Dunántúl, 1942. február (32. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-18 / 39. szám
Szerda, 1942 február 18. dunántúl. A szellemi magyarság találkozó helyévé kezd válni a Janus Pannonius Társaság folyóirata mítanak. A Sorsunk rovatában még mikor az embert méri is le műveiből, akkor is a mű a fontos, s nem az, melyik égtáján áll a szerző az irodalomnak, hogy mit mond és hogyan. Aki tájékozódni igyekszik az irodalmi berkekben, nem igen talál jóhiszeműbb és megbízhatóbb eligazítót, mint a Sorsunk „Élet és irodalom" és rövidebb könyvismertetéseket tartalmazó „Könyvek" című rovata. A Sorsunk szellemalakító szerepe tudatosan vállalt szerep. Úgy látszik, minden adottsága megvan hozzá, hogy Péter olyan jelentőséghez juttassa az ielenség időleges-e és az ideológiák tiszturadalomban ,amely az egész magyar szállási folyamatára vezethető vissza, vagy nemi életben lassan érvényesíti hatását. Várkonyi Nándor megmutatta, hogy vidékről is lehet olyan folyóiratot csinál, amely egyrészt nem kérészéletű, másrészt tiszta irodalom. (Zst ........................ vagy valóban a lélek kettéválása, egyelőre nem lehet megválaszolni a kérdést, elég elszomorító az a tény, hogy a hasadás itt van, mélyül. Annál inkább kell örülni azon, hogy a A Janus Pannonius Társaság folyóirata, a már második évfolyamát élő és egyre jobban terebélyesedő Sorsunk mindinkább ki tudja teljesíteni vállalt feladatát: felülemelkedést az irányokon és ellentéteken és lapjain egyesíteni a szellem minden fajta emberét (kivéve talán a tagadókat!), a felfogások különbözőségét tisztelve, de hangsúlyozva mindenkor az idő és emberfeletti szempontokat. Az egyes számok bizonyságai, hogy a lap szerkesztője ezen a téren nem adott fel semmit. A folyóirat problematikája egyre tágul, a lapokon megjelenő nevek egyre több irányt ölelnek fel s hovatovább ott tart, hogy a Sorsunk asiluma lesz azoknak, akik alkotásaikba nem engednek keveredni kicsinyes szempontokat, a szellemet szolgálják, s irányitó csillaguk a szintézis: a keleti magyar lelkiség kibékült találkozása az európai relációkkal .A tétel igazolására fel lehetne sorakoztatni a neveket és a megbolygatott problémákat, de akik figyelik a Sorsunkat, azoknak nem kell külön bizonyítgatni igazunkat, illetve a folyóirat igazát. A legújabb szám, a februári, szintén ebben a jegyben állítódott össze. A gazdag problémaárnyalatok, az irodalom akármelyik műfajában szólaljanak is meg, beletorkollanak a magyarság örök problémáiba s mögöttük mindig egy arcél domborodik elő: a magyarság fogalmakba ki sem elemzett, de telkünkben öntudatlanul élő arcéle. Kuti Balázs „A dunántúli német kérdés" című értekezésében egy akuttá vált problémát vizsgál meg tárgyilagos igazságkereséssel, viszszautasítva azt a rosszhiszemű állítást, mintha a német népcsoport asszimilációját erőszakos behatások, nem pedig ideológiai és gazdasági tényezők hozták volna létre. Németh László stílusvizsgálatai során Petőfit és Aranyt elemezi sok újszerűséggel. Érdekes Fitz József értekezése a geometriai haladványban növekvő könyvtermelésről, amellyel az olvasó szinte reménytelenül áll szemben. A Mennyit olvassunk? A szónoki kérdés mögött mintha meglapulna a keserű eszmélés is: érdemes egyáltalán olvasni? Képes Géza a modern finn költőket ismerteti élesen megrajzolt portrékon és néhány finoman megválasztott, jellemző fordításon át Vörös Márton azt vizsgálja, hogyan jut érvényre a korszellem, ez a fogalmilag pontosan körül sem írható valami még a száraz aktákban is, jeléül annak, hogy a szellemi áramlatok olyanok, mint a lúg: tszítanak. Az értekezések mellett nagyobb helyet kapnak a februári számban a műfordítások: Illyés Gyula, Csányi László, Imecs Béla, Képes Géza, Pável Ágoston, Weöres Sándor nevét olvassuk a fordítások alatt. Novellát Kósa János és Bencze János írtak az új számba. A tiszta kritika szószéke lesz az „Élet és irodalom" rovat, amelyben elvek és művek olyan pártatlansággal szögeződnek le, mint kevés helyen a magyar folyóiratokban. Ezek az ítéletek, ha nem is mindig örök érvényességűek és nem zárják ki a tévedés lehetőségét, bizonyos, hogy jóval emelkedettebb szellemet képviselnek, mint egyebütt, ahol az ember lassan-lassan odajut ,hogy minden értékelt könyvnél az ellenkező előjelűnek ítél minden „milbirálatot“s amelyik dicsér, az sanda gyanút kelt a szerzővel emben- a levágások pedig értéknek szá-Pécs, február 17.!— Nemcsak Dunántúl, de egész Magyarország szellemi emberei régóta hiányolták olyan folyóirat megjelenését, amelyben találkozhasson minden lélek, akármelyik táján éljen is a szellemi magyarságnak. Szabó Dezső csak nem régen kiáltotta el azt a mind inkább szembeötlő jelenséget, hogy új hasadás mutatkozik a magyar irodalomban: anvinisztán magyar égtáj felé igazodók és a magyarsággal egyúttal Európát is vállalók ellentéte nemcsak magatartásban, de az egymás elleni acsarkodásokban is lemérhető. Hogy ez a jó Búcsú a vitéz Jakabffy társulattól Kedden este véget ért a vitéz Jakabffy társulat négyhónapos pécsi szezonja. A halódó cseretársulati rendszer Pécsről Debrecenbe irányítja vitéz Jakabffyékat, a cívis városból pedig a Beleznai-Unger társulat érkezik a Mecsek aljára. Ha visszapillantunk a búcsúzó vitéz Jakabffy együttes pécsi szereplésére, az igazgató jó szándéka és becsületes törekvése az, amit elsősorban a javára írhatunk. Énekes és prózai együttesét számbelileg a megszokott vidéki keretek szerint állította össze és hogy a gyakorlatban egyik-másik tagja nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ez olyan kellemetlen meglepetés, amely ellen a legjobb szemű és leghozzáértőbb színházi ember sincs bebiztosítva. Emiatt jelentkezett azután a szerepkörhiány a műsorban, mert a papíron lírai szerelmesnek, vagy hősnek szerződtetett tag nem vált be. Vitéz Jakabffy is, mint a legtöbb staggione igazgató, az operettekre alapozta műsorát. Az operettermés közismerten gyenge volta miatt, az újdonságok nem hoztak sem művészi, sem kimondottan kasszasikert, ezzel szemben a régi, klaszszikus számba menő zenés játékok igazolták, hogy hang, énektudás és játék terén az együttes a legjobb vidéki nívót jelenti. Átlag kéthetenként kapott a közönség prózai bemutatót, vagy reprízt. Ezeknek az előadásoknak is voltak gyenge pontjai, főleg az epizódszereplőkben, mert a vezető színészek, fiatalságuk ellenére is komoly, művészi játékot nyújtottak. Az előadások kiállítása, a mai közismert nehézségek ellenére is, megfelelt a pécsi színház hagyományainak és ezen a téren vitéz Jakabffy igazgató nem volt tekintettel az anyagiakra Áldozatkészségére és gavallériájára jellemző, hogy neves fővárosi művészeket léptetett fel a pécsi színpadon és vendégszereplésekkel nemcsak változatossá, de érdekessé is tette műsorát. Erkölcsi tekintetben sem lehetett kifogásolni a repertoárját és ha könnyebb fajsúlyú darabokat is adott elő, gondosan kigyomlálta a jóízlést sértő „bemondásokat". A Pécsett eltöltött négy hónap és maga a staggione-rendszer sem alkalmas és lehetőséget sem nyújt arra, hogy vitéz Jakabffy Dezső szélesebben megalapozott munkatervet dolgozhatott volna ki, így ezt nem is lehet számon kérni rák. Most, a búcsúzás pillanatában a nagyközönség és a sajtó munkásai is sok szép színházi est emlékével köszönnek el vitéz Jakabffy Dezsőtől és lelkes gárdájától, abban a reményben, hogy Debrecenben is olyan szíves fogadtatásban lesz részük, mint Pécsett Kéres, febr. 17. Zsúfolt nézőtér tapsolt vasárnap a pécsi Nemzeti Színház torna díszbemutatóján résztvevő magyar válogatott tornászoknak. Meg is érdemelték a vastapsot, mert amit mutattak, az valóban a torna magasiskolája volt. A kitűnően sikerült délelőtti bemutató után este a PEAC klubhelyiségében gyűltek össze válogatott tornászaink. Itt kértük meg őket, hogy mondjanak valamit a dísztornáról, saját magukról és általában a tornáról. Először Kerezsi Endre testű.tanár urat — aki a kis különítmény vezetője — ragadtuk ki a társaságból, hogy ő mondjon egy pár szót. — Örömmel jöttem le Pécsre, — mondja — hogy itt szemtanúja lehessek a pécsi tornasport eljövendő fellendülésének és a fiúk is szívesen jöttek, hogy — ha csak egy napra is — segítségére legyenek itt élő válogatott társak, Várkői Ferenc testnevelő tanár munkájában. Remélem, hogy a fiúk munkája tetszést aratott és a mai naptól fogva minél többen fognak majd tornászni. — Van-e a tornának valami szerepe a többi sportágban? — Hogyne, hiszen elmondhatjuk, hogy a torna, a cél gimnasztika ma minden sport alapja. Azért kell tornásznia minden sportolónak. De fontos a torna fiatalnak, öregnek egyaránt és én azt szeretném, ha a legközelebbi dísztornán már kisgyermekek és öregek bemutatójának is szemtanúja lehetnék. — Milyennek látja tanár úr a magyar torna jelenlegi és jövő helyzetét?! — A magyar torna kétségtelenül fejlődésben van. Ennek oka az, hogy igen sok egyenlő éremű tornászunk van. Ha versenyen egyikük csak keveset is hibázik, már rögtön többen megelőzik, így ennek elkerülésére mindegyik többet és jobban akar, ez pedig a magyar torna javára szolgál. Ami a jövőt illeti, csapatunk fiatal és még további fejlődésre képes- Remélem, hogy a legközelebbi olimpiai játékokon a magyar csapat szerzi meg az elsőséget. Megköszönjük Kerezsi tanár úrnak e kis tájékoztatót és utána Patakit kérdezzük meg, miként jutott el addig, hogy most az ő műszabadgyakorlatát tartják a szakemberek a legjobbnak az egész világon. — Bizony igen sok munka és szorgalom kellett hozzá, míg eljutottam a címeres mezig — kezdi Pataki. — Azt mondják, hogy most a milszabadgyakorlatokban senki sem verne meg a világon, de vájjon ennek a számnak a fokozottabb gyakorlása nem lesz-e hátrányodra a többi számban? — Nem sokkal edzem többet itt sem, mint más szeren és hogy ez nem hátrány, mutatja az a körülmény is, hogy idén sikerült megnyernem a magyar ös-szetett bajnokságot is. Mik a jövő terveid? — Tekintettel arra, hogy még fiatal vagyok (24 éves) szeretnék még fejlődni és természetesen szeretném, ha a legközelebbi olimpián a műszabadban én „ott" lennék. Nemerének gratulálunk most remek nyújtógyakorlatáért, Nemere, amint mondja, 27 éves és 10 éve tornászik. — Mi volt eddig a legjobb eredményed és melyik szert szereted legjobban? — 1934-ben ifjúsági világbajnokságot nyertem összetettben, de a nyújtón szeretek legjobban „dolgozni". Sántha, többszörös nyújtó és összetett bajnokunk panaszkodik. —• Egész héten nem tudtam rendesen edzeni, mert beteg voltala. Azért ment ma gyengébben. Egyáltalán nem látszott meg Sániháé a betegség, oly szépen tornászott nyújtón, kedvenc szerén. A csapat legkisebb tagja, Börtsök, de ő tornászott a legelegánsabban, a legnagyobb könnyűséggel. Régi válogatottunk , már — Nem tudok különbséget tenni az egyes szerek között — meséli —, mindegyiket egyformán szeretem, de talán mégis mindig azt, amelyiken pillanatnyilag a legjobban megy. — Ma a korlátgyakorlatod ment a legjobban — vetjük oda. — Igen, ma az sikerült legjobban. Itt értem el életem legjobb eredményét is, az 1937-es olasz-magyar korlát győztessé lettem. Tovább nem is tartóztatjuk ezeket a nagyszerű fiúkat. Végül még Pécsett élő társukat kérdezzük meg, Várkői tanár urat, aki az egész torna rendezője volt. Ő itteni terveiről beszél. — Szeretném, — mondta — ha ez a mai dísztorna lelkesítőleg hatna a pécsi ifjúságra és mától fogva nagyobb tömegek látogatnák a tornatermeket. A nagy tömegekből azután könnyebben ki lehet válogatni azokat a tehetségeket, akik hivatottabbak a magasabb tornát elsajátítani, természetesen kellő szorgalommal, fegyelemmel és kitartással. Bízunk benne mi is, hogy a vasárnapi disztora után igen sokan jöttek ki a Nemzeti Színházból, fiatalok, öregek, lányok, fiúk azzal az érzéssel, azzal az elhatározással, hogy e naptól fogva ők is tornászni fognak, ők is belépnek a tornának, ennek az egyik legnagyobb nemzetnevelő sportágnak a művelői sorába. Bízunk és remélünk ebben és kísérje elhatározásukat az a tudat, hogy ezzel acélozzák saját testüket és növelik a magyar nemzet erejét Bodor Imre: Beszélgetés a pécsi tornasport vendégeivel Vasárnap rajt az NB I-ben Pécs, febr. 17. — A vasárnapi Magyar Kupa-mérkőzések, amelyek mellékesen az esélyesek győzelmét hozták, bemelegítőül szolgálhat a február 22-én kezdődő tavaszi rajthoz. Az éllovasok nagyarányú győzelme arra mutat, hogy az NB I. egyesületei meglehetősen felkészültek a tavaszi bajnoki évadra s a küzdelem a pontokért talán vérre menőbb lesz, mint ősszel. Vasárnap, a tavaszi idény első fordulójában már egymás ellenében mutatják meg az NB I. csapatai, melyikük áll jobban a lábán. A teljes fordulóban néhány érdekes mérkőzésre kerül a sor. A Ferencváros első ellenfelül mindjárt a Gammát kapja. A WMFC-nek sem lesz syinnyű dolga a Kolozsvár csapata ellen, s igen érdekes találkozónak ígérkezik az Elektromos—Szolnok összecsapása is. A már említetteken kívül az Újvidék- Szeged, Nagyvárad—MÁVAG, SBTC— Lampart, SzVSE—DiMÁVAG és az Újpest—Kispest mérkőzés szerepel még az első tavaszi forduló műsorán. FERENC JÓZSEF KÍSÉRÓVÍX 0) ÚSZÁS: Nakache, francia úszóbajnok 100 méteres mellúszásban, a toulousei uszodában 1:08.6 mp-es idővel új Európa csúcsot állított fel. )-( RICHARD CAUGS ... HANGVERSENYE a vonatközlekedés miatt végleg elmarad. Akik jegyet már váltottak, annak ellenértékét a Szent István Társulat könyvkereskedésében visszaválthatják. ) A SZERÁFI KÓRUS február 18-án, szerdán este 7 órakor rendkívüli összkari próbát tart, amelyre kérik a tagok pontos megjelenését.