Dózsa Népe, 1945 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1945-11-25 / 7. szám

Válaszúton a közellátási politika A választás után a kormány első fel­adata a rendteremtés a gazdasági élet­ben. Ezt a feladatot el kell végeznie, mert az ország gazdasági élete már­­ belekerült abba a zsákutcába, amelyből kijutni csak erős elhatározással, a ha­rácsosok érdekein való átgázolással le­het De erre a kormánynak el kell szánnia magát, különben a gazdasági rendetlenség tönkreteszi egész állami és társadalmi berendezkedésünket. Ezt a veszélyt mindenki látja, de alig történt valami elhárítására. Felesleges vitatni, mi miatt kerül­tünk válságos gazdasági­­ helyzetbe, felelősség ezért kit, milyen mértékben a terhel. A választás politikailag éles határvonalat húz a múlt és a jövő kö­zött,s ebben a helyzetben csak az a kérdés, hogy mit kell most tennünk az ország érdekében. Mi azt mondjuk, az inflációt meg kell szüntetni, még ak­kor is, ha az néhány nagyüzér szabad­ságába kerül is, mert fontosabb a nem­zet dolgozó millióinak érdeke, mint a néhányak vagyonszerzése. A dolgozók ellátását pedig hatósági áron biztosí­tani kell, a­­ munkakerülőket munkára kell kényszeríteni, a spekulánsokat és a feketézőket nyakon kell csípni, úgy, hogy elrettentő példa legyen, de A józan ész nem engedheti továbbra is azt, hogy kilencmillió dolgozó embert néhány ezer még nagyobb éhségbe ta­szítson. És így tovább lehetne sorolni az észszerű kívánságokat, melyek ön­magukban mind helyesek, de a való­ságban semmit sem mondanak. Ezek ugyanis mind a rendcsinálás eredmé­nyei lesznek. Nem csupán a célt kell ki­tűzni, hanem inkább azt kell megmon­dani, hogyan juthatunk el az adott körülmények között a célhoz. Amikor nagy a baj, sok a tanács. A világgazdasági válság idején, amikor a munkanélküliség gyötörte a beteg polgári társadalmi életet, csak úgy öm­lött a sok tanács a nyilvánosság elé. A gazdasági röpiratok tömege borí­totta el az országot. Az egyik úgy vélte: ha a pengő helyett földtallér lesz, meg van mentve a haza, a másik meg azt hirdette, hogy ha pénz helyett közvetlen csere lesz, rendbejön min­den. Most is szép számmal akadnak, akik tanáccsal látják el a mindenkori kormányt és a tanácsadók akkor is, most is azt tapasztalják, hogy az élet a tanácsoktól nem zavartatva folyik tovább. — Épp ez a baj! — kiált fel erre az önkéntes tanácsadó. Valóban baj, demokráciában nem is volna szabad ilyesminek előfordulnia , hogy jó­tanácsot nem fogadnak meg. A dolog úgy áll azonban, hogy a tanácsadók nem ismerik rendszerint a bajokat részleteiben, ezért egyetemes orvosszert szoktak ajánlani, mintha volna olyan orvosság, amely minden betegségre jó. Egyik általános tévhit az ország mai válságában, hogy tulajdonképpen csak a­ közellátás rendbehozzuk, terén van baj és ha azt akkor rendbejön min­den. Elfelejtenek ugyanis egy dolgot. Azt, hogy minden baj, amely társadal­munkban összegyülemlett, egy helyen robban ki elementáris erővel: a köz­ellátás terén. Okozattal állunk itt szem­ben és nem okkal. Ha az okozatot ösz­­szetévesztjük az okkal, nem csinálunk helyes diagnózist és a bajokon nem is tudunk segíteni, mert rossz orvosszert fogunk használni. Le kell vonnunk az eddigi tapasztalatokból azt, hogy közellátás csak egy része az egésznek , és ha az egész beteg, egy részleten ered­ményesen nem lehet kezdeni a gyógyí­tást. Most, a választás után, tehát a kormánynak gyorsan és erélyesen cse­lekedni kell. A közellátási helyzet vá­laszút elé állította. Vagy a helyes útra lép gazdaságpolitikájával, amely a ba­jokon úrrá lesz vagy fiatal demokrá­­ciánkat még a mainál is sokkal súlyo­sabb helyzetben kénytelen fetrengeni hagyni. Ez előtt a válaszút előtt min­denkinek tudnia kell, hogy szervezett munkástömegeink és a falusi dolgo­zóink ökle fenyegetően emelkedik a magasba, hogy új demokráciáját az új Magyarország megvédje. Meg is fogja védeni! Ez az egyetlen biztosíték a helyes út megtalálására és az, aki­­ at sem veszi számításba, minden gaz­­d­ságinál nagyobb politikai tévhit ál­­úawta. (tj.) T. - - - - ■ ------- - - “ • DÓZSA NÉPE Falusi levelek Szilárdítani kell a telepesek he­yzetét A telepesek sok helyen bizonytalan­ságban vannak. Legtöbb községben egy­forma rossz a helyzetük, csupán annyi a különbség, hogy egyik helyen jobban tudnak a helyi viszonyokhoz mérten magukon segíteni, vagy erélyesebben fel mernek lépni az elöljáróság önké­nyeskedése ellen. Az elöljárók közül sokan, inkább a múlt rendszer hívei, mint a demokráciáé. De legnagyobb baj az, hogy a telepítés folyamán svábokat lakásukból csak a szomszédba a vagy az utca másik oldalára helyezték át. Ez a telepesekben nemcsak rossz ér­zést kelt, de munkájukra is kihat és akadályozza azt. Ehhez járul, hogy nem tudják, hogyan rendelkezhetnek azokkal az anyagiakkal, amit átvet­tek a telepítés folyamán. Az őszi terménybetakarítás nagyjá­ban már befejeződött és ezt csaknem egészében a telepesek végezték. Kön­­­nyebben átélnénk tehát a nehéz gazda­sági helyzetet, ha rendelkeznénk az őszi terményekkel és minden telepes tu­dna iparcikkeket — és mindazt, ami kell­ — szerezni. Ha ezek a kérdések rövidesen elinté­zés­t nyernének, a telepesek helyzete jelentősen megszilárdulna. Nagyobb munkakedv lenne a sváboktól földeken s a falvakban is meg átvett lenne alapozva a demokrácia. Egyik fontos tennivaló még erős szövetkezetek ala­kítása, melyek keretén belül a kevés igavonó jószág és gazdasági szerszám célszerű elosztása történhetne, minek következtében a mezőgazdasági terme­lést mindjobban elősegítenék. Azokat a szövetkezeteket pedig, melyek eddig egyik-másik helyen megalakultak, el kell látni a termelőeszközök szükséges mennyiségével. Traktorokat és egyéb gazdasági szerszámokat tudnánk így beszerezni a gyáraktól. De a szövetke­zetek megindításához segítségre, van szükségünk és eddig még csak erkölcsi támogatást vagy útbaigazítást sem kaptunk, pedig nem csupán a mi ré­szünkre volna ez hasznos, hanem álta­lában a magyar népre. Ifj. Soczó József telepe­.­ a Választási tapasztalat Talán országszerte gürcölt a reakció, de amilyen felkészültséggel Dunaköm­­lődön, illetve a dunaföldvári járás­ban, Pakson, az kész nagypolgári el­bizakodottság volt. A helyi összeíróbizottságba delegált tagok csak arra voltak jók, — mint a község népeinek jó ismerői — hogy azokat, akik a munkáspártokra sza­vaztak volna, külön jegyzékre íratták be az összeírásnál és így azok nem szavaztak. A reakció további célját a központi bizottság mentette. Ugyanis 80—90%-os sváb nemzetiségű községből 130 egyén fordult a párt — talán ügyvéd­­— segít­ségével a központi bizo­ttságh­oz, hogy szavazati jogát megkaphassa (náluk a szavazásnál a cél: menteni a múltat vagy a féltett és elvesztett vagyonkát). Szerintünk sérelmes a újjáépítésre e tömegnek a demokratikus joggyakor­lása. De hiába akadályoztuk, nekik mégis sikerült megmenteni jogaikat 120—126 főig Dunakömlődön. Kérdezzük a népi demokrácia nevé­ben a választói bíróságot: ki lesz majd a felelős olyan szavazatokért, amiket azok adtak le, kiket a helyi viszonyok­kal ismerősek is Volksbund-tagoknak ismertek s akik német nemzetiségűek­­nek vallották magukat a közelmúltban és ma sem akarnak mások lenni. Te­hát nyílt ellenségei a demokráciát építő munkának. Hiábavaló volt a hivatkozás a leg­újabb minisz­­eri rendeletre, vagy a fő­ispán által adott rendeletre. Nyomaté­kosan felhívtam a szavazók figyelmét, hogy a felelősség az övék. »Nem, — mondották ők — nem félünk, a felelős­ség a paksi bizottságé!« Dávid Vince, I. körzet szavazóbizot­tság elnöke. Elég volt! Ki nem emlékszik még arra az időre, amikor egy-egy brutális »intéző úr« még a kutyát is sértő »takarodj, bü­dös paraszt« kiáltással kergetett el az úri portáról, ha bérünket mertük kérni. S ha fiaink, lányaink a nehéz napi robot után fáradtságuk enyhíté­sére nótára merték nyitni szájukat, másnap már kakasztollasok verték fél­holtra őket. Ilyenkor mit tehettünk egyebet(!) ökölbe szorítottuk kérges ök­lünket s csikorgó fogakkal, az elfoj­tott gyűlölettől égve, megesküdtünk, hogy egyszer még vissza fogjuk mind­ezt fizetni. Zsellérek és kisparasztok százezreit koldusbotra juttatta a régi úri­­ Ma­gyarország adópolitikája. Hányszor utolsó párnánkat üttették dobra, nem a pénzért, csak azért, hogy teljes le­gyen a megalázás. S ha sírva kértük, szembetaláltuk magunkat a kárörven­dő gúnyos vigyorokkal. Nem volt ti­tok, hogy a megyék főispánjai, minden jóérzéstől mentes nagybirtokosok le­hettek csak, akiknek az volt a jelsza­vuk: »Dolgozz és dögölj meg, büdös paraszt«. De hát miért folytassam­? Elég volt! Hiszen könyveket lehetne írni a bennünket ért sérelmekről, de az sem tudná úgy érzékeltetni, mint aho­gyan az valójában fájt nekünk. Bos­­­szúnk formája most Szövetségünk erő­sítése legyen. Ne hagyjuk magunkat széttagolni. Mi dolgozók vagyunk a dolgozók közt, a helyünk összefogva egy táborban. A múltból elég volt! Szervezkedjünk és tömörüljünk a Földm­unkások és Kisbirtokosok Szö­vetségébe, a mi Szövetségünkbe! Jilling János Baj van a vi íminal Kérem a­­ szerkesztőséget, hívja fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a­­ malomra egy kis elővigyá­­zattal legyenek, különösen faluhe­lyen, mert ezt soha nem bírja a dolgozó nép, már csak azért sem, mert 150 kg fejadagból, melyből a dolgozó lead 10 kg vámot, 10 kg jóvátételt, azonkívül fát kell vinni, ha nem tud, akkor még további 10 kg-ot vonnak le, így ki van annak téve, hogy 100 kg-ból porlással együtt az ocsu számításával, 40 kg hiányzik. Engedelmet kérek, ez a munkásnépre, meg a földhözjutot­­takra a legnehezebb, már csak azért is, mert a kiosztott földekre esett 100 kat. holdanként 5 kat. hold vetés, de még ezt a csekélysé­get is csépléskor raktárba gyűjtöt­tük össze és az új kisbirtokosok között vetőmag gyanánt kiosztot­tunk 600 mm gabonát- A többit tar­talékoltuk. 500 kat. holdat vetet­tünk be búzával és rozzsal. Tehát nem maradt fejadagra, úgyhogy arról minden földhözjuttatottnak magának kellett gondoskodni. El­lenben a régi gazdák kocsiszámra őrlenek, azoknak nem olyan sérel­mes, ha nagyon megfizettetik az őrlést a malmok, mint­ nekünk, akiknek alig marad 50 kg. Mi se­gítséget tőlük nem várhatunk, mert még a gazdatársán sem hajlandó segíteni, nemhogy mirajtunk, új gazdákon. Tapasztalom, hogy van eset, hogy 60 ezer pengőt is elkér­nek 100 kg rozsért, vagy búzáért gazdatársától, akinek vetőmagra van szüksége, ezért sokan nem is tudnak vetni. Igaz, hogy ez sem érint bennünket kellemesen, mert a jövőben mi is érezni fogjuk ennek hatását. Most mégis jobban foglal­koztatnak azok a kenyérnélküliek, akik a malmok ily nagy rabló­gaz­dálkodása folytán, a tél küszöbén nem bírnak a családjuk szájába ke­nyeret adni. A múltban is, úgy tu­dom, a malmok a vámból állítot­ták ki a malom üzemanyagát, tehát kérném az illetékes minisztériumot, hogy ennek az ügynek utána­nézne, hogy ne vegyenek el a vá­mon felül gabonát a néptől, hanem inkább a vámból adjanak vissza, ha­ az üzemanyagot az őröltető adja. ■­­! «■fHfJ Kelt Jászkarajenő, 1945. évi no­vember hó 12-én­ Fazekas János, Jászkarajenői Földmunkás és Kisbirtokosok helyi titkára. * Hasonló panasszal már több le­vél érkezett szerkesztőségünkbe. Az illetékes minisztériumhoz küdtünk is át belőlük. A panaszokból mi is megállapítjuk, hogy nincs minden­­ rendben a vám körül. A nagy próba Az idő gyorsan halad, elfut az a pár év, amit a falu próbaidőnek tart, amely alatt ismerni a hatalmi iparkodik meg­vágyban szen­vedő, sokat ígérő és adó kalandorokat, akik semmit nem hatalmuk megtartásáért nem szégyellik nyilt hazudozást. Szeretnék a falut a szebb és jobb jövő felé haladó út­járól letántorítani, vagy visszarán­tani a megalázás, az elnyomás rendszerébe. A falun a régi vá­lasztási hangulatnak nyoma sem volt most. A nép sok helyen hatá­rozatlan volt egészen a választásig, mert a régi rendszer urait nem is­meri el irányítójának. Az új hely­zetet, pártokat pedig még nem is­­meri kellően. De figyelőképességét megfeszítve, bízik, hogy a követ­kező években meg tudja állapítani, melyik az az út, amelyen a falu­nak haladnia kell, hogy végleg megszabaduljon a múlt válságától és szörnyűségeitől. A reakciósokat tehát ez a próba a végleges meggondolásra készteti. Vagy a népi demokráciának — a nép jogait elismerve, az újjáépítés­ben vele­ együtt dolgozva — igaz útra térő lesz, vagy önmaga rúgja el magától azt a népréteget is, ame­lyik most még, — habár nem igaz hittel — de rá adta szavazatát. Ez a réteg ha magához tér, a munkás­sággal egyetemben fogja végleg elsöpörni. A két dolg­ozó fél kettészakításán pedig hiába fáradozik. Hiába, mert ott áll őrséget a falu egységét ko­vácsoló és fölvilágosító dolgozók öntudatos ingathatatlan csapata, amely tudja, mint a falusi hogy így a városi, kell haladniok, dolgozóknak együtt mind a gazdasági, mind a politikai harc minde­á útján. Nagy lendülettel kezdjük meg te­hát azt a felvilágosító munkát, amit a falu már oly régóta vár, amely munka a csend­őrszuronyok­­tól sohasem juthatott el hozzájuk. Tanuljunk, hogy taníthassunk, mert rövid az idő addig, amíg tán újra szavaznunk kell. A fölvilágosítás teréről nem lép­hetünk le egy napra sem, mert po­litikai kalandorok járják az orszá­­got és nekünk dolgozóknak, meg kell akadályoznunk azt, hogy to­vábbra is keresztre feszítsék az igazságot. Deli András Miért kell szervezkedő­ a földmunkásságnak Volt idő, amikor megakadályozták minden megmozdulásunkat. Legjobban a földmunkásságra vigyáztak, hogy vala­hogy szervezetbe ne tömörüljön. Ha már egy földmunkás lakásán két va­sárnap egymásután baráti összejöve­telt tartottak, a harmadikra már meg­jelent a spicli és börtön lett a folyta­­­tása. Tudták: ha a földmunkásságnak megengedik a szervezetbe való tömö­rülést, akkor az követelésekkel lép fel és nem dolgoztathatják többé éh­­bérért.­­ Most megváltozott a helyzet, szaba­don áll előtte a szervezkedés útja. Lép­jünk hát rá és haladjunk, mutassuk meg, hogy akarunk és tudunk is a jo­gunkkal élni. A Földmunkások Szövet­ségét olyan szervezetté építsük ki, hogy bármilyen erős reakciós szerve­zettel szemben érdekeinkért és követe­léseinkért mindenkor helytálljon. Eh­hez azonban az kell, hogy a falusi dolgozó ne csak beiratkozzék és még a tagdíjat se fizesse be, hanem legyen a szervezetnek munkánkat előmozdító, öntudatos tagja, akkor biztos, hogy nem fog visszajönni az az általunk annyira gyűlöllt »szuronyrendszer«, aminek hegye előtt, olyan sokszor meg­torpantunk, mert nem volt öntuda­tunk és összetartásunk. De ha szövet­kezésünk erős lesz, mint a sziklára épített vár, akkor ki tudjuk majd vívni, hogy minket is olyan embernek számítsanak, mint saját magukait, ne pedig csak egy értük dolgozó barom­nak tartsanak, mint a múltban. Most tehát mutassuk meg, hogy tud­juk, hol a helyünk és hol kell sora­koznunk, ha nem akarunk elbukni, a még hátralévő küzdelmünkben. Ötvös István, az Országos Földbirtokrendelő Tanács tagja.

Next