Dunántúl, 1916. január (6. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
4. oldal. De ő, ki tudja, mire gondol? Csak messze el, távolba néz. S meglepődik, hogy egy sarokból Valaki ismerős hangon szól S integet egy bajtársi kéz. Oda siet. Mert ki ott várja, Elébe nehezen jöhet. Most is sajog talán a lába ... Hol átlőtték, Galiciába’ Az volt aztán az ütközet! ! V. S a villámfényes kávéházba’ Hol zene szól s a pezsgő járja, Most mindenki csak őket látja. Kezet fognak, A szemük fénylik. Egymást mosolyogva nézik végig: „Bajtárs, teis? ... „Bajtárs, biz’ én is!...! Honthy István. Boldogul évet! Pécs, december 31. Évről-évre megújítjuk ezt a kívánságot, jeléül annak, hogy soha el nem értük. És mégis törekszünk rája. Nem tudunk a jövő boldogságról, legalább a reményéről lemondani. Ez a fontos öntudatra jutásunk pillanatától szemünk lehunytáig több-kevesebb elevenséggel állandóan a szemünk előtt lebeg. Akármilyen kedvező is a jelenünk, a jövőtől többet várunk. Ha ma kétségbeejtő a helyzetünk, a holnaptól enyhülést remélünk. Ez a kiirthatatlan egyetemes boldogságvágy szívünk legmélyén tanyáz; olyan lelki szükség, melynek valamikor és valamiképen mégis csak ki kell elégülnie-Mi az oka, hogy még a legszerencsésebb sorsúak is csak rövid ideig tudják boldogságvágyukat kielégíteni, az emberiség óriási többsége pedig még rövid időközökre sem képes olyan helyzetbe jutni, amelyben boldognak érezhetné magát? A kérdésre, miután a boldogság feltételeiben részleteiben egyénenként változik, egyetemes érvényességű feleletet adni nem lehet. Mindenkinek más és más a boldogság eszménye. Vannak azonban a boldogságnak olyan, minden emberrel közös tényezői, amelyek az emberek nagy többségére nézve a mai műveltségi foknak megfelelő boldogságot jelentenének. Ezek az egészség (nincs a földön nép, mely az egészséget a legnagyobb földi jónak ne tartaná), mely a létezés örömével örvendezteti a halandó ember szivét, távolra vetíti a halál képét, alapfeltétele minden emberi boldogságnak. Utána következő egyetemes feltétel: az élet biztonsága legalább is annyira, amennyire azt az életre leselkedő véletlenek lehetségessé teszik. A harmadik feltétel :a megélhetés biztossága, tehát az egyéni lét biztosítása. A negyedik az emberi létezést és a faj fennmaradását biztosító bizonyos mértékű szabadság biztosítása. Ezek az egyetemes boldogság-feltételek csakis egyetemesen, a nemzeti és nemzetközi szolidaritás elvének érvényesítésével, intézményesen biztosíthatók. S mindaddig, amíg kulturális fejlődésünk ezeknek az alapfeltételek biztosítására nem eléggé haladott. a boldogság fantomja nemcsak a nélkülözőkre, „a fáradtakra és megterheltekre“ nézve, hanem az ú. n. kiváltságosokra nézve is fantomok maradnak, mert az emberek egyesek minden látszólagos függetlensége ellenére is a kölcsönös függés látható és láthatatlan ezer szálával vannak egymáshoz kötözve társas lényi mivoltuknál és egymásra utaltságuknál fogva. Egyes csoportok, tömegek szenvedése a fentebb említett feltételek hiánya, vagy fogyatékossága miatt érezteti kárhozatos hatását az egészre. Nem biztos az egészségem, ha embertársaim ragályos nyavalyákban sínylődnek; nem érezhetem magamat biztonságban, ha embertársaim életbiztonságát bármi módon is veszélyeztetem (félnem kell az ellenhatástól) ; nem biztosak megélhetési eszközeim (vagyonom), ha reám szükséget szenvedők leselkednek; nem élhetek szabadon, ha embertársaim tömegei szolgaságban sínylődnek s csörgő láncaikkal engemet fenyegetnek. Magam sem tudom, mi lett, ideges és nyugtalan vagyok. A lelkiismeret békéje, ez az igazi Isten béke, mely nélkül igazi boldogság el sem képzelhető, nem uralkodik a szívemen. A „szent önzés“, vagyis az igazi önzetlenség tehát azt követeli tőlünk, mindannyiunktól, hogy erőink javát a boldogság ezen egyetemes feltételei biztosításának szenteljük és ezen első állomás elérése eredményeként tegyük paradicsommá a földet, amely most a poklok pokla. És ha idáig jutottunk? Vájjon beköszönt-e a közboldogságnak csak álomban látott aranykora? Valószínű, hogy nem. Új eszmények, új vágyak támadnak mint az előretörtetés soha sem szünetelő hajtóerői. Ezeket az erőket azonban nem a félelem negatív, hanem cselekvési ösztönünk pozitív alkotó vágya fogja kínáltatni. A természet ellen folyó nagyszerű küzdelemmel párhuzamosan fog folyni a küzdelem önmagunk ellen. Valósággá lesz az Isten-ember szava: az Isten országa ti bennetek vagyon! De vájjon melyik nemzedék éri meg ezt az arany nélküli aranykort? Ki tudná azt megjövendölni! Hinnünk kell benne, hogy valamelyik csak eléri; a kiirthatatlan vágy, az emberi szív törvénye, beteljesedik. Boldog újévet! . . . Ember János. ________________MINANTÜL ' 1 Szombat, 1916. január 1. Az új év első napján. — A segélybizottság 88. jelentése. — • Pécs, december 31. Levelet kaptunk a harctérről. Az olasz hadszíntérről jött, ahol legkegyetlenebbül dühöng a háború, szünetlenül ontják gyilkos golyóikat az ágyuk, gépfegyverek és a puskák. Onnan írja nekünk egy fiatal pécsi polgár: „Még kissé dereng valami halvány visszaemlékezés agyamban, régmúlt kellemes időkre, ifjúságra, fekete hajra ... De azóta egy örökkévalóság, amit átéltünk. Most pihenünk! Két hónapos haláltánc után, kilométerekre a borzalmak városától és hulladomboktól édesen alszik a tábor. Amit álmodik, ugyanaz, amit keresztül él: a háború! Mert ott balra éjjel-nappal nincs szünet, nincs nyugvás. Az otthonlevőknek sok örömet és boldogságot hozó új esztendőt!“ Polgártársak! Ti, akik még itthon vagytok vagy maradtatok, képzeljétek ma'gatok elé azt a képet, melyet a fenti sorok írója néhány szavával lefestett. A borzalmas óráktól megőszült fiatal harcosokat, a két hónapos rettenetes küzdelem után pihenő tábort, távolban a hulladombokat, előtte a rommá lőtt Görzöt és az álmodók mellett virrasztó fiatal pécsi polgárt, aki mindnyájuk nevében köszönt benneteket és boldog újévet kíván nektek! És ha magatok elé képzeltétek ezt a szomorú és megható képet, úgy hallgassátok meg továbbra is a régi szeretettel azt a kérésünket, hogy adakozzatok a mieink felsegítésére, gondozzuk vak, béna és beteg katonáinkat és ne engedjük nyomorba jutni az elesettek árváit és özvegyeit az uj évben sem, mely hozza meg vitéz harcosainknak a győzelmet, a békét és a sors azon kegyét, hogy övéiket mielőbb viszontláthassák! A segélybizottság. Az elmúlt héten érkezett adományok. A pécsi m. kir. állami főreáliskola zászlóalapjából megmaradt s az intézet vezetősége által a pécsi katonák visszamaradottainak felajánlott és nagyatádi dr. Visy Lászlóné által hozzánk juttatott összeg és ennek kamatai 863 kor. Visy László dr., Pécs szab. kir. város főispánjának ivén: Pozsgay Lajos a rokkantaknak 2, a vak katonáknak 2. összesen 4 kor. Pécsi A lap szerkesztőségének ivén: özv. Vugrencsics Győzőné a vak katonáknak 2, a rokkantaknak 2, az árváknak 2, összesen 6 kor. Dunántúl szerkesztőségének ivén: Vak katonáknak: Tolljai Gáborné 5. A baranyabáni r. k. hivek adománya Zádor Alajos plébános utján (mivel a katonák karácsonyfájára indított gyűjtés már lezáratott) 16. A lőcsi r. k. plébánia hívei 3, Drenda Ferenc 10, Kuhl József 10. Az árváknak: Müller Antal 2, Körmendy Károly vicerektor 10, összesen 56 kor. Pécsi Napló szerkesztőségének ivén: A vak katonáknak: Domber Aladár 20, Steiner Paula 10, T. J. 20, 19. honv. gy.ezred gyűjtő százada 60, Névtelen 50, Littke L. pezsgőgyár munkás-személyzete Alpár Ottó halála alkalmából koszorú helyett 25, Singer Pál (Siklós) 38, Daláth Jenő 10, Elek Mórné 3, Elek Albertné 2. Az árváknak: Végh Imre és neje 10, Elek Mórné 3, Elek Albertné 3. A hátramaradottaknak: Somogyi Miksa és neje 10. A rokkantaknak: Alpár Ottó emlékezetére édesanyja és testvérei 20, összesen 284 kor. Bolgár Tivadar pénztáros irén: Breuer Jakab a vak katonáknak 10, Arnold János műlakatos a rokkantaknak 20, az árváknak 10, a vak katonáknak 10, Sebők Pista, megtakarított pénze a vak katonáknak 4.47, Kreiszler Ignác a vak katonáknak (Korányi Janka urleány útján) 10, összesen 64.47 kor. A Pécsi Kereskedelmi és Iparbank R. T.-nál folyószámlán elhelyezett gyűjtésünk második félévi kamatai 1337.88 kor. Fenti gyűjtésünk 2615.35 kor. Előző gyűjtésünk 155.685.04 kor. A pécsi segélyalap 1915. dec. 31-én 158.300.39 kor. Támogassuk azon városi mozgalmat, hogy újévi üdvözlések megváltása fejében mindenki egy adománnyal gyarapítsa a pécsi segélyalapot. Egyéb gyűjtésünk. Kárpáti falvak felépítésére. Dunántúl szerkesztőségének ivén: Koch Ede (Máriafalvára) 5, B.-Szentistváni r. k. hivek 15. Előző gyűjtésünk 82, összesen 102 kor. Gyapjufonálra. Bolgár Tivadar pénztáros ivén: Breuer Jakab 10. Előző gyűjtésünk 63.76. összesen 73.26 kor. Más célokra Pécsi Jótékony Nőegyletnek: Bolgár Tivadar irén: Arnold János műlakatos 10. A Pécs-belvárosi Kath. Köri kórház sebesültjeinek. A Dunántúl ivén: Körmendy Károly ny. vicerektor 10. Isten áldása a szerencsétlenek jószívű segítőin! Bolgár Tivadar, a segélybizottság pénztárosa.