Dunaújvárosi Hírlap, 1980. augusztus (25. évfolyam, 62-70. szám)

1980-08-01 / 62. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! XXX. évfolam, 62. szám ~ 1980. augusztus 1., péntek ~ Ára: 1,50 Ft AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA „Prémiumtakarékos” energiagazdálkodás • Mennyit ér egy százalék? Beszélgetés Kuslits Tiborral, a Dunai Vasmű főenergetikusával Az egyszerű állampolgár manapság annyit lát, hall az anyag- és energiatakarékos­ságról, hogy - valljuk be őszintén - egy kissé már unja. Sajtóból, rádióból, tévéből, pia­­i kátokról zúdulnak rá a különféle hivatalos és nem hivatalos szervek kérései, jó tanácsai, intelmei - gyakran már-már a szándékkal ellentétes hatást keltve. Pedig a jótanácsok, kérések, intelmek stb., ezúttal nem túloznak. Nyersanyagban és energiahordozókban sze­gény ország vagyunk - ezt már az általános iskolások is tanulják. Amiből pedig kevés van, azzal takarékoskodni kell. Ezt is tudjuk. Csakhát más tudni, és más... Vagyis röviden: jó néhányon még ma is afféle túlhajtott kampánynak tartják az egészet, amin túl leszünk, s akkor... Nos, „akkor” nem lesz. Jobb beletörődni, hogy az 1973 előtti árak végleg el­tűntek és nem is jönnek vissza. Ezt nekem, az egyszerű állampolgárnak is tudomásul kell vennem, pedig nálam talán havi száz-kétszáz forint többletet jelent a villany- és gáz­számla „új ára”, s tudomásul kell vennie egy olyan nagyvállalatnak is, mint például a Dunai Vasmű, ahol évente milliárdokat fizetnek ki­­ csupán az energiáért. Egészen pontosan: nem elég csak tudomásul venni... Erről beszélgettünk Kuslits Tiborral, a­­ Dunai Vasmű főenergetikusával. — Engedjen meg egy sze­mélyesnek tűnő kérdést. Mi­lyen érzés egy ilyen idő­szakban, amikor az anyag- és energiatakarékosság en­­­nyire előtérbe került, egy nagyvállalat főenergetikusá­nak lenni? — Röviden válaszolok: jó is, meg rossz is. Kezdem a jóval. Egy ilyen, nagyfo­gyasztónál, mint a Dunai Vasmű — ahol évente há­­rommilliárd­­ forint az ener­giaköltség — nagy és látvá­nyos megtakarításokat lehet elérni. —• Elnézést a közbeszólá­sért, de ha nagy eredménye­ket lehet elérni a fogyasz­tás mennyiségéből fakadóan, akkor egy kis figyelmetlen­ség, vagy nemtörődömség árán sokat el is lehet pocsé­kolni ... — Na látja ez az, amiért rossz itt főenerget­i­kusnak lenni... De félretéve a tré­fát: valóban, vannak még gondjaink. Nekem­ úgy tűnik, hogy még mindig többet be­szélünk, mint amennyit te­szünk. Elveinkben minden­ki egyetért, csa­k amikor a konkrét tennivalókra kerül sor, akkor találkozik az em­ber meg nem értéssel, ódz­kodással, nyílt vagy burkolt ellenállással. Nehezen értik meg egyesek, hogy ma már a szó legszorosabb értelmé­ben gazdálkodni kell az energiával! S ez azt jelenti, hogy jónéhány szervezési és technológiai módosítást is végre kell hajtani. Például, hogy milyen hőfokú bugák kerülnek a meleghengermű­be — vagyis a­­ tolókemencék fajlagos energiafelhasználása hogyan alakul — az függ többek közt a szállítás üte­mezésétől, a szállított anyag minőségétől — megfelel-e a hengerlés! programban sze­replő termék minőségi köve­telményeinek? — satöbbi, satöbbi. Vagyis, az acélmű­től kezdve a folyamatos ön­tőműn és a szállítógyárrész­legen keresztül, sok ember összehangolt munkája ered­ményezheti csak, hogy a to­lókemencénél csökkenteni tudják az energiafelhaszná­lást. Azt hiszem, ez is érzé­kelteti, hogy nálunk az ener­giatakarékosságot nem az je­lenti elsősorban, hogy a WC- ben lekapcsolom a villanyt. — Említette, hogy érzése szerint többet beszélünk takarékosságról, mint amen­­­­­nyit konkrétan teszünk. Úgy tudom, önöknek éves és középtávú részletes­ tervük van... — Valóban. Nem kis mun­kával felmértük, hogy me­lyik területen, gyáregység­ben mi a legsürgősebb ten­nivalónk. S nem állítom, hogy már minden lehetősé­get kimerítettünk. Ezen kí­vül évente előírják a válla­latok számára, hogy men­­nyivel kell csökkenteni a faj­lagos energia-felhasználást, -fogyasztást... — Nem erőltetett dolog ez? Hisz végül is a vállalatok­nál tudják, hogy miből mennyit tudnak megtakarí­tani ... — Egyáltalán nem erőlte­tett dolog. Meggyőződésem, habár ez nem is meggyőző­dés kérdése, hanem tény, hogy ma Magyarországon nincs olyan vállalat, ame­lyik ne tudná a jelenlegi szint alá szorítani az ener­gia-felhasználását. De ma­radjunk csak a saját házunk táján. Pillanatnyilag legfőbb feladatunk a nyersvasgyár­­tásnál csökkenteni a fajla­gos kokszfogyasztást. Be kell vallni, hogy az első negyed­éves eredményeinkkel nem büszkélkedhetünk. Több ked­vezőtlen körülmény hatásá­ra erősen megnőtt a koksz­­felhasználás, márpedig a koksz jelentős részét — évente mintegy négyszáz-öt­százezer tonnát — nyugatról, valutáért kell beszereznie a magyar kohászatnak. Tehát senki számára sem lehet kö­zömbös, hogy egy tonna nyersvas előállításához mennyi kokszot használunk fel, annál is inkább, mert ez a késztermék árában is megmutatkozik... — összességében milyen megtakarítással számolnak az idén? — Tíz-, tizenötmillió fo­rint körüli lehet a megta­karítás. Ez, ha figyelembe vesszük, hogy volt már olyan év, amikor hatvanmilliót értünk el, s kevésnek tűnhet. De minél jobban haladunk, annál nehezebb látványos eredményeket olyan helyzetben elérni. Most vagyunk, hogy a jelenlegi berendezé­sekkel nagyobb eredménye­ket felmutatni már nehéz. De rövidesen eljön az az időszak, amikor ismét meg­ugrik az energia-megtakarí­tás mutatója. Ha felépül az új kokszolómű, elkészül a konverteres acélmű, az egyes kohónál is átállunk a ma­gas torotknyomásra, ismét olyan lesz a helyzet, hogy közvetlenül és közvetve az előző évieknél több ener­g­­giát tudunk megtakarítani. És remélhetőleg nemcsak a berendezések, hanem az em­berek is „korszerűsödnek”. Mert nem kis gond az ellen­állás leküzdése, hisz minden energia­takarékossági intéz­kedés az emberektől is töb­bet követel. Újat kell tanul­ni, jobban oda kell figyel­ni ... a régi megszokottól el kell térni... S ez nem megy magától, meg kell érte küz­deni. — Be kell vallanom, ne­kem sokkal „egyszerűbb” el­képzeléseim voltak az ener­gia- és anyagtakarékosság­ról. — Másoknak is. Pedig ez roppant bonyolult feladat. Azt mondom, hogy energe­tikus vagyok, de értenem kell a különböző gyártási technológiákhoz, a szállítás­hoz, a szervezéshez és még sorolhatnám. No és az em­berekhez is. Mert gyakran különféle „ravaszkodásokkal” kell rávenni őket, hogy egy­­egy javaslatot, több munkát jelentő módosítást elfogadja­nak, sőt, magukénak­ érezze­­nek. Habár az utóbbi időben javult a helyzet, amióta a vezetők prémiuma, illetve a prémium egy része az ener­giatakarékos gazdálkodástól függ. Eddig nekem kellett kilincselnem, kérnem, ma­gyarázkodnom, időnként fe­nyegetőznöm, hogy egy ja­vaslatot szívleljenek meg. Most már előfordul az is, hogy ők keresnek meg min­ket, hogyan lehetne itt meg ott ésszerűsíteni, mit tegye­nek, hogy csökkenjen az energiafelhasználás. S ez már bíztató ... Még mindig akadnak persze, akik legyin­tenek, egyszázalékos megta­karítás, ez semmi.. . Pedig hárommilliárdos energiafel­használásnál nagyon is sok ez az egyetlen százalék. S ezt most már egyre többen kez­dik belátni. D. Kiss Csaba Ülést tartott a megyei párt-vb Eredményes munka az MHSZ-klubokban Szerdán, július 30-án T­a­­kács Imrének, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével ülést tartott az MSZMP Fejér megyei Végre­hajtó Bizottsága. A testület­­ S­a­ll­a­i Béla alezredes­nek, az MHSZ megyei titká­rának előterjesztésében — az MHSZ-klubok politikai, honvédelmi nevelő és felké­szítő munkájáról szóló jelen­tést vitatta meg; a vitában részt vett, s felszólalt Bokor József ezredes, az MHSZ fő­titkárhelyettese is. A végre­hajtó bizottság megállapítot­ta: a honvédelmi nevelő­munka színvonala tovább ja­vult, és az MHSZ megyei, valamint városi-járási veze­tőségei megszilárdultak, sze­mélyi állományuk alkalmas a feladatok magasabb szintű ellátására. Fejér megyében jelenleg 211 MHSZ-klub működik, ti­zenkétezer taggal. Rendezvé­nyeikkel, versenyeikkel klubtagság létszámát sokszo­­­rosan meghaladó tömegeket képesek mozgósítani. A klu­bok jó kapcsolatot tartanak fenn az iskolák KISZ-szer­­vezeteivel, s az úttörőcsapa­tokkal is. A kiemelkedően jó munkát végző klubok sorában emlí­tette a jelentés a VIDEOTON rádiósklubot, a Dunai Vasmű könnyűbúvár klubját, vala­mint a dunaújvárosi repülő- és ejtőernyős klubot. A klu­bok működésének tárgyi és anyagi feltételeit nagyban javította az üzemek és a ta­nácsok támogatása, továbbá a klubtagok és a lakosság társadalmimunka-akciói. Az MHSZ-klubok működési területükön eredményesen dolgoznak a párt honvédelmi politikájának valóra váltásán. I Helsinki évfordulóján ünnepi pillanat volt. Európa, az Egyesült Államok és Ka­nada vezetői öt éve a finn fővárosban aláírták az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet dokumentumát. Sokat olvastuk azóta az újságokban, gyakran hallottuk be­szédekben ezt a kifejezést: a­ helsinki okmány. Papír, gon­dolhatná valaki, eltehető az iratszekrénybe. Nem így van. Ennek az aláírásnak a jelentősége messze túlnőtt a szokvá­nyon, a dokumentum maga történelmi változások jele és fog­lalata lett. Az európai enyhülésé. Az aláíró magas felek el­fogadták az adott európai helyzetet. Megnyílt a lehetőség, hogy ezen az alapon szinte tiszta lappal indulhasson Európa a béke és az együttműködés útján, egy új jövő felé. Programot adott a helsinki záróokmány, minden fontos vo­natkozásban, útmutatást és ajánlást a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséhez. Mintha ez lett volna felírva a százoldalas kötet fedőlapjára: „Az ellen­séges szembenállás helyett így kell cselekednetek!" Benne foglaltatik az együttélés politikai tízparancsolata, a határok sérthetetlensége, az egymás belügyeibe való beavatkozás ti­lalma, a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a hátrányos meg­különböztetések leépítése, de még a hétköznapok nem egy gondja, például a szabványok egységesítése is. Tudományos területeket sorol fel, amelyeken közösen, az erőket össszefogva lehetne kutatni. Mégis, már Helsinkiben nyilvánvalóvá lett, hogy az útnak csak a felét tették meg a magas felek. Tudták, a politikai enyhülést mielőbb katonai enyhüléssel kell kiegészíteni, kü­lönben veszélybe kerül az egész mű. Az idők, sajnos, meg­erősítették e gondolatot. Igaz, a helsinki okmány nem ma­radt pusztába kiáltott szó. Ma más az európai helyzet, mint korábban. Jobb az államok kapcsolata. Gyakrabban találkoz­nak a vezetők. Többet utaznak és látnak az emberek. D­e az utóbbi hónapokban árny borul erre a fényre. A Varsói Szerződés államai Helsinki óta, többször is ter­jesztettek a nyugatiak elé fegyverkorlátozási, leszerelési ter­vet, a nukleáris eszközök tilalmától a kisebb, a kölcsönös bi­zalmat erősítő intézkedésekig. Az egyik szocialista előterjesz­tés azt javallja, hogy üljenek össze a „helsinki államok" kül­döttei, szervezzenek európai katonai enyhülési konferenciát, mert a katonai enyhülés ma az európai kibontakozásnak, a helsinki okmány további sorsának a kulcsa. Öt esztendje a harmincöt állam küldöttei megállapodtak abban, hogy időnként megvizsgálják, hogyan ölt testet a béke és biztonság okmánya? Ilyen eszmecsere zajlott le két és fél éve Belgrádban, most pedig Madrid van soron. Az „euró­pai értekezlet" előreláthatóan november 11-én nyílik meg a spanyol fővárosban. Közös erővel, egyetértéssel kellene ott meghatározni az európai enyhülés útján a további lépéseket, úgy, ahogy a délsik­­ki záróokmány sugallja és ajánlja. Belgrádban a nyugati küldöttségek nem mindig tartották ma­gukat ehhez. Most ezt várná tőlük az európai népek nagy csa­lád­ja. Szóba került már a szocialista országok, majd néhány nyu­gati vezető elképzeléseiben az a terv, hogy a madridi talál­kozón döntsenek katonai enyhülési konferencia összehívásá­ról, időpontjáról, helyéről. A lengyel kormány felajánlotta színhelyül Varsót. A helsinki okmány nem katonai dokumen­tum, a madridi találkozó maga tehát nem is lehetne alkalmas a fegyverkorlátozás alapos megvitatására. Arról azonban dönt­het, hogy az aláírók hívjanak össze ilyen témájú konferenciát. Helsinkitől Madridig fél évtized telt el. A tanulság világos: Európa meg tudta teremteni és fenn tudja tartani az enyhü­lést. Ha akarja. A fegyverkezés szószólóit azonban el kell hallgattatni. Nagyon jó ütemben halad a Római város­rész 2. számú, 24 tan­termes általános iskolá­jának előkészítése a leg­első tanévére. Vala­mennyi bútort, majd­ minden szemléltető esz­közt a helyszínre szállí­tottak már, a szülők, szo­cialista brigádok, Ko­hász-birkózók és a pe­dagógusok közreműkö­désével. Továbbra is lendületesen dolgozik az IKVGY, folyik a két sportpálya kialakítása és az iskola előterének ren­dezése. Szeptemberben 26 alsó- és 14 felsőta­gozatos, valamint egy korrekciós osztályt, illet­ve 10 napközis csoportot indítanak. Bizonyára megnyugtató a szülők számára: az iskolában előreláthatólag minden napközis igényt ki tud­nak elégíteni. A hetente váltakozó (délelőtti, dél­utáni) oktatási rend csak az alsótagozatosokat érinti majd.

Next