Délvilág, 2002. április (59. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

10 ■ MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT F­agyott el gyümölcsfája ! cipész:­­ A diófát azt jól megfogta a fagy. Igaz, van ahol kihajtott, de a na­gyobb része sajnos nem. A ba­rackról meg jobb, ha nem is be­­­­szélünk. Talán ha egy-két szem gyümölcs lesz rajta. A 99 száza­­­­léka biztosan elfagyott. Persze a reggeli köd sem tett jót neki. Sőt , még az akácfa hajtásai is káro­sodtak a fagytól. SULLERNÉ MOLNÁR ANNA háztartásbeli: - A barack és a meggy odavan. Az alma szerencsére csak később vi­rágzik, reménykedünk, az majd hoz gyümölcsöt, mert nagyon szeretem. Egyik napról a másikra hirtelen bámulták meg a hajtá­sok. Siralmasan néz ki. Tavaly a monília pusztított, most meg ez. Külterületen biztosan jobban el­vitte a gyümölcsöt az időjárás. HORVÁTH ANITA külkereskedő: - A szüleimnek van két barackfá­ja a kertben, azzal csak nem lesz probléma. Igaz, eddig is a piacról vettük a gyümölcsöt, majd ez­után is ott fogjuk. Ha sok a gyü­mölcs, akkor is magas az ára, nem csak ezen múlik a dolog. Emelik a műtrágya, a permetező­szer árát, így egyre többet kérnek terményeikért. rokkantnyugdíjas: - Szentivánon van egy kis ker­tem, Szegedről járok ki majdnem mindennap. Ősszel telepítettem a fákat, nagyon kicsik még. Van barack, szilva, körte. A szilva már virágzik is, remélem, azzal nem lesz semmi gond. Most me­gyek éppen meglocsolni az epret. Volt őszibarackosom is, de eze­ket a fákat mind kivágtam. KELE ISTVÁN SÁNTA JÓZSEF ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN• BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új kli­nikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebé­szeti (nem baleseti!!) és urológia­i felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyer­meksérültek és gyermeksebésze­ti betegek ellátása a gyermekkli­nika gyermeksebészeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munka­szüneti napokon reggel 7.30 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kos­suth L. sgt. 15-17., (Szilágyi utca felől). Ügyeleti kihívás telefon­száma: 474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és mun­kaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 órá­ig. Ambuláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17., (a Szi­lágyi utca felől). Elérhetőségi te­lefonszám: 474-374, vagy 104. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: 06-80-820-111. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel: 547-174. Csak sürgős esetben! MEGJÖTTÜNK SZEGED______________________ AMBRUS DORKA Április 15., 0 óra 15 perc, 4440 g. Sz.: Nagy Zsuzsanna és dr. Ambrus János (Szeged). BÖRCSÖK FANNI FLÓRA Április 15., 7 óra, 3400 g. Sz.: Hódi Tímea és Börcsök Tibor (Szeged). FARKAS ÁDÁM Április 15., 5 óra 40 perc, 3760 g. Sz.: Ma­sa Katalin és Farkas József (Mórahalom). SZENTES VÍGH MÓNIKA Április 13., 17 óra 50 perc, 4220 g. Sz.: Dá­vid Éva Szilvia és Vígh Csaba (Csongrádi. LAJMER CSENGE Április 14.14 óra 50 perc, 3870 g. Sz.: Né­medi Erzsébet és Lajmer József (Kunszent­­máron). POTOCSILA TAMÁS Április 12., 10 óra 40 perc, 3800 g. Sz.: Piti Marianna és Potocsila János (Derekegy­­ház). ROMFA SZILVIA Április 14,21 óra 30 perc, 3650 g. Sz.: Ka­lapács Margit és Romfa Zoltán István (Csongrádi. VARGA DÁVID Április 13, 15 óra 20 perc, 1490 g. és VARGA CSABA Április 13,15 óra 25 perc, 1380 g Sz.: Ta­­masovszki Ágnes és Varga Csaba Pál (Csongrádi: Gratulálunk! SMS-ÜZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a le­velek, a telefonhívások mellett szívesen fo­gadja a 06-30/218-11-11-es számra az sms-üzeneteket is! Észrevételeiket, véle­ményeiket köszönjük! NYUGDÍJ Most nyilatkozta az M1-en egy úriember: az 1998-as 24 ezer fo­rintos nyugdíj mára 45 ezer fo­rint lett! Ez egyszerűen hazug­ság! Vagy különböző mértékű emeléseket kaptunk? (30- 452-4080) KENGURURÁCS Gratulálok a kengururácsok be­jelentett határidőn belüli meg­szüntetéséhez. Az állandó élet­veszély megszűnt. Éljen a hatá­rozott, következetes rendőri munka! (30/206-4463) JÓ ÚT•GYORSHAJTÁS? Adai utca. Amióta új aszfalt ke­rült az utcára, azóta versenypá­lya lett belőle, úgy az autók, mint a motorok számára. Segítséget kérünk a gond megoldására! (30/363-5256) ÁLLATOK Az utóbbi időben lapjukban, ör­vendetes módon, sok szó esett az állatvédelemről. A műsor késői időpontja miatt valószínűleg csak kevesen kísérhették figye­lemmel péntek éjjel a Spektrum televízió „Útban a vágóhíd felé" című, az Európából kifelé irányu­ló élő vágóállatexport szállítási körülményeit bemutató, sokkoló képsorait. Véleményem szerint egy kultúra civilizáltságának fok­mérője az is, hogyan bánik az ál­latokkal. (30/983-7848) BUSZ Miskolc és Szeged között járó Vo­lán autóbusz vezetőinek további jó munkát kívánok, s maradja­nak ilyen kedvesek és szolgálat­­készek az utasokkal, mint eddig. Köszönöm. (20/383-6031) üléssel a Kapcsolat ■KAPCSOLATOK* CIKKÜNK VISSZHANGJA Gondolatok a szegedi Fehér-tó belépődíjához A lapban megjelent írások kész­tettek az alábbi pár gondolat pa­pírra vetésére, hiszen 1967 óta járom, ismerem (?) a halastava­kat, a páratlan madárvilágot, va­lamelyest a halászat, a területen folyó vadászat anomáliáit is, így nem kívülállóként protestálok a halastó vezetésének azon diktá­tuma ellen, amellyel csoportid­­sérési díjat vezet be január elejé­től a Fehér-tóra szervezett ma­dármegfigyelési, turisztikai céllal belépni kívánók, zömmel általá­nos és középiskolás diákok ellen. Három „veszélyforrást" tudok feltételezni, magamat a halastó irányításának helyébe képzelve. Mindmegannyi jelenlegi és po­tenciális haltolvajnak mutat­nánk meg, erre kell jönni, itt a le­halászó hely, halágy, emitt meg a teleltető tavak. Ellenben: több mint három és fél évtizede nincs példa arra, hogy a természetvé­delem kíséretében lévő madará­szok, laikus kirándulók közül bárki is halat lopott volna a tava­kon. Kötve hiszem, hogy bármely diák haltakarmánnyal a zsebé­ben indult volna haza a tóról... Leggondosabb figyelemmel sem találtam ismerős nevet a haltol­­vajlással vádoltak között. Boldog emlékű Beretzk Péter, Hadnagy Béla, Mészáros Sándor, Csizma­­zia György, vagy a természetvé­delmi őrszolgálat kísért a gáta­kon, vízparton főrendeket, mi­niszterelnököt, képviselőket, akadémikusokat, egyetemisták ezreit, városnyi diákot, de min­dig a természet iránti alázatra nevelés szándékával. Üzembiztonsági, balesetvédel­mi okok, vízminőség-védelem, szemetelés. A tavaszi-nyári periódusban heti rendszerességgel előforduló 60-70 diáknak minden alkalom­mal kísérő mutatja be a védett területet, soha nem mulasztva el felhívni figyelmüket arra, hogy óvatosan közlekedjenek a sínek között, zsilip, takarmánysiló kö­zelébe nem megyünk, szemete­lés tilos. Megjegyzendő, hogy előzetes felhívás nélkül is elvár­ható, civilizált módon történik ez. A töltéseket szegélyező nádas sáv pedig eleve lehetetlenné teszi a véletlen vízi balesetet. Állategészségügyi indokok is motiválhatják a korlátozást, azaz nehogy a nagyszámú látogató va­lamely, a halakra veszélyes be­tegséget hurcoljon be a tóra. Mi­vel a szegedi Fehér-tó nem egy zárt élelmiszer-ipari üzem, a szi­gort csak a halkeltetőnél tartom indokoltnak, de a természetvé­delmi érdeklődésű látogatókat kevésbé érdekli a halastó ezen ré­sze. A halastavakon ez ideig előfor­dult, a hazai fauna bő kétharma­dát reprezentáló madarak, ame­lyek vonulásuk során a Spitzber­­gáktól a Kalahári-sivatagig hoz­­hatják/vihetik patogén bacilusok és vírusok milliárdjait, vajha ke­vésbé veszélyesek, mint, teszem azt, egy kis óvodás „bacilusgaz­da"?! Nemde nagyobb rizikó-e az, hogy azon vadászok, akik a nyár­végi vadkacsavadászatok során fél Magyarországot, az erdélyi halastavakat, a Duna-deltát, az ukrajnai Dnyeszter-torkolatot végiglődözik, mázsányi ólomsö­­réttel „gazdagítják" a halastavak iszapjának nehézfémtartalmát és ki tudja milyen állatbetegsége­ket szállítanak magukkal terep­járóikon? A szegedi Fehér-tóra látogató csoportokat nem a halszaporítás trükkjei, a takarmányozási, le­halászási technika, technológia érdekli. Sokkal inkább ennek, az országban másodikként védetté nyilvánított területnek az élővi­lága, a halastavi, szikes tavi kör­nyezet, az a hely, ahol Homoki Nagy István a „Vadvízországot" filmezte, amelynek hírét szegedi egyetemisták több generációja vitte szét a nagyvilágban. Amely­nek természeti értékeit évtizedek óta mutatjuk be a publikumnak, természetesen ingyen, hiszen a bemutatásra, ismeretterjesztésre a természetvédelmi kezelőt tör­vény kötelezi. Kétséggel akceptálom a gazdál­kodó indokait, azaz balesetvédel­mi, élelmezés- és állat-egészség­ügyi, vagyonvédelmi és még bi­zonyára számos más okból is a szegedi Fehér-tó látogatását a természetvédelem szervezésében nem engedélyezi. Kellő tisztelettel kérdezem ugyanakkor: ha ugyanazon ma­darász, kiránduló és turistacso­portokat a Kiskunsági Nemzeti Park szakszemélyzetének díjta­lan csoportvezetése mellett, itt 3000-6000 Ft/óra + áfa csoport­kísérési díjjal terhelik, akkor an­nak befizetése után, mintegy va­rázsütésre ezen csoportok már nem jelentenek vagyonvédelmi, üzembiztonsági, állat-egészség­ügyi és így tovább kockázatot?! SOMODI ISTVÁN JÚLÁRTÉLY CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztala­taikat Bódé Gabriellával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirde­tésben tehetik közzé mondandójukat. VÁLASZTÁSI IGAZOLÁS Csányiné telefonált Sándorfalvá­­ról, hogy unokája április hatodi­­kán született meg Szegeden, így a választások napján az édes­anya kórházban volt. Miután előre nem tudhatta, hogy mikor érkezik a baba, illetve mikor kell a kórházba befeküdnie­, nem kér­hetett mozgó urnát. De lakóhe­lyére sem tudott elmenni szavaz­ni. Dr. Mezey Róbert, Szeged jegyzője elmondta, hogy a vá­lasztási eljárásról szóló 1997-es törvény szerint az első fordulót megelőző második nap 16 óráig, jelen esetben 2002. április 5-én 16 óráig lehetett igazolást kérni a lakóhely szerinti szavazókör­zetből, hogy a választópolgár et­től eltérő helyszínen, adott eset­ben a kórházban szavazhasson. A törvény a határidő letelte után nem teszi lehetővé ezen igazolás kiadását. EDZÉSEK A sportcsarnokban a felújítás után nem indult újra az aerobik­­edzés, panaszolta olvasónk, Báló József elé Szegedről. Szovics Zol­tán, a Szeged Városi Sportigazga­tóság vezetője elmondta, hogy az elmúlt pénteken sikerült kiüríte­niük az edzőtermeket, és most már nincs akadálya annak, hogy ismét fogadják a mozogni, spor­tolni vágyókat. KÖZÉPHULLÁM A 314-453-as telefonról olva­sónk a középhullámon a Kos­suth rádiót szereti hallgatni. Délelőttönként azonban rend­szeresen zavarja valami a rádió­adást. A Hírközlési Felügyelettől kapott információ szerint a rádió és televízió vételi zavarok kivizs­gálását Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében a Hírközlési Felügyelet Hírközlési Területi Hivatalának szegedi kirendeltsé­ge végzi. Panaszaik bejelentését az 568-370-es telefonon tehetik meg. TALPFA Olvasónk, Hódmezővásárhelyről a 70/225-4836-os telefonról mondta el, hogy az Álmos utcá­ban az egyik lakó rendszeresen vasúti talpfákat éget el. Kérdése, hogy ez nem okoz-e környezet­­szennyezést. Az Atiköfe Környe­zetellenőrzési osztályvezetője Szilágyi Tamás elmondta, hogy a környezetet érintő, vélt vagy va­lós szennyezés bejelenthető a fel­ügyelőség ügyfélszolgálatán az 553-033-as telefonszámon illet­ve levélben is. A felvetett problé­máról is csak a helyszíni vizsgá­latot követően tudnak nyilatkoz­ni. POLLENJELENTÉS Már virágoznak az orgonák és a májusfák A múlt heti esők ugyan csökken­tették, de nem mosták ki a leve­gőből az aktuálisan virágzó fák szállópollenjét. Ugyanakkor el­tűntették számos elvirágzott fa utolsó virágporszemeit. A virág­zó orgonák, májusfák is jelzik, hogy a természet két-három hét­tel „előrébb van" a megszokott­nál. Nem véletlen tehát, hogy az egyébként április végén, illetve májusban virágzó tölgy, dió, pla­tán és eperfa pollenszemei van­nak túlsúlyban a levegőben. A ju­har, a gyertyán, a fűz és a nyír csak 1-2 pollennel képviselteti magát. A szénanáthások számá­ra a tölgy és a platán virágpora je­lenthet veszélyt. Bővebb információ: www.aero­­pollen.ini.hu DR. JUHÁSZ MIKLÓS DENTE POLLENINFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT HOROSZKÓP­ ­­KOS: Egy üzleti vacsorán remek leh­i­hetősége nyílik arra, hogy üzleteket kössön befolyásos emberekkel, ám ehhez nem elég jópofának lennie. Ennél kicsit töb­bet kellene tennie az ügy érdekében. I­BIKA: Pont amikor ismét nyereg­ben érzi magát, és új dolgokba kez­dene, semmilyen feladat nem kínálkozik, tehát önnek kell kitalálnia valamit. Este menjen el barátaival szórakozni. IÁR IKREK: Ma alkalma nyílik arra,­­­­hogy régi barátaival találkozzék, ön kedveli az ilyen összejöveteleket. Sok kelle­mes dologgal foglalkoznak, egyebek közt egymás ugratásával. I­RAK: Nincs semmi kedve dolgozni, mert nem lát maga előtt olyan célt, ami okot adna a hajtásra. Délután egy csa­pásra megváltozik minden, új a tét, s az el­érhető nyeremény is csábító.­­ OROSZLÁN: Ön mindenről saját­­ törvényei szerint vélekedik. Különc­nek tekintik. Egy üzleti tárgyaláson mégis alkalma nyílik arra, hogy új elképzeléseit bemutassa munkatársainak. SZŰZ: Meg kell tanulnia uralkodni hangulatai fölött, nem célszerű, ha mások előtt szélsőségesen viselkedne. Anyagi veszteségei lehetnek, de alapjaiban nem rengetik meg a költségvetését. MÉRLEG: Ha egyedülálló, ha nem, s mindegy, ön mindenképpen szere­lemre vágyik. Egy házibuliban könnyebben megtalálhatja vágyai tárgyát. Ha nem sike­rül, legalább szórakozott. SKORPIÓ: Kicsit lassabb a szoká­sosnál, biztosan egy időjárási front érkezett valamerről. Nagyon várja már a délutánt, hogy hazamehessen, vágyódik egy kis kikapcsolódásra. NYILAS: Nem ártana, ha komoly elhatározásokat tenne önmaga számára. Például rászokhatna néhány egészséges rágcsálnivalóra a tömény édes­ségek helyett, vagy eljárhatna teniszezni. I­RAK: Ne engedje, hogy figyelme annyira elkalandozzon, s amiatt ne vegye észre a buktatókat a szerződésben, amit ma készül aláírni. Későn este lesz, mi­re lazíthat egy kicsit. I VÍZÖNTŐ: Önt ma nem lehet egy-­­­szerűen elviselni, s ha mégis valaki megpróbálná, az elveszett embernek, fogja érezni magát. Legjobban teszi, ha egész napra kivonja magát a forgalomból. HALAK: Legyen óvatos, a mai nap sok veszélyt rejtegethet akkor, ha ész nélkül közlekedik. Testi épségére önnek kell vigyáznia. Térjen korán nyugovóra, s ne tegyen hirtelen mozdulatokat. I ! ^ PANNON GSM vonal. ------1 KEDD, 2002. ÁPRILIS 16. TISZTELT OLVASÓINK! A választások befejezéséig nem áll módunkban pártpolitikai indítta­tású olvasói leveleket közölni. Emellett szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások természetesen olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.

Next