Dunaújvárosi Hírlap, 1980. november (25. évfolyam, 90-96. szám)
1980-11-21 / 94. szám
1980. november 21., péntek TV jegyzet STÚDIÓ ’80 Kedd este került először a képernyőre a televízió új kulturális magazinja, a Stúdió ’80. Ezentúl heti rendszerességgel ez a műsor ad majd ízelítőt mindabból, ami a magyar kulturális életet jellemzi. Az új magazin első számáról egyébként igazán nem mondhatjuk azt, hogy sebtében készült, hiszen a régebbi (Színházi kulturális műsorok album, Nézőpont stb.) megszüntetése óta — vagyis immár hónapok óta — az új magazin létrehozásán munkálkodott a televíziós gárda. Hogy milyen eredménnyel, azt egyetlen adás alapján kockázatos volna megítélni. Annyi bizonyos, hogy az első szám igencsak magán viselte a bemutatkozás jegyeit. Hatvan perc a képernyőn, lényegében nem sok. Úgy pláne nem, ha a műsor készítői ebbe a hatvan percbe rengeteg témát, információt igyekeznek belezsúfolni. Úgy tűnt kedd este, mintha a Stúdió ’80 munkatársai fellapozták volna a nézők előtt valamely magazin tartalomjegyzékét: ez a téma is szerepel, meg az is, de most nincs idő elolvasni a cikket, legföljebb csak néhány mondatot belőle. Túlságosan hamar váltott át a kamera egyik témáról a másikra, s ez a gyors tempó óhatatlanul ahhoz vezetett, hogy a témákat éppencsak érintették, de nem járták körül a riporterek. Abban igazuk van a műsor szerkesztőinek, hogy a a kultúra körét illik kibővíteni „klasszikus” értelemben vett humán kultúrán túlra, a kultúra fogalmába vitathatatlanul beletartozik például a testkultúra is. Jó szolgálatot vállal tehát magára a Stúdió ’80, ha ilyen álláspontról közelít a kulturális élet kérdéseihez. Az viszont a már korántsem biztos, hogy sokféleséget feltétlenül egyetlen adásban célszerű érzékeltetni. Szó se róla, egyazon magazinban kitűnően megférhetnek egymás mellett a különböző témájú riportok, interjúk, információk, de csak akkor, ha az egyik bemutatása nem megy időben a másik rovására. Amit az új kulturális magazin első számában láttunk, az nem volt más, mint villanások sorozata innen is, onnan is. Egy kis színház, egy kis képzőművészet, egy kis zene, egy kis sport, egy kis irodalom, egy kis film —■ s már egykettőre le is telt a hatvan perc. Kedvcsinálónak — első alkalommal — persze nem rossz ez a bemutató a kínálatból, de hasznos gyakorlattá aligha válhat. Azt hiszem, velem együtt még jó néhány néző időzött volna szívesen egyik-másik témánál, amelyek bővebb kifejtést is megérdemeltek volna. A műalkotás és a befogadás bonyolult kérdésének elemzéséhez kevés az a néhány mondat, amelyet a Stúdió ’80 főszerkesztője, Érdi Sándor váltott dr. Hankiss Elemér szociológussal, az amatőr- és a profisport sem intézhetők el néhány megjegyzéssel, észrevétellel, vagy akár Cseh Tamás illúzióvesztéséről is jó lett volna többet megtudni. Pótolja-e majd a Stúdió ’80 a megszüntetett kulturális műsorokat? Többet nyújt-e a maga összefogottságával, mint azok különkülön? A kérdésekre az elkövetkező adások hozzák meg a választ. — kovács — Kiállítás az hAMK-ban Ékszerek és textíliák Az MMK legújabb kiállítása — amely november 17-től november 27-ig várja a látogatókat — egy textiles és egy ékszerkészítő iparművész alkotásaival ismertet meg bennünket. Rékasy Levente ötvösművész ékszerein látszik, hogy egyedi darabok, sajátos a formájuk és a megmunkálásuk is. Az ezüstgyűrűk, karkötők és nyakékek formája mértani formákra emlékeztet, közös jellemzőjük, hogy szinte valamennyi gyűrű és karkötő foglalata nagy, a nyakékek is eléggé tekintélyes méretűek. Más a helyzet azokkal a finom ezüstláncokkal, amelyeken a különböző csillagképeket ábrázoló medálok függnek, ezek a láncok a medálokkal együtt kedvesek, játékosak. Érdemes a kiállításon figyelmet szentelni azoknak a nyakláncoknak is, melyeket készítőjük kicsi tűzzománc figurával tett sajátos ékszerekké. Végezetül az ékszerekről szólva meg kell említenünk még a vasból, illetve porcelánból összeállított ékszereket. A másik kiállító iparművész, Simonffy textiltervező kétfajta Márta alapanyagot használ munkájához: a tiszta selymet és a lenvásznat, s mindkettőt kézzel festi meg. A tiszta selyemnél a batikolás ősi technikáját alkalmazza, figyelembe véve az anyag lágyságát, feszítésének lehetőségeit. Simonffy Márta a természetes formákat kedveli, virágmotívumok, a víz fodrozódása, a levelek formája ismerhetők fel textiljein. Ügyesen bánik a színekkel és a formákkal, ötletes, ahogyan a különböző színeket és a hasonló tónusokat egymásba játszatja. Egyes textiljei a genezist idézik fel, mások kitűnő díszletei lehetnének egy-egy mesejátéknak. Szerepel továbbá a kiállításon néhány tértextília is, ízlés dolga, hogy kinek a tetszését nyerik meg, nekem mindenesetre nem tetszettek a textilből készített művirágok és a kalitkába zárt selyemmadarak ... — ács November 24-30. Tavaly a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 61. évfordulója tiszteletére vette fel Rudas László nevét a közgazdasági szakközépiskola, gépíró- és gyorsíróiskola, kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola és kollégium. Idén tehát másodszor rendezik meg a Rudas-hetet az iskolában. November 24-én reggel lesz a Rudas-hét ünnepélyes megnyitója, délután az iskola KISZ-bizottsága megkoszorúzza Rudas László emléktábláját a róla elnevezett utcában. Ezen a napon tartják az „Egységbe forraszt a KISZ” politikai vetélkedő iskolai döntőjét is. A hétfői programban szerepel még egy divatbemutatóval egybekötött öltözködési tanácsadó, a kereskedelmi szakkör és a Kék Duna Áruház rendezésében. Kedden délelőtt a tanulmányi vetélkedők zajlanak majd, huszonkét tantárgyból száztizenegy csapat vesz részt a versenyen. A nagyszünetben könyvről könyvért vetélkedhetnek az érdeklődő diákok, ez a vetélkedő a politikai könyvnapok eseményeihez kapcsolódik. Délután Kóré Sándor, a városi pártbizottság titkára tájékoztatja a tanulókat időszerű külpolitikai kérdésekről. Szerdán a nagyszünetben a diákszínpad adja elő a Hamlett, avagy az erélyes kultúrigazgató című vidám történetet. Délután a verses prózamondó verseny színhelye lesz az iskolai klub, ugyancsak szerdán látja vendégül az egyik osztály pályaválasztási klubdélután keretében azokat a nyolcadikos tanulókat, akik a közgazdasági szakközépiskolába jelentkeznek. A szerdai programot a Norma Rae című film megtekintése zárja a Dózsa moziban. Csütörtök fordított nap lesz, amikor is az iskola KISZ-bizottsága és diákönkormányzata „átveszi” az iskola vezetését és a katedrákat. Pénteken délelőtt megemlékeznek a diákok Engels születésének 160. évfordulójáról, délután pedig a sportkedvelő diákok és tanárok a találkoznak a tornateremben, „Sokadalom” elnevezésű játékos ügyességi versenyen. Szombaton és vasárnap röplabda-mérkőzéseket játszanak majd a tanulók kecskeméti, kalocsai és komáromi csapatokkal, a Rudas-kupáért. Bizonyára nagy érdeklődésre tarthat számot a diákság körében a szombati disco is, amely egyébként zártkörű rendezvény, s amelyen rendhagyó módon a népi tánc, valamint a régi táncok versenye, tanítása is helyet kap. Rudas-hét Polifon Consort ötszáz év muzsikája címmel lép a Bartók kamarakoncertsorozatának közönsége elé hétfőn, november 24- én este 7 órakor, a stúdióteremben, a Polinfon Consort. Az együttes művészeti vezetője Hadzsász László, szavalattal közreműködik Havas Judit, s műsorukban virágénekek, régi magyar táncok, Balassi-megzenésítések, sárospataki diákdalok, Purcell, Grétry, Mozart, Beethoven, Gounod, Debussy, Ibert, Britten, Fampas és Bartók dalai hangzanak el. Külön érdekessége e műsornak, hogy Arányi— Aschner György, Bécsben élő magyar zeneszerző Kísértettáncok Ceglédbercel—Cseréről című, gitárra és fuvolára szerzett kompozíciójának ugyancsak ebben a műsorban lesz a magyarországi ősbemutatója, a szerző jelenlétében. Ismét röpül a páva December 7-én rendezik meg a Bartók- és a Kodálycentenárium alkalmából meghirdetett Röpülj, páva népdaléneklési verseny első elődöntőjét, amelyet további hat követ. A versenyt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hirdette meg, s a résztvevők népdalokat vagy népdalfeldolgozásokat tolmácsolnak. ÖNMEGVALÓSÍTÁS Politikusok, szociológusok szívesen beszélnek az egyéniség teljes kibontakozásáról, önmagunk megélhetésének lehetőségéről, az önmegvalósítás öröméről. Többségük odáig elmegy, hogy az ember azért dolgozik, mert erre belső kényszert érez, vagy mert feladatának érzi a szocializmus építését. Nem marad ki e szövegből az alkotás öröme sem. Áll az asszony nyolc órán keresztül a présgépnél. Egyik lábán áll, a másikkal a pedált nyomja. Keze, mint egy adagoló automata. A politikus, az újságíró szerint ő most éppen alkot, szocializmust épít. Az asszony szerint ő most éppen normát teljesít, pénzt keres, a gépbeállítóval veszekszik, a dereka fáj. Esze pedig azon jár, mi legyen a vacsora, mi van a gyerekekkel. Nem mondom, vannak szerencsés emberek, akik valóban életük nagy részében alkotnak, szocializmust építenek, önmegvalósítanak. A hivatástudattal végzett munkájuk hobbijukkal egybeesik. Ismerek ilyen orvosokat, tanárokat, a tudósokat, tsz-elnököket, párttitkárokat, írókat. Az önmegvalósulás tartós öröme kicsit megrontja őket, eltorzítja értékrendjüket. Magukból indulnak ki, úgy általánosítanak. Így alakul ki az a tételük, hogy a munkásember „alkot", önmagát kibontakoztatja, egyéniségét kiteljesíti. Van bennük egy másik torzulás is - tisztelet a kivételnek. A nemzet, a haza, a környezet nem más számukra, mint önmegvalósításuk kerete, feltételrendszere. Minden azért van, hogy ők kibontakozhassanak. Ha pedig a dolgok nem állnak ehhez össze, akkor begubóznak, pesszimista hangvételt vesznek fel, elkezdve kritizálni a dolgokat kívülről, hűvös tárgyilagossággal. A társadalombírálat elhivatott szócsöveivé válnak, így valósítják meg önmagukat. Sokan közülük, különösen a művészek, időlegesen el is tudnak szakadni a közfelfogástól, a közízléstől és a közigényektől. Alkotnak maguknak. Akinek nem tetszik, nem figyel oda. De a társadalomnak - szerintük - kötelessége ezt a begubózást is finanszírozni. Ha nem érti meg őket a kor, az a kor baja. Befelé fordulásuk oda vezet, hogy a bölcsesség kristálytiszta levegőjű, hófödte Mont 5lanc-járól szemlélik, miként nyüzsög lenn a nép, hajt a munkás, gürcöl a paraszt és téved a vezető. Kivonják magukat ebből a zűrzavarból, de nem annyira, hogy ne kritizálnák. Akinek persze szíve van, az együtt nyüzsög a néppel, együtt végzi az útkeresést a vezetőkkel, így nem tud magába roskadni, nem tud pesszimistává válni. Az jelent számára önmegvalósulást, ha ehhez másokat is hozzásegít. Az élet bizony — az enyém is — elsősorban nem önmegvalósítás, hanem kötelességteljesítés, fárasztó munka, megfelelni-akarás, együtt-menetelés, együtt-elfáradás. A művészemberé is. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor az országgyűlés őszi ülésszakán pártunk első titkára ezeket mondta: „Egyes fontos és néha költséges művészeti ágakban bizonyos művészek azt mondják, hogy fő törekvésük az önmegvalósítás. Ez néha több millió forintba is belekerül, de én nem ezt akarom szóvá tenni. Inkább azt szeretném kérni a művészektől, íróktól, a közvélemény-formálás valamennyi tényezőjétől, hogy - törekedve önmaguk megvalósítására, mert másképpen alkotni nem is lehet - szolgálják népünk önmegvalósítását." Pirityi Ottó A Filharmónia zenekarának koncertje Kórodi András vezényelt Elkényesztel bennünket ez a november: nem egészen két héten belül két egészen magas színvonalú (és hőfokú) hangverseny vendégei lehettünk. Hallhattuk a Szovjetunió Állami Hangversenyzenekarát, s most hétfőn a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Még vissza-visszazengtek bennünk a 6-án este halott orosz zene hangjai, és már újra ott ülhettünk a nézőtéren, hogy a bécsi klasszikus zene rendkívül gazdag tárából választtott három művet végighallgathassuk. Végighallgathassuk, méghozá olyan dirigens vezényletével, akinek egyénisége és óriási praxisa azt szuggerálta, hogy nem von határt az előadók és a közönség közé, azaz mintha nemcsak a zenekart, hanem a közönséget is vezényelte volna; minden teatralitás és hatáskeresés nélkül, magától értetődő nyugalommal és biztonsággal vezényelt Kórodi András, de minden mozdulata, minden intése, minden apró rezdülése jelentett valamit, a zenekarnak éppúgy, mint a közönségnek. Ez a fajta dirigálás tulajdonképpen felér egy zenei ismeretterjesztéssel, egy Mozart-, illetve Beethoven-értelmezéssel, és magyarázattal is. Érezte ezt a közönség már a hangversenyt bevezető Figaró-nyitánynál is; ismerős e Mozart-opera librettója, meséje, de annak ellenére, hogy az opera nyitánya semmiféle „tematikus” kapcsolatot nem tart az operával, hanem egyszerűen a klasszikus szonátaformában írott zene, félreérthetetlenül egy bolond-vidám nap zűrzavaros és kacagtató hejehujáját idézte. Méginkább érezhető volt ez a zeneértelmezés a G-dúr fuvolaverseny hallatán , amelynek szólóját a Dunaújvárosban még nem járt, nagyon tehetséges fiatal művész, Elek Tihamér játszotta —, az első tétel töretlen ívelése, ellenpontként az áttört hangulatú, poétikus második tétel, végül a szintézist adó, „franciás”, vígoperai hangulatú, rondóformájú menüett, mint harmadik tétel, a program nélküli zene „érthetőségével” szólt a hallgatóikhoz. A műsor második része volt e hangverseny csúcsa, Beethoven „összetéveszthetetlen” hetedik szimfóniájával. Itt azután már nem érezhette a közönség semmiféle magyarázatnak szükségét: Kórodi a maga Beethoven-felfogásával egyszerűen magához és a zenekarhoz emelte a közönséget. Az embernek óhatatlanul Beethovennek az a bizonyos mondása jutott eszébe, ami akkor hangzott el, amikor hír énkezett Napoleon Jena melletti újabb győzelméről: „Kár, hogy nem értek úgy a hadászathoz, mint a zenéhez, mert különben legyőztem volna leonban Napóleont”. A Nap amélyen csalódott Beethoven szólalt meg ebben az A-dúr szimfóniában, amely elejétől végéig egyegy meghatározott alapritmus lüktetését árasztja (s Kórodi helyenkint vérforralóvá tette ezt a ritmust.) A hősöket gyászoló emberiség bánatos gyászmenete után a „vidám” harmadik tétel, majd a fergeteges, táncritmusú negyedik a maga megállhatatlan száguldásával nemzetek felettivé emelkedő a német zeneköltő örök emberi szabadságvágyát, helyesebben : szabadságakaratát harsogta. A hetedik szimfóniát követő taps egy nagy zenekart és egy nagy dirigenst ünnepelt: Kórodinak hatszor kellett visszajönnie, a közönség felállva ünnepelte. Ilyen siker sem a tavalyi évadban, sem az idei fél évadban még nem volt. (kd) -\