Dunaújvárosi Hírlap, 1981. március (26. évfolyam, 18-26. szám)

1981-03-06 / 19. szám

Vasműs véradók kitüntetése A v­ ír életet ment Emberségből vér — verbal élet. E szavakkal invitált a meghívó a kedden délután a városi tanács „C” szárnyában megrendezett véradóünnep­ségre. A Vöröskereszt Dunai Vasmű szervezetének vezető­sége által rendezett ünnep­ségre meghívták a vöröske­resztes alapszervezetek tag­jait, a rendszeres véradókat. A műsor után dr. Szabó Kristóf, a Dunai Vasmű üze­mi főorvosa köszöntötte a megjelenteket, köztük a vas­mű, a véradóállomás, vala­mint a vöröskereszt megyei és városi szervezetének kép­viselőit. Az ünnepségen dr. Molnár Gergely, a véradóál­lomás régi és dr. Takács Zol­tán, a véradóállomás új ve­zetője szólt a véradómoz­­galom fontosságáról, majd Sörös Rozália, a vöröskereszt megyei szervezetének titkára kitüntetéseket adott át. A véradásért járó kitüntetés koszorúval ékesített arany fokozatát kapta Antal János, aki harminc alkalommal adott vért. Pálics Ferenc hu­szonöt véradásért kapott ju­talmat. Húsz véradásért kitüntetés arany fokozatával a tüntették ki Gyebnár Ká­rolyt, Gyurkity Sándort, Ingó­ii Ernőnét és Nyírfa János­áét. A tizenöt véradásért járó ezüstjelvényt negyvenheten, a bronzjelvényt száznegyven­­heten vehették át. A vörös­ke­resztes aktíváknak és szer­vezőknek Tenyér Mihály, a vasmű pártbizottságának po­litikai munkatársa nyújtott át jutalmakat. •* A vér életen ment! — ben­nünk él ez a mondat, hiszen három évtizede már, hogy a véradómozgalom e jelszava plakátokról kiált ránk. Is­merősként hat hát e néhány szó, de vajon tudjuk-e iga­zán, hogy mit jelent? A be­teg, akinek szüksége van a vérre, nem gondolkodik (ak­kor éppen nem gondolkodik­ ezen, a gyógyult, a gyógyuló nem szívesen gondol a beteg­ségre, az egészségesnek pedig talán eszébe sem jut, hogy ő is rászorulhat még az erőt, életet jelentő vérre. A bete­gek ellátásához évente 1700— 1750 liter vért gyűjtenek be a dunaújvárosi véradóállo­máson. Ennek több mint fe­lét — tavaly 950 litert — a vasműs dolgozók adták, kö­zülük háromezren rendszeres véradók, néhányan pedig a ritka vércsoportba tartozók — évente többször is adnak vért, olykor készen­létben várják, hogy vérükkel segítsék a rászorulót. Sokszor fogalmaztak már magasztos gondolatokat a vért adókról. De lehet-e elég szépen be­szélni azokról az emberekről, akik vérükkel segítik vissza az életbe, a családjukba, a társadalomba, a termelő munkába a beteget? Lehet-e elég magasztosan beszélni azokról, akik a legértékesebb­jüket adják, a megfizethetet­len , s a betegek számára mind a mai napig nélkülöz­hetetlen és pótolhatatlan — vérüket? A most átvett ki­tüntetések és jutalmak csak jelezhetik azt a megbecsülést és tiszteletet, amellyel a tár­sadalom az önkéntes vér­adókra tekint. Hét és fél millió nyeremény Szerencsés dunaújvárosiak Ha öttalálatos lottószel­vénnyel nem is büszkélked­hettek tavaly a dunaújvárosi sportfogadók azért a szeren­cséjükre sem panaszkodhat­nak, hiszen csaknem 7,5 millió forint nyereményt vet­tek át az elmúlt évben a he­lyi totó-lottó kirendeltségen: a lottózók több mint 5,5 mil­liót, az 1—2—x-ek mesterei kevés híján 2 milliót. 13+1- es, illetve 13-as totószelvény mindössze három akadt, szemben a 37 lottónégyessel. A tárgynyeremény-sorsolá­sok 93 alkalommal kedveztek a dunaújvárosiaknak. Az 1981-es esztendő is jól kezdődött, legalábbis annak, a lottózónak, aki rögtön az első héten helyesen ikszelt be négy számot a kilencvenből. Egyébként az év első két hó­napjának mérlege: 5 darab négyes, valamint egy 13+1-es és két 13-as — ami a jelentő­sebb összegeket illeti. De az „apróságokkal” együtt is már csaknem 1,5 millió forint nyereményt fizetett ki feb­ruár végéig a Dózsa György úti totó-lottó kirendeltség. A fényképünkön megörökített - feltehetően elég drága - műszer, a Kallós Dezső utca és Dózsa György út sarkán éjszakázott a múlt hét végén, de szerencsére nem esett bántódása. Ám ha mégis kár érte volna ezt, az UVATERV leltári számát viselő mű­szert, vajon kire hárulna a kártérítés kötelezettsége? (Arany Gábor felvétele) ♦ Használt optikai cikkek felvásárlásával és árusításá­val — korábbi értesülésünk­kel ellentétben — nem fog­lalkozik az Ofotért Vasmű úti üzlete. A március 2-án bevezetett új szolgáltatás csak a fotóeszközöket érinti. ♦ Farsang az építőknek: Ma este farsangi mulatságot rendez az építők KISZ- és szakszervezete. A központi étteremben este hat órakor kezdődő vidám mulatságon a Szignál együttes és a Ge­r lencsér testvérek lépnek fel. Reszortos­továbbképzés Az MSZMP városi bizott­sága március 9-én 14 óra 30 perckor a városi tanács „C” szárnyának nagytermé­ben valamennyi pártalap­­szervezet nőfelelőseinek, if­júság- és tömegszervezeti fe­lelőseinek részvételével to­vábbképzést tart. + Első díj: A Fejér me­gyei KISZ-bizottság és MÉSZÖV az elmúlt év feb­­­ruárjában hirdette meg a szövetkezeti KISZ-alapszer­­vezetek könyvterjesztési ver­senyét. A napokban lezajlott értékelésen a verseny első helyezettje a munkásszövet­kezet Domanovszky Endre KISZ-alapszervezete lett. ♦ Eszperantó kör: A Mun­kásművelődési Központban március 9-én 18 órakor a 303-as teremben diavetítéssel egybekötött bulgáriai útiél­­mény-beszámoló lesz. Előadó: Gádory István és Máté Emil. Könyvek - kedvezményesen Március 9-től 27-ig tart az a a kedvezményes könyvvásár Kossuth Könyvkiadónál, amelynek keretében közel százféle könyv árát szállí­tották le ötven százalékkal. A féláron kínált könyvek — többek közt Kovaljov: diplomácia ABC-je, A ma­­­gyar népi demokrácia törté­nete 1944—62; Schleistein: Bevezetés Marx, Engels, Le­nin tanulmányozásához; Pin­tér: Népfrontmozgalom Ma­gyarországon — a Kossuth Könyvkiadó dunaújvárosi ki­­rendeltségén, a Komócsin li­getben lévő üzletben is meg­vásárolhatók. Halálos A közlekedési szabályok durva megszegése halálos balesetet eredményezett Er­csi határában a 6-os úton. A kedd reggeli hóesésben, rossz látási viszonyok között, kanyarban, átlépve a záró­vonalat, előzött személygép­ baleset kocsijával Fábián Lajos nyugdíjas, ercsi lakos, s neki­ütközött egy szembejövő mű­helygépkocsinak. A karambol következtében Fábián Lajos a helyszínen meghalt, a kocsi utasa Serák Mihályné súlyos sérülést szenvedett. Tűz a papírgyárban Szerdán kora délután eddig ismeretlen okból tűz keletke­zett a papírgyár 43-as szá­mú hullámpapírgyártó gépé­nél. A tűz pillanatokon belül átterjedt a műszálas anyag­ból készült gyártószitára. Az égő szita és papír sűrű, tö­mény füstje miatt a villa­­mosjavító-műhelyből és a la­boratóriumból nem tudtak kimenekülni az ott dolgozók. A kivonuló tűzoltók tűzoltó­létrával menekítették ki a hat bentrekedt dolgozót, s egy órán belül sikerült a tü­zet is eloltani. Az első fel­mérések szerint az anyagi kár mintegy 350 ezer forint, személyi sérülés szerencsére nem történt. A 43-as papírgép helyre­­állítása még aznap délután megkezdődött. Szerencsére az üzem több mint egynapi ter­melésnek megfelelő hullám­­papír-készlettel rendelkezik, így a 43-as gép leállása nem okoz zavart a dobozgyár ter­melésében. Csecsemő a sínek között Újszülött fiú csecsemő holttestét fedezte föl a sí­nek között egy mozdonyve­zető február 24-én délelőtt, Bicske és Szár között halad­va szerelvényével. Az újszü­lött halálát feltehetően az okozta, hogy anyja a vona­ton arrafelé utazva, a vécé­ben megszülte a gyermeket, majd az ürítőcsövön át a vasúti pályára engedte. A rendőri nyomozás meg­állapította, hogy az ismeret­len anya feltehetően a holt­test megtalálását megelőző 48 órán belül szülte meg a gyermeket a főváros irányá­ból Komárom, illetve Győr felé tartó vonatok egyikén. A nyomozást segítheti, ha bárki tud olyan gyanús kö­rülményről, hogy ismeretségi körében egy terhes nő meg­szült, s a gyermek hollétéről nem képes megnyugtató fel­világosítást adni. A rendőr­ség kéri a lakosságot, hogy a nyomozást segítő bejelenté­seivel forduljon a Fejér me­gyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályához, il­letve az ország területén bár­melyik rendőri szervhez. 1981. március 6., péntek NŐNAP 1981 (Cseh Tibor felvétele) ♦ Népi ékszerek. A Bartók Béla Művelődési Központ aulájában Bodrogi Sándor nagykátai lószerékszer-készí­­tő és Fehér Anna nyíregyházi gyöngyfűző munkáiból ren­deznek kiállítást. A népi ék­szerek címmel rendezett ki­állítást március 6-án 17 óra­kor P. Bálint Zsuzsa nyitja meg. A kiállítás március 26- ig tekinthető meg. ♦ Vasgyűjtési verseny: A MÉH-tröszt és a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsa vasgyűjtési versenyt írt ki a közös gazdaságok részére. A versenyben ez ideig a besnyűi Sallai Mgtsz 53 tonna, a Me­zőfalvi Mezőgazdasági Kom­binát pedig 41 tonna vashul­ladékot adott át a dunaúj­városi MÉH-telepen, s ez országosan is kiemelkedő tel­jesítmény. Álarcosbál Álarcos álarcosbál az Arany Csillag Szállodában 1981. március 7-én 19 órától. Műsor! Zene! Tánc! Vidám­ság! Jelmezverseny! Asztal­­foglalás az üzletvezetőnél. Telefon: 18-045. Hungarhotels (133) MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Március 6—8-ig 4 órakor: Gábor diák. Színes, magyar operettfilm. Március 6—11-ig 6 és 8 órakor: SOS Concorde. Szí­nes, olasz kalandfilm. Március 9—11-ig 4 órakor: Robotokkal a Saturnus körül. Stanislaw Lem elbeszélése nyomán készült, színes, len­gyel tudományos-fantasztikus film. MATINÉ Március 8-án: A csodatevő palatábla. Színes, szovjet mesefilm. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Március 6-án 6 órakor: Kabaré. Amerikai film. (16 éven felülieknek.) Március 7—8-ig 6 órakor: A tanú. Magyar film. (II. helyár!) Március 9—10-ig 6 órakor: Vadember. Francia film. (III. helyár!) Személygépkocsi­vezetői tanfolyam Az Autóközlekedési Tan­intézet dunaújvárosi kiren­deltsége 1981. március 27-én személygépkocsi-vezetői tan­folyamot indít, részletfizeté­si kedvezménnyel. Jelentkez­ni lehet: Dunaújváros, Ko­mócsin Zoltán liget 10—11. Telefon: 17-166. — 151609 Gépkocsivezető­tanfolyam A Dunaújvárosi Gépjármű-­­ vezető-képző Munkaközösség havonta, részletfizetési ked­vezménnyel, valamint ingye­nes tankönyv-ellátással sze­mélygépkocsi-vezetői tanfo­lyamot indít. Jelentkezni le­het: Dunaújváros, Dózsa György út 6. fszt. 2. naponta •14—17 óráig. • (147)' Nőnapi műsor Március 8-án a nőnap tisz­teletére ad műsort 19 órától, az Arany Csillag éttermében a Castrum együttes és a bár­ban Nepp Mátyás, lemezlo­vas. Megjelenés az alkalom­hoz illő öltözetben. Hölgyek­nek belépési kedvezmény. Hungarhotels (132) ÁLLÁS A Dunaújvárosi Fésűsfo­noda felvételre keres 3 mű­szakos beosztással női mun­kaerőt, 42 órás heti munka­idővel, átlag 4200,— Ft-os kereseti lehetőséggel. Munka­ruha, munkacipő, kedvezmé­nyes étkezés biztosítva. A vidékről bejáróknak 80­0 o-os utazási térítést adunk. — 151600________________ A FÉKON dunaújvárosi üzeme felvételt hirdet: var­rónői munkakörbe, 14 évet betöltött lányok részére. — 151613 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netet az ismerősöknek, a mun­katársaknak, a lépcsőház lak­ó­­nak, a rokonoknak, s mindazok­nak, akik szeretett édesanyánk OZSVÁTH ISTVÁNNÉ temeté­sén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunk­ban osztoztak. LÁNYA, VEJE ÉS UNOKÁI (197419) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Sas­vári György. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 1. III. emelet 302. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat. Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta, Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi üzemében Felelős vezető: Gyenti Pál. Index: 25 097. HU ISSN 0133—1450. HÍ MAP Titkárság, panaszfelvétel: 16-010-es telefonon. A lap előfizetési díja egy hónapra 15 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja egy hónapra 34 Ft Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123. 2401.

Next