Dunaújvárosi Hírlap, 1965. február (10. évfolyam, 10-17. szám)
1965-02-02 / 10. szám
VILAIQ PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! AZ MSZM1 VÁROSI BIZOTTSÁGÁÉ* A VÁROSI TANÁCS LAPJA, X. ÉVFOLYAM, 10. SZÁMÁRA 60 FILLÉR 1965. FEBRUÁR 2., KEDD INKÁBB AZT ÍRNÁ MEG ... A labdarúgó NB 1/8 sorsolása MA KEMÉNYKÖTÉSÜ EMBEREK FIATALOK LAKÓTELEPE Széljegyzet a „Duná”-ról BÁLI TUDÓSÍTÁS FELNŐTTEKNEK Dunaújvárosban járt pénteken dr. Bruno Pittermann osztrák alkancellár Az államosított osztrák ipar néhány vezetőjének élén pénteken, január 29-én meglátogatta városunkat dr. Bruno Pittermann, az Osztrák Köztársaság alkancellárja. Az allkancellár és kísérete Fock Jenőnek, a kormány elnökhelyettesének a meghívására tartózkodott hazánkban. A vendégeket elkísérte Dunaújvárosba Fock Jenő, a kormány elnökhelyettese, Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes, Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszter-helyettes, Sebes István, hazánk bécsi nagykövete, továbbá a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa. A Városi Tanács épülete előtt dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszter-helyettes, Tapolczai Jenő, a Városi Tanács vb-elnöke, Borovszky Ambrus, a Vasmű vezérigazgatója, Dorgai Mihály, a Városi Tanács elnökhelyettese és Szabó Mihály, az ÉM. 26. Építőipari Vállalat igazgatója fogadta az érkező vendégeket. ..A vb-teremben tartott rövid fogadáson elsőnek Tapolczai Jenő tanácselnök üdvözölte az osztrák delegáció vezetőjét és tagjait, majd néhány szóval bemutatta a várost. Az üdvözlésre dr. Brúnó Pittermann alkancellár válaszolt, és többi között ezeket mondotta: — Mindenütt a világon gondot okoz az ipari létesítmények számbeli növekedése, és a városok, lakások számának összehangolása. A városok vezetőinek az a feladata, hogy megoldják ezt a feladatot. Ennek az új városnak a léte azt bizonyítja, hogy önök keresik a megölés A uait. A továbbiakban örömét fejezte ki abból az alkalomból, hogy ellátogathatott Dunaújvárosba, majd a város valamennyi lakójának egészségére emelte poharát. Borovszky Ambrusnak, a Vasműről adott rövid tájékoztatója után a vendégek gyárlátogatásra indultak. A Vasműben megtekintették a meleghengerművet, majd a spirálcső hegesztőgépet és a zártpapírlú hajh fősort nézték meg. Ez utóbbinál Pittermann alkancellár találkozott a próbaüzemelés alatt levő gép osztrák szakértőivel, akikkel hosszabb ideig elbeszélgetett. A gyárlátogatás során a küldöttség tagjai nagy érdeklődést tanúsított és a gyárlátogatás befejeztével Herbert Koller, az Egyesült Osztrák Vas- és Acélművek linzi vezérigazgatója nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. A vezérigazgató, utalva a Vasmű és a VÖEST kapcsolataira, testvérüzemnek nevezte a Vasművet és reményét fejezte ki, hogy a két ország gazdasági és üzleti kapcsolatai bővülni fognak. Az Arany Csillag Szállóban adott díszebéden pohárköszöntőjében utalt erre az alkancellár is, amikor elismeréssel szólt a látottakról. díszebéd végén a házigazdák ajándékkal kedveskedtek nek, akiknek nevében a vendégekPittermann alkancellár mondott köszönetet és adott át ajándékot a város vezetőinek. A gépkocsin tett városnéző sétát egyetlen helyen, a Ságvári városrészi bölcsődében szakították meg a vendégek, ahol dr. Vönöczky József, a bölcsőde orvosa fogadta és kalauzolta a vendégeket. Az osztrák delegáció, a késő délutáni órákban hagyta el városunkat. 100,9 százalékra teljesítené januári tervét a gyírkísirtlé Az év első hónapjában teljesítette tervét a Fésűsfonoda. A gyűrűsfonó januári tervét 100,9 százalékra teljesítette. Ezzel a tervezettnél 300 kilogrammal több fonalat készítettek, amiből mintegy 300 öltöny szövetét lehet elkészíteni. FÉLÉVI ÖRÖMÖK (Cseh Tibor felvétele) A takarékosság és minőség a Vasmű FMKT idei terveiben A Vasműben dolgozó fiatal műszakiak és közgazdászok a párthatározatnak megfelelően fő figyelmüket az idén a takarékosságra és a minőségjavításra fordítják. Az FMKT legutóbbi üflésén tervet fogadott el, amely konkrétan megjelöli a célokat. Ezek a célok egybeesnek a gyár központi feladataival. A fiatal műszakiak kisebb-nagyobb ésszerűsítésekkel és újításokkal akarják növelni az ércdarabosítómű termelékenységét, hogy a kohók idei anyagellátási igényét mennyiségileg és minőségileg teljes mértékben biztosítsák. Tanulmányt készítenek arról, hogy az olaj, a gőz, a későbbiek során pedig a földgáz befúvatása a kohókba mennyire segíti a gazdaságos vasgyártást. Olyan témával is foglalkoznak, hogyan lehet csökkenteni az acélgyártásnál a drága ötvözőanyagok fajlagos felhasználását. Tanulmányozzák a kemence karbantartás szervezését és a minőségi acélgyártás számos kérdését. Újabb 1400 hald szántót és rétet öntöznek az idén Ülést tartott a Járási Tanács A Járási Tanács pénteken ülést tartott, amelyen a tanácsválasztások óta eltelt két esztendő eredményeit és hibáit mérlegelték. A tanácsülés megállapította, hogy az eltelt két esztendő alatt sokat fejlődött a járás mezőgazdasága és a községi tanácsok közigazgatási munkája. A járás mezőgazdasági területeinek 20 százalékán termeltek kukoricát, melyből 1948-ban 18 mázsás termésátlagot értek el. Ezt a terméseredményt az idén 19 mázsára akarják növelni. Tovább fejlődik az öntözéses gazdálkodás is. Az 1964. évi ezer hold után 1965-ben további 1400 hold szántóföldet és legelőt tesznek öntözhetővé. Többet adni — de hogyan ? A mennyiség mindenhatósága hosszabb időn keresztül uralkodó jegye volt gazdasági munkánknak. Olyannyira, hogy szemlélet lett belőle. Szemlélet, ami ugyan hosszú évek óta hiányzik gazdaságpolitikánk irányelveioől, de a tudat legmélyén még mindig kísért. A jobb munkának a végeredménye, a több termék, egyszerű és világos párhuzam volt, hozzáférhető minden szintű tudat számára. De ez az egyszerűség a kérdés mechanikus felfogását is jelenti. Bonyolult feladatok megoldásakor nem jutunk messze ezzel szemlélettel, sőt nem kétséges, hogy a bonyolult felaadatok megoldásának gátlója is lehet. Most, hogy gazdaságpolitikánk kérdései fokozottan és széles körben előtérbe kerülnek, mintha e kétségtelen jószándékú szemlélet kezdené visszakövetelni polgárjogát. Újra és újra elhangzik: többet adni. Ám, amikor „a több” tartalma határozottabb vállalás, vagy igény, vagy törekvés formáját ölti, többnyire kiderül, hogy a bűvös „több” egyértelműen mennyiséget jelöl. Több darabot, több tonnát, több százalékot. Nincs is baj azoknál a termékféleségeknél, ahol a fő kérdés a mennyiség, mert mennyiségi igényeket kell mielőbb kielégíteni. De a termékek túlnyomó részénél, nem a tervben előírt mennyiségek túlszárnyalásáról van szó. Mit tegyenek azok a brigádok, üzemek, amelyeknek termékeiből pontosan a tervben előírt 100 százalékra van szüksége a népgazdaságnak, nem többre és nem kevesebbre. Ilyen esetekben — és ez a gyakoribb — a „többet adni” igénye nyilván nem korlátozódhat a mennyiségre. Többet ad az a munkásközösség is az ország asztalára, amely termelékenyebb munkával állítja elő termékeit, részt vállal a gyártás korszerűsítésében, a technika és a technológia fejlesztésében, a tervezettnél kevesebb létszámmal oldja meg 100 százalékos feladatát, vállalást tesz arra, hogy fokozza az egy munkásra eső termelési érték nagyságát. Többet adunk akkor ha a 100 százalékon belül javítjuk az első osztályú termékek arányát, vagyis ha a minőség javításába fektetjük be a mennyiségre szánt erő jelentős részét. Többet adunk azzal is, ha a 100 százalékon belül a termékek választékát bővítjük úgy, ahogy erre a választékra igény mutatkozik. Többet adunk akkor is, ha a jó minőségű terméket a tervezettnél alacsonyabb költségen állítjuk elő, ha takarékoskodunk a nyersanyaggal, gépekkel, energiával, ha úgy szervezzük meg a munkafolyamatot, hogy minden dolgozó abban képzettségének maximumát tudja nyújtani. Városunk iparában akár az acél és hengereltárutermelést, akár a cellulózt, akár konfekcióiparunk termékeit vesszük figyelembe, a felsorolt szempontok mindegyike nagyobb súllyal esik latba, mint a termelés mennyiségi oldala. A mennyiség mindenhatóságának szemlélete könnyen vezethet olyan termékek felhalmozódásához, amelynek „nincs piaca.” S ilyen esetekben a túltermelés, bármennyire is a jószándék szük, népgazdasági kárként jelentkezik. Közeledik a termelési tanácskozások ideje, az üzemek, vállalatok éves tervei ismertek már, helyes lenne ezekről a kérdésekről még a termelési tanácskozások előtt tárgyalni a munkabrigádokkal, hogy az adott gazdasági egység feladatainak megfelelően, differenciáltabban tudják majd megtenni éves vállalásaikat. Ha ezt a lehetőséget elmulasztjuk, könnyen előfordulhat, hogy a brigádok egy része vállalásánál a megszokott, s legkézenfekvőbbnek tűnő megoldáshoz nyúl: mennyiségi többletvállalást tesz. Műszaki gárdánk, amely mindenütt tisztában van azzal, hova kell elsősorban irányítani a munkások segítő szándékát, jó szolgálatot tenne a szocialista munkaverseny tartalmi javításának, ha vállalná a kérdés eldöntését, hol lehet konkrétan „többet adni” a népgazdaságnak 1965-ben. Ez lényegében politikai munka, de valahol munkaköri kötelesség is. Jelenlegi feladataink ki kell, hogy széles körben alakítsuk a politizáló gazdasági vezető típusait, aki maga is többet szeretne adni, de azt is pontosan tudja, hogy beosztottjai támogatásával ez miként lehetséges. N. J.