Dunaújvárosi Hírlap, 1989. június (34. évfolyam, 44-52. szám)

1989-06-09 / 46. szám

Pályázati felhívás gazdasági vezető munkakör betöltésére A Dunaújvárosi Nyomda Kft. pályázatot hirdet gazdasági vezető munkakör betöltésére. A Kft. nyomdaipari termékek előállításá­val foglalkozik. A gazdasági vezető feladatkörébe tartozik:­­ a Kft. gazdálkodásának megszervezése, fejlesztése, - a számviteli, statisztikai, a bér- és munkaügyi területek irányítása, - a belső érdekeltség és ösztönzési rendszer szervezése, fejlesztése. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: - szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, - legalább 10 éves szakmai és 3 éves vezetői gyakorlat,­­ erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: megállapodás szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó­ jelenlegi* munkahelyét, beosztását, bérét, eddigi munkaköreit, és tevékenységének felsorolását, iskolai végzettségét, szakképesítését és egyéb végzettségét igazoló okiratok másolatát. A pályázatot a megjelenéstől számítva 3 héten belül a Vörösmarty Nyomda (Székesfehérvár, Irányi Dániel utca 6., 8000) személyzeti osztályára kell elküldeni. Egyéb felvilágosítást itt lehet kérni személye­sen a fenti címen, vagy (22) 16-568-as telefonon Zimmermann József­né dr. gazdasági igazgatóhelyettestől. A döntésekről a pályázók írásban kapnak értesítést. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Vörösmarty Nyomda. (3237) AmmxJeAt A 26. SZ. ÁÉV PAPÍRGYÁRI ÚT 49. SZ. ALATTI telephelyén bérbead irodahelyiségeket ■­ A bérleményekkel kapcsolatban felvi­lágosítást ad az Ingatlankezelő és Szolgáltató Önelszámoló Egység veze­tője (26. sz. AEV-központ, Béke tér 3.). (3266) Két részből álló, új kony­haszekrény eladó. Bocskai u. 4. I. 3. Érdeklődni: szombat, vasárnap délelőtt. — 3374 Cserepes futómuskátli eladó 50 Ft cserép. Hétfőtől pén­tekig, 16 óra után, hétvé­gén egész nap. Dunaújvá­ros, Gárdonyi G. u. 5. — 3390 Biohumusz-giliszta eladó. Cím: Dunaföldvár, Fehér­vári u. 31. Telefon: 168. — 3393 Dunaújvárosi, 63 m­²-es, nagykonyhás, tanácsi, pa­nel lakást hasonló székes­­fehérvárira cserélnék. „Bármikor 3393” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe.________________ Kétszoba-hallos szövetke­zeti lakás eladó. Érdeklőd­ni: Táncsics M. u. 6 a. III. 1. — 3275 52 m2-es szövetkezeti lakás eladó. Egyszoba-étkezős ta­nácsi lakást vagy nagyve­­nyimi telket beszámítunk. Érdeklődni: Fáklya u. 2. fszt. 3. — 3268 Kétszoba-hallos lakás el­adó. Érdeklődni: Hámán Kató u. 14. II. 1., délelőtt. — 3266 57 m2-es kétszobás teher­mentes szövetkezeti lakás készpénzért eladó. Érdek­lődni: Váci M. u. 9. II. 1. 15—18 óráig. — 3264 Tehermentes kétszoba-hal­los lakás eladó, 870 ezer Ft. Dunaújváros, Táncsics M. u. 2 a. III. 1. — 3228 Kétszobás első emeleti la­kás kiadó. Érdeklődni: Al­kotás u. 11. I. 2., 18—20 óra között. — 3064 Háromszobás, régi Vasmű V11 III. emeleti állami la­kásomat kisebbre cserél­ném. „Nem sürgős 3320” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe. Elcserélném másfél szobás megvásárolható lakásomat ózdira. „Minden megoldás érdekel 3323” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe. Egyszobás, összkomfortos földszinti lakás 650 ezerért Dunaújvárosban a Barátság utcában eladó. Pápai Já­nos, Sárbogárd, Templom köz 4. — 3325 250 ezer Ft készpénz plusz OTP-átvállalással egy- vagy másfél szobás lakást ven­nék. Vasműs előnyben. ..Bizalom 3328” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe. Kétszobás II. emeleti laká­somat elcserélném egyszo­bás földszintire. „Földszint 3274” jeligére a Dunaújvá­rosi Hírlap szerkesztőségé­be. Zöldövezeti kétszoba-hallos 53 m1 állami lakást cserél­nék nagyobb államira vagy nagyobb, magas OTP-jű szövetkezetb­e. „Sürgős 3270” jeligére a Dunaújvá­rosi Hírlap szerkesztőségé­be. Dunaújvárosi, téglaépület­ben lévő, kétszobás, össz­komfortos, telefonos, taná­csi vári, lakásomat székesfehér­egyszobás, összkom­fortos, belvárosi, telefonos, tanácsi lakásra cserélném. Válaszokat „Első emelet 3059” jeligére a Dunaújvá­rosi Hírlap szerkesztőségé­be. összeköltözök figyelem i­skola, orvos, ABC. évi két percre, szövetkezeti, külön bejáratú, nagyerkélyes, földszinti lakás elcserélendő két egyszobás lakásra. Plusz. OTP. Lehet tanácsi lakás is. „Fortuna 3241” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe. Háromszobás állami lakást cserélnénk két kisebbre, ugyanott Duna-parti, 150 négyszögöles üdülőtelek épülettel eladó. Érdeklőd­ni: Bocskai u. 14. II. 2. — 3341 Liszt F. kertben frissen felújított, II. emeleti, két­szobás, külön bejáratú, ál­lami lakásomat egyszobás, állami lakásra cserélném. Régi városrész előnyben. ..Nyár 3345” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe, üres albérletet keresek hosszú távra. „Béke város­rész kizárva 3347” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe. 33 m­2-es bútorozott szoba­­konyhás lakás kiadó Nagy­­venyim, Kölcsey u. 2. alatt. — 3350 14 m2-es helyiség bármi­lyen célra átadó. Érdeklőd­ni : 19 óra után a 14-274-es telefonon. — 3355 Kétszobás lakás üresen vagy bútorozva kiadó. Ér­deklődni : Bercsényi u. 5. III. 2., 19 óra után. — 3362 Garzonlakás a Béke város­részben eladó. Érdeklődni: Dunaújváros, Hámán Kató u. 6. VI. 9. — 3017 Kétszobás 52 m2-es szövet­kezeti lakás eladó. „Fáy András 3370” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe. Sallai u. 1. VI. 2. kétszo­bás lakás eladó. Érdeklőd­ni helyben. — 3381 Dunaföldvár központjában lévő négyszobás, kétkony­­hás, két fürdőszobás, össz­komfortos, központi fűté­­ses, nagyméretű családi há­zamat eladnám vagy duna­újvárosi, kétszobás, szövet­kezeti lakásra cserélném. Ráfizetést kérek. Garázs, műhely van. Dunaföldvár, Tolbuhin u. 2., Doórné. — 3238 Mezőfalván társasházban négyszobás, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni: Mezőfalva, Bartók B. u. 58., naponta 18 ór­a után. — 3310 A külső benzinkút irányá­ban, a Duna-parton 380 négyszögöl üdülőtelek el­adó. Érdeklődni: Sallai u. 34. III. 3. — 3127 Kisapostagon háromszobás, komfortos, családi ház, garzonlakásnak megfelelő műhellyel, ipari árammal, 700 ezer Ft-ért fizetési könnyítéssel eladó. Érdek­lődni: Petőfi S. u. 116. — 3174 Kulcson, Dunára néző 516 négyszögöles gyümölcsös, családi házzal eladó. Ér­deklődni: Heincz Imréné, 1139 Budapest, Petneházy u. 29. VI. 25.. Napközben 125-666, vagy este 407-050. — 8079 Solton társasházban há­­romszobás, összkomfortos családi ház, kerttel, garáz­­­zsal, teljesen felújított ál­lapotban. 900 ezer Ft plusz OTP-átvállalással el­adó. Cím: Solt, Tompa u. 2. Rév u. sarok. — 3233 Solton kétszobás, összkom­fortos lakás a központban 680 ezer Ft-ért eladó. Ér­deklődni : Solt, Vörös Hadsereg útja 3. III. 2. Tóth Kálmán. — 3235 Solton társasházban, kertes, kétszobás, összkomfortos, teljesen felújított lakás 700 ezer forintért eladó. Esetleg dunaújvárosi lakás­csere érdekel. Érdeklődni: Solt, Tompa u. 2. — 3234 Solt központjában családi társasház eladó. Alsó szint háromszobás, összkomfortos, szép kivitelezésű, rendezett gyümölcsössel, nagy garáz­­­zsal. Felső szint kétszobás, összkomfortos, kerttel, gyü­mölcsfákkal. Külön-külön és egyben is eladó, áron alul. Igényesnek is megfe­lel. Érdeklődni: Solt, Tom­pa u. 2. Rév u. sarok. — 3233 Családi házak eladók: Ba­­racs, Petőfi u. 12. és Ko­­kasdi u. 18. alatt. Érdek­lődni: 15 óra után. — 3339 Újtelepen, 6-os út mellett, gyümölcsöskert kis házzal eladó. Érdeklődni: Nova, Huta tér 3. fszt. 3. — 3344 Elcserélném előszállást, négyszobás, központi fűté­­ses, 99 m2-es, szuteréres, kertes, új családi házamat dunaújvárosi háromszobás szövetkezeti lakásra. Érdek­lődni: Lenin u. 99. — 3349 Elcserélném Baracs-Apát­­szálláson lévő, kétszoba­­hallos, sátortetős családi házamat, 900 négyszögöl te­lekkel, minimum kétszobás állami lakásra, plusz ráfize­téssel, garázst beszámítok. ..700 ezer 3352” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szer­kesztőségébe. Kétszintes családi ház Nagyvenyimen sürgősen eladó. „Szeptember 3363” jeligére a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe. Áron alul, két részletben­ fizetési könnyítéssel is el­adó Újtelepen kétszintes, összkomfortos családi ház. Érdeklődni: Gárdonyi G. u. 15. — 3351 400-as faipari gyalugép (ön­töttvas-váz), egy darab fé­lig kész esztergagép sürgő­sen eladó. Cím: Mester Fe­renc, Szabadegyháza, Jó­­zsef A. u. 48. — 3281 Szekrényes varrógép eladó. Váci M. u. 7. IV. 1. — 3278 Páncéltőkés zongora sürgő­sen eladó. Érdeklődni: Kis­­apostag, Petőfi u.­ 89. — 3231__________________________ Ibanez Phaser Musima gi­tár, Roland dobgép, akusz­tikus gitár eladó. Telefon: 18-760. — 3227 Eladó két heverő és egy hintaszék. Érdeklődni: min­dennap 18 óra után. Kom­­munarszk krt. 2. VI. 3. — 3232 __________ Jó állapotban lévő egysze­mélyes, ágyneműtartós he­verő eladó. Érdeklődni: Di­mitrov u. 2. III. 5., a dél­­utáni órákban. — 3322 Egy darab négyéves tízhó­­napos hasas és egy két­éves fiú szamár, plusz gu­mis kocsi eladó. Érdeklőd­ni : Perkáta, Árpád u. 37. — 3306 ___________ öntöttvaskazán sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagyve­­nyim, Rákóczi u. 16. — 3258 Réka szekrénysor: polcos, akasztós, bárszekrény, könyvespolc-rendszer, két fotel és dohányzóasztal el­adó. Érdeklődni: Auróra u. 3. VIII. 2. — 3206__________ Régi pénzérméket veszek. Gyűjtő. Ajánlatokat: Buda­pest, 1365, Postafiók: 665. — 3127_______________________ 1000 darab piros polc és 500 folyóméter tetőléc eladó. Szabó Gábor, Nagyvenyim, Hársfa u. 2. — 3331________ Négyszemélyes kárpitozott kanapé és fotel eladó. Cím: Apáczai Cs. J. u. 5. X. 3. — 3348 Yamaha PS—55-ös orgona eladó, vagy 25-ös Yamahá­ra cserélendő megegyezés­sel. Érdeklődni: Bocskai u. 5 b. IV. 4., vagy a Hóvirág presszóban. — 3361 Gyermek­szekrénysor Jutá­nyos áron eladó. Cím: Vi­gadó u. 4. IV. 3., a dél­­utáni órákban. — 3361 500 literes boroshordó és egy új ülőbabakocsi eladó. Cím: Martinovics u. 32. IV. 1. — 3367 ZE-s forgalmi rendszámú Fiat 126-os sürgősen eladó. Érdeklődni: délután, Per­­káta, Révai u. 15. — 3298 TD forgalmi rendszámú 1200-as Lada friss műszaki­val eladó. Érdeklődni le­het egész nap, Munkásőr u. 13. III. 2. — 3304 GE-s forgalmi rendszámú 1200 S-es Lada eladó. Ér­deklődni: Dózsa Gy u. 7. II. 2. — 3308 Kokszolókapunál fűtött, ak­­nás garázs eladó. Telefon: 18-362. — 3226 GB-s forgalmi rendszámú 1200-as Lada 30 ezer kivi­­tel eladó. Érdeklődni: Du­naújváros, Viola u. 13., es­te. — 3230 Volán-telepen aknás garázs eladó, vagy Ladár­a cseré­lendő. Cím: Gagarin tér 7. V. 3. — 3207 ZX-es forgalmi rendszámú 1300-as Lada eladó, vagy Polski 126-osra cserélendő. Cím: Szabadság út 5. IV. 1. — 3321 Camping Tandem kerék­párt vásárolnék. C6 (25) 12-187 telefonon, este. — 3324 0 km-es Lada Combira vagy sima Lada gépkocsira cse­rélném 320 m­-es telkemet. Érdeklődni: Batsányi u. 5. I. 2., 18 óra után. — 3262 Új Polski Fiat 126-os eladó. Érdeklődni: 13-168 telefo­non, 18 óra után. — 3257 Négyszemélyes faladik, 125 cm 3-es motorral eladó. Ér­deklődni : a 14-455 telefo­non, az esti órákban. — 3358 Tíz év körüli Trabant Com­bit vásárolnék. „Reális ár 3357” jeligére a Dunaújvá­rosi Hírlap szerkesztőségé­be. Volán-telepen aknás garázs eladó. „82 sor 3368” jeligé­re a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe. Simson kismotor kitűnő ál­lapotban eladó. Érdeklődni: Weiner krt. 10. fszt. 3., egész nap. — 3369 Figyelem! Használt bútoro­kat készpénzért veszek és eladok. Cím: Vörös Hadse­reg útja 51. Nyitva: 9—18 óráig, telefon: 16-813. — 8237 Redőny, reluxa és javítás megrendelhető tavalyi áron. Telefon: 17-982. — 3082 Redőny, reluxa nagy szín­­választékban megrendelhe­tő. Telefon: 17-661, 16-078. Hívjon — azonnal megyek! — 956 Interlockkal rendelkező be­dolgozókat keresek. „Szok­­oya 3313” jeligére a Duna­újvárosi Hírlap szerkesztő­ségébe. Figyelem! Színesfém-hul­ladékot vásárolok. Alu, réz, bronz. Ugyanott ágytollat is. Dunaújváros, Sallai u. 12. I. 1. — 3327 önállóan dolgozni tudó ma­róst, esztergályost keresek főállásba, illetve beugrós­­nak. Érdeklődni: Kisapos­­tag, Petőfi S. u. 116. — 3173 óriásvirágú, nemesített kri­zantémpalánták kaphatók. Bélyegért árjegyzéket kül­dök. Kovács nyugdíjas. 1061 Budapest, Népköztársaság u. 23. — 7411 Költségvetés készítése OTP- hitelekhez, lakásfelújítás­hoz, családi házak korsze­rűsítéséhez. Telefon: 13-426­ — 3092 Fotelágyak, sarokgarnitú­rák, különböző kárpitozott bútorok nagy színválasz­tékkal, állandóan kaphatók. Cím: Előszállás, Petőfi u. 38. — 2827 Szobafestést, mázolást, ta­pétázást, PVC-ragasztást azonnal elvállalunk. Gyors, pontos, megbízható. Cím: Béke II., Sallai u. 5. I. 3. — 3187 Hegesztőtranszformátort 220 voltos nagyteljesítményű, 2400 Ft-ért, plusz 25% for­galmi adó, utánvéttel is szállítom. Maróti, Biator­­bágy, Arany J. u. 15. Biai autóbusz-fordulónál talál­ható meg. — 3291 Humuszgiliszta szerződéssel eladó, OTP-re is. Érdek­lődni: délután 16 órától, Székesfehérvár, Tolnai u. 24. I. 1. — 3340 14 éves lány levelezne fiúk­kal mindenféléről — termé­szetről, zenéről, utazásról. „Tímea 3342” jeligére a Du­naújvárosi Hírlap szerkesz­tőségébe. Elveszett június 4-én egy órif tájban, tiszta fekete, nyolchónapos, Elza névre hallgató németjuhász ku­tyánk. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellené­ben az alábbi címre legyen szíves visszahozni: Móré József, Dunaújváros, Tán­csics M. u. 4/b. II. 1. Két gyermekemnek nagy örö­met szerez vele. — 3359 Matematika—fizika szakos tanárnő felsőtagozatosok korrepetálását, pótvizsgára felkészítését vállalja. Cím: Hortobágyiné Fabó Éva. Ifjú G. U. 18. — 3294 A Magányosok Klubja jú­nius 11-én, vasárnap 16 órától az MMK I. emelet 17-es szobájában tartja ös­­­szejövetelét. — 3377 Díjtalanul tájékoztatjuk HÁZ­ASS­ÁG KÖZ­VETÍTÉ­SÜNKRŐL! Kérje tájékoz­tatónkat. 8105 Várpalota, HARMONIA TÁRSKERESŐ. — 1941 Bizalom Országos Társke­reső Szolgálat azonnal tár­sat ajánl önnek. Kérje tá­jékoztatónkat. Postací­münk: 8007 Székesfehérvár, Pf.: 32. — 2396 Bizalom Országos Társke­reső Szolgálat Házasság­közvetítés nagyszabású ren­dezvénye, egyedülállóknak, Székesfehérvárott, a Hotel Velencében, június 10-én. Mindenkit szeretettel vá­runk. Kérje tájékoztatón­kat ! Postacímünk: 8007 Székesfehérvár, Pf.: 32. — 3134 r Bármit kínál, bármit keres, ha ad, ha vesz, s társat keres, hirdethet! rdetések * • tétele: tin tér I. 405. 10-15.30) J ÁL „HAL­iSnü" TechUulu­­giul én Szerelőipari Kft. dunaújvárosi telepe (elvé­telre keres lakatos, csősze­relő és hegesztő szakmun­kásokat, nyolc-, plusz hat­napos munkarendbe. Bérezés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: Nagy János te­lepvezetőnél a dunaújváro­si papírgyár területén, vagy telefonon: a 17-373,369 mel­léken. (3097)_________ Tejüzem felvételre keres targoncavezetőt, valamint nyugdíjas villanyszerelőt. — 3285 ________________ Az Észak-Dunántúli MÉH Vállalat dunaújvárosi tele­pe felvételt hirdet gépko­csivezető, munkakörökbe. segédmunkás Jelentkezni lehet a MÉH-telep vezető­jénél, Dunaújváros, Vere­­bély u. 13, — 3311 Szakképzett vagy gyakor­lattal rendelkező vendég­látóipart eladót és szak­képzett szakácsot felve­szünk non-stop ételbárba. Jelentkezés: Külső benzin­kút, Autós ételbár. — 3303 Ausztriai munkára he­gesztő-lakatos szakmunká­sokat felveszünk. Jelentke­zés: Dunaföldvár, Irinyi u. 2. Telefon: S3. Ügyintéző: Sallai József. (3381) Takarítónőt felveszünk. Dunaújvárosi Vízi Társulat, Papírgyári út 30. (3376) A Marcipán cukrászda nagy gyakorlattal rendelke­ző cukrászt keres felvétel­re, jó kereseti lehetőség­gel. Érdeklődni lehet: Du­­naföldvár, Béke tér 8. (3351) Villanyszerelőt felveszünk. Bakony Füszért, Dunaújvá­ros, Verebély u. 3—5. (3398) L Á S ", ÉÉ - S- ' ''i "'■ I i toMIIIÍÍÍImI i iiB A muhkánszö­vetkezet textilfeldolgozó részlege varrónőket keres felvételre. Jelentkezni lehet a részleg vezetőjénél, Dunaújváros, Táncsics M. u. 32. Közép­fokú ipari végzettséggel rendelkező, gépírni tudó munkatársakat keresünk iparszolgáltatási osztályunk­ra. Jelentkezés: a személy­zeti osztályon. Szabadság út 1. (3346) Az Új Barázda Mgtsz fel­vesz lakatost, csőszerelőt, minősített hegesztőket 50— 100 Ft-os órabérrel. Jelent­kezni lehet: Papírgyári út 15. Reggel 6—10 óráig. Hét­főtől péntekig. (3343) Azonnali belépéssel al­kalmazunk szakácsokat, kézilányokat, konyhalányo­kat a balatoni Úttörőváros­­ban, Zánkán, nyári idény­re, vagy állandó munkára. Kedvező bérezés! Nyári idényre alkalmazottaknál ingyenes szállás! Állandó alkalmazás esetén kétágyas olcsó elhelyezés! Érdeklőd­ni: (87) 48-440 vagy 48-404 telefonon. Jelentkezés sze­mélyesen az Úttörőváros el­látási osztályán. (3335) A Pálhalmai Célgazdaság felvételre keres: felsőfokú szakirányú képesítéssel rendelkező mezőgazdasági gépüzemelő gépészt, öt-, tízéves szakmai gyakorlat­tal rendelkező kőművest, D. E vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt, szakmai képesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakácsot. Je­lentkezés személyesen a célgazdaság munkaügyi osztályán. (3333) „biga“ billenő garázskapu Magánépítők, garázsépítők­ BILLENŐ, FELNYITHATÓ GARÁZSKAPUT KÜLÖNBÖZŐ BURKOLATTAL, illetve BURKOLAT NÉLKÜL RENDELJEN: 26. SZ.­ÁÉV ACÉLSZERKEZETGYÁRTÓ ÖNÁLLÓ ÜZEM 2401 Dunaújváros, Papírgyári út 49. Gyors szállítási határidő, nagyobb tételben való rendelés esetén árengedményt adunk! és (3334)J IÉROS HIRDETÉSEK A DÜ­N­AU­J­VAROS! I. Szá­mú Gépjárművezető-képző Munkaközösségnél 1100 Ft tandíjkedvezménnyel tanul, hat személygépkocsi-veze­tői tanfolyamon. Részletfi­zetési kedvezmény. Első részlet 800 Ft. Tanulhat Zsi­guli, Skoda, Dacia, Trabant és 126-os Polski gépkocsikon. Videóval történő emeltszin­tű képzés. Tanfolyam indul 1989. június 20-án. kezni lehet naponta telent­10—16 óráig. Dózsa Gy. út 6. (3188) TÁNCSICS 12-ben a Top- Rongy várja kedves vá­sárlóit színes áruválasztéká­­val. (3225) AZ ALBA VOLÁN duna­újvárosi területi igazgatósá­ga megfelelő számú jelent­kezés esetén szeptember hónapban „D” kategóriás autóbuszvezetői tanfolyamot indít. Feltétel: 21. életév be­töltése, két év tehergépko­csivezetői gyakorlat. Csak azok jelentkezését várjuk, akik igazgatóságunknál au­tóbuszvezetői munkakört vállalnak. A képzés költsé­geit szerződés ellenében át­vállaljuk. Bővebb felvilágo­sítás a személyzeti­ és okta­tási csoportnál, a 18-101124 telefonon. Továbbá felvesz jogosítvánnyal rendelkező autóbuszvezetőt. (3200) A DUNAÚJVÁROSI mun­kásszövetkezet pályázatot hirdet Dunaújváros, Vörös­marty u. 2. alatti, három részből álló (szociális helyi­séggel ellátva) helyiségének bérleti üzemeltetésére 1989. augusztus 1-jétől — 1992. december 31-ig, 32 m2 koz­metikai szalon, 27 m2 fod­rászszalon és 41 m2-en il­latszer finomkozmetikai üz­let. A pályázatok átvehe­tők: 1989. június 15-től, Du­a­­aújváros, Szabadság út /., kereskedelmi osztályon. A pályázat leadási határ­ideje: 1989. június 22. A versenytárgyalás ideje: 1989. június 30., 14 óra. A ver­senytárgyalás helye: mun­kásszövetkezet tanácsterme, Dunaújváros, Szabadság út 1. (3330) AZ ATI személygépkocsi­vezetői tanfolyamot indít 1989. június 10-én, részlet­­fizetési kedvezménnyel. Hat­hónapi részletfizetés, vala­mint gyorsított tanfolyam, csak nálunk. Jelentkezés: Komócsin liget 10—11. Mun­kanapokon 7—16 óráig, il­letve szerdán 9-17.30-ig. Telefon: 17-166. (3299) A DUNASZOV­Afész Du­naújváros, pályázatot hirdet az arábi üzletek szerződéses üzemeltetésére 1989. augusz­tus 1-jétől: 11. sz. Autó­alkatrészbolt, Adony, Rá­kóczi u. 12.; 22. sz. Élelmi­szerbolt, Beloiannisz, Sza­­farisz u. 60.; 34. sz. Élelmi­szerbolt, Ercsi, Köztársaság tér; 99. sz. Iparcikkbolt, Per­káta, Szabadság tér 10.; 134. sz. Iparcikbolt, Kulcs, Kos­suth tér; 141 sz. Húsbolt, Ráckeresztúr, Ady E. u. 5. — 1989. szeptember 1-jétől: 5. sz. Élelmiszerbolt, Adony, József A. u. 37. A pályázati feltételekről az áfész köz­­gazdasági főosztálya ad fel­világosítást 1989. június 5- étől. A pályázatokat írás­ban kell benyújtani az áfész közgazdasági főosztá­lyán, 1989. június 30-ig. A versenytárgyalás helye: Dunaszöv Áfász központi tanácsterme, Dunaújváros, Budai Nagy Antal u. 1—3. A versenytárgyalás idő­pontja: 1989. július 5-én, 10 óra. Igazgatóság: (3069) Lehetőség az Ön számára! A Szilvás utcai teraszházakban korlátozott * számban értékesítünk ÉRDEKLŐDNI LEHET: ÉPINVEST VÁLLALKOZÓ-TERVEZŐ KÖZÖS VÁLLALAT Dunaújváros, mw /—­­ .. é.i beköltözéssel 0097. .. alaptorben kialakított 9a,a­ „aunob.l.i.éveket 180 000 Ft Bék. té, 3., 1/~W közepes és kisméretű lakosokét 70 000 Ft” plusz ÁFA- trón j j ^ 1 FA-áron j vállalkozási iroda. Ü*J L----------------------------------------------------J I____________________________________ ■ I (3245) [^INVEST

Next