Dózsa Népe, 1945 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1945-11-25 / 7. szám
Válaszúton a közellátási politika A választás után a kormány első feladata a rendteremtés a gazdasági életben. Ezt a feladatot el kell végeznie, mert az ország gazdasági élete már belekerült abba a zsákutcába, amelyből kijutni csak erős elhatározással, a harácsosok érdekein való átgázolással lehet De erre a kormánynak el kell szánnia magát, különben a gazdasági rendetlenség tönkreteszi egész állami és társadalmi berendezkedésünket. Ezt a veszélyt mindenki látja, de alig történt valami elhárítására. Felesleges vitatni, mi miatt kerültünk válságos gazdasági helyzetbe, felelősség ezért kit, milyen mértékben a terhel. A választás politikailag éles határvonalat húz a múlt és a jövő között,s ebben a helyzetben csak az a kérdés, hogy mit kell most tennünk az ország érdekében. Mi azt mondjuk, az inflációt meg kell szüntetni, még akkor is, ha az néhány nagyüzér szabadságába kerül is, mert fontosabb a nemzet dolgozó millióinak érdeke, mint a néhányak vagyonszerzése. A dolgozók ellátását pedig hatósági áron biztosítani kell, a munkakerülőket munkára kell kényszeríteni, a spekulánsokat és a feketézőket nyakon kell csípni, úgy, hogy elrettentő példa legyen, de A józan ész nem engedheti továbbra is azt, hogy kilencmillió dolgozó embert néhány ezer még nagyobb éhségbe taszítson. És így tovább lehetne sorolni az észszerű kívánságokat, melyek önmagukban mind helyesek, de a valóságban semmit sem mondanak. Ezek ugyanis mind a rendcsinálás eredményei lesznek. Nem csupán a célt kell kitűzni, hanem inkább azt kell megmondani, hogyan juthatunk el az adott körülmények között a célhoz. Amikor nagy a baj, sok a tanács. A világgazdasági válság idején, amikor a munkanélküliség gyötörte a beteg polgári társadalmi életet, csak úgy ömlött a sok tanács a nyilvánosság elé. A gazdasági röpiratok tömege borította el az országot. Az egyik úgy vélte: ha a pengő helyett földtallér lesz, meg van mentve a haza, a másik meg azt hirdette, hogy ha pénz helyett közvetlen csere lesz, rendbejön minden. Most is szép számmal akadnak, akik tanáccsal látják el a mindenkori kormányt és a tanácsadók akkor is, most is azt tapasztalják, hogy az élet a tanácsoktól nem zavartatva folyik tovább. — Épp ez a baj! — kiált fel erre az önkéntes tanácsadó. Valóban baj, demokráciában nem is volna szabad ilyesminek előfordulnia , hogy jótanácsot nem fogadnak meg. A dolog úgy áll azonban, hogy a tanácsadók nem ismerik rendszerint a bajokat részleteiben, ezért egyetemes orvosszert szoktak ajánlani, mintha volna olyan orvosság, amely minden betegségre jó. Egyik általános tévhit az ország mai válságában, hogy tulajdonképpen csak a közellátás rendbehozzuk, terén van baj és ha azt akkor rendbejön minden. Elfelejtenek ugyanis egy dolgot. Azt, hogy minden baj, amely társadalmunkban összegyülemlett, egy helyen robban ki elementáris erővel: a közellátás terén. Okozattal állunk itt szemben és nem okkal. Ha az okozatot öszszetévesztjük az okkal, nem csinálunk helyes diagnózist és a bajokon nem is tudunk segíteni, mert rossz orvosszert fogunk használni. Le kell vonnunk az eddigi tapasztalatokból azt, hogy közellátás csak egy része az egésznek , és ha az egész beteg, egy részleten eredményesen nem lehet kezdeni a gyógyítást. Most, a választás után, tehát a kormánynak gyorsan és erélyesen cselekedni kell. A közellátási helyzet válaszút elé állította. Vagy a helyes útra lép gazdaságpolitikájával, amely a bajokon úrrá lesz vagy fiatal demokráciánkat még a mainál is sokkal súlyosabb helyzetben kénytelen fetrengeni hagyni. Ez előtt a válaszút előtt mindenkinek tudnia kell, hogy szervezett munkástömegeink és a falusi dolgozóink ökle fenyegetően emelkedik a magasba, hogy új demokráciáját az új Magyarország megvédje. Meg is fogja védeni! Ez az egyetlen biztosíték a helyes út megtalálására és az, aki at sem veszi számításba, minden gazdságinál nagyobb politikai tévhit álúawta. (tj.) T. - - - - ■ ------- - - “ • DÓZSA NÉPE Falusi levelek Szilárdítani kell a telepesek heyzetét A telepesek sok helyen bizonytalanságban vannak. Legtöbb községben egyforma rossz a helyzetük, csupán annyi a különbség, hogy egyik helyen jobban tudnak a helyi viszonyokhoz mérten magukon segíteni, vagy erélyesebben fel mernek lépni az elöljáróság önkényeskedése ellen. Az elöljárók közül sokan, inkább a múlt rendszer hívei, mint a demokráciáé. De legnagyobb baj az, hogy a telepítés folyamán svábokat lakásukból csak a szomszédba a vagy az utca másik oldalára helyezték át. Ez a telepesekben nemcsak rossz érzést kelt, de munkájukra is kihat és akadályozza azt. Ehhez járul, hogy nem tudják, hogyan rendelkezhetnek azokkal az anyagiakkal, amit átvettek a telepítés folyamán. Az őszi terménybetakarítás nagyjában már befejeződött és ezt csaknem egészében a telepesek végezték. Könnyebben átélnénk tehát a nehéz gazdasági helyzetet, ha rendelkeznénk az őszi terményekkel és minden telepes tudna iparcikkeket — és mindazt, ami kell — szerezni. Ha ezek a kérdések rövidesen elintézést nyernének, a telepesek helyzete jelentősen megszilárdulna. Nagyobb munkakedv lenne a sváboktól földeken s a falvakban is meg átvett lenne alapozva a demokrácia. Egyik fontos tennivaló még erős szövetkezetek alakítása, melyek keretén belül a kevés igavonó jószág és gazdasági szerszám célszerű elosztása történhetne, minek következtében a mezőgazdasági termelést mindjobban elősegítenék. Azokat a szövetkezeteket pedig, melyek eddig egyik-másik helyen megalakultak, el kell látni a termelőeszközök szükséges mennyiségével. Traktorokat és egyéb gazdasági szerszámokat tudnánk így beszerezni a gyáraktól. De a szövetkezetek megindításához segítségre, van szükségünk és eddig még csak erkölcsi támogatást vagy útbaigazítást sem kaptunk, pedig nem csupán a mi részünkre volna ez hasznos, hanem általában a magyar népre. Ifj. Soczó József telepe. a Választási tapasztalat Talán országszerte gürcölt a reakció, de amilyen felkészültséggel Dunakömlődön, illetve a dunaföldvári járásban, Pakson, az kész nagypolgári elbizakodottság volt. A helyi összeíróbizottságba delegált tagok csak arra voltak jók, — mint a község népeinek jó ismerői — hogy azokat, akik a munkáspártokra szavaztak volna, külön jegyzékre íratták be az összeírásnál és így azok nem szavaztak. A reakció további célját a központi bizottság mentette. Ugyanis 80—90%-os sváb nemzetiségű községből 130 egyén fordult a párt — talán ügyvéd— segítségével a központi bizottsághoz, hogy szavazati jogát megkaphassa (náluk a szavazásnál a cél: menteni a múltat vagy a féltett és elvesztett vagyonkát). Szerintünk sérelmes a újjáépítésre e tömegnek a demokratikus joggyakorlása. De hiába akadályoztuk, nekik mégis sikerült megmenteni jogaikat 120—126 főig Dunakömlődön. Kérdezzük a népi demokrácia nevében a választói bíróságot: ki lesz majd a felelős olyan szavazatokért, amiket azok adtak le, kiket a helyi viszonyokkal ismerősek is Volksbund-tagoknak ismertek s akik német nemzetiségűeknek vallották magukat a közelmúltban és ma sem akarnak mások lenni. Tehát nyílt ellenségei a demokráciát építő munkának. Hiábavaló volt a hivatkozás a legújabb miniszeri rendeletre, vagy a főispán által adott rendeletre. Nyomatékosan felhívtam a szavazók figyelmét, hogy a felelősség az övék. »Nem, — mondották ők — nem félünk, a felelősség a paksi bizottságé!« Dávid Vince, I. körzet szavazóbizottság elnöke. Elég volt! Ki nem emlékszik még arra az időre, amikor egy-egy brutális »intéző úr« még a kutyát is sértő »takarodj, büdös paraszt« kiáltással kergetett el az úri portáról, ha bérünket mertük kérni. S ha fiaink, lányaink a nehéz napi robot után fáradtságuk enyhítésére nótára merték nyitni szájukat, másnap már kakasztollasok verték félholtra őket. Ilyenkor mit tehettünk egyebet(!) ökölbe szorítottuk kérges öklünket s csikorgó fogakkal, az elfojtott gyűlölettől égve, megesküdtünk, hogy egyszer még vissza fogjuk mindezt fizetni. Zsellérek és kisparasztok százezreit koldusbotra juttatta a régi úri Magyarország adópolitikája. Hányszor utolsó párnánkat üttették dobra, nem a pénzért, csak azért, hogy teljes legyen a megalázás. S ha sírva kértük, szembetaláltuk magunkat a kárörvendő gúnyos vigyorokkal. Nem volt titok, hogy a megyék főispánjai, minden jóérzéstől mentes nagybirtokosok lehettek csak, akiknek az volt a jelszavuk: »Dolgozz és dögölj meg, büdös paraszt«. De hát miért folytassam? Elég volt! Hiszen könyveket lehetne írni a bennünket ért sérelmekről, de az sem tudná úgy érzékeltetni, mint ahogyan az valójában fájt nekünk. Bosszúnk formája most Szövetségünk erősítése legyen. Ne hagyjuk magunkat széttagolni. Mi dolgozók vagyunk a dolgozók közt, a helyünk összefogva egy táborban. A múltból elég volt! Szervezkedjünk és tömörüljünk a Földmunkások és Kisbirtokosok Szövetségébe, a mi Szövetségünkbe! Jilling János Baj van a vi íminal Kérem a szerkesztőséget, hívja fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a malomra egy kis elővigyázattal legyenek, különösen faluhelyen, mert ezt soha nem bírja a dolgozó nép, már csak azért sem, mert 150 kg fejadagból, melyből a dolgozó lead 10 kg vámot, 10 kg jóvátételt, azonkívül fát kell vinni, ha nem tud, akkor még további 10 kg-ot vonnak le, így ki van annak téve, hogy 100 kg-ból porlással együtt az ocsu számításával, 40 kg hiányzik. Engedelmet kérek, ez a munkásnépre, meg a földhözjutottakra a legnehezebb, már csak azért is, mert a kiosztott földekre esett 100 kat. holdanként 5 kat. hold vetés, de még ezt a csekélységet is csépléskor raktárba gyűjtöttük össze és az új kisbirtokosok között vetőmag gyanánt kiosztottunk 600 mm gabonát- A többit tartalékoltuk. 500 kat. holdat vetettünk be búzával és rozzsal. Tehát nem maradt fejadagra, úgyhogy arról minden földhözjuttatottnak magának kellett gondoskodni. Ellenben a régi gazdák kocsiszámra őrlenek, azoknak nem olyan sérelmes, ha nagyon megfizettetik az őrlést a malmok, mint nekünk, akiknek alig marad 50 kg. Mi segítséget tőlük nem várhatunk, mert még a gazdatársán sem hajlandó segíteni, nemhogy mirajtunk, új gazdákon. Tapasztalom, hogy van eset, hogy 60 ezer pengőt is elkérnek 100 kg rozsért, vagy búzáért gazdatársától, akinek vetőmagra van szüksége, ezért sokan nem is tudnak vetni. Igaz, hogy ez sem érint bennünket kellemesen, mert a jövőben mi is érezni fogjuk ennek hatását. Most mégis jobban foglalkoztatnak azok a kenyérnélküliek, akik a malmok ily nagy rablógazdálkodása folytán, a tél küszöbén nem bírnak a családjuk szájába kenyeret adni. A múltban is, úgy tudom, a malmok a vámból állították ki a malom üzemanyagát, tehát kérném az illetékes minisztériumot, hogy ennek az ügynek utánanézne, hogy ne vegyenek el a vámon felül gabonát a néptől, hanem inkább a vámból adjanak vissza, ha az üzemanyagot az őröltető adja. ■! «■fHfJ Kelt Jászkarajenő, 1945. évi november hó 12-én Fazekas János, Jászkarajenői Földmunkás és Kisbirtokosok helyi titkára. * Hasonló panasszal már több levél érkezett szerkesztőségünkbe. Az illetékes minisztériumhoz küdtünk is át belőlük. A panaszokból mi is megállapítjuk, hogy nincs minden rendben a vám körül. A nagy próba Az idő gyorsan halad, elfut az a pár év, amit a falu próbaidőnek tart, amely alatt ismerni a hatalmi iparkodik megvágyban szenvedő, sokat ígérő és adó kalandorokat, akik semmit nem hatalmuk megtartásáért nem szégyellik nyilt hazudozást. Szeretnék a falut a szebb és jobb jövő felé haladó útjáról letántorítani, vagy visszarántani a megalázás, az elnyomás rendszerébe. A falun a régi választási hangulatnak nyoma sem volt most. A nép sok helyen határozatlan volt egészen a választásig, mert a régi rendszer urait nem ismeri el irányítójának. Az új helyzetet, pártokat pedig még nem ismeri kellően. De figyelőképességét megfeszítve, bízik, hogy a következő években meg tudja állapítani, melyik az az út, amelyen a falunak haladnia kell, hogy végleg megszabaduljon a múlt válságától és szörnyűségeitől. A reakciósokat tehát ez a próba a végleges meggondolásra készteti. Vagy a népi demokráciának — a nép jogait elismerve, az újjáépítésben vele együtt dolgozva — igaz útra térő lesz, vagy önmaga rúgja el magától azt a népréteget is, amelyik most még, — habár nem igaz hittel — de rá adta szavazatát. Ez a réteg ha magához tér, a munkássággal egyetemben fogja végleg elsöpörni. A két dolgozó fél kettészakításán pedig hiába fáradozik. Hiába, mert ott áll őrséget a falu egységét kovácsoló és fölvilágosító dolgozók öntudatos ingathatatlan csapata, amely tudja, mint a falusi hogy így a városi, kell haladniok, dolgozóknak együtt mind a gazdasági, mind a politikai harc mindeá útján. Nagy lendülettel kezdjük meg tehát azt a felvilágosító munkát, amit a falu már oly régóta vár, amely munka a csendőrszuronyoktól sohasem juthatott el hozzájuk. Tanuljunk, hogy taníthassunk, mert rövid az idő addig, amíg tán újra szavaznunk kell. A fölvilágosítás teréről nem léphetünk le egy napra sem, mert politikai kalandorok járják az országot és nekünk dolgozóknak, meg kell akadályoznunk azt, hogy továbbra is keresztre feszítsék az igazságot. Deli András Miért kell szervezkedő a földmunkásságnak Volt idő, amikor megakadályozták minden megmozdulásunkat. Legjobban a földmunkásságra vigyáztak, hogy valahogy szervezetbe ne tömörüljön. Ha már egy földmunkás lakásán két vasárnap egymásután baráti összejövetelt tartottak, a harmadikra már megjelent a spicli és börtön lett a folytatása. Tudták: ha a földmunkásságnak megengedik a szervezetbe való tömörülést, akkor az követelésekkel lép fel és nem dolgoztathatják többé éhbérért. Most megváltozott a helyzet, szabadon áll előtte a szervezkedés útja. Lépjünk hát rá és haladjunk, mutassuk meg, hogy akarunk és tudunk is a jogunkkal élni. A Földmunkások Szövetségét olyan szervezetté építsük ki, hogy bármilyen erős reakciós szervezettel szemben érdekeinkért és követeléseinkért mindenkor helytálljon. Ehhez azonban az kell, hogy a falusi dolgozó ne csak beiratkozzék és még a tagdíjat se fizesse be, hanem legyen a szervezetnek munkánkat előmozdító, öntudatos tagja, akkor biztos, hogy nem fog visszajönni az az általunk annyira gyűlöllt »szuronyrendszer«, aminek hegye előtt, olyan sokszor megtorpantunk, mert nem volt öntudatunk és összetartásunk. De ha szövetkezésünk erős lesz, mint a sziklára épített vár, akkor ki tudjuk majd vívni, hogy minket is olyan embernek számítsanak, mint saját magukait, ne pedig csak egy értük dolgozó baromnak tartsanak, mint a múltban. Most tehát mutassuk meg, hogy tudjuk, hol a helyünk és hol kell sorakoznunk, ha nem akarunk elbukni, a még hátralévő küzdelmünkben. Ötvös István, az Országos Földbirtokrendelő Tanács tagja.