Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-24 / 251. szám

Világ prog*»****!«! **elvesüljetek! Dunántúli KXVI. évfolyam, 251. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. október 24., vasárnap Ára: 1 forint Kezdődik a pártoktatás Irta: Kocz József, a megyei pártbizottság titkára A pártiskolákon, esti egyete­meken már szeptemberben be­népesültek a szemináriumi ter­mek, a párt tömegpropagandá­­jának keretében azonban csak ezekben a napokban kezdik meg a tanulást és ezzel a párt­­oktatás valamennyi tanfolyamán megindul a hat hónapig tartó oktatómunka. A megyében mintegy 22 ezer párttag és pár­­tonkívüli tanulmányozza a mar­xizmus- leninizmust, a párt po­litikáját, társadalmunk jelenle­gi szakaszának időszerű kérdé­seit Korunkban világszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg a marxizmus-leninizmus iránt A két világrendszer közötti harc nem korlátozódik a gazdaság területére, hanem kiterjed a társadalmi élet a kultúra, a tudomány legkülönbözőbb ágai­ra. Keresik, kutatják a választ a felmerülő kérdésekre, s ehhez mind gyakrabban nyúlnak a marxizmus-leninizmus egyes té­teleihez. Már a polgári társa­dalomtudomány legkiválóbb művelői is régen felismerték, hogy a folyamatok, jelenségek megismerésének nélkülözhetet­len eszköze. Eközben természe­tesen szaporodnak a különféle álbaloldali, ultraradikális irány­zatok, a korszerűsítés leple alatt felszínre kerültek jobboldali nézetek. A harc a téves eszmék ellen. A helyes nézetek terjesztése — életünk természetes kísérője. Hazánk a szocializmus teljes felépítésének szakaszában fej­lődik. Állandóan új feladatok jelentkeznek, eddig nem észlelt jelenségek bontakoznak ki. Gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek értetlenül állnak egy­­egy folyamat előtt, nem tudják hogyan, s miért alakult ki, fő­képpen milyen módon kell erő­síteni vagy éppen gátolni el­terjedését Az ideológia igyek­szik nyomon követni a társada­lom fejlődésével jelentkező új kérdéseket, tudományos alapos­sággal választ adni rájuk és a propaganda eszközeivel széles körben közkinccsé teszi azokat A marxista műveltség gyarapí­tása tehát segít eligazodni, megadja azt az alapot amely a politikai gyakorlatban nélkü­lözhetetlen az előttünk álló ten­nivalók megoldásához. Az új pártoktatási év fő jel­lemzője: segítse elő a párt X. kongresszusa határozatainak végrehajtását Ismeretes, hogy a párt legfelsőbb fóruma a szo­cialista tudat és magatartás ki­bontakoztatását állította a gya­korlati munka középpontjába. A gazdaságirányítás új rend­szerének bevezetésekor, az első években természetesen a gaz­dasági kérdések kerültek elő­térbe. Ma is fontos helyet fog­lalnak el, hiszen jó néhány té­ma a közvéleményt is erőtelje­sen foglalkoztatja, de most az a cél, hogy a pártpropaganda minden szintjén lehetővé te­gyük a párt politikájának sok­oldalúbb ismertetését és ma­gyarázatát Ehhez a feladathoz igazodik, alkalmazkodik a párt­­oktatás és a tömegpropaganda. Az eddig meglévő tanfolyamok eredményesen és jól szolgálták az elméleti és politikai ismere­tek terjesztését A most kialakí­tott új képzési formákon a hall­gatók a társadalmi és az álla­mi élet a kultúra, a pártélet és pártirányítás, a szocialista vi­lágnézet és erkölcs témáit ta­nulmányozhatják. A társadalmi és állami élet témáival foglalkozó tanfolyam átfogó ismereteket ad a társa­dalom mai szerkezetéről, a szo­cialista állam szerepéről, a he­lyi tanácsok feladatairól, fej­lesztésük lehetőségeiről. A hall­gatók tanulmányozhatják a mun­kásosztály vezető szerepéről, a párt társadalomszervező, irányí­tó szerepéről elfogadott elveket, a párt szövetségi politikájának mai összetevőit. Régi kívánságot és igényt elégítünk ki, amikor külön tan­folyamon oktatjuk a pártirányí­tás, pártélet kérdéseit. Ez össz­hangban van azzal a kongresz­­szusi megállapítással is, hogy erősítsük, fejlesszük az alap­szervezetekben folyó pártmun­kát Ezért olyan témák szerepel­nek itt, mint a párt vezető sze­repének megvalósítása, a veze­tő testületek tevékenysége, a határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése, a pártcsoportok helye és szerepe a pártmunkában. Nagy várakozással tekint a párt a világnézeti és etikai va­lamint a kulturális, művelődés­­politikai tanfolyamok elé. A pártoktatás sokéves tapasztala­tai azt mutatják, hogy az e kör­be tartozó témákat gyakran fel­színesen, kicsit „futtában” vet­ték át Ugyanakkor a közélet­ben éppen e területen zajlottak a legparázsabb viták, minden­kinek volt valamilyen véleménye ■t erkölcs, a közgondolkodás mai állapotáról, a közművelő­désről, a művészetek helyzeté­ről. Most alkalom nyílik arra, hogy az egyes megállapítások­ról, vélt vagy valós tendenciák­ról széleskörű eszmecserét foly­tassanak a hallgatók, megvitat­hatják a kispolgáriság, az anya­giasság, a munkaerkölcs, a szo­cialista hazafiság és internacio­nalizmus időszerű kérdéseit A pártoktatási évad első fog­lalkozásain dolgozzák fel a hall­gatók az SZKP XXIV. kongresz­­szusa anyagát. Népünkben ele­venen él és fejlődik a Szovjet­unió iránti tisztelet megbecsü­lés és barátság. Évente ezrek utaznak a szocializmus első or­szágába pihenni, tapasztalato­kat szerezni. Sokan azonban csak az írott szó segítségével tájékozódhatnak a szovjet élet­ről. A kongresszus anyagának tanulmányozása kínálkozó lehe­tőség újabb ismeretek szerzésé­re, módot nyújt arra is, hogy összevessük a két baráti ország fejlődését Ezen a héten a megye váro­saiban szervezett tanfolyamokon látnak munkához a hallgatók, november elején azonban a megye falvaiban is megkezdő­dik a tanulás. Az előzetes isme­retek gondos, színvonalas elő­készítésről tanúskodnak. A részt­vevők érdeklődéssel várják „az óra" kezdetét, nagyon sok te­hetséges, művelt propagandis­tának adtak újabb útravalót a pártbizottságok, megteremtették a tanulás sok technikai feltéte­lét is. A pártbizottságok, párt­­szervezetek ismételten áttekin­tették a helyzetet, az indulás előtti esetleges akadályok el­hárítására megtették a szüksé­ges intézkedéseket Most már az a feladat: a tanév megkez­dése után is hasonló körülte­kintéssel legyenek e fontos te­rület gazdái, hogy minél ered­ményesebben érhessük el a célt," a marxista-leninista világnézet vezető szerepének erősítését, a világnézeti egység megteremté- Angela Davis húga Budapesten Szombaton Budapestre érke­zett Fania Davis, a jog­ti­pró módon bebörtönzött kommunis­ta filozófusnő, Angela Davis húga. Fania Davis, aki maga is aktív tagja az amerikai né­gerek polgárjogi mozgalmának, a Demokratikus Ifjúsági Világ­­szövetség vendégeként járja Európa országait, hogy szemé­lyesen tájékoztassa a szolidari­tási akciók szervezőit, részt­vevőit a „Davis-ügy” legújabb fejleményeiről. Fania Davis szombaton láto­gatást tett a KISZ Központi Bi­zottságának székházában, ahol dr. Vajó Péter és dr. Gombár József, a KISZ KB titkárai tájé­koztatták a magyar ifjúsági szolidaritási akcióról. Az Országos Béketanács szék­házában a Magyar Szolidaritási Bizottság és Béketanács veze­tőivel találkozott. Határozott kormányzati intézkedések A gazdasági aktívaértekezlet vitája A kormány által összehívott pénteki gazdasági aktívaérte­kezleten Fock Jenőnek, a kor­mány elnökének beszámolóját vita követte. A vitában felszólalt Sellő Dé­nes, a Beloiannisz Híradástech­nikai Gyár vezérigazgatója, Ko­vács Sándor, a Nagykőrösi Kon­zervgyár igazgatója, dr. Somló György, a Vegyiműveket Terve­ző Vállalat igazgatója, Láng Géza, a Medicor Művek vezér­­igazgatója, Pulai Miklós, a Ma­gyar Nemzeti Bank első elnök­­helyettese, Bertus Pál, a fábián­­sebestyéni Kinizsi Termelőszö­vetkezet elnöke, Gál László, a SZOT titkára, Horváth László, az Országos Gumiipari Vállalat vezérigazgatója, Zala Júlia, a Gazdaságkutató Intézet igazga­tója, Csató László, a Csepel Vas- és Fémművek vezérigazga­tója, Horváth János, a nyíregy­házi Ságvári Tsz elnöke, Pataki János, a XI. kerületi Pártbizott­ság első titkára, Érdi Tamás, a 21. számú Állami Építőipari Vál­lalat igazgatója, Huszár Andor, a Tiszai Vegyi Kombinát igaz­gatója, Végh Józsefné, a Pa­mutfonóipari Vállalat vezérigaz­gatója, Szenes Endre, a Lignim­­pex igazgatója, Karlik Nándor, a Kohó- és Gépipari Miniszté­rium pártbizottságának titkára, Dobos György, a Magyar Alu­míniumipari Tröszt vezérigazga­tója, Balázs György, a Középü­letépítő Vállalat igazgatója, Pongrácz Istvánné, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szol­noki feltáró és kutató üzemé­nek szakszervezeti titkára, Go­rám József, a Figyelő főszer­kesztője és Csépányi Sándor, az Ózdi Kohászati üzemek ve­zérigazgatója. Valamennyi felszólaló helye­selte az aktívaértekezlet össze­hívását, üdvözölte a beszámo­ló őszinte hangját, az eredmé­nyek és a problémák reális ér­tékelését. Hatékonyabb beruházásokat! A felszólalók többsége a be­ruházások területén tapasztal­ható feszültségekkel­­ foglalko­zott. A TVK, a Vegyiműveket Tervező Vállalat, az Ózdi Ko­hászati üzemek és több más vállalat igazgatója arról szólt, hogy a beruházási kapacitások­hoz viszonyított túlzott kereslet miatt drágulnak az építkezések, szétaprózódnak az erők, évekig elhúzódnak e beruházások. Több hozzászóló a kormánytól is hatékony intézkedéseket kért az erőinkhez mérten túlzott „be­ruházási étvágy" megfékezésé­hez. Mint mondották, jobb szer­vezéssel szinte mindenütt meg­gyorsíthatják a folyamatban le­vő beruházásokat. Az Ózdi ko­hászati üzemek ismert nagy építkezésén mintegy két évvel csökkentették az előkészületi időt. Ez azonban csupán a te­endő egyik fele. Ugyanennek a vállalatnak a vezérigazgatója szerint a beruházások hatékony­sága és gazdaságossága erő­teljesen növelhető, ha korlátoz­zák a tervezők „fantáziáját”, ha az új létesítményeknél a gazdaságosságot helyezik elő­térbe. — Közhely, hogy a holnap gazdaságát a mai beruházások határozzák meg — mondotta Somló György.­­ Alapvető kö­vetelmény viszont, hogy a beru­házásokat hatékonyan s gyor­san végezzük. E témához Hu­szár Andor hozzáfűzte, hogy lé­nyegesen javítani lehet a beru­házási helyzeten, ha a Beruhá­zásokkal kapcsolatos döntései­kért az üzemek vezetői fokozott felelősséget vállalnak, s az ed­diginél sokkal nagyobb gondot fordítanak a beruházások elő­készítésére. Gál László és több más fel­szólaló rámutatott, hogy a be­ruházási feszültségekből vezet­hető le a népgazdaság jóné­­hány egyéb problémája, köztük a külkereskedelmi mérleg és a költségvetés hiánya. E jelenség veszélyeztetheti a mai kedvező fogyasztási színvonalat, életszín­vonal-politikánk megvalósítását is. Többen javasolták, hogy nél­külözhető beruházásokat ne kezdjenek el 1972-ben, ehelyett használják ki jobban a már meglévő kapacitásokat. A gé­pek egy része ugyanis - köztük a közelmúltban nyugatról im­portált legmodernebb berende­zések is - kihasználatlan. A SZOT titkára megjegyezte, meg­felelő bérpolitikával is ösztö­nözni kell arra, hogy valameny­­nyi gép kezeléséhez, valameny­­nyi építkezéshez legyen elegen­dő munkaerő. A felszólalók többsége a ter­melés gazdaságosságának kér­déseivel is foglalkozott. Az Országos Gumiipari Vál­lalat vezérigazgatójának véle­ménye szerint a hatékonyság (Folytatás a 3. oldalon.) Pécsre jön Jevtusenko A Magyar Írók Szövetségé­nek vendégeként hazánkban tartózkodó Jevgenyij Jev­tusenko és Alekszandr Mezskrov, a mai szovjet líra jeles képviselői hétfőn Pécsre érkeznek. A neves költő-vendé­gek ellátogatnak a Jelenkor szerkesztőségébe. A Tanárképző Főiskolán találkoznak az orosz nyelvi tanszék oktatóival és hall­gatóival. Hátfőn hazánkba érkezik az NDK külügyminisztere Otto Winter, a Német De­mokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere Péter János kül­ügyminiszter meghívására hét­főn hivatalos baráti látogatás­ra Magyarországra érkezik. Magyar—szovjet kulturális tárgyalások J. A. Furcevának, a Szovjet­unió művelődésügyi miniszteré­nek vezetésével szombaton dél­előtt szovjet küldöttség érkezett Budapestre. A delegációt, amely részt vesz a magyar—szovjet kormányközi kulturális együtt­működési bizottság Vil­. ülésén, a Ferihegyi repülőtéren Ilku Pál művelődésügyi miniszter fogadta. Isk­olaavató ünnepség Siklóson Új iskolát avattak tegnap dél­előtt Siklóson, az új „városrész­ben”. A több szintes, modern lakóépületek közé tervezett ok­tatási intézmény a harkányi és gyűdi út találkozásánál — a pártszékház melletti területen — hívja fel a figyelmet magára fémkeretes ablakaival és neme­sen egyszerű homlokzatával. A kétszintes épület tegnap zászlódíszbe öltözve fogadta az egyenruhát úttörőket, a gyere­keket, a szülőket és az át­adásra érkező párt-, állami ve­zetőket, valamint a tantestület tagjait. Dr. Szabó József, az MSZMP Siklósi járási Bizottságának el­ső titkára, országgyűlési kép­viselő mondott avató beszédet. — Mindannyiunk előtt jól is­mert — mondotta, — hogy Sik­lós gyors ütemben fejlődő, vá­­rosiasodó település. Ezt bizo­nyítja az is, hogy itt a hajdani vásártéren városra jellemző új lakótelep épül, s ennek közepén mintegy 13 millió forintos költ­séggel korszerű és szép 12 tan­termes iskola kapott helyet. A kellemes környezetben, kedvező körülmények között 300—400 gyermek tanulhat, közöttük a máriagyűdi felsőtagozatos ta­nulók is. Megszűnik a régi is­kola túlzsúfoltsága, ott is ja­vulnak az oktató, nevelő munka feltételei. Beszédének befejező részé­ben dr. Szabó József köszöne­tét fejezte ki a Baranya me­gyei Tanácsnak és a tanácsi Építőipari Vállalat munkásai­nak, műszaki dolgozóinak, mindazoknak, akik közremű­ködtek az iskola megtervezésé­ben és építésében. Perics Péter iskolaigazgató az iskolavezetés nevében mondott köszönő szavakat. Nem titkolt örömmel nyugtázta, hogy az új intézménnyel Siklósnak több év­tizedes gondja, vágya és jogos igénye teljesült. Elmondta, hogy a tantestületnek gondja lesz ar­ra, hogy a hátrányos helyzet­ben lévő, valamint a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei helyt álljanak és jól felkészül­jenek. Hangsúlyozta, szeretnék elérni azt is, hogy az iskola a siklósi járásban — de a me­gyében is — módszertani köz­pont, bázis iskola legyen, ahol megvalósítják a kabinetszerű oktatást. Az iskolaavató ünnepség a nagyszámú közönség tantermi látogatásával, a politechnikai műhelyek megtekintésével feje­ződött be. , Nagy István

Next