Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVIII. évfolyam, 104. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. május 5., szerda A határmenti árucsere kirakata Megnyílt az eszéki magyar hét (Kiküldött tudósítónk telefonjelentése.) Felszakadozó felhőzet és napsütés fogadott tegnap délelőtt Eszéken, amikor a Pécsi Idegenforgalmi Hivatal vezetőit szállító mikróbusszal megérkeztem a Dráva parti városba - a magyar hét színhelyére. Első utunk természetesen az eszéki munkásotthonba vezetett, ahol a magyar ipari kiállítás rendezői a nyitás előtti utolsó simításokat végezték. Gyors szemrevételezés: a pécsi Tempó Kisz szép munkát végzett. Innen Kovács Imre, rádiós kollégámmal az eszéki stúdióba siettünk. — Közben a színes feliratú plakátokat számolgattam. Reggel a Zágrábi Rádió beolvasta híreiben a magyar hét megnyitását. A Tv és az itteni lapok is foglalkoztak vele. Ezeket a sorokat az Eszék központjában lévő Centről étterem napfényben fürdő teraszának asztalánál írom - ezen a téren, ahol a baranyai turisták kedvenc bevásárló helye, a Na-Ma áruház is van. Egyelőre várjuk a magyar hét délutáni megnyitását. A program zsúfoltnak ígérkezik. Az udvari határátkelőhelyre délután kettőre várták a dr. Csendes Lajos vezetésével Eszékre érkező baranyai küldöttséget. Három órakor a magyar hét jugoszláv szervezője, az Ekonomski Institut székházában koktélpartit adott. A delegáció innen vonult át az eszéki munkásotthonba, ahol megnyílt az ipari kiállítás, majd az eszéki városi tanács elnöke adott fogadást. A kiállított termékek méltatására nincs most helyünk, anynyit azonban máris leszögezhetünk: E szerény helyen az eszéki munkásotthonban, méreteiben szerény — hiszen alig 30 vállalat és szövetkezet hozta el termékeit —, de reprezentatív kiállítást, ha szabad ezzel a kifejezéssel élni, kamara kiállítást nyitott Baranya. Ezt sem volt kis dolog tető alá hozni. Úttörő vállalkozás ez az 1971 -es eszéki magyar hét, amelyet itt úgy emlegetnek, hogy a határmenti árucsere kirakata és a tavalyi Pécsi Ipari Vásáron való jugoszláv részvétel után immár nyitánya lehet egy intenzívebb határmenti árucsere kereskedelemnek a két gazdasági körzet között, így hát rangja vitathatatlan, azt hiszem nem véletlen, hogy a megnyitón Horvátország gazdasági minisztere mondott beszédet. Kis kiállítás ez, de azért irodát nyitott itt egész sor jugoszláv kereskedelmi küldöttség és külkereskedelmi vállalat. Sok jugoszláv kereskedő megfordul az eszéki munkásotthonban - a 30-40 ezer látogató mellett ez is remélhető -, sok új ismeretség és kapcsolat teremtődhet a két ország üzletemberei között és a jövőben egyre kevesebben utaznak Pécsre és viszont Eszékre ismeretlenül és üzleti szempontból üres járatnak kitéve. Az eszéki magyar hét tulajdonképpen már május elsején kezdetét vette. A Centrál étteremben a baranyai vendéglátó szakácsai főznek, s esténként Dörömböző Géza muzsikál, Bíró József énekel. Az étteremben rendezett vacsorákról és Dörömböző zenéjéről elragadtatással beszélnek a városban. A Centrál minden nap zsúfolásig megtelik. Mindezt így kommentálta az Eszéki Rádió magyar szekciójának szerkesztője: „Finom kezdet volt”. * Délután 5 óra volt, amikor Vojislav Pelajic, Horvátország gazdasági minisztere megnyitotta az eszéki magyar hetet. A miniszter megnyitó szavaira Pécs város nevében dr. Németh Lajos, a Városi Tanács vb-elnökhelyettese válaszolt. Az ünnepélyes megnyitón ott volt Tóth Elek, hazánk belgrádi nagykövete és a baranyai delegáció. A vendégeket a megnyitó után a magyar hét szervezői végigkalauzolták a kiállítás területén. Az üzleti tárgyalások már az első napon megkezdődtek. A jugoszláv kereskedők érdeklődést mutattak a szigetvári és a paksi konzervgyár és az Univerzum Szövetkezeti Vállalat termékei iránt. Miklósvári Zoltán Hatalmas jégverés pusztított Dél-Baranyában Több tízmillióra tehető kár A tavalyinál két héttel korábbiban, május 3-án este sújtotta idén az első jégverés Baranyát. A siklósi járásbeli Drávasztá- i rátát a Margitta-szigeti Homo- s rúdig 80 kilométeres sávban pusztította a jól megindult vetéseket és kertészeteket. Az este hat órakor kezdődő és 12 percen keresztül megszakítás nélkül záporozó, babszem nagyíágú szemekből összeállt jég- verés a Villány-siklósi történel-lmi borvidéken pusztított a legjobban. A jég elborította a földeket, a vidék olyan benyomást keltett, mintha hó fújta volna be a határt. A Villány—Siklósi Állami Gazdaság 1722 katasztrális hold szőlőjéből egyetlen holdat sem kímélt meg. A Villány—Nagyharsány—Villánykövesd határolta területen a 10—15 centiméteres szőlőhajtásokat kivétel nélkül letördelte, a kár nyilvánvalóan több tízmillió forint lesz. Magyarboly határában a jég lekaszálta a lucernát, letarolta a salátát és komoly károkat okozott a gabonafélékben is. Ismeretes, hogy a Villánytól Diósviszlóig terjedő területeken érik be hazánkban legelőször a cukorborsó, melynek jórésze exportra kerül. A jégverés ezekben az előrehaladott növekedésben lévő cukorborsókban is hatalmas károkat okozott. Villányhoz közelítve az útmenti árkok gyomnövényzete és fűtermése is olyan benyomást kelt, mintha letarolták volna. A jégverés pusztította el itt is a növényzetet. A mintegy húsz károsult termelőszövetkezetnél és három állami gazdaságnál már kedden megkezdte az Állami Biztosító a kármegállapítást. Utoljára éppen tíz évvel ezelőtt, az 1961. április közepén bekövetkezett jégkár után mutatott ilyen siralmas, reménytelen és elkeserítő képet a villányi borvidék, H. M. Schumann Moszkvába érkezett A szovjet kormány vendégeként kedden hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Maurice Schumann francia külügyminiszter. A seremetyevói repülőtéren Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Szemjon Kozirev külügyminiszter-helyettes fogadta a francia vendéget l I Ara: 80 fülés Megkezdődött a szakszervezetek XXII. kongresszusa Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének székházában kedd reggel 9 órakor megkezdődött a Magyar Szakszervezetek XXII. kongreszszusa. Három és fél millió szervezett dolgozó képviseletében mintegy 700 küldött elemzi az elmúlt négy év sikereit, gondjait, a fejlődés gyorsításának, az élet- és munkakörülmények javításának módjait. A kongresszuson képviselteti magát 51 külföldi szakszervezet és több nemzetközi szervezet, köztük a Szakszervezeti Világszövetség. A kongresszust Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg. Ezután a kongresszus megválasztotta az elnökséget. Helyet foglalt az elnökségben Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke; Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese; Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára; Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai; Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; továbbá Földvári Aladár, a SZOT elnöke; Somogyi Miklós, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnöke. Az elnökségben foglalt helyet Pierre Gensous, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára és valamennyi külföldi szakszervezeti küldöttség vezetője. A résztvevők egyperces néma felállással megemlékeztek a szakszervezeti mozgalomnak a legutóbbi kongresszus óta elhunyt kiemelkedő harcosairól. Földvári Aladár megnyitó beszédében rámutatott, hogy a legutóbbi években népünk nagy lépésekkel haladt előre a szocializmus építésének útján. A párt X. kongresszusának programját a szervezett dolgozók is helyesléssel fogadták, azt magukénak érzik, és megvalósításáért teljes meggyőződéssel dolgoznak. A képviselői és tanácstagi választások eredményei is híven tükrözik, hogy a szervezett dolgozók milliói, egész népünk magáénak vallja a párt, a Hazafias Népfront programját, a szocializmus építésének magasabb szinten történő folytatását. A kongresszus ezután a napirendről döntött. A napirend a következő: XX. A Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolója a XXI. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek soron következő feladatairól. § A számvizsgáló bizottság jelentése. (3) A magyar szakszervezetek alapszabályának módosítása. © A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a számvizsgáló bizottság újjáválasztása. Ezután megválasztották a kongresszus titkárságát és munkabizottságait. A kongresszus egyhangúlag megszavazta azt a javaslatot, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsába 195, a számvizsgáló bizottságba 19 tagot jelöljenek. A kongresszus egyhangúlag egyetértett azzal a javaslattal is, hogy a vitát az írásos és szóbeli beszámolókról, a határozati javaslat tervezetéről és az alapszabály módosításáról együttesen tartsák meg. Ezután Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára terjesztette elő a Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolóját a XXI. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek soron következő feladatairól. Úgy dolgozzunk, hogy a munkásember érezze, tudja, övé a hatalom Gáspár Sándor beszéde Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Kedves Elvtársnők! A magyar szakszervezetek alapszabályának megfelelően befejeződtek az alap- és középszervi választások, az iparági kongresszusok. Három és félmillió szervezett dolgozó nevében minősítették a magyar szakszervezetek tevékenységét, támasztottak igényeket a szakszervezetek munkája iránt. A tagság számos olyan észrevételt és sok olyan javaslatot tett reálisan értékelve, de ugyanakkor kritizálva is munkánkatamelyekre kötelességünk odafigyelni és megoldásukon fáradozni. Tisztelt Kongresszus! A Magyar Szocialista Munkáspárt alig pár hónappal ezelőtt értékelte egész társadalmunk helyzetét, megjelölve továbbhaladásunk útját. A párt X. kongresszusa elismeréssel szólt a magyar szakszervezetek tevékenységéről. Megállapította: jelentősen hozzájárultak a szocializmus építésében elért eredményeinkhez, nagy társadalmi céljaink megvalósításához. Hatékonyan képviselték és védték a dolgozók érdekeit. A magyar szakszervezetek hivatásának hatékonyabb betöltése szempontjából döntő jelentőségű volt az a felismerés - és ez az MSZMP történelmi érdeme, hogy a szakszervezeteknek nemcsak az a feladatuk, hogy a forradalmi munkáspárt politikáját közvetítsék, a dolgozó tömegekhez, hanem az is, hogy cselekvően részt vegyenek a politika alakításában. Ennek a politikának az érvényesítése növelte a szakszervezetek tekintélyét, szerepét a közéletben. Növekedett a szakszervezetek társadalmi szerepe A szakszervezetek társadalmi szerepének növelése egyik biztosítéka annak, hogy megelőzzük, illtve feloldjuk a szocializmusban is létező és mindig új formában jelentkező ellentmondásokat, érdekellentéteket. A párt, az állam és a szakszervezetek között kialakult társadalmi munkamegosztás intézményesen szolgálja a különböző érdekek képviseletének, egyeztetésének, az ütközések megoldásának útját, módját is. Egy mondatban kifejezve e munkamegosztásnak a lényege az, hogy a proletárdiktatúrán belül helyet foglaló különböző szervek a maguk feladatát sajátosan lássák el. " A társadalom érdeke, hogy a dolgozók élet- és munkakörülményeit, az árakat és bérekt érintő politikai jelentőségű döntésekre minden esetben a kormány és a SZOT vezető szerveinek egyeztetett - vagy megegyezés híján különálló - - véleménye alapján kerüljön sor. A párt, a kormány és a szakszervezetek gyakorlati együttműködése alkalmas arra, hogy a párt-, állami, gazdasági szervek és a szakszervezetek minden fokon hasonló módon alakítsák ki együttműködésüket. Ez a feltétele annak, hogy a szocializmus építésében felmerült kérdésekben a lehető legjobb döntéseket tudjuk hozni. Tisztelt Kongresszus! A részvétel az életszínvonalpolitika fejlesztésében és megvalósításában, nagy felelősséggel jár. A szakszervezeteknek jól kell ismerniök a lakosság minden rétegének, csoportjának helyzetét, a gazdasági szabályozó rendszer működését, a népgazdaság erőforrásait. Akkor tudunk e területen eredményesen tevékenykedni, ha az életszínvonal alakulásának egyes kérdéseiben minél alaposabban kidolgozzuk álláspontunkat, és ennek alapján veszünk részt az intézkedések meghozatalában. Feladatunk, hogy a bérből és fizetésből élők számára olyan jövedelemelosztást és árrendszert segítsünk kialakítani, amely maximálisan támogatja politikai céljaink megvalósítását, leginkább hozzájárul a célszerű fogyasztási szerkezet kialakításához, és a lehető legjobban előmozdítja a gazdasági előrehaladást is. Az életszínvonal fejlesztésére vonatkozó céljainkat a IV. ötéves terv elfogadásával az országgyűlés törvényerőre emelte. Célunk, hogy a nemzeti jövedelem növekedésével párhuzamosan fejlődjön az életszínvonal. A reálbér 16—18 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem pedig 25-27 százalékkal fog emelkedni. A lakosság fogyasztásának mintegy 30 százalékos növelését tervezzük. Továbbfejlesztjük a műveltségi színvonal emelését szolgáló iskolai és kulturális hálózatot. Az egészségügyi ellátás további javítására öt év alatt 6,7 milliárd forintot fordítunk. A gyermekekről és ez idős korúakról is kellő módon gondoskodik a IV ötéves terv. Ismeretes, hogy a szakszervezetek támogatják a gazdaságirányítás mai formáját. De a szakszervezetekre nagy felelősséget ró az, hogy figyelemmel kísérjék, képviseljék, védelmezzék a különböző rétegérdekeket is. Ne csökkenjenek a reálkeresetek Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a reálkeresetek a tervben kitűzött mértékben növekedjenek. Mivel üzemeink adottságai nem egyformák, eltérőek a lehetőségeik, arra kell törekedni, hogy ez sehol se vezessen a reálbérek, a szociális és kulturális ellátás rosszabbodására, a vállalatok közötti indokolatlan, hátrányos megkülönböztetések kialakulására. Már most jelentkezik az a probléma, hogy egyes alapvető ágazatok vállalatai nem tudják olyan ütemben növelni nyereségüket, mint a többi ágazat, következésképpen nem tudják megfelelően fejleszteni a műszaki színvonalat, a munkakörülményeket, dolgozóik bérszínvonalát sem. Ez keresztezi népgazdaságunk tervszerű fejlesztését. Ha nem segítünk időben, ez magában rejti annak a veszélyét is, hogy a dolgozók fokozatosan otthagyják ezeket a munkahelyeket és olyan ágazatokban helyezkednek el, ahol jobb anyagi lehetőségek, magasabb bérek érhetők el, nem az a baj, hogy eltérő a vállalatok nyereségnövelő és bérszintemelő lehetősége. A baj az, hogy az eltérések nem igazodnak a tevékenységi területek fontossági és fejlesztési sorrendjéhez. A nyereségnövelés eltérő lehetőségei miatt viszont tovább torzulnak az ágazatok közötti bérarányok. A kapacitások kihasználatlansága, a létszámhiány miatt romlik a felhasználók. (Folytatás az 5. oldalon) L 4