták Kádár Ferenc esperest A Csongrádi Református Egyházmegye tegnap délelőtt a szentesi nagytemplomban tartott tisztújító közgyűlést, ahol ünnepélyesen beiktatták az új esperest, Kádár Ferencet, a Szentes központi egyházközség lelkipásztorát és az egyházmegye többi tisztségviselőjét, dr. Kocsis Elemér tiszántúli püspök közreműködésével. Kádár Ferenc esperes Vásárhelyen született, 38 éve teljesít lelkipásztori, egyházi szolgálatot, 1982 óta Szentesen. Beszédében felvázolta jövőbeni munkálkodásának legfőbb célkitűzéseit. Ehhez kapcsolódik, hogy csak krisztusi elveken építkezhet az egyházmegye, száműzni kell a képmutatást, és a megújulást belsőleg is akarja mindenki. Gátat kell emelni az társadalom erkölcsét romboló önzésnek, alkoholizmusnak, szabadosságnak. Eskütételük után köszöntötték az új tisztségviselőket a megye más részeiből érkezett közösségek képviselői. Dr. Kocsis Elemér Isten áldását kérte az új esperes működésére, és köszöntötte a nyugdíjba vonult Imre Ernőt, aki korábban viselte ezt a tisztséget. Felhívta a figyelmet arra, hogy hitben kell felnevelni a felnövekvő nemzedéket, és ezen a téren van mit tenni a csongrádi egyházmegyében. A szegénységet szeretettel kell enyhíteni, amely nem más, mint állandó készenlét Isten szolgálatára, és más emberek megsegítésére. 2 KAedictatív, elmélyült, írások egész sorával jelent meg a hódmezővásárhelyi társadalomismereti és kulturális szemle, a Juss decemberi-januári száma. Vass Csaba a puha diktatúra természetrajzát elemzi. Martin Ferenc tanulmányának címe: A tabuk és a szabadság között. A Vásárhelyi Műhely-rovatban Herczeg Mihály Töténel(m)emű emlékező módban, továbbá Dartsay Zsigmondné A másik ember című írása olvasható. A Látó-rovatból kiemelendő Bánlaky Pál Töprengés a rendszerváltásról, továbbá Böhm Antal A születő de mokrácia politikai kultúrája című elemzése. A főszerkesztő Szoboszlai Zsolt Csepeli Györggyel készített igen érdekes beszélgetést Válság — nemzettudat — modernizáció címmel, s az olvasó figyelmébe ajánlható A. Gergely András Feltörekvés, reklám és szexualitás — Magyarországon című publikációja. A Juss legújabb számában különleges csemegének számít Fülöp Mihály A csehszlovákiai magyarok kitelepítésének kérdése a párizsi értekezleten Irt az új Juss Töprengve erről-arról (1946) című írása, amely több, eddig Magyarországon jószerével ismeretlen dokumentumot ad közre, többek között a magyar delegáció összefoglalóját teljes terjedelmében, amely egyebek mellett az emberellenes csehszlovák álláspont elleni magyar érveléseket éppúgy tartalmaza, mint a különböző megoldási javaslatokat, kölcsönös határkiigazítási (!) elképzeléseket és azt az öszszegző megállapítást, amelyszerint „a kettőszázezer magyar kiutasítása politikai és morális szempontból indokolatlan, gazdasági szempontból pedig Magyarország számára végrehajthatatlan.’* A Juss legújabb számát Pásztor Csaba grafikái, továbbá Szenti Tibor és Kunkovács László fotói illusztrálják. D.L Az 1956-os írószövetségi jegyzőkönyveket vaskos kötetbe foglalva adta ki a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete. A könyvet — amely az írók lázadása címet kapta — a hét elején az írószövetség székházában mutatták be a sajtó munkatársainak. Jókai Anna, az írószövetség elnöke a kötet különös értékeként említette, hogy az a dokumentum hűségével tárja a nyilvánosság elé a több mint három évtizede legendaként kerengő mendemondákat. A könyv az Irányított irodalom című sorozatban, annak nyitó köteteként jelent meg, és a közeljövőben újabbak követik majd — tájékoztatott a szerkesztő, Veres András irodalomtörténész. A sorozat céljairól szólva azt emelte ki, hogy olyan könyveket terveznek, amelyek az 1945- írók lázadásá tól napjainkig terjedő időszak irodalmi és kulturális életének izgalmas és kevéssé ismert történéseit tárják fel — mindenekelőtt dokumentumok és interjúk közreadásával. Az írók lázadása című kötet négy, eddig nem publikált jegyzőkönyvet tartalmaz az írószövetség 1956 júniusa és szeptembere között megtartott viharos üléseiről. Az anyagok létezéséről sem a szövetség, sem maguk az írók nem tudtak, mivel az 1957-es megtorlások során a feljegyzéseket a belügyi szervek elkobozták. A kutatók Hortáth Mártonnak, a Szabad Nép akkori felelős szerkesztőjének hagyatékában — amit örökösei tettek hozzáférhetővé — találták meg a jegyzőkönyvek hiteles anyagát. A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem 1991. január elsejétől címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki dr. Német Andrást (Sebészeti Klinika, Szeged), valamint dr. Szűcs Attilát és dr. Tóth Györgyöt (Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét). Címzetes egyetemi docens lett dr. Gyarmathy Miklós (Kőbányai Gyógyszerárugyár, Budapest), dr. Gyuris Jenő (Békés Megyei Kórház, Gyula), dr. Kószó Ferenc (Bőrgyógyászati Klinika, Szeged), dr. Kovács István (BIOGÁL Gyógyszergyár, Debrecen), dr. Nagy Attila (Veszprém Megyei Kórház, Veszprém), dr. Papy Gyula (Békés Megyei Gyógyszertári Központ, Békéscsaba), dr. Pohánka Ödön (Szolnok Megyei Kórház, Szolnok) dr. Temesvári Péter (Városi Kórház, Makó), dr. Tekulics Péter (Gyermekkórház, Szeged), dr. Zolnay László (Országos Orvosszakértői Intézet, Budapest). Egyetemi adjunktussá nevezték ki dr. Bede Jánost (Sebészeti Klinika), dr. Bod rogi Tibort (Gyermekgyógyászati Klinika), dr. Borbényi Zitát (II. Sz. Belgyógyászati Klinika), dr. Boti Zsuzsannát (Orvosi Vegytani Intézet), dr. Édes Istvánt (II. Sz. Belgyógyászati Klinika), dr. Fodor Andrásnét (Ideg- és Elmegyógyászati Klinika), dr. Hajas Katalint (Szemészeti Klinika), dr. Hajdú Juliannát (Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika), dr. Hortobágyi Annát (Aneszteziológiai Intézet), dr. Mohácsi Gábort (I. Sz. Belgyógyászati Klinika), dr. Németh Jánost (Szemészeti Klinika), dr. Németh Pétert (Gyermekgyógyászati Klinika), dr. Pataricza Jánost (Gyógyszertani Intézet), dr. Rácz Rozáliát (Aneszteziológiai Intézet), dr. Rudicska Pétert (Biokémiai Intézet), dr.Szenohradszky Pált (Sebészeti Klinika), dr. Tóth Gábort (Orvosi Vegytani Intézet), dr. Tóth Kása Izabellát (Bőrgyógyászati Klinika), dr. Vezendy Klárát (II. Sz. Belgyógyászati Klinika) és Vécsei Bélát (Sebészeti Klinika). Tudományos főmunkatárs lett dr. Gulya Károly (Központi Kutató Laboratórium), dr. Mester János (Központi Izotópdiagnosztikai Laboratórium), dr. Salgó László (Vértranszfúziós Állomás) és dr. Szerdahelyi Péter(Központi Kutató Laboratórium). Főorvosi kinevezést kapott dr. Illés Margit (Vértranszfúziós Állomás), ugyanott adjunktus lett dr. Szontágh Lucia. Kinevezések az orvosegyetemen 78. Ott, aztán fejjel lefele becsúsztatták a slamasztika közepébe. Pár perc alatt csendben elmerült a híg löttyben. Utána még néhány bugyborékot láttak, aztán elsimult a felszín. Másnap délelőtt jött a szokásos fertőtlenítés, amikor — tudod — pár vödör mésszel leöntik az egész hatalmas nyitott gödröt, hogy ne legyen szaga, és ne fertőzzön. De akkorra már semmi nyom nem látszott, sima volt a felszín. Szinte megkönnyebbült, hogy elmondhatta ezt a szörnyűséget. Én nem! Ma is láttam vagy húsz németet, akik letolt gatyával, nyugodtan végezték dolgukat, az átfektetett gerendán guggolva. És csupán egy kis barakk húsz lakója tudta, hogy mi van a mélyben. Aztán Kobler még figyelmeztetett ígéretemre. Alig tudok föltápászkodni a földről, de megnyugtatom, szavamat adtam, tőlem ezt senki meg nem tudja. A szavamat mind ez ideig megtartottam. De Linzben, egy öregedő hentes, aki magyarul is beszél, tudja, hogy mi történt Molotovkán 1946 őszén ... Nemcsak a völgyekben, de itt fönn, a fennsíkon is nagy a hőség. A rengeteg hó hamar eltakarodik, szinte tavasz nélkül köszönt be a forró nyár. Olyan nagy a hőség, hogy a kis teknősbékák itt kelnek ki a tojásból a napon. Van köztünk néhány állatorvos is, akik fölfedezték, hogy a tábortól nem messze teknősbékák mászkálnak nagy komolyan. Nehéz ezeket észrevenni, földszínű páncéljuk jól rejti őket. Engedélyt kapunk, hogy már reggel kimehessünk néhányan, rudakkal fölfegyverkezve. Két állatorvos vezeti a csapatot arra, amerre ők teknősöket láttak. Félórás keresgélés után tényleg megtaláljuk őket. Kisebb fűcsomók melletti mélyedésekben alszanak, vagy sütkéreznek, ki tudja. Van köztük akkora, hogy elfér a tenyerünkben, de van akkora is, mint egy sisak, vagy még nagyobb. Fejüket kíváncsian kidugják a nagy páncél alól, és rettenetesen görbe lábukkal furcsán másznak ráérősen. HORVÁTH ISTVÁN (Folytatjuk.) — Három kérdés-----------Kóthy Judithoz — Kedves Judit, azt mondják, korábban olyan műsorokat kellett csinálni, amilyet az Aczél—Lakatos féle kulturális fennhatóság előírt. Érzékelt-e ebből valamit, a Napzárta szerkesztőriportere, s ha igen, mondana példát rá?- Nyolc éven keresztül voltam az „Ablak” — belpolitikai műsor — munkatársa, és voltak konfliktusaim is, de nem mondanék igazat, ha azt állítanám,hogy bármiben meg tudtak engem akadályozni. Ehhez két dolog kellett. Egyfelől, hogy a műsor felelős szerkesztője teljes súlyával és tekintélyével védje a munkatársait. Megkímélje őket attól, hogy személy szerint belebonyolódjanak olyan konfliktusokba, amelyekből esetleg vesztesként kerülnek ki. Az ő ügyességén és diplomáciai érzékén múlott nagyon sokban, hogy azt mondhatom: mindent meg tudtam csinálni, amit szerettem volna. Ezekben az években, 80- tól 88-ig egyetlen olyan megvalósulatlan álmom sem maradt az akkori kultúrpolitika miatt. Kellett természetesen alkotói rafinéria, ügyesség is ahhoz, hogy mégiscsak elmondhassam, amit gondolok. Kicsit furcsán hangzik, de kifejezetten szórakoztatott ez az időszak. Mert egy kihívás volt mindannyiunk számára. Nap mint nap voltak kisebb-nagyobb „csatáink”, győzelmeink, amikben az ember úgy érezhette, hogy sikerült kijátszani ezeket a korlátokat, sikerült fölülkerekedni. Végül is, mivel nem volt kártékony, amit csináltunk, még ha talán az előző rendszer lebontásához is hozzájárult, és így volt, akinek az érdekeit ez természetesen sértette, ezt jó szívvel lehetett vállalni. — Nem választották, hanem kinevezték a TV elnökének intendánsait. Elfogadják önök, munkatársak a döntést? — Egy olyan intézmény vezetőit, mint amilyen a Magyar Televízió, mely állami intézmény, közszolgálati és kulturális feladatai vannak, ennek vezetőit jogában áll az intézmény elnökének, kinevezni. Erre fölhatalmazása van. Nem hiszem, hogy ezt meg kellene kérdőjelezni. Természetesen az elnök felelősséggel tartozik ezért a döntéséért is. Az idő majd megmutatja, hogy jól döntött-e. Lehet benne komolyan bízni, hogy jól döntött. — Személy szerint mi a véleménye, merre halad a Magyar Televízió? — A televíziónak most mindenekelőtt talpra kéne állnia. Nagyon nehéz évek vannak a hátunk mögött — legkevésbé politikai okokból. Sokkal inkább az intézmény egzisztenciáját tekintve. Évek óta hiányt szenvedünk eszközökből, pénzből elsősorban. Ha kicsit öntelten hangzik is, de sok jó szakember, sok tehetséges ember van a televíziónál, akik nem tudtak — rajtuk kívül álló okokból, az eszközök hiánya, szűkössége miatt— azon a színvonalon teljesíteni, amire egyébként képesek lennének. Gyors változást, javulást persze, nem remélek. Sokáig tartott a „leépülés”, felépíteni sokkal több időbe kerül. Azt gondolom, ha öt év múlva kitapinthatók lesznek — már a néző számára is — igazán komoly változások, a műsor minőségének javulása, akkor azzal, bár egy kicsit fanyarul hangzik, én már elégedett lennék. MÉSZÁROS FERENC SZERDA, 1990. DECEMBER 19.