Demokrácia, 1947. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1947-12-28 / 52. szám

Hol vagyunk ma már Boccacciótól ? Védekezik a ponyva-Boccacció orvostanhallgató fordítója és tiltakozik a pornográfia vádja ellen Bármilyen kis „falu“ is Budapest, jól el lehet benne rejtőzni. Heteken át sajtóvita folyt a nagy olasz mese­mondó, Boccaccio legújabb magyar kiadása körül. A sajtóhangok ezt a fordítást­ Neiger úrnak, a marha­húsok kiváló vendéglős specialistájá­nak tulajdonították, holott ő Sváb­hegyen műveli a vendéglátó tisztes ipart s a fia az, aki a Jókai-téren Boccacciót „fordít“. A nagy hírnévre szert tett fordító lakásába való bejutás is boccaceiói fordulatot sejtet. Mint a pesti társ­bérletek jelentős részében, itt is a fürdőszobán át közelíthetjük meg Neiger István lakását. A fürdőszobá­ban azonban nincs semmi lukszus, firenzei erotika, még a fürdőkádat is nagy fatáblával takarták le, hely­­kímélés miatt. Nappal asztal, egyszer egy Héten fürdőkád. „Kínosan vigyáztam a sikamlós részeknél" Egészen fiatalember Neiger István. Civilben negyedéves orvostanhallgató. Komolyan veszi hivatását. Erről ta­núskodik hatalmas könyvtára, amely a szexuál-pedagógiai ritkaságok gyűj­teménye. Méltatlankodik, hogy ez a Boccaccio-ü­gy olyan területen hozta hírbe, amelyet ő korántsem tart élete céljának. Szereti az orvosi pá­lyát. A beszélgetés elején kezünkbe nyomja írásbeli védekezését, amelyet az ügyészséghez nyújtott be. Az ügyészség nem is mondotta ki „A szerelemre csábító könyv“ elkobzá­sát. Viszont átírt a belügyminiszter­hez, hogy a terjesztést ne engedé­lyezzék a hézagpótló mű további fü­zeteire kellő átalakítás nélkül. A védekezés komoly, mint egy se­bész kése. Ezeket mondja: „Fordításom az olasz prózai nyelv alapítója remekművének hű tolmá­csolása, tehát nem átdolgozás. Eb­ből következik, hogy semmi szemé­remsértő elemet nem tartalmazhat, ami az eddig megjelent számos ma­­gya­r fordítás bármelyikéből hiányoz­nék Majd később megállapítja a véde­kezés, hogy az elbeszélésekből „sok ma már teljesen érdektelent ki kellett hagynunk, a kevésbbé érdekeseket pedig füzetenként elevenebbel kever­nünk“. A ponyvaalak vádjával­ is vi­tába száll a fordító és elmondja, hogy H. G. Wells regényei is olcsó füzetes alakban jelentek meg első ízben a londoni utcán. — Az én Boccaccióm — mondja ifjabb Neiger — meg sem közelíti erotikában azt az 1909-iki magyar kiadást, amelyet dr. Bokor János brassói középiskolai tanár fordított s amely a legmagyarabban kimon­dott olyan szavakat, amelyeket én finomabban fejeztem­ ki. De a raj­zaim sem érik el a külföldi kiadások Bayros rajzainak erotika fokát. Ná­lam nem láthatták a dúlt öltözetű férfi karjaiban tartott mezítelen nőt. Kínosan vigyáztam arra, hogy a sikamlós részeket ne hangsúlyoz­zam ... — Volt visszhangja a műnek? — kérdezzük. — Az olvasók, akik az életben és ösztönéletükben nem kapták meg azt, amit szerettek volna, ezt a könyvekben keresik. Szeretik a ne­mes erotikát. Éppen ezért, azt ter­vezem, hogy olyan magyar füzetes sorozatot jelentetünk­ meg, amely­ben a magyar írók szerelmes novel­láit közöljük. Bebizonyítjuk, hogy kell a novella a közönségnek ... Interjú a papával Nemcsak olimpusi múzsák, de a család is kedvelheti ezt az ambició­zus pesti fiatalembert, a magyar Boccaccio tervezőjét. Mert végszóra belép a vendéglős papa. ő is he­lyesli a tervet. — Kérem — mondja —, ezt a Boccacciót nevezik erotikusnak? Most olvasom az amerikai Dreiser egyik regényét, amely a legnagyobb rész­letességgel írja le, hogyan követnek el egy fiatal lányon erőszakot. S ez ellen nem tiltakozik senki... — Ezzel szemben — veszi át a szóstafétát fia —, Boccaccio ma már sokszor egészen naivan hat. Az ő alakjai hosszas enyelgésre vonulnak vissza, de nála nincs erőszak, nincs realizmus, csak firenzei galantérm... íme, milyen eltérők a vélemé­nyek. Már az idősebb nemzedékre is jobban hat a modern erőszak, mint a nemes erotika. Hovatovább Boccacciónak Canossát kell járnia, amiért nem irt borsosabban — a huszadik század emberének. A kis zugkiadók azonban, úgy­ látszik, elég mainak találják az Ezeregyéjszaka meséit és Boccaccio szellemi termékeit. A ponyvára ke­rült erotika létjogosultságát még az elavultság sem indokolja. Mert ezen az alapon Krafft-Ebing­et is ki le­hetne adni. Füzetekben és pony­ván. A külön részletezve az „elavult“ szerelmi aberrációkat. (k. ) kon... óh, olyan izgalommal soha senkit nem szeretett, mint akkor éjjel a piruló levelű erdő fái alatt... És most örökre elbúcsúznak. Sán­­dorka elébe állt ma reggel: — Maradj örökre, velünk anyu­kám. S hogy ő nem felelt, átölelte: — Mondd anyukám, lehetetlen, hogy apámmal boldog legyél? — akkor már hangosan sírt. — Nézd, — mondta a fiú — én mind a kettőtökből vagyok. Ne hidd, hogy örökre itt fogok rekedni, mint apám. De ne kívánd, hogy veled menjek és olyant kezdjek, ami tőlem idegen. Ha már mindent megtanul­tam a városban, akkor én hazajövök és itt, itthon akarok az itteniből valamit, ami új és más és mai. Ami­nek te örülnél. Ami hozzád is hason­lít. De nélküled? Nélküled mi lesz apámból? — Velem se lett belőle semmi! — Ezt nagyon halkan, szinte önmagá­nak mondta, de a fiú elsápadt: — Mondd, muszáj mindenkinek lenni valakinek? Olyan nincs, hogy az ember csak él, mint a... — Olyan nincs, fiam. — Mint madarak. Mondd, nevet­ségesnek tartasz, ha azt mondom, mint az ég madarai? Tudom, hogy ez ábrándozás és ne hidd, hogy én nem leszek parasztikus és céltuda­tos. Csak kár... olyan nagy kár anyukám, hogy apát nem tudod sze­retni. — Szeretem! — Akkor miért nem élsz vele? — Vele élni nem tudok, fiam. — És vele örülni, tudtál? — Csak vele örültem, gyermekem! — És együtt is búsultatok. Ha én beteg voltam például... Tudod, m­ennyit kívántam, hogy beteg le­gyek? Mert akkor ’6 sü­rgönyözött és te jöttél. És bajban és örömben min­dig jól voltatok együtt. Mondd, hát az élet olyan szörnyű, hogy azt nem az öröm és nem a szomorúság kor­mányozza, hanem csak a kötelesség és a munka és a cél? Olyan szürke és unalmas és kegyetlen az élet, mint a kötelesség? Mert ha úgy van, akkor biztosan sokkal szebb a halál... Eltakarta az arcát, megrázkódott. Mert a hangját, erőltetett hangját hallotta most, ahogy felnevet és a fiát kis csacsi bölcselkedőnek ne­vezte és el kezdett viselkedni, igen, ezóta a beszélgetés óta egyvégtében viselkedik. Elhatározta, hogy utol­jára éppen olyan lesz, ahogy őt sze­rették volna, hogy legyen. — Óh, azért sűrűn találkozunk! — mondta a fiának. —• Pesten az inté­zetben minden héten meglátogatlak és nyáron hazajövök egy-egy hétre, apádhoz. — És tavasszal? — Talán tavasszal is. — Szalonkahúzásra maradt most itt anyukám. Apám egy lövéssel szedi le a kis bódult, szerelmes ma­dárpárokat ... — Talán egy másik szalonka­húzásra eljövök. — És majd ősszel is eljössz, ha már én leszek itt a gazda és hulla­nak az erdő levelei és bőgnek a szar­vasbikák? — Akkor is eljövök és addig­­addig is nagyon örülj az életnek, az erdőnek és még sokáig hidd, hogy az élet örökös vakáció. De tudd azért, hogy nem az. — Ha tudja az ember anyukám, akkor nem lehet örülni. összecsókolta a kis bölcselkedőt és akkor odaadta a puskát. Ezt adta búcsúképpen. Ő maga vette az első messzehordó, pompás golyós puskát Sándorkának, hogy járhasson vele őzekre, szarvasokra is. A gyermek m­ár hajnal óta szerelmesen lohol az erdőben, szorítja a puskát a szívére, vagy talán lesen ü­l valahol és kipró­bálja ... S most, most, míg odavan, most el kell Lászlótól búcsúznia. Nem állhat egy örökkévalóságig itt az ámbituson... Határozni kell. László nélkül sem élhet. És mégis várni kell, ha belehal is... — Lászlót — kiáltott nagyon han­gosan, de elrekedt a kiáltó szó fele. A férfi szó nélkül jött az ebédlő felől. Szép deresedő fejét meghaj­totta egy kicsit s egy egészen picit remegett — Ilona! Nem mondtak egyetlen búcsúszót sem. A férfi átfonta a derekát és lassú, erős léptekkel vitte végig a kertietlen kerten, mely belenyúlt a totyogós Rétyi Nyírbe. Egy pillanatra meg eszébe jutott, hogy ez, ez az önfeledt járkálás nem lesz többé soha, hogy csak erezzen, éljen ön­feledten és ne gondoljon semmire. De az ázott boglyákon túl már nem gondolt erre sem, csak a férfi vál­lára hajtotta a fejét. És érezte a feje alatt ütemesen mozgó izmait és érezte a rétet, az ázott boglya illa­tát s a boglya tetején a féllábon áll­dogáló gólyát. És ment vele némán s bent az erdőben, túl a tocsogókon egy szót sem kellett beszélniök ahhoz, hogy megleljék azt a kicsiny, szürke nyírfát, melynek tövén, mint egy óriási párna, úgy púposodott fel a selymes, puha fű. Csak a karját kellett érezni a derekán és úgy tet­szett egy pillanatra, mintha messzi­ről, kívülről látná magukat, még a formájukat és ruhájuk színét is látni vélte, ahogy az ő kis keskeny alakja a fehérsávos barna selyem ruhában rácsuklik László széles, zöldrekés mellére. És aztán nem lá­tott semmit többé, csak a László fel­nyíló, forró ajkát érezte, ahogy kö­zeledik feléje, remegve a vágytól, mint a szerelmes h­ímszalonka fel­nyitott csőre és belehullt az ajkai közé, belehullt, megreszketett, mint egy fához dörzsölődő karcsú őz — és ekkor a bokrok mögül a dörre­néssel egyidőben ujjongott fel egy boldog kamasz kiáltás: — Óz! őz! — ujjongta a köttőjük fiának örömittas hangja a mozgó, fehérsávos barna folt felé és már el is dörrent a messzehordó, a pompás új kis puska. A golyó az asszony szívén fúródott keresztül és a férfi mellében megállt... Az este sokezer csókolódzó sza­lonka húzott el bántatlanul a Rétyi Nyír fölött és nem is sejtette, hogy boldog szerelmének véget vethet va­laha a legszebb halál. Az este két szerelmes ember halt meg szép halállal boldogan, hogy az, aki őket a legjobban szerette, e szép halálért örökre boldogtalan legyen... ELŐFIZETŐINKHEZ! * Kérjük mindazokat, akiknek előfizetése der. 31-ével lejárt, hogy újítsák meg előfizetései­ket. Előfizetések beküldhetők a Demokrácia 1760 sz. csekk­számlájára. Ое/пЛшсл 1щ Шот három esküvővel és három válással Történet abból az erkölcsi világból, amely­ben a házaspárok nem hivatkozhatnak egy­más érdemtelenségére A kritikusok zavarban lennének, ha e történetnek műfaját m­eg akarnák határozni. Drámai és vígjátéki rész­letek váltogatják benne egymást. A költői igazságszolgáltatás sem tökéle­tes e műben. De hiszen ezt emberek hozták s így nem is lehet tökéletes. Viszont maga az élet írta a regényt és ez sok mindent megr­et ."... így kezdődött: Nemrégiben, beadvány érkezett a központi járásbíróságra. Fek­etén a következő sorok voltak olvashatók: „50.000 forint tőke és havi 1000 fo­rint ideiglenes nőtartásdíj megítélése iránt...“ írója M. L.-né, egy mű­szaki nagykereskedő különélő fele­sége, így kezdi keresetét: Egy тщШ intézmény élén . Sok mindent el kell mondanom magamról, ami feleslegesnek látszik. De a dolgok megértéséhez szükséges­nek tartom olyan részletek feltárását is, amelyek igazamat támasztják alá. Szegény család gyermeke vagyok. Ki­lenc testvéremmel együtt a legszűkö­sebb viszonyok között éltünk. Az írni és olvasni tudáson kívül alig sajátítot­tunk el valamit abból, amit a kultúra és civilizáció adott az emberiségnek Én rendkívüli szépségem és vonzó lelki tulajdonságaim révén engedélyt kaptam egy megtűrt intézmény léte­sítésére. Anyagi helyzetem máról holnapra megváltozott, ami eddig csak álomnak tetszett, valósággá vált. Az anyagi jólét azonban nem tett tö­kéletesen boldoggá. Meg akartam osz­tani örömömet valakivel. Megismer­kedtem M. L.-lel, aki annak idején kistisztviselő volt egy műszaki válla­latnál. Megkérte kezem és én igent mondtam. Pontosan harmincöt esz­tendővel , ezelőtt. Nagykorúságom napján vezetett oltárhoz M. L., aki­nek ettől a perctől kezdve mindig volt mit a tejbe aprítania. Elismerem, hogy mások szemében úgy tűnhet­tem fel, mint aki férjet vásárolt ma­gának, ifjú férjem is érezte helyze­tünk fonákságát, nászutunkról visz­­szatérve, vállalkozásomat likvidáltam. Méltóztassék elképzelni, hogy száz­ezer aranykoronáról szóló takarék­­könyvet nyújtottam át hozományul férjemnek azzal, hogy teremtsen új egzisztenciát számunkra. Férjem a leg­nagyobb odaadással indult az élet­nek. Rövid pár év alatt hatalmas vállalatot épített ki. Többszáz mun­kást foglalkoztatott és rövid idő múlva már senki, sem éreztette velem múltamat és hogy milyen pénzekből rakta le vezérigazgató férjem gyá­runknak alapköveit. Ez első válás s a második összeházasodás . Az idő múlásával múlt a szere­lem is. Hosszú töprengés után belát­tam, hogy a harmóniának örökre vége. Kölcsönös megegyezéssel sza­baddá tettük magunkat, törvényesen elváltunk. Férjem valamit juttatott nekem abból a gazdagságból, ame­lyet nekem köszönhetett, így gond nélkül élhettem. Azután jött az első világháború, a pénzromlás. Én kol­dusbotra jutottam, míg férjem — ki­használva a konjunkturális lehetősé­geket — vállalatát egyre nagyobbí­­totta. A háború befejezésekor már a nagyiparosok közé tartozott. Ekkor hiába fordultam hozzá segítségért, tudni sem akart rólam: elutasított... — De a sors nem engedte a végle­ges szakítást. Ismét összehozott ben­nünket. Külföldi érdekeltségeit sorra elveszítette, budapesti vállalata csődbe került s egy napon letartóztatták. Én ismét melléje álltam. Én voltam az egyetlen támogatója a börtönben. El­határoztuk, ha kiszabadul, ismét egy­máséi leszünk. Szavát megtartotta. 1922-ben ismét megesküdtünk. Nehéz volt elindulni az új életben, de lele­ményességem segített. Ott folytattam, ahol elkezdtem. Előítéletek nélkül . Újból én lettem a gazda. Fér­jem gondtalanul élhetett. Most már minden előítéletet leküzdve, aktívan vett részt az üzlet vezetésében. A bol­dogság azonban ezúttal sem volt tar­tós. Veszekedések, viták tarkították életünket. A vége újból az lett, hogy ismét elváltunk. — Nem akarom részletezni az ezt követő időket. De hangsúlyozni kí­vánom, hogy férjem nem távozott üres kézzel. Én sokkal többet adtam neki, mint amennyit ő nyújtott ne­kem akkor, amikor én voltam a sze­gény és ő dúskált a földi javakban. — Külső körülmények következté­ben vállalkozásomat meg kellett szün­tetnem. A hatóságok úgy döntöttek, hogy olyan intézményekre, mint az enyém, nincs többé szükség. Sajnos, sohasem gondoltam a holnapra. Gyor­san feléltem mindent és újból a nél­külözés kopogtatott be ajtómon. Ki­hez fordulhattam volna segítségért? Természetesen férjemhez, aki időköz­ben újból gazdag ember lett. Megaláz­kodtam előtte, de a megértés és se­gítség helyett ismét elutasításban volt részem. Már az öngyilkosságra gon­doltam, de letettem szándékomról. Házakhoz jártam mosni, sokszor kö­­nyöradományokból tartottam fenn magamat. Reménykedtem, mert va­lami belső sugallat azt súgta, hogy még boldog leszek a földi életben. — A boldogságom az ő boldogta­lansága árán be is következett, akár­mennyire különösnek és meseszerű­­nek tetszik is ez. Férjem újból tönkre­ment és visszatért hozzám. Harmad­szor is megesküdtünk. Ezúttal mind­kettőnk érzése az volt, hogy a holto­miglan-holtodid­an egész életre fog szólni. Amikor harmadszor jelentünk meg az anyakönyvvezető előtt, tréfá­san meg is jegyezte Lajos: „Remélem, ezt az utat többször már nem járjuk meg, egymásnak fogunk élni“ —■ mondotta. De miből? — tettem fel neki a kérdést, hiszen egyformán sze­gények voltunk. — Te már kétszer megadtad a vá­laszt erre ... Most harmadszor is raj­tad van a sor! — válaszolta férjem. — Fűt-fát megmozgattam, hogy kétszer elindított és ugyanannyiszor abbahagyott vállalkozásomat felújít­sam, de engedélyt nem kaptam. Fér­jem nyilván arra épített, hogy ismét megnyithatom vállalkozásomat és ak­kor neki is lesz egy kis egzisztenciája. Csalódottságát állandóan éreztette ve­lem, pár hónapi együttélés után el­hagyott. Én visszasüllyedtem a nincs­­telenségbe. Neki ismét felragyogott a szerencsecsillaga. Ma műszaki nagy­­kereskedése van, több alkalmazottal dolgozik, nagy jövedelme van, azért arra kérem a bíróságot — fejezi be az asszony életregényét —, hogy köz­szerzemény címén ítéljen meg szá­momra egyszers mindenkorra 50.000 forintot és ideiglenes nőtartás címén havi 1000 forintot. fi férj beszél A férj sokkal prózaibb volt, mint felesége. Nem tagadta, hogy feleségét háromszor vezette az anyakönyvvezető elé és kétszer vált el tőle. Becsatolt két közjegyzői okiratot, amelyek sze­rint 50—50.000 forintot, illetve ilyen összegnek megfelelő pengőt fizetett fe­leségének végleges tartásdíj címén, aki mindkét alkalommal minden további igényéről lemondott. — Szó sem lehet arról — írja vá­lasziratában a férj —, hogy most har­madszorra is megzsarolni engedjem magamat. Minden kötelezettségemet leróttam feleségemmel szemben. Most is beadtam már a válópert, hogy vá­lasszanak el tőle. Ezúttal, hiszem, hogy utoljára. Százezer forintnak megfelelő összeget kapott a felperes, ez olyan összeg, amelyet csak Krőzu­­sék szoktak adni feleségeiknek. Rossz­­szul gazdálkodott és hogy most a kol­dustarisznyából él, ezért önmagára vessen. Én egy fillért sem fizetek. Az egyezkedési tárgyalások nem vezettek eredményre. A bíróság ha­tárnapot tűzött ki a kereset tárgyalá­sára. Az asszony megismételte mind­azt, amit keresetében előadott. A férj azonban támadásba ment át. — Mindettől függetlenül érdekem védelmében kénytelen vagyok hivat­kozni arra is, hogy feleségem méltat­lan a tartásdíjra. Feleségem foglal­kozása egymagában eleget mond. Vendégeiben nemcsak a hasznot hajtó alanyokat látta, hanem egyéb mást is, amelyet zárt tárgyaláson kívánok előadni. A nyilvánosság kizárásával folyt ezután a tárgyalás, majd ismét meg­nyíltak az ajtók, a közönség betódult a tárgyalóterembe. Éppen az asszony beszélt: — Még te véssz szememre valamit? Amikor üzletvezetőm­ voltál, akkor te sem mindig az üzlet érdekeit nézted... FEUER FEST-TISZTIT garantált szárazon VI. Bajnok-u. 12. Telefon 127—110 Trikloretilénben ha kell egy nap alatt is ­ 6 bíró szava A bíró az egyre jobban elfajuló szóvitának azzal vetett véget, hogy ítéletet hirdetett. Elutasította az asz­­szony keresetét a közszerzeményre vonatkozólag. Ellenben a havi 1000 forint tartásdíjat megítélte a felperes­nek. A Közszerzemény iránti keresetet csak jogerős válás után lehet indítani. A bíróság viszont úgy látta, hogy ideiglenes nőtartáshoz a felperesnek joga van. Mindazt, amit a férj az asz­­szony mélatlanságára felhozott, a bí­róság nem tette magáévá. Abban az erkölcsi világban, amelyben a házas­pár élt, egyik vagy másik félnek az érdemtelenségére hivatkozni nem le­het. A fennálló törvényes rendelkezé­sek szerint az asszonyt megilleti a tartásdíj, ezért azt meg kellett ítélni. A különös házasság még­ különö­sebb szereplőinek csatája még nem ért véget. Most a felsőbíróságon van a sor, hogy igazságot tegyen ... Mátrai Sándor ! A Demokrácia előfizetési ára 1 hónapra 4,— forint 3 hónapra 12.— forint 0 hónapra 24.— forint Postatakarékpénztár­ csekkszámla szám: 1760. __________________

Next