Diárium 1947 (1-4. szám)
1947 / 2. szám - Romok a Krisztinában
ROMOK A KRISZTINÁBAN Budának van egy nevezetes kis zuga a Krisztina városban, pár lépésnyire a Vérmezőtől, a Mikó-utca, Logodi-utca és Tábor-utca sarkán. Aki mostanában arra vetődik, csak romokat láthat, leomlott falakat, tátongó ablakréseket, téglahalmot. Háború előtt is csönd volt errefelé, a nyugalmas élet derűs csöndje. Békés hivatalnokok, tanárok, írók, művészek lakták azt a három-négy házat, melyek egymással szembenézve zárt teret alkottak. (Itt lakott Márai, boldogult kis Matány, s az ifjú Ferencsik is.) A tér közepére különös formájú, emeletes ház nyomult, bástyaszerű, magas kerttel. Ósdi és új stílus furcsa keveréke volt, Logodi utcai ablakain barátságos zöld zsalugáterek, a Tábor utca felől modern, lapostetejű toldalék, zárkózott bejárat. A kiugró bástyakert téglacsipkézetű mellvédje mögött orgonabokrok, közepén terebélyes barackfa. Fehérbozontú, nagy kuvasz kerengett a kertben, őrizte gazdája álmait. Kosztolányi Dezsőé volt ez a ház. 1916-ban vette s haláláig — húsz esztendeig — lakott benne. Itt volt boldog és szomorú, itt érte meg a férfikort, a bús panaszok idejét, ebben a házban feküdt torokgyíkban Ádám, itt dajkált Édes Anna, innét nézett ki a költő álmatlan éjszakákon az elhagyott Logodi utcába, lesett szomszédos, zárt otthonokba, s bámulta hajnal felé az égbolt gazdag csodáit. A kis budai tér lakói szerették a költőt. Megmosolyogták gyűrt kalapját, furcsa járását, különös, tarka sáljait. S ha a kertben ült nagy piros ernyő alatt, íróbarátaival vitatkozott, vagy Hattyú kutyájával játszott, a szemközti házak ablakaiból kissé értetlen nyájassággal néztek rá szomszédai, s úgy mutatták vendégeiknek a költőt, mint a családhoz tartozót. Szerették őt, ha nem olvasták is. (E sorok írója is, aki kisfiú korában e kis budai tér lakója volt, játszott Ádámmal s Hattyúval, csak évek multán ébredt rá, kinek közelében élt s mily látványnak volt részese.) A furcsa ház, sok szenvedés és kaland tanyája, romokban hever. Kosztolányi egy békés, régi hajnalon már látta rombadőlve házát: ,,... ha öszeomlik, gyom virít alóla s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e vagy állat óla". Azt hitte, száz év múlva lesz így. S most bekövetkezett. Aki nem látta épen, e romhalmazból el nem képzelheti, milyen volt a ház, a kert, pusztuló Budánk e megszentelt kis zugán. Kulcsár Adorján Kosztolányi Dezső rombadőlt háza a Logodi utcában Janovits István rajza