Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-14 / 11. szám
4 Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: SC fillér Dunántúli napló XXIX. évfolyam, 11. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. január 14., péntek Együttmodés ■ ■■ — közös célokért z elmúlt év utolsó tanácsülésén ünnepélyesen írta alá Pécs megyei város Tanácsának elnöke és a KISZ városi bizottságának titkára a két testület együttműködési megállapodását, sorrendben az elsőt azok közül, amelyeknek kezdeményezését és megkötését előírja a tanács szervezeti és működési szabályzata. Jóváhagyásra és aláírásra vár a Hazafias Népfront Pécs városi elnökségével és a Mecseki Szénbányákkal, az előkészítés stádiumában van a Mecseki Ércbányászati Vállalattal és a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattal kötendő megállapodás, s ezeket követik ebben az esztendőben a többiek, amelyekben a partnerek nagyrészt a város felsőoktatási intézményei. Az együttműködési megállapodásokkal a tanácsi munka korábbi befelé forduló jellegét felváltja az a korszerűbb munkastílus, amelynek lényege, hogy a tanács az irányítása alatt álló területet a gazda szemével szemléli, s ebből következően a terület időszerű tennivalóinak megoldásában meszszemenően támaszkodik a nemtanácsi szervekre is. A tanácsok fokozódó önállóságával párhuzamosan a területi elv elsődlegessége jut érvényre, s a területi érdek is új tényezőként hat a kapcsolatokban. Az együttműködés célja, hogy az adott földrajzi és igazgatási egység a területi és ágazati, valamint az egyéb állami, társadalmi és politikai érdekek egyeztetésével fejlődjön, illetve a területen működő szervek egymással összehangolt tevékenységet folytassanak. Ezt az elvet tükrözi az első megkötött megállapodás, amelyben a város ifjúságpolitikai feladatok megoldásából vállal az eddiginél is nagyobb részt, az ifjúsági szervezet pedig a várospolitikai célkitűzések realizálásának segítését, a városban épülő ifjúsági létesítmények fölötti védnökséget vállalja egyebek között, kimondván: „az ifjúság- és várospolitikai célkitűzések eredményes megvalósítása érdekében kölcsönösen együttműködést valósít meg". A népfronttal kötendő megállapodás a sokrétű együttműködés lehetőségét teremti meg, s ezek között is előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a várospolititikai kérdésekben való aktívabb közreműködést biztosítják. A Mecseki Szénbányákkal és a másik két nagyvállalattal kötendő megállapodások más oldalról közelítik meg az együttműködés lehetőségeit, a korábbi kapcsolatokból általában hiányzott a kölcsönösség, a tanács részéről elsősorban csak a hatósági szerep érvényesült. Az együttműködés természetesen nem zárja ki a hatósági szerep további érvényesülését, ahol az indokolt és szükséges. Mellette azonban egyre határozottabb alakot ölt az együttműködésből fakadó kölcsönösség, a közös célokért érzett közös felelősség, a közös feladatok megoldásában való eredményes részvétel. H. I. A Ludasicsire érkezett losif Banc, a román minisztertanács elnökhelyettese Csütörtökön Budapestre érkezett losif Bonc, a Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság román tagozatának elnöke. Kíséretében ugyancsak Budapestre érkezett Grigore Bargaoanu, a gazdasági és műszaki együttműködési bizottság elnökhelyettese, Cornel Mihulecea gépipari miniszterhelyettes, valamint Silviu Opris építőanyagipari miniszterhelyettes. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Vályi Péter, a kormány elnökhelyettese, a kormánybizottság magyar tagozatának elnöke fogadta. losif Banc Vályi Péterrel, a két ország gazdasági kapcsolatait érintő kérdésekről tárgyal. Jarring ismét tárgyal Gunnar Jarring, az ENSZ-főtitkár közel-keleti különmegbízottja szerdán New Yorkban hozzálátott az arab és izraeli diplomatákkal folytatandó megbeszéléseinek előkészítéséhez. Felkérte Tekoah izraeli ENSZ- nagykövetet, hogy csütörtökön keresse fel őt, s feltehetőleg találkozót szervezett Mohammed El-Zajjat egyiptomi ENSZ-nagykövettel is, erről azonban bizonyosat nem lehet tudni. Jarring, mint ismeretes, hoszszabb távollét után, hétfőn este tért vissza Moszkvából — ahol hazáját, Svédországot képviseli — New Yorkba, az ENSZ székhelyére. Átfogó intézkedés készül a természeti környezet védelméről Ülést tartott a Minisztertanács A kormány tájékoztatási hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatást adott a december 5. és 24. között a Tanzániai Egyesült Köztársaságban, az Egyiptomi Arab Köztársaságban, az Iraki Köztársaságban és a Szíriai Arab Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A magyar kormányküldöttség a meglátogatott országokban eszmecserét folytatott az időszerű politikai kérdésekről, hazánk és a meglátogatott országok kétoldalú kapcsolatáról. Megállapodott kormányközi együttműködési bizottságok létesítésében, és a gazdasági együttműködés bővítését elősegítő okmányokat, megállapodásokat írt alá. A küldöttség, Adenen átutazva, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban is megbeszéléseket folytatott. A kormány megelégedéssel vette tudomásul, hogy a tárgyalások tovább erősítették a Magyar Népköztársaság és a Tanzániai Egyesült Köztársaság, az Egyiptomi Arab Köztársaság, az Iraki Köztársaság, valamint a Szíriai Arab Köztársaság kapcsolatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke közös előterjesztésben számolt be a természeti környezet védelmének időszerű kérdéseiről. , Az erőteljes gazdasági fejlődés, a termelőerők fokozódó területi koncentrációja és az ezzel párhuzamosan jelentkező urbanizálódás — az életszínvonal és az életkörülmények általános javítása mellett — világszerte sok tekintetben rendkívül káros hatást gyakorol az ember természeti környezetére, végső soron az emberre. Ezért az illetékes szerveknek megfelelő intézkedéseket kell tenniök a környezet további romlásának megakadályozására. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette és utasította az építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki a természeti környezet védelmével kapcsolatos átfogó intézkedési tervet és azt az év végéig terjessze jóváhagyásra a kormány elé. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, a karbantartási és felújítási költségek viseléséről, valamint a helyiségek cseréjéről, átruházásáról, illetve felmondásáról. A pénzügyminiszter valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter közös előterjesztésben javasolta az árvíz- és belvízkárok felméréséről, a kártalanítás és helyreállítás egyes kérdéseiről szóló korábbi kormányhatározat olyan módosítását, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kárrendezése a jövőben biztosítási szerződés alapján történjék. Arendkívüli károk miatt előforduló nagymértékű eredményromlás esetén a jövedelem előző két évi átlagának 80 százalékáig terjedő hitelezést, illetve az állami támogatást továbbra is biztosítják. A kormány az előterjesztést elfogadta. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést terjesztett elő a nők gazdasági és szociális helyzetének megjavítására 1970-ben hozott kormányhatározat végrehajtásáról. A jelentés megállapítja, hogy a tárcák és főhatóságok átfogó tervei alapján a vállalatoknál intézkedések történtek a határozat végrehajtására. Csökkent a nők, különösen a családos anyák, harmadik műszakban történő foglalkoztatása, túlóráztatása és enyhítettek az indokolatlan béraránytalanságokon is. A nők a korábbinál nagyobb arányban kapcsolódtak a továbbképzésbe: növelték a gyermekintézmények üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez nyújtott vállalati támogatások összegét. A kormány a jelentést tudomásul vette, s felhívta a tárcák, az országos hatáskörű szervek, a tanácsok vezetőit: gondoskodjanak arról, hogy a nők helyzetét javító intézkedések a vállalatok, szövetkezetek, intézmények éves és középtávú terveinek szerves részévé váljanak. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolóját a nemzetközi vízügyi egyezmények alapján 1971-ben tett intézkedésekről és a nemzetközi vízügyi együttműködés főbb kérdéseiről. Felhatalmazta az Országos Vízügyi Hivatal elnökét a nemzetközi vízügyi egyezményekkel kapcsolatos további feladatok végrehajtására. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételekre és javaslatokra azzal, hogy vizsgálják meg azok megvalósításának lehetőségeit, s erről tájékoztassák az országgyűlés elnökét és az indítványozó képviselőket. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Április 26-28. között tartja V. kongresszusát a népfrontmozgalo Csütörtökön a Parlament vadásztermében tartotta ez évi első ülését a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Az ülésen részt vett és az elnökségben foglalt helyet Losonczi Pál, a Népköztársaság ElnökiTanácsának elnöke, továbbá Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Benke Valéria, az Országos Tanács tagja, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Darvas József, Erdei Lászlóné, dr. Ortutay Gyula, Sarlós István, a HNF Országos Tanácsának alelnökei, Jakab Sándor, az Országos Tanács tagja, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB. osztályvezetője. A tanácskozást Kállai Gyula nyitotta meg. Szólt Európa biztonságáért fáradozó közéleti személyiségek brüsszeli tanácskozásáról, amelyen a magyar nemzeti bizottságot négytagú küldöttség képviseli. Ez az értekezlet előkészíti az ugyancsak Brüsszelben tartandó magasszintű tanácskozást, amelynek az a célja, hogy a tömegek mozgósításával segítse elő Európa biztonságának megteremtését. A népfrontmunkáról szólva hangsúlyozta, hogy a mozgalom IV. kongresszusa 1968 tavaszán ülésezett, elérkezett tehát az ideje, hogy előkészítése a HNF soron következő kongresszusát. Ezután Baráti József, az Országos Tanács titkára a mozgalom elmúlt évi tevékenységéről adott számot. Rámutatott arra, hogy 1971. legnagyobb politikai-szervezési feladata a képviselői és tanácstagi választás volt. Ezt a feladatot sikeresen oldották meg, a választás a szocialista demokratizmus fejlesztésének egyik biztosítéka, gyakorlati megvalósulása volt. A továbbiakban — a mozgalom munkáját részletesen elemezve — a tanácsokkal való együttműködés tapasztalatait ismertette. Aláhúzta, hogy a mozgalom munkájának jelentős része a tanácsokhoz kapcsolódik. A közös tevékenység egyik nagy eredménye, hogy 1971-ben megkezdődött az írásos együttműködési megállapodások kidolgozása. Lényegében arról van szó, hogy az együttműködés eddigi legjobb tapasztalatait összegyűjtik és megállapodásba foglalják. Tartalmi gazdagodás tapasztalható a Népfront lakóterületi nőbizottságainak működésében is. Végezetül a Hazafias Népfront és a Magyar Békemozgalom nemzetközi tevékenységéről szólt, s kiemelte a Béke-világtanács tavaly májusban megrendezett budapesti közgyűlését, amely nagyban hozzájárult a mozgalom nemzetközi kapcsolatainak erősítéséhez. Ezután Bencsik István főtitkár ismertette az országos elnökség javaslatát a Hazafias Népfront V. kongresszusának összehívására. A javaslat szerint a kongresszust április 26—28. között tartják meg. Az ország legnagyobb vetőmagüzemével büszkélkedhet a Bolyi Állami Gazdaság, ahol tavaly összesen 1443 vagon vetőmagot fémzároltak. A legnagyobb mennyiségben, 710 vagon búzát, 152 vagon hibridkukoricát és 141 vagon fajtaborsót fémzároltak. Ezenkívül szállításra került még kisebb mennyiségben siló- cirokvetőmag és lucernamag. Hibridkukorica vetőmagot Vietnamba, Lengyelországba, Olaszországba és az Egyesült Államokba küldtek, 68 vagonnyi fajtaborsót Nyugat- Németországba, Angliába és Hollandiába szállítanak. A képen: hatalmas mennyiségű zsákolt borsó a raktárcsarnokban Erb János felvétele 4 A tartalomból: Katonai államcsíny Ghánában (2. old.) A Pécs városi Tanács kommunistáinak programjáról (3. old.) Tojásdömping (3. old.) Tízezer pár cipő féláron (1. old.) A Jelenidő Mózesnéja Bódis Irén (5. old.) Rádió- és tv-műsor (6. old.) Üzemavatás Mágocson Terjeszkedik a Carbon Könnyűipari Vállalat Kissé jelképesnek tekinthető, hogy az egykori mágocsi községi iparoskör székházában tegnap délután üzemavatót tartottak. A faluban, a Komlói Carbon Könnyűipari Vállalat által alapított ruhaipari kisüzem képében, megjelent a szocialista ipar. Egyelőre ötven, s a későbbiek során 80—90 asszonynak, leánynak, fiatalkorúnak biztosítanak munkát, kereseti lehetőséget. Nehéz lenne azonban eldönteni, hogy a gazdasági, vagy a társadalmi jelentősége a nagyobb-e ennek a szőkébb közösség életében. Az „anyavállalat” rendkívül dinamikus fejlődése tette lehetővé, s egyben szükségessé is, hogy a bányászváros környékén a több helységre kiterjedő bedolgozó hálózat kiépítése, s a tavaly alapított szalatnaki cipőipari kisüzem után ezt a mágocsi üzemet is létrehozzák. Erről beszélt megnyitójában egyebek közt Gallusz József, Komló város Tanácsának elnöke. Miután a Carbon Komlón jelentős részt vállalt a női munkaerőgondok megoldásában, és tavaly 2200 főnyi létszámával már mintegy 300 millió forint értékű árut termelt, s értékesített itthon és külföldön, a továbbfejlődés megköveteli, hogy a műszaki fejlesztés mellett helyben teremtsen munkaalkalmat egyes községek dolgozói számára. Bizonyos, hogy a közös érdekek alapján Mágocs lakossága és a vállalat kollektívája is megtalálja számítását.