Dunántúli Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-30 / 307. szám

4 6 A sportvezetőké a szó Megjegyzések „A testnevelési és sportmozgalom nevelési irányelveihez“ Sportmozgalmunk központi kérdése a nevelés. A közelmúlt­ban jelentek meg a Magyar Testnevelési Sportmozgalom nevelési irányelvei. A sportvezetők klubjának vitája után az MTK Baranya megyei Tanácsának elnöksége, majd tanácsa is megtárgyalta a nevelési irányelveket. A sportvezetők, sportaktívák hozzászólá­sainak, véleményének sportrovatunk fórumot kíván biztosítani. Várjuk észrevételeiket, megjegyzéseiket. Rendszeresen közölni kí­vánjuk véleményüket. Elsőként Pásztory Attila, az MTS megyei tanácsa oktatási előadója írását közöljük. * Az MTS nevelési irányelvei sportmozgalmunk egyik legfonto­sabb dokumentuma. Igen nagy jelentősége van annak, hogy a sportszervezetek fokozottabb mér­tékben veszik ki részüket az if­júság szocialista neveléséből és a maguk lehetőségeivel és eszközei­vel járulnak hozzá, hogy a sport­­szerető emberek a társadalom hasznos, munkaszerető és szilárd szocialista öntudattal rendelkező tagjai legyenek. A sportolók sokoldalú nevelé­sének elősegítése érdekében a leg­többet az egyesületek tehetnek. Nem egy sportkörünkben történ­tek e téren helyes kezdeménye­zések. A KISZ-alapszervezetek, illetve a KESZ-csoportok megala­kítása, a jó dolgozó, jó tanuló, jó sportoló mozgalom megszerve­zése, a serdülő és ifjúsági spor­tolók szüleinek értekezlete, a kol­lektív színház- és mozilátogatá­sok megszervezése, a sportakadé­miák, téli esték, szabálymagya­rázó előadások, mind mind hoz­zájárultak a sportolók sokoldalú fejlődésének elősegítéséhez. Örvendetes tényként kell meg­állapítanunk, hogy előtérbe került az életre nevelés kérdése. Igen sok sportolónk tanul, képezi ma­gát és mind kevesebb lesz azok­nak a sportolóknak a száma, akik a sportot tekintik életcéljuknak, munkájukkal, jövőjükkel nem tö­rődnek. Arról is kell beszélnünk ered­ményeink mellett, hogy a sport­vezetők egy része nem ismeri azokat a feladatokat, melyeket a párt a sportmozgalomtól megkí­ván és minden sportvezetőtől el­vár. Az MTI megyei tanácsa ezért fontosnak tartja a nevelés ügyé­nek napirenden tartását a szak­­szövetségeknél, a szakbizottság­nál és a sportegyesül­etek.. .. Szükségesnek tartjuk, hogy éven-­­­te legalább egy alkalommal el­nökségi ülésen foglalkozzunk a sportoló ifjúság nevelésének hely­zetével és esetenként megvizsgál­juk néhány sportegyesület ezirá­­­nyú tevékenységét. Nem hanya­goljuk el azokat a módszereket, jól bevált formákat, melyek eddig szövetségek időről időre ne csak­ségesnek tartják, hogy a szak­­szövetségek időről időre ne csak kiírják a sportszerűségi versenyt, de ki is használják az ebben rej­lő lehetőségeket, támogassák a KISZ és a TS ezirányú munkáját. Az edzők továbbképzésén foglal­kozzanak a pedagógiai ismeretek szélesítésével és a szövetségek edzőbizottságai találjanak módot a korszerű oktatási lehetőségek megteremtésére. Reméljük, hogy a sportszerve­zetek nevelőmunkájának előtérbe kerülése hatással lesz a mozga­lom egész légkörére, fokozódik a sportszerűség, a fegyelmezettség a sporteseményeken, tovább szi­lárdul a mozgalom erkölcsi bá­zisa. Pásztory Attila, az MTI Baranya megyei Tanácsának ási elő­adója. napló Jó tanuló, jó sportoló! A sportlövők év végi „zárszámadása" Lőrincz Piroska, a Pécsi BTC fiatal tornásza egymás után nyer­te az év versenyeit. A budapesti szakemberek figyelmét is maga felé irányítja. És Lőrincz Pirinek az az álma, vágya, hogy válogatott kerettag legyen. Hétéves kora óta torná­­szik, méghozzá úgy, hogy 80 ér­met gyűjtött össze, s abból több mint fele arany, egyharmada ezüst, s néhány bronz. Mellettük található még három serleg és számtalan tiszteletdíj, többek kö­zött a jó tanuló, jó sportoló moz­galom megyei második helyezett­jének járó vázák. Kétszer nyerte el a büszke címet Kármán Kati mögött. Meg is érdemelte. Az ál­talános iskola mind a nyolc osz­tályában kitűnő tanuló volt, s most­ a Leöwey Klára Gimnázium első éves tanulója. Ezt az évet is jól kezdte, tanárai elégedettek vele. Sokan kérdezhetnék, hogyan csinálja. Naponta három órát edz, a tanulásra legtöbbször csak késő délután, vagy este kerül sor, de addig nem nyugszik, amíg el nem készül. Az edzéseken kívül a gyermektorna is leköti idejét, mert hetente kétszer segédokta­tóként Várkői Ferenc gyermek­tornászaival foglalkozik. Szívesen tanítja a gyerekeket. A gimná­zium után a Testnevelési Főisko­lára szeretne jelentkezni. Addig azonban még jónéhány év eltelik, s remélhető, hogy Lő­rincz Piroska az idei országos ifjúsági bajnokság mellé jövőre is megszerzi az első helyet, s a későbbiekben pedig a felnőttek országos bajnokságain is sok tor­násznőt maga mögé utasít. Hihetetlen akaraterő, szorgalom és nagy munkabírás van benne, így jellemezte az édesapja, aki minden mozdulatát figyelemmel kíséri és ismeri lánya gyengéit, hibáit. Piri edzésnaplót vezet, de valószínű, hogy nem is találni benne olyan napot, melyről elé­gedetten nyilatkozott volna ön­maga előtt. Ez a többet akarás, mind jobban tudás viszi előre a tanulásban, a sportban is, ezért képes mindkettőben a legtöbbet nyújtani. B. S. Belenő­ Herrera, a nagy má­gus. A világlapokban nap nap után jelennek meg különböző hírek, mendemondák, az Inter­­nazionale világhírű edzőjéről. Sokan állítják, hogy a mér­kőzések előtt a nagy mágus szuggerálja a játékosait. A lab­dát lehelyezik az asztal köze­pére, valamennyi játékos rá­teszi jobbját és következik a Herrera-ima: „A győzelem a miénk lesz, mert mi vagyunk jobbak, mi vagyunk erőseb­bek.” Nos, hogy valóban így van-e ez, arról nincsenek konkrét értesüléseink, de azt mindenki tudja, hogy a világ egyik legjobb klubcsapatát alakította ki Milánóban Her­rera. Az év két leg­jobb labdarúgó­­válogatottja Az Asociated Press sportszer­kesztői elsősorban a labdarúgó világbajnokságot figyelembe véve, összeállították az év két legjobb válogatott csapatát. A világválogatott: Banks (angol) — D. Santos (brazil), Schulz (nyu­gatnémet), Moore (angol), Mazzo­­lini (argentin) — Beckenbauer (nyugatnémet), B. Charlton (an­gol), Voronyin (szovjet) — Bene (magyar), Eusebio (portugál), Best (északír). A második támadósorba Alber­tet állították be a magyarok kö­zül. 1900. DECEMBER 11 Az MHS Baranya megyei sport­lövői eredményesen fejezték be az idei versenyévadot. A négy évvel ezelőtt, 1963-ban indult kezdeményezés óta — mely a lövészsport tömegesítését és fejlesztését volt hivatva előmozdí­tani — ebben az évben érték el eddigi legjobb eredményét az MHS sportolói. Az állandó és rendszeresen versenyző lövészcsa­patok száma 43 volt, ezekben 600 sportoló versenyzett. A 43 szak­osztályból 10 megyei, 33 pedig járási szinten működött. A töme­gesítés nem pusztán létszámnöve­kedést eredményezett, hanem a rég óhajtott minőségjavulás is ta­pasztalható volt. A minőséget az MHL Baranya megyei Lövész Klubjának NB II-es és a Pécsi Ércbányász MHL lövőinek NB i­­as szereplése mellett IS másodosz­tályú és 151 harmadosztályú mi­nősítéssel rendelkező versenyző is jelenti. Külön örvendetes, hogy a sportlövészet mind több hívet szerez az ifjúságiak korosztályá­ból és a nők köréből. A 166 mi­nősített versenyző közül 56 az if­júsági és a női versenyző. A Baranya megyei Lövészklub csapatainak eredményei figyelem­re méltóak. Az ország 31­­. osz­tályú csapatának évi vetélkedésé­ben a felnőtt férfi kisöbű sport­puska számban a 18., az ifjúsági standard puska verseny számban a 14., a női standardpuska verseny­ben pedig az előkelő 7. helyen végeztek. A sportpisztolyos szak­osztály 8. és a standardpisztolyok 10. helyezése sem lebecsülendő eredmény. A klub sportolói kö­zül öten első osztályú szinten, tizenegyen másodosztályú szinten versenyeztek. Az Ércbányász-lö­vészek, eredményei elmaradtak a várakozástól, ez azonban elsősor­ban nem az ő, hanem az év ele­jén náluk időközben leváltott ve­zetőség hibája volt. Az év máso­dik felében az új vezetőség di­cséretes, szívós munkával elmoz­dította a szakosztályt holtpontjá­ról és minden remény és lehető­ség megvan ahhoz, hogy jövőre képességeiknek megfelelően állja­nak helyt az Ércbányász-sportlö­vők. Nagy munkát és gondot adott az MHL illetékeseinek míg vidé­ken megszervezték a szakosztályo­kat. Most azonban a jól olajozott gépezet módján működnek a vi­déki klubok is. Ma már élénk szervezeti életet élnek, szoros kapcsolatban vannak a KISZ-szel, a legtöbb szakosztályban KISZ- csoport működik. Közös megmoz­dulásokkal, különböző rendezvé­nyekkel segítik egymás munká­ját. A külön dicséret hangján emlékeznek meg az MHL megyei vezetői a Szigetvári Gépállomás, Kölked, komlói Kossuth-akna és a Mohács városi lövész klubok munkájáról. A megyebajnokság 10 csapatból álló mezőnyében a pécsi szénmosó csapata szerezte meg az első he­lyet. Második helyen a Pécsi Pos­ta, harmadik helyen a Pécsi Do­hánygyár csapata végzett. A já­rási csapatok közül a Szigetvári Gépállomás érte el a legjobb ered­ményt. további sorrend: Kölked, Kossuth-akna, István-akna, Mo­hács város és a Pécsi Bőrgyár. Az eredmények értékét csök­kenti a minősített versenyzők vi­szonylag kevés száma. Komlón mindössze 6, a sásdi járásban 9 minősített sportlövőt tartanak nyilván. Pécs város és a mohácsi járás jó munkát végzett. Pécsett 87, a mohácsi járásban 19 a minő­sített sportlövő. Problémát okoz a lőterek elhanyagoltsága. Pécsett is sok a panasz a lőtérre. A kom­lói és a mohácsi tanács a sport­lövők segítségére sietett, rendbe­hozták a lőtereket, példájukat más tanácsok is követhetnék. Az MTI Megyei Tanácsa mel­lett működő propaganda bizott­ság szervezésében szellemi sport­­vetélkedőket rendeznek Baranyá­ban. Elsősorban a középiskolás fiatalokat szeretnék bevonni a nemes vetélkedőbe. A tervek sze­rint nemcsak Pécsett, de a na­gyobb vidéki helyeken, Mohá­cson, Szigetváron, Komlón, Sik­lóson, Villányban,­­ Pécsváradon, Sellyén és Szentlőrincen is szer­veznek szellemi sportvetélkedőket- A vetélkedőkön legjobban szere­pelt fiatalok részvételével rende­zik meg Pécsett a megyei döntőt. rOtBUG *. epenarugos Azonnal beköltözhetően el­­' ‘ ‘ Pécs, ágybetét -novem­ garnitú- t­v 1 utcai házrész, rs 15 db 3 5 8 p Pt-tal. Felsővámház u 69. RCSZLELKE IS VAJTA I ____________ kárpitos Pécs Déryné utca 1­2 db hízott sertés 140 kg-11. Telefon • 36-75 f os eladó. Nagyárpád, Fő­­ tér 14. ÜLFÖLDRE •■zó­6 ajándékot •szerzését, somagolását imoltatasat. ■ladását vállalja a TEMPO KSz Jécs, Sallai u. 22 TV: 60-84 750-es Zastawa eladó vagy f­elcserélhető 601-es Tra-­­ hantra. ..Megegyezünk"­­ jeligére Hunyadi úti hír- ■ «tetőbe.______ Bejárónőt felveszüld­ napi­­ 4 órai munkára azonnali belépéssel, ul. ker., Pel-­­­lérdi u. 29. (Cupi-telep) I Orion asztali zenegép mik­ro, normál lemezre eladó. Juhász Gyula u. 5. sz. Különbejárató szoba férfi részére kiadó. Kertváros, Gyulai Pál u. 24. Közületi bútorok ismét beszerezhetők a pécsi bútorboltban Kérjük az 1367. évi bútorigényeket azonnal bejelenteni, mivel a bútor­­megrendeléseinket a bejelentett szükségletek alapján állítjuk össze. Bővebb felvilágosítást kérjen: PÉCSI BÚTORBOLT, Pécs, Kossuth tér 8. Tel.: Baranya megyei Vegyesiparcikk Kereskedelmi Vállalat, Pécs. apróhirdetések egyedülálló férfi vagy nővel nagy­méretű szobámat. Külön kamra, közös konyha és fürdőszoba használattal. Társbérlet is lehet. Ver­messé, Semmelweis u. 2­­5 óra után megtekinthető. Garázsi keresek, lehetőleg lakásom közelében, Újme­­csekalján, Szigeti úton. dr. Konca, Szántó Kovács u. 6. Parkettát, használtat, jó állapotban lévőt vásárol­nék. Választ „Parketta” jeligére Salla­i u. hirde­tőie. ___________ Hajd­íny vííkendterep központjában nagyméretű üres parkettás szoba egész évi használatra vagy bú­torozva a fürdőidény tar­tanára vállalatnak, szövet­kezetnek kiadó. Érdeklődni Hollósi Zoltán, Sásd, Bé­ke utca 12. 500-as Trabant olcsón eladó. Érdeklődni 13—16 telefonon, vagy Építők út­ja 7/B. III. em. 12. ajtó. Korrepetálást, vizsgákra való felkészítést ábrázoló rajzból, szakrajzból válla­lok. „Jégvirág«” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Az új esztendőre nálam vásárolja meg a televíziós és rádiókészülékét. Nagy választék olcsó árban. Bá­ránynál, Hal tér 1. Eladók, 730-as szalagfű­részgép, kéthengeres tör­pemotor, 12 kalapácsos da­ráló külön külön is. Dencash­áza, Dózsa György út 6. sz. ! Reptéri kétszoba lesz­­! komfortos távfűtéses la­­­­kásomat elcserélném kizá­­­­rólag kertvárosi kert­­házzal. OTP + lakás jel-­­ igére Jókai a­ hirdetőbe. Jó tej jellegű, 9 hónapos vemhes, szerződött üsző, háztáji jogosultnak eL-adó. Boda. 23.______ Bejárónői állást vállalnék heti 3 napra. Szorgal­mas jeligére a Jókai úti Hirdetőbe.___________ Elcserélném 2% szobás összkomfortos, villany­bojleres OTP-s, jó leve­gőjű családi házamat egy­szobás szövetkezeti, ház­rész, OTP-s lakásért. . Haltértől 3 megállós jeligére Sallai u. hirde­tőbe._________________ KONYHABÚTOROK, ha­lóbútorok kombinált szek­­rény, hármasszekrény, sez­­lonek, rekamiék, egyéb príma bútorok Soóky bú­torüzletében olcsón vásá­rolhatók. Zsolnay u.__1. Egy db hízott sertés el­adó. Pécs, Gárdonyi G. u. 8. 1 db 200 kg nizó eladó. Nagyposta völgy 15. Freiék. 1604 négyszögöl szőlő prés­házzal, szobával, beteg­ség miatt eladó. Érdek­lődni Meszes, Frankel Leó U._15._ Kakas.__ Eladó 4 db kétsz­árnyas használt tükör ablaktokok­kal és üveggel és egy aj­tó. Megtekinthető délután. Tompa Mihály u. 15. Eladó szőlő, lakóházzal, a 36­06 autóbusz végállomá­sától 8 percre. „Jégvirá­gos” jeligére Sallai u. hirdetőbe. _ 126 kg-tól 146 kg-ig hi­zottsertések eladók. Pécs, Kertváros, Készül u. 31. sem_________________ Belvárosban 8 szoba, kony­hád, részben beköltözhető ház eladó. Landler u. 18. jobb csengő. Hnotverté u. 156 kilós el­adó. Cupitelep, Nefelejte u. 13._____ Külön bejárat, bútorozott szoba diákfiúk részére kiadó. Hunyadi u. 38. Ózdi.______________ Wartberg 1000-es eladó. Szigetvár. Kórház. Kontzoba, Konyna iopér­­leti régibére PIK lakásom elcserélném szolgálati la­kásra, Újmecsekaljára. Bartók Béla u. 29. Szent­irmai Zoltánná.­Euadó beköltözhetően két­ szoba, összkomfortos, gá­zos, zártudvarú, belváro­­si családi ház. Rád­­nice” jeligére Sallai úé hirdetőbe. DUNANTCU NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács­adsa Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség Pécs. Hunyadi út 1. Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. •VIL Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei La­skiadó Vállalat Felelős kiad- Braun Károly. Kiadóhivatal. • Pécs, Hunyadi út II. Tel • 15-33 15-33 11-60 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u­tc. as. Felelős vezető vielte. Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok- Bár és kézbesítőknél Előfizetést dtt­­ nőnapra 12.— Ft fi­dettszám ■ 55­164 ár most jelentkezhet jugoszláviai társasútjaira március—májusig 2000,— március—április 950,— június—augusztusig 2300,— 2850 június—augusztusig 2700,— 3100, június—augusztusig 3100,— 3600, június—augusztusig 3100,— 3500 június—augusztusig 2700,— 3050, június—szeptemberig 2700,— 3100, május 1700,— május 1650,— május 1750,— A nyugati utak programtervezete irodánkban tekinthető meg. Jelentkezéskor a részvételi díjtól függően 300,— Ft­, 600,— Ft és 1000,— Ft előleg fizetendő. Jelentkezni lehet a pécsi és komlói IB­USZ-irodák­ban A többi ország társasutazására vonatkozó programot a következő napokon közöljük 7 napos KIS JUGOSZLÁV KÖRÚT 3 napos HÉTVÉGE BELGRÁDBAN 7 napos OPATIA 8 napos OPATIA 10 napos OPATIA 12 napos LOVRAN 9 napos PORECS 11 napos PORECS 5 napos KÜLÖNVONAT OPATIÁBA 5 napos KÜLÖNVONAT LOVRANBA 7 napos KÜLÖNVONAT PORECSBE

Next