Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-30 / 145. szám

2002. Május 30., csütörtök A szakszervezet a tantestületek körébe adná a döntést Akár már az elkövetkező hetekben megkap­hatják a tanárok és az iskolaigazgatók azt a jutalmat, amelyet a pécsi önkormányzat okta­tási bizottsága hagyott jóvá a Comenius minő­ségbiztosítási programban való részvételért. A szakszervezet ugyanakkor aránytalannak tartja, hogy míg a vezetők fejenként 100-150 ezret kapnak, addig a pedagógus fejkvóta 4455 vagy 7 ezer forint. PÉCS A napokban döntött a pécsi közgyűlés oktatási bi­zottsága saját hatáskörében­ arról, hogy a Comenius minőségbiztosítási programban részt vevő iskolák vezetői és pedagógusai külön jutalmat kapnak a többletmunkáért. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvi­vője, Nagy Erzsébet kifejtette, visszásnak tartják, hogy míg az igazgatók 100, illetve 150 ezer fo­rintos prémiumot kapnak, addig a tanárok fejkvótája 4455 és 7000 forint. (A 6 milliós keretből 1,6 millió jut 15 vezetőre, 3 millió az összes tanárra, 1,4 millió a járu­lék). Az érdekvédelmi szervezet szerint nem mindig az igazgatók­nak van többletmunkájuk a programmal, így cél­szerűbb lenne, ha a teljes keretről (az igazgatói ke­retet is beleértve) az érintett iskolák nevelőtestülete határozhatna - hiszen ők helyben jobban ismerik, ki és mennyire dolgozott meg az összegért. Men­ner András, az oktatási bizottság elnöke viszont ki­jelentette: az önkormányzat nem kíván lemondani arról a jogáról, hogy az igazgatóknak ő a munkálta­tója, és nem a nevelőtestületek. Ezért is döntöttek így, külön tételként kezelve az igazgatói jutalmakat. - Nem tartjuk jó gyakorlatnak, ha az igazgatók „kuncsorognak” a tantestületeknél pénzért - indo­kolt Meixner András. Hasonlóképpen vélekedik a lapunk által megkér­dezett iskolaigazgatók egy része is, dr. Vonyó Jó­zsefn­­é, a Köztársaság téri iskola vezetője szerint természetes, hogy a jutalmazásról a munkáltató, azaz az önkormányzat dönt. Az igazgatónő szerint kompromisszumként esetleg a tantestületek véle­ményét előzetesen ki lehetne kérni. A tanároknak számuk alapján járó fejenkénti (az elvégzett programtól függő) 4450, illetve 7000 forint felosztása is gondokat okozhat. Erről majd a tantestületek dönthetnek, és saját maguk ítélhetik meg, melyik kolléga kapjon többet, melyik keve­sebbet. Póla József, a közoktatási főosztály veze­tője kifejtette: a városháza szerint a differenciált kifizetés lenne a célszerű, azaz a programban töb­bet vállalók akár tízezreket is kaphatnak, míg má­sok ebből a prémiumból nem részesednének. A hivatalban tudják, hogy bizonyos munkát gyakor­latilag minden tanár végzett a Comenius-rend­­szerben, azonban az összes dolgozó jutalmazásá­ra nincs keret. A teljes egyenlőség mindenesetre elég szeren­csétlen helyzetet is teremtene, hiszen - mint Meix­ner András elmondta - a pénzek bruttó tételek, az adó levonása után alig pár ezres maradna fejen­ként. Tanári jutalmak, vitával kevesen férnek a panoptikumba Siklós Egy nagyobb család sokak szerint már nem fér be a siklósi várban hamarosan megnyíló panopti­kumba. A panaszosok úgy vélik, az első emeleti helyiségben beren­dezett kiállítást jóval nagyobb te­rembe kellett volna telepíteni, hogy „A Tenkes kapitánya” című film kocsmajelenetének viaszból készült szereplőit mindenki alapo­san megcsodálhassa. Kovács Ferenc, a siklósi Vár­színház Kht. vezetője kérdé­sünkre elmondta, a kocsmát imi­táló környezetben lévő hét élet­nagyságú szobor a régebben egy bútorkiállításnak helyt adó te­rem egyik felében kapott helyet. A jövő héten csütörtökön meg­nyíló helyiség kordonnal levá­lasztott másik felében egyszerre húsz látogatót tudnak fogadni, akik kényelmesen, egy méteres távolságból tekinthetik meg a szereplőket.­­ Igaz, hogy egy nagyobb busszal érkező társaság egyszerre nem tudja megcsodálni a látvá­nyosságot, a csoport egyik felé­nek azonban legfeljebb öt percet kell majd várakoznia - emelte ki a kht. vezetője. Jövőre pedig a tervek szerint a panoptikum a film újabb hét sze­replőjével bővül, akkor már el­képzelhető, hogy a vár egy másik, tágasabb termében keresnek he­lyet a kiállításnak. A bővítéshez azonban újabb milliók kellené­nek, a mostani tárlat mintegy négymillió forintból valósult meg, aminek jelentős részét helyi vál­lalkozók adták. A város reményei szerint a panoptikum jelentősen növeli majd a vár látogatottságát. W. K. A figurák fejei is nehezen férnek el a dobozokban - az előtérben Zenthe Ferenc mása FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Csak a kastély eladása a megoldás SZENTLŐRINC Tegnap délután tartotta soros ülé­sét a város önkormányzata. Nem voltak könnyű helyzetben a képvi­selők. A normatív támogatás és sa­ját bevételeik sem fedezik a zavar­talan működtetéshez szükséges összeget - tudtuk meg Mátis Ist­ván polgármestertől -, további 100 millió forinttal kellene kiegészíteni az intézményi költségeket. A meg­oldást a kastély remélt eladása ígé­ri. Igen nagy szükség lenne az eb­ből befolyt néhány tíz millió fo­rintra. Egyebek mellett annak a már elfogadott útjavítási program­nak a végrehajtása érdekében is, amelynek összköltsége 60 millió forint. A pályázathoz szükséges 12 millió forintos önerőt csak a kastély vételárából tudnák biztosí­tani. Azt, hogy ennek érdekében milyen mértékben csökkentette tegnap a testület az ingatlan el­adási árát, tárgyalási pozíciójuk érdekében egyelőre nem közöl­ték. Információink szerint ere­detileg mintegy 60 millió forin­tért kínálták az épületet. Az úgynevezett önhikis­ pá­­lyázat révén 60 millió forintot re­mél a város, ez pedig megoldaná intézményei működtetésének pénzügyi nehézségeit. A fejlesz­tésre, a nem kötelező feladatok ellátására Szentlőrinc idén 42,5 millió forintot szán. Ezt a bevéte­lekből kell fedezni, s ehhez is jól jönne a kastély eladásából befo­lyó összeg. M. A. Hírek A PÉCSI Tudományegyetem is­mét megválasztotta borait. Tizen­kilenc tétel került a bizottság elé, ebből négy fehér tizenöt vörös­bor kategóriában. Idén a fehér­borok közül a Villányi Új Alkot­mány MGTSZ 2001-es Chardon­­nay Barrique bora képviselheti majd az egyedi címkével ellátott palackokban az egyetemet. A vö­rösborok közül Müller János 1999-es Villányi Cabernet Sauvig­­non-ja, és Bock József 1997-es Villányi Royal Cuveé-je végzett az első helyen. (sn) A PÉCSI 101. számú „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzér Dan­dár a pristinai gyermekek megse­gítésére szervez gyűjtő akciót. Az alakulat tagjai január óta teljesíte­nek szolgálatot a nemzetközi kon­tingensben, ahol a katonák szem­besülnek az albán gyermekek sor­sával. A dandár június 10-ig író­szereket, rajzeszközöket, használt gyermekruhákat gyűjt Pécsett. To­vábbi információk a 72-240-524-es telefonszámon. (sn) HIDASNÁL egy teherautó csú­szott az árokba tegnap kora este, személyi sérülés nem történt. A mentési munkák miatt azonban az egész útszakaszt le kellett zár­ni egy időre, a távolsági buszok több órát késtek. (mb) BAKONYÁN a hétvégén új ját­szóparkot avatnak. Az átadást egész napos gyermek- és falunap követi majd. (sa) PÉCSETT megoldódott a Pan­non Volán Rt. dolgozóinak kerék­párgondja. Munkahelyükre sokan jártak biciklivel, lakatokkal, lelán­­colással tudták csak megőrizni a tolvajoktól. Most a cég egy garázst kerékpártárolóvá alakított, ahova biztonságosan elzárhatók a jár­művek. (AA) B­ARANYAIT­VKOR 5. OLDAL Visszaforgatott nyereség Harkány Az adózás után huszonnégy mil­lió forint nyereséget könyvelhe­tett el tavaly a Harkányi Gyógy­fürdő Rt. - derült ki tegnap a tár­saság közgyűlésén. Az eredmény ötmillió forinttal haladja meg a korábban tervezett nyereséget. A részvénytársaság tulajdono­sai úgy határoztak, hogy az ösz­­szeget egyelőre tartalékba helye­zik, s később felhasználják a ha­marosan kezdődő, mintegy más­fél milliárd forintos fürdőfejlesz­téshez. Utóbbihoz kapcsolódó fejle­mény, hogy a beruházásra kiírt közbeszerzési pályázatra öt cég jelentkezett, közülük június 10- én választják ki a kivitelezőt. Az ajánlatokról egyelőre csak annyi tudható, hogy érkeztek olyanok is, amelyek a rendelkezésre álló összeghatáron belül vannak. A tényleges munka a korábbi terveknek megfelelően a nyári fő­szezon befejeződése után kez­dődhet el. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) M. B. Megújulnak a buszpályaudvarok A beruházás miatt nem lesz forgalomkorlátozás Egyszerre indultak meg tegnap az uránvárosi és a budai vá­rosrészi autóbusz-pályaudvar felújítási munkálatai. A 100 milliós beruházás várhatóan augusztus végéig tart, forgalom­­korlátozással nem jár. PÉCS A Pécsi Tömegközlekedési Rt. két, 30 évnél is öregebb pályaud­varát korábban még egyszer sem újították fel. Miután a cég teljes mértékben visszakerült a tőke­emelést végrehajtó városi önkor­mányzat tulajdonába, a két léte­sítmény teljes rekonstrukciójáról döntöttek. Mint Bata László forgalmi és kereskedelmi igazgatótól megtud­tuk, az augusztus 25-ig tartó beru­házás keretében teljes közmű- és burkolatcserét hajtanak végre, megújulnak a járdaszigetek és a közvilágítás - ez utóbbi az uránvá­rosi pályaudvaron eddig nem is működött -, minden buszinduló­ba esőbeálló kerül. A rekonstruk­ciós munka forgalomkorlátozás nélkül zajlik majd. A budai vám buszfordulóját egy, az uránvárosi létesítményt két lépcsőben újítják fel. Utóbbi utasokat fo­lyamatosan tájékoztat­ják a járatok indulási he­lyének eset­leges válto­zásáról. Az igaz­gató el­­mondta, hogy a Kör­nyezetvé­delmi Fel­ügyelőség elfogadta a tervezett dé­li buszdecentrum környezeti ha­tástanulmányát, így a cég ismét el­kezdi a jövő évre tervezett beruhá­zás építési engedélyeztetését. A tömegközlekedési vállalat közel­múltbeli kezdeményezései közül az utazóközönség kedvezően fo­gadta a három reggeli és délutáni gyorsjárat beindulását, sőt igé­nyelték a járatszámok bővítését. Ennek egyelőre azonban forga­lomtechnikai akadályai vannak az amúgy is zsúfolt belvárosban. (Háttér és előzmények: www.dunántulinaplo.hu) KASZÁS E. Királyi rokonok a sírkőavatáson II. Erzsébet ükanyja az erdőszentgyörgyi Rhédey Claudia II. Erzsébet angol királynő ereiben magyar vér is csordogál. Egyik ükanyja ugyanis az Erdélyből való Rhédey Claudia bárónő, a sok­ágú, Erdőszentgyörgyről való Rhédey-család egyik tagja. Pécs-Rádfalva-Erdőszentgyörgy A Kis-Küküllő völgyében, Erdő­­szentgyörgy templomában ma is márványtábla hirdeti, hogy az itte­ni Rhédey-családdal rokoni kap­csolatokat ápol az angol királyi ház. Károly herceg Magyarországon jártában e vérvonalat nyilvánosan is felemlítette. Erdély apró falvában Rhédey László és Inczédi Ágnes frigyéből 1812-ben született Rhédey Claudia, aki Bécsben egy császári bálon is­merkedett meg Württenbergi Sándor herceggel, s szerelmük az apai til­tás ellenére is beteljesedett. Rhédey László korai halálát köve­tően a fiatalok egyebekeltek. E há­­­­zasság és a leszármazottak jó há­­­­zasságai nyomán lett II. Erzsébet angol királynő ükanyja a szép Claudia. Ám mivel a Rhédey-csa­lád meglehetősen terebélyes volt,­­ a kései leszármazottak közül so­kan élnek a nagyvilágban. A különös apropót az adja, hogy szombaton a baranyai Rád­falván Paksy József (1817-1892) református lelkésznek és felesé-­­ gének - az erdélyi Rhédey-család­ból származó Gaál Zsuzsannának -, valamint fiuknak, ifj. Paksy Gedeon kántortanítónak az ótemetőből ki­mentett sírköveit avatják abban a templomban, melyet éppen ők emel­tettek 1840-ben. Az ünnepségen He­gedűs Lóránt, a Dunamelléki Egy­házkerület püspöke is részt vesz, az avatóbeszédet pedig Szíjártó Ferenc Pécsett élő, nyugalmazott tanár, Rhédey-rokon dédunoka mondja. Magyarországon ritkaságszámba megy, hogy sírkövet vigyenek be re­formátus templomba, még nagyobb ritkaság azonban az, hogy az angol királynővel rokon Rhédeyek sírkövei legyenek köztük, s hogy az avatóbe­szédeket ugyancsak e bárói család­dal „kapocsban lévők” mondják. In­formációink szerint nemcsak Er­délyben élnek többségében az angol királyi házzal magukat rokoninak vallók - többek között Zilahon, Fo­­garason és Brassóban -, hanem a már említett Pécsen kívül Budapes­ten, Debrecenben, Székesfehérvá­ron, Szekszárdon, sőt a svájci Brut­­t­sellenben is. kozma­­. A kimentett sírkövek a felújított Angster-orgona alatt FOTÓ: T. L.

Next