Dunaújvárosi Hírlap, 1988. január (33. évfolyam, 2-9. szám)

1988-01-05 / 2. szám

XXXVIII. évfolyam, 2. szám ~ 1988 január 5., kedd ~ óra 2,40 Ft AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Munkásgyűlés a vasműben Példa és bizonyíték - Hosszú évek óta először mondhatjuk, hogy egyértelműen eredményes évet zárt a Dunai Vasmű - kezdte a hagyományos év eleji munkásgyűlésen az 1987-es év értékelését dr. Szabó Ferenc, a vállalat vezérigazgatója. A tegnapi eseményen a nagy­­vállalat dolgozóin és vezetőin kívül részt vett Be­re­cz Frigyes ipari miniszter, H­e­r­c­z­e­g Károly, a vasasszakszervezet főtitkára, Barts Oszkárné, az MSZMP Fejér Megyei, és M­á­d­l­n­é dr. Maár Ilona, az MSZMP Dunaújvárosi Bizottságának első titkára, Borovszky Ambrus, a vasasszakszervezet elnöke. Az elmúlt évi munka ered­ményei közül elsőként az el­ért nyereséget emelte ki a vezérigazgató, amely — mintegy háromszázmillió forinttal több az 1986-osnál, és a jövőre esedékes kohó­­átépítésre tartalékolt 400— 500 millió forint nélkül is — meghaladja a nyolcszáz­millió forintot. A nyereség növekedésé­ben nagy szerepe volt an­nak, hogy sikerült csökken­teni az energiaköltséget, ja­vult a minőség, mintegy tíz százalékkal növekedett termelés, és nőttek a vasmű a termékeinek tőkés piaci árai. Az export mennyisé­gének növelésével együtt így mintegy tízmillió dollárral növekedett a vállalat deviza­­bevétele. A javuló vállalati eredmények, a nagyobb tő­­késexport-bevétel, illetve jobb munkaszervezés lehető­­­vé tette, hogy a vállalat dolgozóinak keresete is mintegy tíz százalékkal emelkedjen. Az ez évi feladatokról szólva elmondta a vezér­­igazgató, hogy azok — igaz, más értékrendekkel, eltérő nagyságrendekkel, de — ha­sonlóak a tavalyiakhoz. Kö­zel kétmilliárd forinttal na­gyobbak a Dunai Vasmű terhei ebben az évben, hi­szen mintegy ötszázmillió fo­rint lesz a termelési adó, ha­sonló nagyságú a kokszoló­mű visszatörlesztési kötele­zettsége is, és mintegy há­romszázmillió forint a bér­­bruttósítás és társadalombiz­tosítás összege. Ugyanakkor csökkent az exporttámoga­tás mértéke, nőtt az amorti­záció, a környezetvédelmi bírság és a kohóátépításre 1988-ban is számolni kell mintegy ötszázmillió forin­tos nyereségelvonással. Hangsúlyozta: a nehézségek ellenére is alapvető cél, hogy a vasmű nyereséges maradjon. Ennek eléréséhez tovább kell javulni a munka szín­vonalának, vagyis többet kell produkálnia a vállalat minden dolgozójának. Csak így érhető el az a cél, hogy az engedélyezett 2,5—3 szá­zalékos bérfejlesztéshez mintegy három-négy száza­léknyit „hozzá tudjanak ke­resni” vagyis 6—8 százalék­kal növekedhessen a dolgo­zók jövedelme. A vasmű vezérigazgatójá­nak értékelését követően Berecz Frigyes ipari minisz­ter szólt a munkásgyűlés résztvevőihez. — Szeretném megköszönni a Dunai Vasmű kollektívá­jának nemcsak a tavalyi, hanem az elmúlt három év­ben végzett kiemelkedő munkáját — mondta többek között az ipari miniszter. Olyan időszakban érték el ezeket az eredményeket, amikor a közvélemény vál­ságágazatként tartotta nyil­ván a kohászatot, amikor több más ágazatban az el­keseredettség, a kétkedés lett úrrá a gazdálkodó egy­ségeken. Az iparban viszont — 1980-tól számítva — ta­valy értük el a legjobb ered­ményeket. Három százalék­kal nőtt a termelés, mint­egy három milliárd dollár volt a tőkésexport-bevétel, és a hatékonyság is javult két százalékkal. Ha mindez kevés is ahhoz, hogy a gaz­daságot kimozdítsa a holt­pontról, arra elég bizonyí­ték, hogy lehet a dolgokon változtatni.­­ A Dunai Vasmű példá­ja azt bizonyítja, hogy nem a kohászat egésze van vál­ságban! De olyan kohásza­tot akarunk, amelyik a to­vább feldolgozott anyagai­val, másod-, harmadtermé­keivel értékes szellemi árui­val, eredményesebben tud gazdálkodni. Éppen ezért az Ipari Minisztérium támogat­ja a vasmű törekvéseit is, többek­­ között a jobb minő­ségű vasérc beszerzését, a technikai fejlesztéseket és a bérfejlesztési elképzeléseket is! Az viszont már Önökön múlik, hogy sikerül-e céljai­kat megvalósítani. A munkásgyűlés végén dr. Szabó Ferenc, a vállalat ve­zérigazgatója, az év elején nyugállományba vonuló, hu­szonöt éve a vállalatnál dol­gozó törzsgárdatagoknak nyújtotta át ezúttal első al­kalommal a DUNAFERR (életútbiztosítási) kötvényt. M. I. Nélkülözhetetlen marad a kohászat Berecz Frigyes ipari mi­niszter a munkásgyűlés után interjút adott lapunknak és a városi televíziónak — Édesapja, Berecz Berta­lan 1951-től 53-ig városunk első tanácselnöke volt. ön épp akkor katonáskodott ... — Rendszeresen jártam a városba. Amikor szabadsá­gon voltam, mindig itt töl­töttem az időmet édesapám­nál. — Milyen emléket őriz ab­ból az időszakból? — Szép, érdekes, de ellent­mondásos emlékeket is. Le­nyűgöző, nagy munka folyt itt. Fákat, parkot még nem­igen láttam Építkezés, göd­rök, barakképületek, belül ez maradt meg körül­ben­nem. Édesapám munkásmoz­galmi pályafutásában ez volt az utolsó állomás. 60 évesen jött el a városba, illetve itt ünnepelte a 60. születésnap­ját. Tulajdonképpen már nyugdíjba kellett volna men­nie, de annyira szerette ezt a várost, hogy „ráhúzott” még néhány évet. — ön műszerészként kezd­te. Tanult, majd a BHG ve­zérigazgatója, 1986-ban pedig miniszterelnök-helyettes lett, és december közepe óta ipa­ri miniszter. Mennyiben más a jelenlegi gazdasági környe­zet, mint amilyent vezérigaz­gatóként tapasztalt? — Folyamatos változások vannak. Vezérigazgató 1980 végétől 1986 végéig voltam, tehát ebben az évtizedben, és már a vezérigazgatói te­vékenységem elején jelen voltak azok a gondok a ma­gyar népgazdaságban, ame­lyek jelenleg is nyomaszta­nak minket. Akkor azonban még nem éleződtek ki an­­­nyira, mint ahogy most ér­zékeljük őket. — Nyilván vezérigazgató­ként is tapasztalta: egy vál­lalatnak kiskapukat kell ke­resnie ahhoz, hogy boldogul­hasson. Most, ipari minisz­terként nyilván egészen másképp nézi ezeket a kis­kapukat. A mai gazdasági helyzetben, a kibontakozási program megvalósítása során maradnak-e kiskapuk, ame­lyek végül is, összességükben az ország gazdasági boldogu­lását nehezíthetik? — Kiskapu: ahol teljesít­mény nélkül lehet pénzhez jutni. Én a kiskapukat sem a vállalaton kívül, sem válalaton belül nem szeret­n­­em, sőt azokat a kiskapukat se, amelyek a vállalatokat valamely költségvetési for­rással köthetik össsze, a tár­sadalom tekintete elől elrejt­ve. Én vállalatvezetőként sem tartoztam azok közé, akik úgy akarták a vállalat helyzetét javítani, sikerét és a maguk sikerét elérni, hogy kiskapukat keresgéltek, ha­nem a belső tartalékokat próbálták feltárni. Az a tel­jesítmény, amit elértünk — hasonlóan ahhoz, amit a Du­nai Vasmű 1984-től 1987-ig elért — azok közé a telje­sítmények közé tartozik, amelyeket éppen nem a kis­kapuk nyitogatásával, hanem a belső tartalékok feltárásá­val produkáltunk. — Melyek az Ipari Mi­nisztérium legfontosabb fel­adatai, teendői napjainkban? — Ebben a helyzetben, amiben vagyunk, az elmoz­dulást csak úgy lehetséges elérni az ipar minden terü­letén, ha még sokkal na­gyobbra növeljük a teljesít­ményét. Ezen belül is a mű­szaki fejlődés felgyorsítását tartom a legfontosabbnak. — Lesz rá elég pénz? — A pénz benne rejlik a gazdaságban. Meg kell for­dítani a sorrendet, először a veszteséges tevékenységek visszaszorításával kell költségvetésben átcsoportosí­­­tásokat végrehajtani, hogy kevesebbet kelljen elvonni azoktól, akik jól működnek az iparon belül, és meghagy­ni a pénzt ott, ahol az létre­jön. Ez a szerkezetváltás leg­főbb forrása. — Mindezzel összefüggés­ben milyennek ítéli meg a kohászat jövőjét, illetve ezen belül a Dunai Vasmű jövő­jét? — A kohászatra nélkülöz­hetetlen szükség van, pél­dául az elektronikában is, hiszen az elektronikus be­rendezéseket, gépeket is váz­rendszerekbe, járművekbe építik be, tehát sok vas­­kohászati termék, feldolgozott acél kell. Az a hárommillió tonna körüli termék, amit ma a magyar vaskohászat­ban létrehoznak, ezen belül az az egymillió, amit itt Du­naújvárosban termelnek — szükséges. Nem mennyiségi visszafejlesztésre kell ezért gondolni, hanem arra, hogy ez az egymillió tonna itt a Dunai Vasműben, s az a hárommillió tonna az or­szágban, egy magasabb fel­dolgozottsági fok felé halad­jon. Olyan minőségi színvo­nalon és önköltségi szint mellett legyen előállítható, hogy a világpiacon bármikor versenyképes legyen, támo­gatás nélkül tartsa el a vál­lalatot. — Tehát a vasműben dol­gozók nyugodtak lehetnek, lesz munkájuk és munkahe­lyük? — Ha úgy folytatják munkájukat, ahogy 1984—87 a között dolgoztak, meg ahogy néhány hősi időszakban a vasmű építése, a termelés felfuttatása idején tették, ak­kor igen. — A városban és a kör­nyékén gazdálkodó egységek közül tavaly egy sem volt veszteséges, ön szerint mi kell ahhoz, hogy ezt az eredményt idén is produkál­ni tudják? — Előrelátó, távlatokban is gondolkodni tudó, felelős vállalatvezetés kell, amely jó kapcsolatban van a dol­gozók közösségével. Nagy vállalati eredmények, igazi sikerek csak együttműködés­sel, az erőket összefogva szü­lethetnek. E. B. I Majd egy év múlva... Nehéz esztendő köszöntött ránk. Ha jól belegondo­lunk, egy korszak végét jelezte az 1987-es esztendő. 1988- ban a korábbitól eltérő módon kell nemcsak élnünk, ha­nem dolgoznunk is. Már néhány hónapon belül meg kell indulniuk az évek óta várt­­ kedvező folyamatoknak: az ipari struktúraváltásnak, az exportképesség fokozódásának, a hatékonyság növelésének. Régóta ismert célok ezek, de a kormánynak az utób­bi hónapokban hozott rendeletei, az Országgyűlés által jóváhagyott törvények a korábbinál sokkal erőteljesebben terelik erre az útra a népgazdaságot. Mindez azonban csak keretéül szolgálhat a vállalati gazdálkodásnak. Hi­szen előre nem tervezhető, hogy ki, mikor ismeri föl a megváltozott piaci helyzetet, és talál rá az alkalmazkodás stratégiájára. A szabályozók módosítása évről évre hasonló helyzet elé állította a gazdálkodókat, de 1988-ban a korábbinál sokkal nagyobb mérvű változásra számíthatunk. Az általá­nos forgalmi adó bevezetése átrendezi az árarányokat, az ezzel párhuzamosan csökkenő támogatások pedig a vál­lalati eredményeket. Azok a vállalatok kerülnek élre, ame­lyek eddig nem, vagy alig kaptak központi segítséget. A korábban jónak tartott vállalatokról pedig kiderülhet, hogy eredményük főként a központi támogatásból származott. Képletesen szólva tehát eldördült a stratpisztoly, és az első, talán legnehezebb akadály a kereskedők előtt áll. A fogyasztási cikkek mintegy 90 százalékának megváltozott az ára január elsejével, az ünnepnapokat tehát főleg munkával, és nem pihenéssel töltötték. Az átárazás csak egyszeri, igaz, óriási munka, ám hamarosan más hatásait is érezhetik. Megváltozik a kereslet szerkezete, egyes ter­mékekből többet, másokból kevesebbet kell rendelniük. Ugyanez megy végbe majd a termelői szférában, ahol az általános forgalmi adó bevezetése egyrészt a termelői árak csökkentését hozza magával, másrészt - amint már említettük - a korábbitól merőben eltérő feltételeket te­remt. S már nem kerülnek mesterségesen hátrányba a kis­vállalkozók sem, hiszen az adórendszer semleges. Erősö­dik tehát a piaci verseny, s egyre nehezebb lesz a rossz minőségű termékeket itthon eladni. Az évek óta sok helyen alkalmazott kivárás taktikája, a tartalékolás valószínűleg kevés lesz a megváltozott kö­rülmények között. Az egyre szigorodó szabályozás évről évre kevesebb támogatást nyújt a lemaradóknak. A tartó­san veszteséges cégeknek pedig szembe kell nézniük a felszámolás, a megszűnés lehetőségével. A nyereséges cé­gek viszont a korábbinál nagyobb lehetőséget kaptak a fejlődésre. A technikai megújulás ma már elengedhetetlen része a prosperálásnak, évek óta elavult gyártmányokkal aligha lehet több nyereséghez jutni. Sőt egyre inkább eladhatat­lanná válnak ezek a termékek a konvertibilis elszámolású és a szocialista piacokon is. A váltás tehát elkerülhetetlen. Ám egyetlen esztendő alatt nem számíthatunk nagy horderejű változásokra, lát­ványos vállalati eredményekre. A megalapozott stratégiá­val rendelkező, csak a saját lehetőségeiket reálisan szá­mításba vevő­­ cégek mondhatják majd el magukról egy év múlva, hogy megvetették a lábukat az átformálódott piacon. L. M. A Munkásőrség Kiváló Egysége Fehérváron a kitüntetés A Munkásőrség Kiváló Egysége kitüntető címet és vándorzászlót vehette át ja­nuár 3-án a székesfehérvári Münnich Ferenc munkásőr­­egység. Az ARÉV sportcsar­nokában a megyében első­ként megtartott egységgyű­lésen Borbély Sándor, a Munkásőrség országos pa­rancsnoka adta át a kitün­tetéseket Csizmadia Aladár egységparancsnoknak. Az ünnepség vendégei kö­zött volt többek között Barts Oszkárné, a megyei pártbi­zottság első titkára, Seres József, a székesfehérvári vá­rosi pártbizottság első tit­kára, valamint az egység névadójának özvegye, dr. Münnich Ferencné. Az egység parancsnokának az éves munkát értékelő be­számolója után Vörös Géza, a Munkásőrség megyei pa­rancsnoka és Borbély Sán­dor kitüntetéseket adtak át. Az idei első Sanyika, újév hajnalán... Újév hajnalán három óra­kor „érkezett meg” a duna­újvárosi kórház szülészetén az első kisbaba. Édesanyja, a perkátai Faragó Jánosné láthatóan büszke a 2 kiló 90 dekával született, egészséges és máris nagyon eleven Sa­nyikéra (képünkön), bár tu­lajdonképpen férjével együtt lányt vártak a kétéves Jan­csika mellé. Faragóné na­gyon készült második gyere­kének érkeztére. Akárcsak első terhességénél, most is abbahagyta a cigarettázást, ezúttal — ígéri — végérvé­nyesen. Faragó Jánosné a perkátai termelőszövetkezet, férje pedig a Szabadegyházai Szeszipari Vállalat dolgozó­ja.­ Újév délutánján „érkezett” az első dunaújvárosi újszü­lött, Bogdán Gábor. * Újév napján az első órá­ban 16 csecsemő született az országban: nyolc fiú és nyolc kislány. Köztük sorsolták ki az Állami Biztosító öt da­rab 50 ezer forintos Életút kötvényét. A megajándéko­zottak között egy fővárosi és négy vidéki újszülött nevét sorsolták ki.

Next