Új Dunántúli Napló, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-02 / 1. szám
EGY PERCBEN A szurkolók szerint Fellai PÉCS A nyáron Kozármislenyből érkező belső védőt, Fellai Józsefet látták a PMFC labdarúgócsapatának szurkolói az őszi szezon legjobbjának. A 27 éves játékos úgy érzi, az utolsó hét mérkőzésen ment neki igazán jól, s azt kívánta, jussanak fel a másodosztályba a bajnokság végén. P 16 Vetélkedő a munkáért BARANYA Már az általános iskolások között indítja toborzását a baranyai gépipari cégek közössége a megfelelő munkaerő-utánpótlás érdekében. ► 4 Idén tovább szépül a vár SZIGETVÁR Örömmel fogadta a kisváros önkormányzata és lakóközössége is, hogy idén tovább folytatódik a Szigetvári Vár felújítása. A jubileumi év munkálataiért felelős kivitelező már tavaly újra felvonult, és folytatta a nemzeti emlékhellyé avatott történelmi műemlék falainak renoválását. ► 4 Jubileumi tárlat készül MOHÁCS Az 1992-ben, elsősorban a képző- és iparművészet területén a tehetségek szolgálatára létrehozott Junior Art Alapítvány működése huszonötödik évét kezdi 2017-ben. Jubileumi tárlatot rendeznek ebből az alkalomból. ► 2 Jó reggelt! Szürke, ködös, hideg téli reggelre ébredtem. Lassan indult a munka, persze előtte egy jó kis kávé sem maradhat ki az életemből. Megyek az utcán egyedül, nézek ki a fejemből. Semmihez sincs kedvem ma, a hangulatom sem a legjobb, milyen lesz így az egész napom, ezen gondolkodom. És egy tündér mindent megváltoztatott. Az utca sarkán megjelent egy szép, fiatal, számomra ismeretlen lány. Megáll előttem és köszön. - Szép jó reggelt. - Jó reggelt - válaszolok. Majd rám mosolyog, és továbbhalad. Egy szívből jött mosoly csodákra képes. Zs. J. BARANYA Nagyon sok embert foglalkoztat, milyen lesz a 2017-es év időjárása. Pontos előrejelzést nem lehet adni, de jelek azért akadnak. A téli sportok szerelmeseinek rossz hír lehet, hogy januárban nem várható komolyabb hó, esetleg 4-én és 7-én számíthatunk némi fehér csapadékra. ► 2 Negyven éve épült a Lauber PÉCS Már az 1960-as években megfogalmazódott, hogy a városnak szüksége lenne egy minden igényt kielégítő sportcsarnokra, a hetvenes évek második felére pedig valóság lett a tervekből. Pécs városi sportcsarnoka 1976- ban épült meg, akkor adták át a nagyközönségnek és helyi sportélet képviselőinek. ► 15 Vérbe borult a szilveszter Isztambulban ISZTAMBUL Fegyveres támadás történt egy isztambuli éjszakai klub szilveszteri rendezvényén, az eddigi információk szerint 39-en meghaltak, 69-en megsebesültek. A Mikulásnak álcázott támadó a szórakozóhelyhez érve lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd belépett a klubba, és azonnal tüzet nyitott. ► 9 Tűzijátéktól lángolt a panelház MAGYARORSZÁG Csaknem 3000 riasztást kaptak szilveszter éjjelén a mentők országszerte, a legtöbb az alkoholfogyasztással függött össze. 330 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, akik közül 52 kiskorú volt. Csak a fővárosban több mint 40-en kerültek kórházba alkoholmérgezés miatt. ► 10 Áder János a kiegyezés korát idézte BUDAPEST A kiegyezés korára történő méltó emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet újévi köszöntőjében Áder János köztársasági elnök. Ferenc pápa szerint több alázatra és gyengédségre lenne szükség ma a világban. A megválasztott amerikai elnök még az ellenségeinek is boldog új évet kívánt. ► 8 Minden utalványt átadtak MAGYARORSZÁG A Magyar Posta közölte: a nyugdíjasok számára küldendő Erzsébet-utalványok kézbesítését a vállalt határidő előtt teljesítette. December 24-ig az utalványok 92,5 százalékának kézbesítési kísérletét, míg december 30-ig a fennmaradó utalványok kézbesítését végezték el. ► 8 Pezsgődurrogás, fürdés a jeges vízben BARANYA Hagyományosan idén is sokan látogattak ki Orfűre a Pécsi-tóhoz az év első napján, hogy megnézzék a merész vállalkozókat, akik megmártóznak a jeges vízben. Idén negyvenegy vasember vette az akadályt. A pécsi belvárost és a külső városrészek frekventált területeinek megtisztítását harmincegy biokomos dolgozó végezte vasárnap. Összesen 20 köbméter szemetet gyűjtöttek össze és szállítottak el, ami 250 darab szemeteszsákba fért bele. Ez nagyjából a duplája a szokásos hétvégi mennyiségnek. A Széchenyi téren (képünkön) ezrek köszöntötték az újévet. ^ 3 SZERKESZTŐSÉG E-mail: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 72/505-079 Hétfőn még sok napsütésre számíthatunk, a reggelre képződő pára, köd viszont helyenként tartósabban megmaradhat. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Ábel 6S Aspar nevű olvasóinknak!