Dunaújvárosi Hírlap, 1984. április (29. évfolyam, 27-35. szám)

1984-04-20 / 32-33. szám

CSALÁD » OTTHON » SZABADIDŐ » CSALÁD » OTTHON « SZABADIDŐ Fontos a sorrend Takarítás - lakásfestés után A legnagyobb tévedés azt hinni, hogy elég a takarítást akkor elkezdeni, amikor be­fejeződött a lakásfestés. A ta­karításnak állandónak, folya­­matosnak kell lennie, külö­nösen, ha a lakók a festés alatt is a lakásban marad­nak. A legfontosabb hely a la­kásban a fürdőszoba, akár itt folyik a festés, akár csak le­rakóhelyül szolgál, a min­dennapi szükségletek lebo­nyolítása, a mosakodás és a vízvétel miatt még az étkezés helyénél, a konyhánál is fon­tosabb. Ha elég gondosan megvédtük a kádat, a mos­dót ócska ruha belerakásá­­val a festés idején, nincs na­gyobb gondunk, mint jól ki­mosni a kádat, esetleg kisú­rolni (ezt a módszert csak erős szennyeződés esetén al­kalmazzuk,­ mert a súrolópor vagy az erős kefe sérti a kád zománcát), s már használha­tó is. Nagyon ügyeljünk vi­szont, hogy a hulladék el ne tömje a lefolyót. A festés idején, a fal leka­parása után takarítsunk elő­ször, jól szellőztetve a lakást, illetve a szobát, szedjük össze a hulladékot. Ezután terítsük be a szobát fűrészporral, s adjuk át a terepet a festőnek, illetve, ha fóliát használunk a padlón is, szedjük össze a lekapart falfesték nagyját. Kövessük a mestert seprő­vel, vödörrel és felmosó­ronggyal, sok későbbi fárad­ságtól mentesítjük magunkat, ha a helyiség elkészültekor azonnal hozzákezdünk a ta­karításhoz! A mész, a disz­perzit, a diszkribát vízzel ol­dódik, a Wallkyd azonnal fel­törlendő, mert később már csak hígítóval vagy pengével távolítható el! Legnehezebb persze a mázolás nyomait el­tüntetni, itt a megelőzésre fordítsuk a legnagyobb gon­dot: a környezetet ragasszuk be nylondarabokkal, csoma­golópapírral vagy újságpa­­pírral. Amikor az első helyiség kész, összeseperjük a fűrész­port, leszedjük — nagyon óvatosan, hogy ne szemetel­jünk tovább vele — a nylon­fóliát, az öreg szőnyeget, a csomagolópapírt a bútorokról és tárgyakról — és megszem­léljük az eredményt. (Ügyel­jünk a sorrendre! Előbb sö­pörjünk, különben megvédett bútorunk úgy beporozódik, mintha le sem takartuk vol­na.) A takarítást mindig fe­lülről kezdjük. Lekapcsolva a villanyt, miután leszedtük lámpaburáinkról a takarást, a zsinórokat tisztítsuk meg. Jöhet a szekrények teteje, majd egyre lejjebb szállva eljutunk a padlóig. Ha csi­­szoltatni, lakkoztatni aka­runk, nincs nagy gondunk, legfeljebb a gondos felmosás, hogy ne hordjuk szét a la­kásban a festékmaradványt, port. Ha nem, akkor bizony elő kell vennünk nagyanyá­ink bevált súrolókeféjét, s jól fel kell mosnunk a padlót. A festő szakemberrel beszéljük meg, milyen mosószert hasz­náljunk. öblítésként féldeci ecetet töltsünk egy vödör víz­be, így nem lesz fehérfoltos a padló. Ha makacsul tartják magukat a festékpöttyök, bi­zony elő kell venni az erőtel­­jesebb módokat: kiskéssel vagy még jobb a mosogatás­nál használatos dörzskendő­­vel tisztítani a padlót. Ne törekedjünk a tökéletességre, amíg a lakásban dolgozik a festő: a legnagyobb elővigyá­zatosság mellett is újból fel kell takarítani a behordott port. A könyvek tisztára porolva kerüljenek vissza a helyükre, nemkülönben egyéb tár­gyaink. A könyvek porolását ajánlatos udvaron, erkélyen, szabad levegőn végezni, por­törlővel, ütögetéssel, kis kézi porszívóval. Amikor mindent ki, és le­mostunk, amikor a festő már elhurcolkodott a lakásból, akkor szedjük elő óvó-rejtek­helyükről a képeket, a füg­gönyöket. Cseréljük ki min­den elpiszkolódott zsinórt, mossunk le minden vázát, és egyikükbe feltétlenül vegyünk virágot, megünnepelendő la­kásunk újjászületését. T. A. Kertbarátoknak Az enyhülő időben a lany­hább fuvallatok, az egyre gyakrabban előbújó napsuga­rak a tavasz beköszöntét jel­zik. Duzzadnak a megjelennek a korai rügyek, gyo­mok, érezni a melegedő föld illatát. Melyek a legfontosabb ta­vaszi teendők, amelyek a bogyósgyümölcsöket kedve­lőkre hárulnak a kert korai gyümölcshírnökeinek ápolá­sában? A ribiszke és köszméte ritkítása A ribiszke- és köszmétebok­rok tavaszi metszésekor ne sajnáljuk eltávolítani a bok­rot elsűrűsítő részeket, s tö­venként hét-tíz vázágacs­kánál ne maradjon több. A ribiszkebokrokon elöregedett vesszők ne maradjanak. A köszmétebokrok visszavágá­sával azonban bánjunk csín­ján, mert az erős visszamet­­szést megsínylik a növények. A vesszőket legföljebb 3—5 rügyre érdemes csa­k kurtíta­ni. A málna metszése Ha tavaly nyár végén vagy ősszel nem tettük ezt meg, leghalaszthatatlanabb a mál­nabokrok letermett vesszői­nek eltávolítása. A metszés során okvetlenül ügyeljünk arra, hogy a tavalyi évben termést érlelt és megfáso­­dott vesszőket hiánytalanul eltávolítsuk. Bármily ké­nyelmetlen is a szúrós ves­­­szők között a metszőollóval ténykedni, (a régi kopott, de nem szakadt bőrkesztyű jó szolgálatot tehet), legyen tü­relmünk a letermett vessző­ket tőből eltávolítani. Az egyéves, idén termő vesszők közül se hagyjuk meg vala­mennyit, hanem bokronként, a tövek termőerejét, a talaj tápanyagellátottságát figye­lembe véve, hét-tíz hajtás­nál ne maradjon több. A hajtások végét egy-két arasz­nyival érdemes visszakurtí­tani, mert ezzel a vesszők termésképzését fokozhat­juk, több gyümölcs érlelődik majd nyár elején. A met­széssel egy időben érdemes a trágyázásról és talajlazítás­ról is gondoskodnunk. Szer­ves trágyából négyzetméte­renként 5—7 kilogrammnál többet ne terítsünk el. A ta­lajt csak sekélyen lazítsuk, mert a málna gyökerei a fel­színhez közel helyezkednek el. A szeder és szamóca gondozása A tüskétlen szeder hajtá­sai jóval erőteljesebben fej­lődnek, mint a málnáé, ám ápolásuk többé-kevésbé meg­egyezik. A letermett vessző­ket tőből vágjuk ki, s a friss hajtásokat igazítsuk a tám­­rendszer huzaljai közé. A hajtások végét a tüskétlen szedernél is érdemes vissza­vágni. A szamócatövek elszáradt leveleit most még eltávolít­hatjuk az elszáradt indákkal együtt. Helyénvaló az idő­sebb töveken fejlődött és legyökeresedett indákat is most fölszedni, mert azok az anyanövény fejlődését féke­zik. A szamóca lombját ne hagyjuk a növénysorok kö­zött. A tövek tisztogatásakor vi­gyázzunk arra, hogy a növé­nyek közepéből előtörő le­vélkezdeményeket se sértsük meg, mert ez lassítja a nö­vekedést, csökkenti a várható termést. A szamóca gombás megbe­tegedései (szürkepenész, fe­hérfoltosság) ellen jó meg­előző és gyógyító szer a Fun­­dazol 50 WP, amellyel már most érdemes elkezdeni a védekezést, és kéthetes idő­közönként legalább három alkalommal helyes megismé­telni. Ugyanebbe a permet­­lébe keverhetünk Wuxalt is, így gyorsítjuk a növény fej­lődését. Ha ősszel vagy télen adtunk műtrágyát szamóca­ültetvényünknek, most már csak óvatosan adagoljunk fej­trágyaként nitrogént, illetve homokos talajon vegyes mű­trágyát. Ne feledjük, hogy a szamóca csakúgy, mint málna, érzékeny a klórtar­a­talmú szerekre. B. Cs: Itt a tavasz Jó tanács A tél elmúltával szinte mindenkinek gondot okoz az úgynevezett tavaszi fárad­ság. Ellenszere: többet kell a friss levegőn sétálni, s vita­mindús ételeket — nyers zöldségfélét, karalábét stb. kell fogyasztani. Hasznos a sok C-vitamint savanyúkáposzta, tartalmazó Jó tudni, az ételeket fedő alatt vagy kuktában készítsük, mert így kevésbé csökken vitamin­­tartalmuk. Mi a módi? A barátnőmön láttam... Kapható itt minden: fel­fújható nyuszi, kacsingatós pénztárca, bizsugyűrű, haj­csat. Nem hiányoznak az „is­merősök” sem: Charlie an­gyalaitól kezdve, Vuk­on át, Sandokánig mindegyik meg­található.­­ Tartunk ebből is, abból is, mert a semmiből nem lesz forgalom. A ruha csak holt tőke, ritkán adunk el belőle — mondja Angyalfi Zoltán, Dunaújváros legré­gibb butikjának tulajdono­sa. A falon függő működési engedélyt még 1957 márciu­sában keltezték. A jelenlegi tulajdonos — feleségével együtt — 1982-ben vette át a piac­téri divatárus boltot. A két szomszédos butik kö­zül a régebbit. Kínál jersey­­szoknyát 298 forintért, alkal­mi ruhát 870-ért, dzsekiket, farmereket, kötött holmit, pólókat, ingeket.­­ Leginkább ezt viszik: a két-háromszáz forintos inge­ket, az olcsó pólókat. Nézze csak azt a kekiszínű gyűrt ruhát 780-ért. A legújabb di­vat szerinti. De még senki nem kérdezte meg, miért lóg­ott. Az ingeken angol nyelvű feliratok: élvezd a Coca-Co­­lát, new-york-i divat ’84. *fr Mintha nem is közeledne a húsvét, az ajándékozások ideje. Jó ideje beszélgetünk már a Római körúti Mari butikban, mire benyit vala­ki. Nem vásárol, csak ér­deklődik. Nem sokkal utána elegáns hölgy érkezik, a vá­lasztott blézerért­ 500 forintot hagy előlegben. Jönnek az­tán kamaszlányok, próbál­gatják a zsebes nadrágokat, és megvesznek egy fekete bársony masnit. Papp Mária régi kereske­dő, a butikot 1982 novem­berében nyitotta.­­ Ebben az évben vissza­esett a forgalom. Az áreme­lések szinte már másnap éreztetik a hatásukat. Még a nézelődő is kevesebb. A divatárusoknak persze nemcsak ez nehezíti mosta­nában a dolgát. Gondot je­lent az árubeszerzés is. Azon kívül pedig a konkurrencia. A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya ed­dig 14 divatbutikra adott ki engedélyt. A Mari butikban nemigen akad bóvli, ízléses áru vár­ja a tizenéveseket és a kö­zépkorosztályt. — Hogyan tart lépést a di­­vatárus a divattal? — A divatlapok közül Burda a mérvadó. Elég sű­­­rűn járok divatbemutatóra. Legfőképpen mégis a készí­tők diktálnak, akik általá­ban lekoppintják a külföldi modelleket. * Dunaújváros legfölkapot­­tabb butikja. A legjobb. A legdrágább. Szakértői (tehát női) vélemények szerint ez a butik nem más, mint a Ko­mócsin ligeti Petra boutique. Néhányan kifejezetten presz­­tizs­kérdést csinálnak abból, hogy csakis innen, e 19 négy­zetméteres boltból öltözköd­jenek. Ők ugyan már nem tartoznak a legifjabb korosz­tályhoz, de az állandó vevő­körnek éppúgy tagjai, mint a 15—16 éves lányok. Hogy mi a módi 1984 ta­vaszán? Borgulya Petra úgy véli, szinte minden. — Változatosak a színek, fazonok, bárki hordhat az egyéniségének megfelelőt. — Sokat adnak a divatra a dunaújvárosi hölgyek? — Van, akihez csak egy­éves késéssel jut el a pesti belvárosi divat, van, aki még az enyémnél is drágább és divatosabb árut akar, pedig én a legmenőbb készítőkkel tartom a kapcsolatot. Érvé­nyesül az a szempont is, hogy „a barátnőmön láttam, nekem is olyan kellene”, meg az is, hogy „senki másnak ne legyen olyan”. *■ Mi a módi? A gyűrt anyag, a zsebes nadrág, a kekiszín, a szürke, a piros, és a sár­ga. Divat a lyukas ruha is,­­a „műtoprongy”. Dívik a ki­tűző a kabáthajtókára, a csil­logó háló és kendő a nyak­ban, ékszer, ezüst vagy ezüstözött minden lehetséges helyre. A legdivatosabb ki­egészítő azonban­­ a pénz­tárca. De csak akkor, ha tömött. (Kovács) Nem boutique, csak butik. Egy a sok közül... Az ünnepi asztalra Finomságok, tojásból Velős rántotta Hozzávalók: 40 dkg velő, 1 kisebb fej hagyma, 6—8 to­jás, só, bors, babérlevél, cit­rom, 1 evőkanálnyi zsír, pet­rezselyemzöld. A velőt megtisztítjuk a kö­vetkezőképpen: vizet forra­lunk, melybe 1—2 babérle­velet és egy kinyomott citro­mot tettünk. Ha felforrt, a tálba rakott velőre öntjük. A velő hártyáit leszedjük, majd lecsurgatjuk róla a le­vet.­­ Zsírban megfon­­­nyasztjuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk a velőt, sózzuk, borsozzuk. Ha zsírjá­ra sült, ráöntjük a felvert to­jásokat. Óvatosan keverjük meg, hogy a velő szét ne tör­jön. Mikor a tojás ízlés sze­rinti keménységű, tálalhat­juk az ételt. Tojásomlett gombával Hozzávalók: 20 dkg gomba, 6 tojás, 1 dl tejföl, só, bors, babérlevél, citrom, 1 evőka­nálnyi zsír, petrezselyem zöldje. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, majd szeletekre vágjuk. A zsírt megolvaszt­juk, beletesszük a gombát, sózzuk, borsozzuk. (Ízlés sze­rint hagymát is adhatunk be­le.) Mikor a gomba leve el­párolódott, megszórjuk pet­rezselyemzölddel, majd félre­tesszük. A tojásokat sóval és a tejföllel jól felverjük, majd egy serpenyőben forrósított zsírba öntjük. Gyorsan elke­verjük. Mikor a tojás kezd összeállni, rászórjuk a pirított gombát. Az így kapott le­pényt kés segítségével félbe­hajtjuk, majd finomra vá­gott petrezselyemzölddel meghintjük. Gratinírozott tojás Hozzávalók: (személyen­ként fél zsemle, 1 tojás) 1 doboz szardínia, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, tej, só, bors, 10 dkg reszelt sajt. A tojásokat főzzük (kb. 4 perc), félpuhára Hideg vízbe tesszük, óvatosan le­szedjük a héját és félretes­­­szük. Kb. félliternyi tejet felteszünk forrni. A vajat megolvasztjuk, beletesszük a lisztet, és világos rántást ké­szítünk belőle. Mikor a tej felforrt, a hideg rántásra ön­tünk annyi meleg tejet, hogy sűrű pépet kapjunk, ízesít­jük sóval, kevés borssal. A zsemléket meghámozzuk, fél­bevágjuk, a közepeket kissé kivájjuk, hogy a tojás meg­álljon rajta. Az előkészített félzsemléket sütőlemezre he­lyezzük, mindegyikbe egy­­egy tojást teszünk. Mind­egyik tojás mellé egy darab­ka szardíniát rakunk, majd egy kanál sűrű mártást ön­tünk rá. Gazdagon meghint­jük reszelt sajttal, egy-egy kis darab vajat helyezünk a tetejére, és sütőben felső lángon sütjük. Ha a sajt megolvadt, és kissé megpi­rult, tálalhatjuk. Hideg, töltött tojás Hozzávalók: 4—6 tojás, 1 kávéskanálnyi reszelt hagy­ma, 15 dkg gomba, 20 dkg csirkemáj, só, bors, petrezse­lyemzöld, 3 evőkanálnyi mustár, 2 dl tejföl, zsemle. A tojásokat főzzük meg, vágjuk ketté, majd a tojások sárgáját osszuk kétfelé. gombát jól megmossuk, sze­A­letekre vágjuk, majd a na­gyobb darabokra aprított csirkemájjal együtt a hagy­más zsíron megpirítjuk, íze­sítjük sóval, borssal, petre­zselyemzölddel. Mikor elké­szült, hozzáadjuk a fele to­jássárgákat. Kétszer átdarál­juk a húsdarálón vagy robot­géppel pépesítjük. Betöltjük a tojások fehérjébe, majd minden darabot külön pirí­tott zsemleszeletekre helye­zünk.­­ A tojássárga másik felét áttörjük, elkeverjük a mustárral, tejföllel, ízesítjük kevés sóval, borssal. Az így készített mártással leöntjük a tojásokat. „Sátántojás” Hozzávalók: 5 tojás, 2 dkg vaj, kakukkfű, fél dl vörös­bor, egy evőkanálnyi tár­konyecet, 2 kávéskanál para­dicsompüré, vagy ketchup, 2 db zsemle, só, bors, 1 cs. pet­rezselyemzöld. A tojásokat félkeményre főzzük (4 perc). A vajat egy kis lábosban megolvasztjuk, beletesszük a vágott petre­zselyemzöldet, a kakukkfü­vet, kb. egy percig pároljuk, majd felöntjük a vörösborral. Hozzáadjuk a tárkonyecetet. Jól beforraljuk, kb. egyhar­­madára. Belekeverjük a pa­radicsompürét vagy ketchu­pot. Ízesítjük sóval, borssal. A zsemlét szeletekre vágjuk, olajban vagy zsírban megpi­rítjuk. Jól lecsepegtetjük. A szeletkéket tálra rakjuk, mindegyikre egy-egy tojást teszünk. Mindegyik tojásra egy-két kanálnyi öntetet adunk. Azonnal tálaljuk. Keménytojás, olasz módra Hozzávalók: 6 tojás, 1 zsemle, szardellapaszta, dkg vaj, só, bors, 2 dl tej­2­föl, 1 evőkanál mustár, 1 do­boz ajókagyűrű (rigali). A tojásokat keményre főz­zük, kettévágjuk, a sárgáját kiszedjük. Közben a beázta­tott zsemlét drótszitán áttör­jük, ugyanígy a tojások sár­gáját is. A vajat egy nyers tojás sárgájával habosra ke­verjük, beleadjuk az áttört tojás sárgáját, és zsemlét, íze­sítjük szardellapasztával, ke­vés sóval, borssal; kevés tej­fölt adunk hozzá.­­ A félbe­vágott tojás mindkét felét megtöltjük, egyikbe ajóka­­gyűrűt teszünk, és a két fél tojást összefordítjuk. A maradék töltelékhez mustárt és annyi tejfölt adunk, hogy sűrű mártást kapjunk. Üvegtálkára saláta­levet teszünk, erre helyezzük a tojásokat. Bevonjuk a fenti mártással, díszítjük szardel­lapasztával, petrezselyem­zölddel.

Next