Dunántúl, 1915. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1915-01-01 / 1. szám
4. oldal ban a szentimentális állásban és abban a nagyon is sok gondolatot eláruló tekintetben? Ebben áll épen ennek a képnek a problémája. Önkéntelenül ez a kép jutott eszembe, midőn olvastam az Élet karácsonyi számát. Végiglapoztam, végiggyönyörködtem ünnepi, gyönyörű lapjait, amelyeken ott találtam tisztán, hófehéren, — amint azt Ottokár püspök s vele annyi-annyi ideális lélek megálmodta a katholikus irodalmat, amely után van még nagyon sok törekvéséhez, de amely már kialakulásában is felejthetetlen szépséggel üdít és gazdagít. Ez az irodalmi irány, bármilyen izmos, fejlett tehetségekkel dolgozzék is, nálunk még mindig új, friss, mind az írók, mind a közönség előtt. A tejszinti miszticizmus — leglább is úgy gondolják, — nagyon is ideális távlatokban és vonatkozásokban mutatja be az életet, vagy pedig úgy, hogy annak nincs drámai értéke, egészében pedig irreális valamit ad. Igaz, hogy a katholikus szellemi irodalomnak nem volt soha jelszava a legvastagabb naturalizmus, de viszont nem is érte utól az a miszticizmus abban a formájában, amelyben az irodalmi mű elvesztette műfaji jellegét. Szerette és szereti a mérsékelt realizmust, amelyben igenis ott van az élet, de a maga kedves romantikájával a ház ablakában, mint a szemétdomb — amely a művészi leírás ragyogó technikája ellenére is csak az marad — a maga igaz, de undorító naturalizmusával Az „Élet“ irányzata is ez. Minden sorából, minden gondolatából lángolással csap ki az a törekvés, hogy nevelje az amúgy is roncsolt kézfelfogást, s ezt bevezesse egy oly világba, ahol a nagy magyar hagyományok most is élnek, ahol a conservatív felfogás nem elmaradottság, hanem alap, amelynek a gyökere a múlté s amelyen az új idők termékeny napsugara is fakaszthat virágot; ahol az impreszionizmus esetleg szívesen látott vendég, de nem lehet világnézet amely mindig a keresztény magyarság, volt és lesz ahol szabadság van, de nem szabadosság s ahol a szellemi világban is ismernek tilalomházat, melyek előtt tisztelettel hajlik meg az irótell és a fantázia. Az Élet szent, ősi hangulatot akar belevinni a vasár- és ünnepnapok kopott, fakult béluánjaiba s vissza akarja hozni a régi keresztény, magyar családi élet lelkét; átcsapnak feje fölött a modern írások és elvek kábító zúgással, de lábait a magyar földből ki nem tépik; szereti ennek a földnek a lelkét és megérti, hogy a Kárpátok ormain miért zúgnak a magyar fenyők és a völgyekben miért lángolnak a tulipánok. Igen, az Élet mindezt akarja. De hogy ezt végre is tudja hajtani, ez igazán nem rajta múlik. S mikor ezt átgondolom, s magam előtt látva azt a sok lelkes embert, aki ezen a programondolgozik egyik kézzel, míg a másikkal küzd a közömbösség, a lehajoltág nemtörődömség ellen, akkor úgy érzem, mintha a hideg, őszi tájban megérteném annak a szomorú gondolatokkal merengő nőnek a tekintetét, amelyből mintha csak a magyar katholikus irodalom minden gyásza és fájdalma áradna felénk. Senki a világon nem áll annyira az idealizmus heroikus fokán mint az, aki nálunk, Magyarországon, aktív katholikus. Szemben áll olyan közönséggel, amely kritikáival, megjegyzéseivel, kifogásaival túlhalmozza, de különben az erkölcsi és anyagi tömeg előtt illetőleg tiszteletteljes távolságban marad tőle és a hőmérsékleten 0 pontot mutat. A mi közönségünk még mindig nem tudja megérteni azt, hogy itt nem egy vállalatnak, nem a papoknak ügyéről, hanem mindnyájunk ügyéről, a mi világnézetünkről van szó. Minden kor társadalma visszakapja és viszontlátja magát saját irodalmi világának termékeiben. S ha ebben a képben a katholikus törzs silány lesz, az bizonyára a társadalom embereinek a bűne, mert nem volt kellő érzékenységük, aggódásuk arra, hogy éles, világos képet kapjanak. Hol lehetne a mi kath. szépirodalmunk, ha megvolna a maga törzsközönsége? Ha minden papi házban, legényegyletekben, körökben ott volna az asztalon az Élet! Olyan közönség volna ez, amelyre lehetne mindig számítani, s amellyel együtt el lehetne indulni a kath. intelligencia meghódítására. Hisszük, hogy az Élet, amely most új köntösbe öltözött, megszinesedett, gazdagabb lett, gazdag támogatásra fog találni. Igaz, hogy súlyos járású időben indul meg útjára,de ez az idő énen neki való. Azoknak a szivénkopogtat és kér bebocsátást, akik a betűben értéket és gondolatot keresnek, akik folytatását, kiegészítését kívánják a templomi katholicizmusnak az életben is. Az Élet vezére a diadalmas világnézet énekese, Ottokár püspök, katonái írói törhetetlen, széplelkű hősök. Útjaihoz sok-sok győzelmet kívánunk! Bárd Ida. Vaskeresztes német tiszt Budapesten. — Érdekes részletek a német-belga háborúból. — — december 31. Egy aviatikus hadnagy, aki elsőnek repülte át a háború kitörésekor a német-belga határt és legelsőnek jelent meg Lüttich erődei fölött, pár napon át Budapesten tartózkodott és a Magyar Kurír munkatársa előtt érdekes részleteket mondott el élményeiről. — Augusztus első napjaiban Düsseldorfban jelentkeztem — mondotta — két repülőgépemmel. Azonnal megkaptam a parancsot, hogy repüljek át a német-belga határon és figyeljem meg, mit csinálnak a belgák Lüttich erődeiben és azok környékén. Boldognak éreztem magamat, hogy elsőnek jelenhettem meg gépemen Lüttich erődei fölött. Az erődökre több bombát dobtam, de hogy milyen eredménnyel, azt nem tudhattam meg, mert ágyúval és puskával lőttek rám, úgy hogy csak felderítési munkám gyors elvégzésére kellett szorítkoznom. Jelentésemmel visszatértem a vezérkarihoz és mivel gépem javításra szorult, pár napig automobilon végeztem felderítő szolgálatot. — Namur fölött két repülést végeztem és útitársam több fényképfelvételével és elég fontos jelentésekkel tértem vissza. Gépemet csak két golyó érte és nagyobb kárt nem tett benne az ellenség. — Életem legkritikusabb óráit azonban akkor éltem át, — folytatta — amikor Maubeuge-ből Hirson francia erők!) felé igyekeztem. Útközben ugyanis Avesnes francia erődből egy Bleriot-monoplán szállott fel és üldözni kezdett. Nagyon gyors motorja lehetett, mert csakhamar utolért és épen az én repülőgépem fölé került. Útitársa először két bombát dobott alá az én gépemre, hogy ártalmatlanná tegyen. Ez nem sikerült, mire óriási puskatüzelést indítottak ellenem. Én meg védekezni sem tudtam, mert nem volt útitársam. Repülőgépem fedelére csak úgy hullottak a golyók, sőt nemcsak felülről, hanem később már alulról is, a franciák állásaiból. El voltam készülve a legrosszabbra ... Ezekben a kritikus percekben a véletlen jött segítségemre. Igen nagy magasságban ugyanis gólyanagyságú madarak (talán gémek) jöttek nagy csapatban és körülrepdesték a francia repülőgépet. Ezek a jámbor madarak mentettek meg. Mert egy alulról jövő puskagolyó eltalálta az egyik madarat, amely éppen a francia aviatikusra vagy a gépére esett és én egyszerre csak azt láttam, hogy az ellenséges repülőgép zuhan lefelé, még pedig most már a német előőrsök vonalába. Több helyen átlyukasztott gépemmel leszálltam és bajtársaim kitörő örömmel fogadtak. A francia aviatikus és társa súlyosan megsebesülve került kezeink közé és a megrongált francia gép drótjai között ott volt a meglőtt madár is . . . — Antwerpen ostroma előtt Brüsszelből repültem a belga kikötőváros hatalmas erődei fölé, melyekről fényképfelvételeket készítettem; a fényképeken most is látszik, hogy milyen őrült lövöldözést indítottak ellenem az angolok. A kikötőre több bombát dobtam alá és mint később angol lapokból értesültem, meglehetős eredménnyel. Több egyéb repülésem között egyszer Brüsszelből Mons-on, Maubeuge-n, Avesnes-en, La Fére-n keresztül végeztem egy hosszabb repülést és Noyon közelében szállottam le. Ezeket mondotta el a német tiszt, aki a további kérdezősködések elől most már kitért, bár egészen bizonyos, hogy még igen sok érdekes élményéről adhatott volna számot. DUNÁNTÚL Péntek. Január 1. A segítés munkája. — A segélybizottság jelentései. — Pécs, december 31. Az uj esztendő első napján a város polgárságának szeretetét, jóakaratát és támogatását kérjük a mi tovább folyó munkánk számára. Csakis akkor, ha ezekben részünk lesz, érhetjük el célunkat. De kérjük az itthonmaradt polgártársakat arra is, hogy adományaikat már azért is a pécsi segélyalapra juttassák és ne külldjék idegenbe, mert a pécsi katonákról Pécs társadalmának kell gondoskodnia. Ezért mi pécsiek gondoskodjunk a mieinkről, a pécsi hadbavonultakról, a pécsi sebesültekről és az elesett pécsi polgárok családjairól és árváiról. Ezt a célt szolgálja a pécsi segélyalap, ezért kérjük annak gyarapítását! A háború segélybizottság. Újabb gyűjtések és adományok a Pécsi Kereskedelmi és Iparbanknál gyümölcsözőleg elhelyezett pécsi segélyalapra. Evangélikus egyházi hivatal perselygyüjtése (33.) 9 kor. 34 fill. Visy László dir. főispán 106. sz. ivén: Gayer Oszkár alezredes 20 kor., Szabó József városi biz. tag 20 kor., Schmidt Béla esp. plébános 50 kor. összesen 90 kor. Kain Lajos városi aljegyző 124. sz. ivén: Rapp Ferenc 5 kor., Meyer István, Komlós György, Fried Károly, Bönisch József 11 kor., Irány fldre 40 fill., Breuer Ferencné 30 fill., Daricné 40 fill., Pelczer N. 40 fill., Lőrincz J.-né 10 fill., Furner Ferenc 40 fill., özv. Kollár Ferencné 50 fill., Merle Mária 80 fill. összesen 12 kor. 30 fill. Bolgár Tivadar pénztáros 131/11. sz. ivén, özv. Simon Lujza koszorújának megváltásául: Erney József (Budapest) 20 kor. és Engeszer Mária 20 kor, Fichtl Ignác kávés 5 kor., Pécsi Nemzeti Színház társulata 15 kor. 68 fill., Tolnai Vilmos dr. újévi megváltás 10 kor. összesen 70 kor. 68 fill. Kobucár Mihály perselygyüjtése (87. sz.) 12 kor. 63 fill. Kobrák cipő üz let perselygyüjtése (88. sz.) 1 kor. 94 fill.