Dunaföldvári Part-oldalak, 2016 (20. évfolyam, 1-12. szám)

2016-01-01 / 1. szám

Csepeli István Tolna megyei Príma-díjas A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Tolna megyei szerve­zete gáláján díjakkal ismerte el a megyénkben kulturális, illetve a gazdasági területen kiemelkedő teljesítményeket. Az estnek két dunaföldvári ki­tüntetettje is volt: Csepeli István munkásságát Príma Díjjal, a Mádi Magdolna mű­vészeti vezetésével évtizedek óta sikeres paksi Tűzvirág Táncegyüttes teljesítményét a 2015. esztendő közönségdí­jával ismerték el. Balogh Emese_________________________ A mecénási hagyományokat felélesztő Prima Primissima Díjat 2003-ban alapították a magyar művészeti, illetve tudományos élet legkiválóbbjainak díjazására Célja „a magyar értelmiség ered­ményeinek megőrzése, a hazai tu­domány, művészet és kultúra fej­lesztésének pártoktól független erősítése”. 2005-től már a megyék szelle­mi, kulturális, tudományos, mű­vészeti kiválóságai is hasonló méltatásban részesülhetnek; ekkor állt fel ugyanis a Príma Díjak rendszere, amely megyén­ként három szellemi, művészeti területen kiemelkedő teljesít­ményt nyújtó tudós, alkotó díja­zását teszi lehetővé. A VOSZ Tolna megyei szerve­zete idén három kategóriában ítélt oda egy-egy Prima Díjat, amely a szakmai és erkölcsi elis­merés mellett mecénási támoga­tást - egymillió forintot - is nyújt a díjazott számára. Csepeli István fafaragó népi iparművész a magyar népművészet és közmű­velődés, Kovács Ferenc bonyhá­di festőművész-tanár a magyar képzőművészet, Kóbor János, az Omega együttes bátaszéki kötő­désű tagja pedig a magyar zene­művészet kategória kitüntetettje lett. Sok adományt osztottak ki az ünnepek során Karácsony környékén az ön­­kormányzat és a civil szerve­zetek nagy mennyiségben osztottak adományokat a rá­szorultaknak, főleg meleg ételt, tartós élelmiszert, játé­kokat, ruhát. Szabados Sámuel_____________________ December 23-án az önkor­mányzat, a vöröskereszt és a csa­ládsegítő szolgálat ötödik alka­lommal osztott egy tál főtt ételt a Béke téri vöröskeresztes iroda előtti udvaron. A polgármesteri hivatal és a családsegítő szolgá­lat által összeállított listán sze­replők időben értesítést kaptak az ételosztás helyéről és időpontjá­ról. A szervezők precízen felké­szültek az akcióra, zavartalan volt az ételosztás, senkinek sem kellett sokáig sorban állnia. Az aktivisták mellett diákok is ► Csepeli István Megvan a Botel Admirál utódja A vízi sportkör decemberi közgyűlésének egyik fő té­mája az új úszóművel kap­csolatos teendők, feladatok megbeszélése volt. Sziegl Erika___________________________ Süveges József, az egyesület elnöke elmondta, hogy több - még egy németországi - lehető­ségnek is utánanéztek, de mind anyagi, mind műszaki szempont­ból a Hárosi - öbölben tárolt álló­hajó felel meg leginkább az egyesület céljainak. A Botel Admirál elbontásából befolyt összeg, valamint a pol­gármesteri hivatal illetve ma­gánszemélyek támogatása teszi lehetővé, hogy az egyesület megvásárolja az úszóművet. A költségeket növeli még az enge­délyek beszerzése, a vizsgázta­tás, a hajó vontatása és sólyázá­­sa is, de szerencsére a hajó jó műszaki állapotban van, így annak felkészítése a helyi vízi-és társasági életre viszonylag gyorsan megoldható lesz, a tagság is rágyőz. Persze szíve­sen fogadják azokat, akik társa­dalmi munkában szépíteni, csi­nosítani szeretnék Duna-partunk új büszkeségét. Az állóhajó előnye, hogy eleve annak épült, tehát több benne a hasznos tér, a vízi- és egyesületi életet sokirányúan ki tudja szolgálni, belső terei pedig a téli hónapokban is lehetőséget biztosítanak rendezvények lebo­nyolítására. Az egyesület célja, hogy a csónakok, jachtok mel­lett előbb-utóbb a nagy utasszál­lító hajók is ki tudjanak kötni Dunaföldváron. 2

Next