Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-24 / 232. szám
NB I-es ökölvívók a Duna partján Pakson fölvették a kesztyűt Amikor a honi ökölvívás egyik hajdan volt fellegvárában, Szekszárdon megszűnt az ökölvívás, sokan temetni kezdték a sportágat Tolna megyében. Való igaz, a helyzet nem volt rózsás. Egy B-kategóriás szakosztály működött Pakson, és egy utánpótlás-nevelő műhely Dombóvárott. Az utóbbiban Lampert Gábor edző tanítványaival ki tudott törni az ismeretlenség homályából, a korosztályos versenyek többször is a dombóvári fiatalok sikereit hozták. A véletlenek egybeesése bizonyos helyzetekben perdöntő jelentőségű. Az évtized beruházásánál, a paksi atomerőműnél olyan emberek találtak egymásra, akik több mint szimpatizánsai voltak az ökölvívásnak. A képzeletbeli film rendezőgárdájában oroszlánrészt vállalt a munkából Hlavati József szakosztályelnök, Papp Gyula szakosztályvezető és Lazák Albert technikai vezető, valamint szaktanácsadóként Leposa Béla, akinek személye elválaszthatatlan a megyei ökölvívástól. Az ötlet, az elképzelés az atomerőmű vezetésénél, valamint a bajnai termelőszövetkezet erőművi kirendeltségében jó táptalajra talált. Hogyan is? Ezt halljuk Papp Gyulától. - Fontosnak tartottuk a a sportág megismertetését a paksiakkal, s az itt élők támogatásának megnyerését terveinkhez. Ehhez nevesebb ökölvívókat kellett idehoznunk, akik lelkesítő példával szolgáltak a boxpalántáknak, így került hozzánk Szőke, Magyar, Nyíri, Árvai és Virág. Amikor gyökeret vert a sportág, nem bajnoki, nem olimpiai pontokban gondolkodtunk. A járható útnak a hatékony utánpótlásnevelést tekintettük. Wágner Ferencre, a volt szekszárdi edzőre esett a választásunk. Az alapok elsajátítása után megfelelő átmenetet kellett teremteni az edzések és a versenyzés között. Ez volt a jelszó. Ebből a felismerésből fogant a Leposa Dezső emlékére kiírt több fordulós emlékverseny, amely igazodott az ifjú ökölvívók életkori sajátosságaihoz. Itt tűntek fel azok a fiatalok, akiket a mostani NB I-be jutott bajnokcsapatból szívébe zárt az atomváros egyre izmosodó nézőserege. Ledneczki, Györgye, Nagy, Kalocsay, Karmacsi, Károlyi, hogy csak néhányat említsünk közülük. Végezetül halljuk Wágner Ferenc vezetőedző vágyait, elképzeléseit: — Most már válogatottak kellenek. A meggypiros mezben is szeretnénk látni öklözőinket. Rimóczival, Erőssel, Karmacsival, Kalocsayval számolni kell a jövőben. Bálint György Labdarúgó megyebajnokság P. Hunor — Szentlőrinc 1-1 (1-0). Pécsbányatelep, 100 néző. V.: Mózer. Csak a csapatok küzdeni akarása dicsérhető. A kesztyűgyáriak sok helyzetet hagytak ki. Az eredmény igazságos. G.: Németh Zs. ill. Pajor. Újjáalakult a pécsi rögbicsapat Ki hallott már olyat, hogy egy tizenhét éves lány rögbizni akarjon? Pedig Keszthelyi Ibolya ha tehetné, ezt a sportot űzné legszívesebben. — Először azt hittem durva és nem szerettem, de amikor a bátyám kivitt egy mérkőzésükre, rögtön megkedveltem az elején még furcsának tetsző játékot. Azóta már azon is gondolkodtam, hogy átállok a fociról a rögbire — merthogy a Dohánygyár csapatában játszom —, de addig míg a fiúknak sincs rendes helyük, erre a feltételek hiánya miatt nem kerülhet sor. — Való igaz, gondolkodtunk már azon, hogy a női rögbit is Szeptember 28-án meg kéne honosítani Magyarországon — mondja Szabó Iván, a pécsi rögbicsapat technikai vezetője. Mint meséli, hazánkban 12 együttes játszik a nemhivatalos bajnokságban, s a legjobbak - a Kecskemét, a BEAC, és az OKGT - rangos nemzetközi tornákon is megállják a helyüket. A pécsiek jelenlegi edzője, Krizsán József is kecskeméti főiskolás korában került a rögbivel közelebbi kapcsolatba. A nemzetközi sikerek ellenére hazánkban egyelőre nem akarják elismerni a rögbit. Nincs ez másként Pécsett sem. Egészen a közelmúltig csak nevettek a tojásdad labda szerelmesein — azok, akik egyáltalán tudtak róluk. Pedig — mint arról már hírt adtunk — több mint egy éve megalakult az első pécsi rögbicsapat, s azóta le is játszottak már néhány mérkőzést. — Eddig ugyan majd mindig kikaptunk, de egyszer eljön a győzelmek ideje is — mondja Szabó Iván. — A kezdeti lelkesedés után sokan abbahagyták az edzésre járást, de most egy toborzó segítségével újra „feltöltődtünk”, s úgy 30-an készülünk a szeptember 28-án rendezendő I. Pécsi Rögbi Kupára. Szerencsére időközben támogatónk akadt a Dohánygyár személyében és a Mecsek Lakóterületi SE-vel is felvettük a kapcsola- I. Pécsi Rögbi Kupa tot, így lehet, nemsokára az ő rögbi szakosztályukként fogunk működni. Edzéseinket Nagyárpádon tartjuk, hetente háromszor. Egyébként teljesen amatőr alapon csinálunk mindent, a szerelésünket is magunk vásároljuk. Úgy tudom, az európai rögbi és az amerikai változat közt nagy különbségek vannak. — A legfeltűnőbb a szerelések közötti eltérés. Európában szinte ugyanolyan kellékeket használunk, mint a labdarúgók, az amerikai rögbi viszont — mivel a durvaság ott megengedett — az öltözék szempontjából a „csontok védelmére" koncentrál. Nem mondom, hogy nálunk nem csattan el néha egy-két pofon, de a szabályok szerint ezért kiállítás jár, így inkább tartózkodunk az effajta módszerektől. Lehet-e jövője ennek a sportágnak Magyarországon? — Meggyőződésem — bár az idejét nem merném megjósolni egyszer eljön az ideje annak is, hogy népszerűbb lesz mint a labdarúgás. Látványos, párharcokkal tarkított játék — nem létezik, hogy aki meglátja, ne kedvelje meg azonnal. Egyelőre a létért küzdünk, de élvezzük, amit csinálunk, s ha az emberek megismerik játékunkat, biztosan nagy közönségsikerünk lesz. Nem „buli"-nak hívják, tolongásnak. Jelenet a pécsi rögbisek egy mérkőzéséről. Hat olimpiai selejtező másfél év alatt Franciaország, Írország, Magyarország, Spanyolország és Svédország labdarúgó szövetségének vezetői Párizsban elkészítették az olimpiai selejtező labdarúgótorna menetrendjét. Az európai C-csoportban szereplő 5 együttes közül Magyarország másfél év alatt játssza le a hat olimpiai selejtezőt. A rajt 1986. november 19-én lesz az írek otthonában, a zárás pedig — ugyancsak az írek ellen — 1988. május 4-én, Magyarországon. A magyar olimpiai együttes két idegenbeli mérkőzéssel kezd, majd kétszer egymás után hazai pályán küzd, újra kétszer idegenben szerepel. Végül a záró két találkozón is fogadja ellenfelét a csapat. Az írek elleni idei játék egy héttel a görögországi EB- mérkőzés után következik. Jövőre viszont — április 29-én — egy napon lesz a hollandok elleni EB-, és a franciák elleni olimpiai selejtező — mindkettő idegenben. „Egymás nyakán" lesz a lengyelek elleni hazai EB-, és a spanyolok elleni itthoni olimpiai mérkőzés (két nap a különbség). A magyar olimpiai csapat selejtező mérkőzései: 1986. November 19.: Írország — idegenben. 1987. Április 29.: Franciaország — idegenben. Május 19.: Spanyolország — itthon. Június 3.: Svédország — itthon. Szeptember 9.: Svédország — idegenben. November 18.: Spanyolország — idegenben. 1988. Április 23.: Franciaország — itthon. Május 4.: Írország itthon. LELÁTÓ Hosszabbítás vagy büntetők Gondolom sokan vannak, akik végigizgulták pénteken az éjszakai órákba nyúló vízilabda világbajnoki döntőt, a Jugoszlávia—Olaszország összecsapást. Volt feszültség bőven, hiába közeledett az óra mutatója már éjfél felé, a nagyszerű játék elűzte az álmot a szemünkből. Érthető, hiszen négyszer is hosszabbítani kellett, amíg végre eldőlt, hogy kié a világbajnoki aranyérem. A mérkőzés közben többször is eszembe jutott a Mundial, akkor is sokat vitatkoztunk azon, vajon jogos-e hosszabbítással, majd ha az sem hozna döntést, akkor büntetőkkel eldönteni a továbbjutást, vagy akár a világbajnoki címet. Végül is arra a megállapításra jutottunk, hogy minden más lehetőségnél még nagyobb szerepet kaphatna a szerencse. Gondolom nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy talán jobb lett volna ezen a vízilabda mérkőzésen is az első hosszabbítás után büntetőkkel eldönteni, hogy kié legyen a végső győzelem. Vízilabdában ugyanis négyszer hét perc a játékidő, de tisztán. Ha a labda nincs játékban, akkor áll a stopperóra, öszszesen tehát 28 percet fordítanak a játékosok a mérkőzésre. A világbajnoki döntőn, ehhez jött még a négy hoszabbítás, amelyből egy szakasz kétszer háromperces. Ez tehát huszonnégy percet vett igénybe, vagyis majdnem egy újabb mérkőzést vívtak a csapatok. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy embertelen feladatra kényszerítették a szervezők a játékosokat. Most bizonyára a sport nemzetközi vezetői is napirendre tűzik ezt a vitás kérdést, és talán sikerül megtalálniuk a legjobbnak tűnő megoldást. * Verebes József, az elmúlt évek legsikeresebb labdarúgó edzője még mindig csapat nélkül van. Verebes nem erőlteti a dolgot, titokban arra vár, hátha mégis bejön egy külföldi szerződés. Azt viszont nem titkolja, hogy itthon ugrásra kész. Szerinte ugyanis pár hónap múlva több NB I-es csapatnál inogni kezd a kispad egy-két edző alatt. A jól értesültek szerint ez elsőként Debrecenben várható. A jelenlegi edző dr. Puskás Lajos meglehetősen feszült viszonyban van néhány vezetővel és játékossal. Beszélték, hogy már a bajnokság végén szerették volna felbontani az edzőnek még egy évig tartó szerződését, de ő azt ígérte, hogy akkor mindent elmond a vezetőkről. Most viszont több posztra is új vezető került a DMVSC-nél, és így nem kell tartani a kiteregetéstől. Ha már szóba jött Debrecen, akkor beszéljünk arról is, hogy az egykori pécsi csatár, Kerekes György ismét ott jár edzésekre. Igaz, nem az NB I-es csapathoz, hanem az NB II-ből most kiesett Kinizsihez. Kerekes legutóbb a Videoton labdarúgója volt, és szeretett volna edzőjével, Kovács Ferenccel a Las Palmashoz szerződni. A Kanári-szigetek csapatánál viszont már betelt az a két státus, melyre külföldi játékost szerződtethetnek. Egy-i ksz-k ettö egy 11-es találata A VDN totótippjeit a 35. játékhétre Heinz Mihály pécsi lakos, a kertvárosi 107. sz. totozó törzstagja állította össze. E heti tippelőnk 1945 óta játszik rendszeresen kollektív szelvénnyel. Eddig volt. A 35. hét tippjei: 1. Coventry—Evertcn. Tipp: x, 1. 2. Liverpool—Arsenal. Tipp: 1. 3. Luton—Newcastle. Tipp: 1. 4. Manchester United—Charlton. Tipp: 1, x. 5. Norwich—Southampton. Tipp: 2. 1. tő. Nottingham—Watford. Tipp: 1,2. 7. Oxford—West Ham. Tipp: 2. 8. Queen's Park—Aston Villa. Tipp: 1. 9. Sheffield W.—Chelsea. Tipp: 1. 10. Tottenham—Manchester City. Tipp: 2, x. 11. Wimbledon—Leicester. Tipp: t. 12. Uerdingen—VfB Stuttgart. Tipp: 1. 13. Aschaffenburg—Mannheim. Tipp: x. -f 1 14. Hertha BSC—Bayern München. Tipp: 2. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat Mohácsi Gyára 7700 MOHÁCS, BUDAPESTI U. 5/A. I asztalos, 1 kárpitos szakmunkások jelentkezését várja. Szakmunkás képesítéssel nem rendelkező jelentkezőket (feltétel: 8 általános) FAIPARI ÉS KÁRPITOSIPARI MUNKÁRA BETANÍTJUK. MUNKAREND: két műszak (06—14, 14—22 óráig). Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. □aaaaaaaaaaaaaaaaaa vasárnapi 7 t y