Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 10 dáról tud beszélni. De az isteni igazságot, az ember örök javát, üdvösségét érdeklő igazságot ki tudná kitalálni? Minden hamis vallás tele van csodákkal, de tanaik eltorzultak. Vannak csodák, megmozdítják az eget és a földet, tevékenységben tartják a teremtettség minden hatalmát, és mégis mindezekben semmi sincs kijelentve. Egészen rájuk alkalmazhatjuk a híres római költő eme mondását: „Parturiunr montes, nascitur ridiculus mus“. Az indusok babonái csodákkal telvek. Chinában azt vélik, hogy a bálványok mihelyt elkészültek, minden segítség nélkül felkelnek és helyüket elfoglalják. Hitük szerint Amida szobra is így került Koreából Japánba. Habib, Malek fia, így szólt: „Mohamed most dél van! ha azt akarod, hogy benned higyjünk, csinálj rögtön éjszakát — menj fel Abu-Ivabai hegyre és parancsold a holdnak, — a mely most még közelben van, mert most van a hónap tizenötödik napja, — hogy teljék meg, szálljon le a Kaabára, kerülje meg azt a szent épületet hétszer, hajoljon meg előtte, és mondja neked érthető arab nyelven, hogy a város és a környék lakói megérthessék, „békesség néked Isten igaz prófétája“. Azután pedig menjen be burnuszod jobb ujján és jöjjön ki a balon és akkor váljék két részre, az egyik része szökdécseljen nyugotra a másik pedig keletre, majd közeledjenek egymáshoz és egyesüljenek“. Mohamed igy felelt, nem tartozom azok közé, akik meghátrálnak, és minden úgy történt, amint Malek kívánta, — a hold kitűnő arab nyelven beszélt és keresztül ment a próféta humuszának ujjain. Nemcsak a babonás pogány és Mohamed tanítványai, de a pápaság is talált ki csodákat. Legendáiban olvashatjuk, hogy Loyola Ignácz a jezsuita rend alapítója gyakran a levegőben járt, és egykor belépvén egy sötét szobába, azt úgy megvilágosítá, mintha sok fáklya égett volna abban. Szentté avatása érdekében kétszeri csoda tettét sorolták elő a Rota birái és az illető congregatio elé. Mi a különbség Jézus Krisztus csodái és eme költött csodák között? Sok különbség van, de a legfontosab ez: Jézus csoda tetteiben mindig az Isten dicsőségét és az idvességet munkáló nagyszerű igazság nyilvánul, míg a keleti, római és mohamedán babonás csodákban ilyesminek nyoma sincs. De mondhatná valaki, Mohamed és Róma csodái nem igazak, tehát össze sem lehet hasonlítani a keresztyénség csodáival. Csakugyan ebben van igazság. De a keresztyénség tanai és csodái úgy összefüggenek, hogy ha azokat szétválasztjuk, megszünnek az evangélium igaz csodái lenni. Az egyháztörténelem tanítja, hogy egy pápa — VI. István — egyik elődének Formosusnak, — akit hitéért, a szent írásban való jártasságáért és keresztyén erényeiért általában becsültek — holttestét kiásatta. A hullát főpapi díszbe öltöztette. A tiarát fejére tették, az aranynyal hímzett stólát nyaka köré helyezték. A pápai thrónra felültették. István szerint ez Formosus vola. A concilium összegyűlt, s midőn az összegyűlt atyák ünnepélyesen körülálták a főpapi széket, István előlépett és igy szóllott Formosushoz: „oportos püspök, miért engedted magad a nagyravágyás által elragadtatni, hogy a római széket bitorolnád?“ Mivel Formosus pápa nem felelt, egy diakónus rendeltetett védőjéül, de a védelem daczára Formosus bűnösnek találtatott; a főpapi ruhákat leszedték róla, s három ujját, mellyel az áldást szokta osztani, levágták, ezután lefejezték és testét a Tiberisbe vetették *). Istvánnak némi tekintetben igaza volt. Ez a főpapi jelvényekkel felékesített hulla Formosusé volt; az ő teste, kezei, ujjai és feje volt. Ő volt az, akit a concilium elitélt, akit a kegyelet nélküli utód megszólított. De igazán mégsem ő volt, mert lelke kiszállt már testéből. István önmagát csalta meg, s a prelatusok egy méltatlan komédiát játszottak. Formosus távol volt. Az igazi Formosus már előbb megjelent egy magasabb szélű szék előtt. Akik csupán Krisztus csodáihoz ragaszkodnak és az ő tudományát mellőzik, és olyanok, mint István pápa. Csak a holttest van kezeik között. Az élet, a csodák lényege — a keresztyén tanok, azok hiányzanak. A keresztyén tudománytól elkülönített Krisztusi csodák nem költöttek, igazak, de mégis meghamisíttatnak, élettelenek és hatálytalanok s a tiszta hit tárgyai többé nem lehetnek. Az evangéliom szent tana a fődolog. A csodákra fektetni a fősulyt nem evangéliumi keresztyénség; babonasággá való lealacsonyitása a vallásnak vagy legalább is a középkor visszaidézése, a midőn a megrontott keresztyénséget véve fel a még czivilizálatlan népek, — a melyek különben életteljesek és az ifjúkort jellemző élénk képzelettel felruházottak valának, s mellőzék az üdvözít® igazságot —, csak a csodákat keresték az evangeliumban s azt képzelték, hogy az ősidők természetfeletti eseményeit folyton megismétlődve látjuk, és még értékben felékessték a szenteket a rendkívüli csodák dicsfényével. Már ekkor is tiltakozott néhány nagy elme a csodák mértéktelen szeretete ellen. A párisi egyetem hírneves kanczellárja Gerson János a Constanzi zsinaton erélyesen kikelt, igy szólván: „Napjainkban az egyház sajnosan nélkülözi a biblia alapos ismeretét, és ennek következtében növekedni látjuk a visiok, revelatiok és a csodák iránt való hajlandóságot. Vigyázzunk, hogy mi is elő ne segítsük ezt. „És ugyanezen zsinat dicső áldozata Husz János, ezt felelé azoknak, akik tőle csodákat kértek: „A csodák azok, amivel az Antichrisztus egykor meg fogja csalni a világot. Az igazság hirdetése és azért való szenvedés a legbiztosabb jele annak, hogy valaki Istenről tanít“. A valódi keresztyén — mondja ismét — nem a csodákat keresi, hanem az ige ígéreteihez ragaszkodik. így beszéltek hajdan is azok, akiknél az igazság szent tanainak helyét nem a csodák iránti előszeretet foglalta el; igy beszélnek ma is, akik a megismert igazságot végtelenül magasabbra becsülik a csodáknál, még Jézus Krisztus valódi csodatetteinél is. A csodákkal való megelégedés a gyermekek jellem e) Auxilius de ordinationibus Formosi P. lib. II. Histoire Ecc— lesiastique de 1 abbé Fleury Livre 54.