Dunaföldvári Part-oldalak, 2014 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2014-01-01 / 1. szám

adù PART-OLDALAK Vöröskeresztes karácsony Munkával teltek a karácsony előtti napok Vöröskereszt duna­földvári csoportjában.­ ­ Balogh Emese December 23-án délelőtt ru­ha- és cipőosztást tartottak a helyi vöröskeresztesek. Főként weikersheimi adományokból közel kétszázezer forint érték­ben kaptak kabátokat, ágyne­műket, törülközőket és felnőtt ruhaneműket a rászorulók, a Rubber Kft. jóvoltából pedig 1,2 millió forint értékben osz­tottak lábbeliket - tudtuk meg Kuti Valériától, a szervezet he­lyi vezetőjétől. Ezen a napon ebéddel is megvendégelték a vöröske­resztesek a rászorultakat: 320 főre főztek, így a csomagosz­tásra érkezők mellett asztalhoz ültették az alapszolgáltatási központban étkezőket is. A délutáni, karácsonyi csomag­osztás 260 rászorulót érintett, ők a lakossági adományoknak köszönhetően közel kétezer fo­rint értékben tartós élelmisze­rekből összeállított csomago­kat vehettek át. A Magyar Vöröskereszt he­lyi szervezete, a Dunaföldvári Polgárőrség, Horváth Zsolt polgármester, a Dunaföldvári Polgármesteri Hivatal, a Dunaföldvár és Vidéke Taka­rékszövetkezet valamint Dávid István jóvoltából a leginkább rászorultakat, 60 főt, 2013-ban is ebéddel várták karácsony he­tében a Duna utcai alapszolgál­tatási központban. Mivel a nép­konyha ezen a héten nem mű­ködött, a korábbi évhez hason­lóan helyi összefogással bizto­sították a megjelentek számára a meleg ebédet s a karácsonyi hangulathoz elengedhetetlen süteményeket, édességeket. ď Az év utolsó véradása в Sziegl Erika___________ Ahogy az országban sok helyen, Dunaföldváron is a karácsonyhoz közeli idő­szakban szervezte meg a he­lyi Vöröskereszt az év utolsó véradását. Ilyenkor, ha nem is ugrásszerűen, de nő a vér­adók száma. Üdvözlendő gyakorlattá vált, hogy a vér­adás két napig tart, egyik nap délelőtt másik nap délután lehet vért adni. Bár a feltéte­lek szigorodtak, a véradók száma szerencsére nem csökkent. Városunkban a két nap alatt közel 140-en adtak vért. ď Karácsonyi adományozás A karácsonyt megelőzően, december 22-én adták át az aján­dékcsomagokat a rászorulóknak a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat helyi csoportjának tagjai.­ ­ Balogh Emese Jákli Viktor, a máltai csoport helyi vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a művelődési házban megrendezett ünnepség kereti között 260 dunaföldvári és tíz-tíz daruszentmiklósi, bölcskei, előszállási és solti csa­lád vehette át karácsonyi aján­dékcsomagját, továbbá idén a gumiipari szövetkezet dolgozói körében is osztottak szét 120 csomagot. Az adományozottak névsorát elsősorban a pedagógusok ja­vaslata alapján állították össze a máltai csoport önkéntesei, s bár a szociálisan rászorulók köre nem változott a korábbi évekhez képest, karácsony előtt jelentő­sen megújult az adományozot­tak névsora: közel száz koráb­ban adományt kapó helyére ugyanennyi újonnan adományo­zott került. Mint azt Jákli Viktor elmondta, közel ötszázra tehető a támogatásra szoruló családok száma, azonban a helyi máltai csoport nem tud háromszáz csa­ládnál többet támogatni, így el­sődleges szempont az volt, hogy a gyermekes családokat segít­sék. Idén egy-egy csomag nyolc­ezer forint értékben tartalmazott tartós élelmiszert: lisztet, cukrot, étolajat, rizst, konzerveket vala­mint édességet és gyümölcsöt. Az élelmiszerek nagyobbik há­nyada a decemberi adomány­­gyűjtésből származott - tudtuk meg Jákli Viktortól -, illetve a Gof Hungary dunaföldvári mal­ma is felajánlott egy raklapnyi tisztet. A 2014-es esztendő januárban ruhaosztással indul - mondta a szervezet helyi vezetője -, majd az aktuális feladatok ellátására készül a 26 fős tagság, mely el­sősorban a központi raktárból érkezett, illetve a helyi gyűjtés­ből származó élelmiszereket, tárgyi adományokat tudja támo­gatásként eljuttatni a szociálisan nehéz helyzetben élőkhöz. ■ 2.

Next