Domanovszky Sándor et al. (szerk.): Ősműveltség és középkori kultúra - Magyar művelődéstörténet 1. (Budapest, 1939)
Bárányné Oberschall Magda: A kézművesség első nyomai
586 A KÉZMŰVESSÉG ládikaveretek, evangélisták szimbólumát tartalmazó keresztszervezetek, könyvtáblakapcsok, zománcos korongok (dettai lelet) is, melyeket méltán tarthatunk magyarországi próbálkozásoknak. Nem tekinthetjük azonban hazainak azt a négy figurális díszű zománcos korongot és két zárópántot, mely a hagyomány szerint arról a ládáról való, amelyben a XVII. századig a szent koronát őrizték. A XIV. században új zománctechnika honosodik meg hazánkban: az olasz eredetű, ezüstalapra vésett rajzú, áttetsző zománc divatja, melynek hazai példáit, az iglói pacifikálót, körtvélyesi ciboriumot és egy ezüstlemezes rézciboriumot már más kapcsolatokban tárgyaltak. Az aranyalapú nellónak egyik legkorábbi nyugati példája a Kígyóspusztán lelt aranycsat és négy invokációs feliratú kerek gomb. A XIII. század derekán készültek; a csatán ábrázolt csatajelenet a magyar lovagi rend viseletére és fegyverzetére vonatkozólag egyik legfontosabb kultúrtörténeti forrásunk. Hazai bronzöntésünk jelentékeny emlékei az Árpád- és Anjou-kori harangok és keresztelőmedencék. Úgy látszik Szepesség és Erdély a legkorábbi ércöntő mesterségünk főtűzhelye. Központja a Szepességen Igló volt a XIII. századtól a középkor végéig, emlékanyagunk legnagyobb része innen származik. Az iglói Gaal Konrad mester öntötte Nagy Lajosnak a Aranymelles csat és gombok a XIII. századból. Kígyóspusztai lelet. (Magyar Nemzeti Múzeum.)