A Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 85-109. szám)
1994-05-04 / 87. szám
IDŐJÁRÁS Ma mérsékelt nappali felmelegedésre számíthatunk. Derült lesz az ég, mérséklődik a szél. A legmagasabb hőmérséklet 16, 20 fok körül várható. RÖVIDEN Az elmúlt négy évben sikerült növelni az energiaellátás biztonságát — hangzott el az ipari minisztérium sajtótájékoztatóján. Elmondták azt is, hogy hazánk a különböző energiahordozókból jelentős készletekkel rendelkezik. Átadták a forgalomnak az MO-ás körgyűrű újabb szakaszát, amely az M1-es autópályát és a 6-os főutat köti össze. A 13,9 kilométeres útszakasz avatásán Schamschula György közlekedési miniszter kijelentette: Budapestet immár elkerülheti a nemzetközi tranzitforgalom, és ez nagy lépés a magyarországi úthálózat fejlesztése terén. Áprilisban tovább csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma — közölte sajtótájékoztatóján a munkaügyi miniszter. Kiss Gyula elmondta, hogy jelenleg 593 ezren vannak állás nélkül, ami 11,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A Magyar Rádió elbocsátott dolgozói az állampárt tagjai voltak és világossá vált, hogy kik vállaltak ügynöki tevékenységet — mondta Csúcs László, a Magyar Rádió alelnöke a Májusi Számadás '94 konferencián. Hozzátette: az átalakítás közepén sem tartanak, s az intézményben forradalmi harc folyik az átalakítás érdekében. A tanácskozáson Csurka István felszólította a keresztény magyar értelmiséget, hogy a kampánycsend idején imádkozva, verset mondva tartson demonstrációt és így fejezze ki a nemzeti erők akaratát. a Az ÁV Rt. elégedetlen Szerencsejáték Rt. eredményeivel, mert a korábban nyereséges társaság az elmúlt évet nullszaldósan zárta. Az ÁV Rt. várhatóan javasolni fogja annak a kormányrendeletnek a módosítását, amely szerint a társaság száz százalékban állami tulajdonban marad. A tervek szerint részben privatizálni fogják a Szerencsejáték Rt.-t. Beszámolt a rendőrkapitány a közgyűlésnek Változatlan feltételek Ismét rendkívül sok, és fajsúlyos kérdésben kellett döntenie a közgyűlésnek tegnap. Lapzártánkig két napirendi ponttal végeztek a huszonegyből: a polgármesteri tájékoztatóval és a rendőrkapitányság tavalyi működéséről szóló — törvény által előírt — beszámolóval. A polgármester tájékoztatójában kitért az elmúlt hétvége társasági tag- és közgyűléseire: a Kábelkom Kft. taggyűlésén az elmúlt évet sikeresnek ítélték, megtörtént a több mint húszezer lakás új rendszer szerinti bekötése, a további fejlesztések a még ellátatlan területek bekapcsolását szolgálják. Megállapodás született arról is, hogy a labdarúgó világbajnokság alatt a német műholdas sportcsatorna is szélesebb körben lesz fogható. Második napirendi pontként tájékoztató hangzott el a rendőrség tavalyi munkájáról, amelyben dr. Sípos Gyula rendőrkapitány kiemelte, hogy a 3200 — az előző évinél némileg kevesebb — ismeretlen tetteses bűnügynek 44,8 százalékát felderítették, amely a '92-es évhez képest nagy előrelépés. Különösen enneli ennek a számadatnak a jelentőségét, hogy változatlan feltételek mellett érték azt el, nem volt sem létszám-, sem eszközfejlesztés. Szintén fontos tényként emelte ki, hogy az állomány szinte teljesen kicserélődött az utóbbi években, a folyamatos képzés — a közterületvédelmi osztályon a rendőrök 32 százaléka valamilyen iskolába jár — óriási terhet ró minden ott dolgozóra. A múlt év a közlekedésbiztonság éve volt, ezért fokozottan ellenőrizték a közutakat. Ennek ellenére a halálos balesetek országosan húszszázalékos csökkenésével szemben térségünkben ezek száma sajnos tíz százalékkal nőtt tavaly. K.K. A közlekedésbiztonság éve volt 1993 a rendőrség számára Nem csak név, fogalom is Kossuth Perkátán Tegnap délután került sor a perkátai felújított Kossuth-szobor ünnepélyes leleplezésére. Az eseményre Perkáta és Fejér Megye Önkormányzata, Fejér megye Levéltára hívta meg a község lakosságát, illetve Katona Tamás miniszterelnökségi államtitkárt, Paál Hubát, Fejér Megye Közgyűlésének elnökét, Erdős Ferencet, a Fejér Megyei Levéltár igazgatóját valamint Varga Tibor alezredest, a Magyar Honvédség Szárazföldi Csapatok parancsnokát. Első ízben 1908. május 3-án avatták fel az azóta restaurálásra szorult alkotást, amely akkoriban az egyik polgár indítványára készült közadakozásból. Az eseményen a helybeli általános iskola tanulói adtak műsort verssel és dallal. Elsőként Radeczki György polgármester tartott rövid történelmi áttekintést a '48-as szabadságharcot és Kossuth Lajos szerepét illetően. Akinek — amint azt a szónok kifejtette — neve nem csupán név, hanem magasztos fogalom is. A beszédeket követően leleplezték a szobrot, majd koszorúkat helyeztek el: Katona Tamás a kormány, Paál Huba a megyei önkormányzat, Radeczki György pedig a helyi testület nevében. Valamikor nagy jutalom volt, hogy a szakmunkástanuló társainál előbb kapta meg a szakmunkás bizonyítványát, ha jó eredményt ért el országos versenyen. Ma más a helyzet — erről olvashatnak a 3. oldalon „Kossuth Lajos azt üzente...” A képen Katona Tamás államtitkár és a szobor, Perkáta büszkesége Mai számunkból: SZŰRÉS A VASMŰBEN 3. OLDAL FORINTFORGATÓ 4. OLDAL PARÁDÉS HANGULAT 5. OLDAL TALÁLGATÁSOK AZ IMOLAI BALESETEKRŐL 6. OLDAL MÉG KORAI AZ ÖRÖM 7. OLDAL Hasznot hoz — garantálják A dolgozók kérésére Egy hónapja írták alá a Kék Duna üzemeltetéséről szóló szerződést, de egyes képviselőkben vannak még kételyek. A közgyűlés végén — lapzártánk után—várhatóan kérdés hangzik el a témában. A Kék Dunát, mint ahogy azzal már többször foglalkoztunk, egy konzorcium szerezte meg. Az állami vagyonrészeket szerződésük szerint a Kék Duna Kft.-be apportként vitték be: az épületet 38,12, a földét 9,86 millió forint értékben. Az önkormányzat tulajdoni hányada a kft.-ben így 51,77 százalék. Már a konzorciális szerződés egyik tervezete tartalmazta, hogy az áruház üzemeltetője az Orova Kft. legyen. A közgyűlés véleménye szerint azonban ez nem lehet tárgya egy ilyen szerződésnek: „az üzemeltetőről döntsön az áruház kft. taggyűlése”. A kft. taggyűlése pedig az MRP-be tömörült dolgozók indítványára az Orova Kft.-t bízta meg az üzemeltetéssel tíz éves időtartamra. (Folytatás a 3. oldalon) Temetők, templomok, keresztek és kövek Pentelei tervek Taggyűlésen értékelte az elmúlt év munkáját nemrégiben a Pentele Baráti Kör. Szabó János elnök beszámolójában többek között a kiemelkedő tevékenységekről emlékezett meg. Ilyen volt a kistemető vízellátásának megterveztetése, a Pentele városrészi patakok szennyezettségének vizsgálata, az aradi vértanúk névtábláinak elhelyezése az 1848-as emlékműnél, Szórád Márton iskola (Folytatás a 3. oldalon) Változások május 29-től Új menetrend Május 29-én új menetrend szerint közlekednek a vonatok, a helyi, a helyközi és a távolsági autóbuszok. Ezúttal a legfontosabb Dunaújvárost és a régiót érintő változásokról adunk tájékoztatást. A MÁV Dunaújváros környéki vonalain érdemleges változás, hogy szombat este nem fog közlekedni az innen 22.52- kor Pusztaszabolcsra induló vonat és ellenpárja, amely vasárnap hajnalban 5.08-kor ér ide. Az Alba Volán Rt. és más volántársaságok helyközi és távolsági járatainak menetrendjében nem lesz lényeges változás azt leszámítva, hogy megszűnik a délután ötkor Bajára menő busz. A helyi járatok némelyikének közlekedési rendje viszont módosul. 1-es számmal új járat fog közlekedni 20 percenként a Béke tér, Dózsa mozi, Castrum városrész, Szórád Márton út vonalán hajnali öttől délután ötig. A 3-as és 4-es vonal járatait nyáron sűrítik a 9-es betétjáratok ritkítása mellett, mivel sokan járnak kerékpárral munkahelyükre. A 15-ös busz munkanapokon fél óránként fog közlekedni kora reggeltől este hétig. A 22-es és a 24-es busz a menetrendváltozást követően nem tér be a Castrum városrészbe, kivéve a reggeli, ruhagyári kezdéshez igazodó járatot. A 26-os busz a nyár végéig félóránként jár este nyolcig, ősztől viszont csak csúcsidőben és munkanapokon. A változtatások eredményeképpen a helyi járatos autóbuszok napi 40 kilométerrel több utat járnak végig. —csgy —