Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

Viharban új születik­ ugoszlávia az idén jubilál. Huszonöt évvel ezelőtt, 1941 nyarán Szerbiá­ban eldördült a felkelés kezdetét jelző puskalövés és megkezdődött a második világháború egyik leg­nagyobb és legtöbb áldozatot kí­vánó ellenállási mozgalma, a jugoszláv partizánháború. A népfelszabadító harc nemcsak politikai-társadalmi vonatkozás­ban hozott sok újat, hanem a művészetek terén is. Ebben a véres öt esztendőben szü­letett az az irodalom, amely az egész mai jugoszláv irodalomnak alapját képezi. Nem a semmiből lett, hiszen Jugoszláviában a háború előtt is jelentek meg szocialista tendenciájú művek, de itt a hegyekben, erdőkben, sziklákon és barlangokban nőtt fel és erősödött egy egész nép új életét tük­röző új művészet. Egy nép hősi küzdelme mindig ihlető erő volt, különösen ha az írók maguk is ott voltak a küzdők sorában. Jugoszláviában a második világháború idején a legtöbb író, akár a fasiszták elől menekülve, akár kötelességtudatból a partizánok között ta­lálta meg a helyét. Egyesek, mint pl. Branko Tyopity vagy Iván Gorán Kovácsity itt értek igazi művésszé, míg az öreg Vla­dimir Názor azon sajnálkozik, hogy csak, élete végén talált igazi megéneklésre méltó témát. Ez a téma még ma, huszonöt év után is élő. M. Jurkovity a Vaproszi Litye­­raturi c. moszkvai folyóiratban így ír: „Az új jugoszláv irodalom egyik legjellem­zőbb vonása a háború és a forradalom té­májának hegemóniája. Hiszen a háború végigszántotta a jugoszláv földet nyugattól keletig és északtól délig. Nem akadt család, ember, akit ne érintett volna ... Ezért tel­jesen érthető, hogy népünk irodalmában ez a téma olyan fontos helyet kapott.’* Azokban a nehéz napokban, amikor az írók a harcok szünetében alkottak, nem le­hetett elsőrendű követelmény az esztétikai­lag és művészileg kifogástalan mű. Hogy milyen körülmények között születtek az alkotások, azt jól illusztrálja Branko Tyo­pity 1943-ban megjelent novelláskötetéhez írott előszava: „Egyik elbeszélésemet tavaly kezdtem Kljucsnál, aztán úgy ahogy volt, befejezetlenül, meztelenül és mezítláb, együtt vonult vissza velem a túlerőben lévő ellenség elől Klakovacsa hegyeibe, ahol az erdei vasút egy öreg vagonjában sikerült befejeznem.” Javán Popovity egyik jelentős elbeszélését egy füstös kis kuny­hóban írta, ahová a hóvihar elől húzódtak­­be. Ez az irodalom mégis teljesítette fel­adatát. Akár a győzelmek perceiben, akár visszavonulás közben született, mindig telve volt optimizmussal, s azok akik olvasták (gyakran, éppen ezeken tanultak meg ol­vasni) hitet és erőt merítettek belőle a további küzdelemhez. (Folytatás a 11. oldalon) . R. FÜRTÖS ILONA FAT.TKIíP ! Ki hová kerül? Négy színházrendező­­ és 12 színész-hallgató vég­zett , idén a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ott úgy emlegetik őket: „a szerencsés évfolyam”. Mi­ért? Talán azért is, mert az előző évhez mérten keve­sebben voltak, de főképpen azért, mert valamennyien jó szerződéshez jutottak. 1 rendező és 6 színész-hallga­tó Budapestre szerződött, 3 rendező és a másik hat szí­nész-hallgató pedig olyan ki­tűnő és a TV-közvetítések révén országszerte ismert színházakhoz került, mint többek között a debreceni, a pécsi, és a miskolci szín­ház. Babarczi Lászlót a pécsi színház hívta meg rendező­nek, miután diplomamunká­jával, Gorkij Anya című drámájának színrevitelével a helybeli közönség körében már sikert aratott. Félix László Kaposvárra szerző­dik, bár az ottani színház­látogatók még nem ismerik. Télen Veszprémben rende­zett egy Gyárfás Miklós da­rabot, diploma rendezését, Macchiavelli Mandragóráját a győriek láthatják. Ugyan­itt „diplomázott’ Dániel Fe­renc is, Shaw Pigmalionjá­­val A színész-hallgatók közül Kránitz Lajos Szolnokot vá­lasztotta, s ott szeretné foly­tatni a főiskolán elkezdett művészi szerepformálást. „Annyian játszunk ott, fő­iskolát végzett fiatalok! — mondta. — Tapasztalt, idő­sebb kollégáinkkal együtt egyre magasabb nívójú szín­házi élményt nyújthatunk. Ma már a közönség is egy­re inkább ezt igényli.” , így vélekednek a többiek is. Újréti László Miskolcra megy, Vajda Márta Pécsre. Mindketten évek óta dol­goznak a szinkron filmstú­dióban. Vajda Mártát egyébként sokan ismerik már a „Ten­kies kapitányá”-lean. Kálói flórát is a film mutatta be országszerte. A Szerelmes biciklisták női főszerepét játszotta. Most Miskolcra szerződik. Szakács Eszter a főiskola „tragédiája” Debre­cenben kezdi életpályáját. A Csokonai Színháztól az idén több fiatal színész szerződik át más színházakhoz, tehát nagy szükség van rá. Sok szerepből bizonyíthatja majd tehetségét. Ugyancsak Deb­recenbe kerül Csernák Ár­pád is. A főiskolán Arthur Miller Salemi boszorkányok c. darabjában John Proctor szerepét játszotta — nagy sikerrel. Valamennyien tehát nagy tervekkel indulnak színhá­zaikhoz. Elhatározásuk sike­re csak részben múlik majd rajtuk. Segíteniök kell őket a színházaiknak és a kö­zönségnek is. Jóstay György A szülőföld üzenete Pécsre Szívből jövő, meleg hangú levelet kéz­besített ki a posta. A címzett: dr. Lovász Pál, Pécs. A levél feladója: a „Svetozar Markovic" Elemi Iskola VII. osztálya, Bracko Gra­­diste, Jugoslavia. A Bácsföldváron 1966. március 30-án kelt levél szövege szó szerint a következő: „Kedves Lovász bácsi* Egy kis jugoszláviai helységből indul a kis levél, amit maga is biztosan jól ismer: Bácsföldvárról. Lehet, hogy már el is fe­lejtette azt a falut, ahol született, s gyer­mekkorát töltötte. Mi azonban emlékezünk Lovász bácsira. Sajnos, csak a nevére. Elő­adónktól néhányszor hallottunk önről, ami­kor falunk irodalmáról beszélgettünk. Az ismeretség vágya késztetett bennünket arra, hogy közelebbről megismerjük, így leg­alább levélen keresztül. Falunk ma már nem olyan kicsiny, mint amikor ön élt itt szüleivel. Fejlődött a falu, megváltoztak az emberek. Minden szebb, vidámabb mint régen. Az évek múlt­nak, elszállnak a falu felett, mint a ván­dormadarak, csak nem jönnek vissza. S mi elhatároztuk, hogy tovább éljen emlé­kezetünkben. Az irodalmi szakkör falunk íróinak emlékét vállalta összegyűjteni. Sze­retnénk adatokat gyűjteni önről is. S eb­ben a kis levélben Önhöz is emlékekért kopogtatunk. Könyveiről hallottunk, életé­ről olvastunk a Lexikonban. S evvel nem lehetünk elégedettek. Szeretnénk bővebben tudni falunk írójáról, könyveit is el szeret­nénk olvasni. Első verseskötetében a Bácsi­káról, a Tisza mentéről írt, úgy szeretnénk néhányat megismerni. Szeretnénk legalább fényképről megismerni. Sok és őszinte üdvözletemet küldöm Is­kolánk tanulói nevében. Farkas Margit Vili b­­oszt. tanuló”­i Idáig szól a lev®, amelyet a bácsföldvári „Svetozar Markovic” Elemi Iskola növen­dékei dr. Lovász Pál Pécsett élő költőnek Irányi Dániel téri lakására küldtek. Olva­sása után a 70. életévében lévő dr. Lovász Pál egy kissé elérzékenyül, azután meg­szólal: — Pontosan ötven év előtt szakadtam el a szülőfalumból, Bácsföldvárról. Ezért esett jól nekem ez a meleg hangú levél. Maga a szülőfalum nyújtja a kezét felém, hogy öreg koromban örömet szerezzen vele ne­kem. Ha valamilyen gondom van, vagy éjszaka nem tudok aludni, mindig szülő­falumra gondolok, ahol magyarok és szer­­bek békés egymás mellett élésben voltak. — Szívem mélyéig meghatott a levél. Elérve 70. életévem határát, ez nagyon szép ajándék nekem. írtam nekik,­ hogy fény­képet és verseket küldök majd viszonzásul. Levelük, a szubjektív örömön túl azt is je­lenti, hogy ime idáig eljutottunk. Azt mu­tatja, hogy enyhülnek és megbékélnek a szívek. 15—20 évvel ezelőtt nem is gondolta volna senki, hogy egy jugoszláviai iskola növendékei írnak Magyarországra egy köl­tőnek, hogy érdeklődnek szülőfalubelijük­­ iránt, — fejezi be szavait dr. Lovász Pál költő. Azután leül, fényképet keres elő. Előveszi írógépét és verseket gépel a bács­­földi „Svetozar Markovin” Elemi Iskola VII. osztályos növendékeinek. Üzenet neki­­ szülőföldről és ő szeretettel visszaüzen szülőföldjének.­­ P. J. i vényes József: Örökön béklyók Régen elválasztott az éjjel, most elrabol tőlem a nap. Arcunkat senki se látja, csak félénk fény­madarak. Este volt régen a búcsú, most csak a hitvesi csók. Karod a csönd leigázza. Némák a nádirigók. Régen az éjben a vágyak parázsló szikra-csodák. Szorít a korai álom. Ne sírj, ha nincs koronád. • Elrabolt tőlem az este, most meg a reggel ragad, senki se tudja meg immár nappali álmaimat, örökös ostoba béklyók. Tudod még, milyen a Nap? Hűvös van. Fázik a mámor. Bújj meg a szívem alatt Estére megfeketéllök, mint aki csontig elég, szemed alól is tudom, átkoz az estéli feketeség. Karod , párnára omlik. Fü­rödj meg. Vetve az ágy. Fejemnél glória-lámpa törvényesíti a magányt Eszéki Frigyes: csutyialati tatmiz Lassan kinyílsz, mint a tavasz domború homlokod mögött fogalmak magja megfogant már s a tudás csírái bújnak át lassan tudatlanságod humuszán miként az Ibolyák az éledő erdő árnyas tövén ajkad kútján feltört a zsenge szó mint forrás vize hús völgyek ölén s szavadon felderül szívem akár forrás vizén a szomjazó szemed gyúló sugara felragyog ahogy havasok koszorúja közt csillan kék hegyi tó mélység fölött egeket tükrözőn mert lelked ablakán tisztán szökell a fény árnytalanul ahogy az izzó csillagok se vetnek árnyat önmaguk mögé. Sík Mihály:­­Verén után Piheg a barna takaró alatt a napraforgó, szója, répa, zab, hibridkukorica; az elvetett mag langyos esőt vár; a földeket munkáló tárcsák, kultivátorok fémkarikája céltalan forog; a munkagépek zaja elpihen; az örök nyüzsgés most már odalenn a talajban folytatódik, amíg a nyirkos mag csirát nem álmodik, s a föld fölé kidugva szárfejét kíváncsian körülnéz, mint a lány, ki az első szerelmes éj után bámulja a hajnal opál vizét.

Next