Divatcsarnok, 1858 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1858-02-23 / 8. szám
— H 114 •+■— tál kapa azt szemeihez, s ereszté le ismét, mialatt egész testében remegni látszik. Aurélia minden mozdulatában kiséré a bárónőt. Szőke hölgyet és férfit láta ott, hová a bárónő tekintett — s legkevésbbé sem tudá megmagyarázni önmagának okát e felindulásnak. A játéknak vége volt — a báróné hintája haza robogott. . . . . . . Szemeit kerülte az álom ; az álomnál sokkal kedvesb ábránd: egy férfiú rég látott alakját teremté eléje, mig ajkai lassan susogák : — Nem álom tehát ezen arc, mely azon idő messzeségénél fogva, midőn látám, már-már képzeletnek tetszék előttem! . . . miért tolakodik ismét elém, midőn szívemet lenyűgözve, csöndes lemondásra bírtam ? !... soha nem kérdezősködtem utána . . . nem tudom, és nem akarom tudni soha , ki ő ?.. . nem tudom : Erdély-, Magyar-, vagy Németország-e hazája? Mindenütt kisértett arca rövid megjelenésre . . . nem mentend-e meg még a kor sem a szív haszontalan vágyaitól . . . nem találja-e még bevégzettnek életét, mely csak a mások boldogításában találja örömét ! ? Másnap délelőtt a báróné nappali termében íróasztala előtt ült: ez órákat, ha látogatói nem voltak, rendesen jegyzetei folytatása, vagy azok átnézésével szokván tölteni. Majd mindig halvány arcán az átvirrasztott éjnek nyomai látszottak. Aurélia az ablaknál, rámába szorított kelmén selyemszálakkal dolgozik. — Ezen helyzetben találta őket Zorági Kálmán, kinek megjelenése nem zavará meg a hölgyeket foglalkozásaikban, mert a gyakori társalgás közelebbi ismerőjükké tette őt. Aurélia közelében foglalt helyet s vele társalgótt ; végre a báróné is elfoglalá helyét a pamlagon, s kérdést intézett Zorágihoz néhány napi kimaradása okáról. — Nagyságos asszonyom, azon pár nap, mit Kolozsvártól távol tölték, kellemes meglepetésben részesített: bátyám, ki arról legkevesebbet sem írt, Zara megérkezett nejével együtt Magyarországból, hol pár év óta laktak. — Nem lakott ön bátyja jelenleg Erdélyben? — s itt maradand e ezután? — Bátyám nejének atyja, kinek ő egyetlen gyermeke volt, úgy akarta, hogy nála maradjanak; most, miután meghalt, bátyám, neje megegyezésével, Erdélyt választá állandó lakásul. — Tegnap együtt jövünk Kolozsvárra, s miután a telet itt szándékoznak tölteni , remélem, lesz szerencséjük nagysádnál is bemutattatniok. A báróné, rövid elgondolkodás után, kérdé : — Hogyan történt, hogy én ön bátyját, vagy családját nem ismerem ? — Az igen lehető nagysád alig tűnt fel Kolozsvárott, midőn