Dunavidék, 1922 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1922-01-01 / 1. szám
1922. január 1. öntéshez, egyéni érvényesülés céljából mesterséges ellentéteket támasztottak a két osztály között és köztük a gyűlölködés és visszavonás magvát hintették el. Mintha nem lett volna már elég a gyűlöletből és osztályharcból, mintha nem volna szükség minden becsületes, hazafias magyar ember vállvetett, közös munkájára, hogy ezt a szerencsétlen országot talpra állítsuk. Vannak emberek, kik miatt az egész világ összedőlhet, csak ők fölülmaradjanak. Amíg dolgozni kellett a népért, nem látták ezeket az árakat, mikor a paraszt hátán emelkedni, érvényesülni lehetett, egyszerre megjelentek a fórumon, nem hogy vezessék, hanem félrevezessék a népet. Rágalommal, intrikával, hízelgéssel, szájhősködéssel. Demokráciát ordítottak és demagógiát csináltak, így történt, hogy sok értékes ember mellett soha annyi értéktelen elem nem volt a parlamentben, mint ma. Elfelejtik azonban, hogy a demagógok sorsa, legyen a nevük Weltner Jakab vagy Hajdú Gyula vagy más, ugyanaz. Lásd a Sigray grófért följött paraszt deputáció szereplését a képviselőházban. A falu józan esze, egészséges ösztöne nagyon hamar tisztába fog jönni ezekkel az osztály gyűlöletben utazó urakkal és az egység és egyetértés a két osztály közt helyreáll. AI A VIDÉK 3. Stetés tenyésztésünk és hizlalásunk válsága. A jó gazda papírral és ceruzával dolgozott már évekkel ezelőtt is, méginkább kritériuma ez a jó gazdának a mai viszonyok mellett. Ma csak annyiban könyebb ebben a tekintetben azoknak a gazdáknak a helyzete, akik eddig s most sem így dolgoznak, hogy a számok plusz és mínusz tekintetében sokkal nagyobb kilengéseket mutatnak s igy papír és ceruza nélkül is könnyen reá jut a kevésbbé jó gazda is, hogy gazdaságának mely ága jövedelmező, illetve hol fizet reá. Innen van aztán az is, hogy ma alig akad rossz gazda! S éppen ez a mutatkozó óriási mínusz, amely minden közelebbi számítást is fölöslegessé tett, okozta azt, hogy sertéstenyésztésünk már 1920-ban, de még inkább az idei tavasz óta válságos helyzetben van, értve alatta azt, hogy miután legtávolabbról sem fizeti ki magát, a tenyésztők a lehetőségig redukálják gazdaságuknak ezt az üzletágát egyrészt az által, hogy anyaállatjaikat vagy maguk állítják hízóba, vagy hizlalóknak eladják, másrészt az által, hogy tömegesen potom pénzért is, lehetőleg még malac korában adnak túl a szaporulaton. — Hol és mikor láthattuk még valamikor azt, hogy annyi pecsenyemalac került volna a piacra, mint az idén Mohácson, Pécsett és más városi piacokon is? A tavasszal a malacpecsenye volt a legolcsóbb eledelek egyike. De azok, akik a sertéshizlaldákat is figyelik, bizonyíthatják, hogy soha annyi anyasertés sem került még hízóba mint az idén. Mindez azonban nagyjában természetes folyománya a dolgoknak s akik csak egy kissé gondolkoztak ezen s ehhez hasonló problémákon, nem is kellett hogy jóstehetséggel legyenek megáldva s ezt előre látták s magam vagyok a tanú reá, hogy előre is mondották. Hasznos háziállatjaink közül a legszaporább s a leggyorsabb fejlődésü a sertés. — A háború ideje alatt óriási volt a húsfogyasztás, önmagától adódott tehát az irányelv, hogy sertést tenyészteni minél többet! Bár számos és nagy ehézségekbe ütközött a tenyésztés és hizlalás 'yaránt, de igen rentábilis lévén, igy nagyobb ■ekhez méltó buzgalommal folyt a tenyésztés. A háború végével a húsfogyasztás bár nagyon megcsappant, de bekövetkezett pén■cessiv romlása s ennek kapcsán az árak — a mi a gabonanemüeknél — lévén ' maximálva s már ennél fogva hiirtelen, mint az állatára az oka annak, hogy a serum lezajlása után is folytatgat s igy bőségesen fejtőzött az idő, hogy a gabonaárak soha sem sejt. és magasságba szöktek, a sertés előállítási kötyege evvel természetesen óriási módon emelkedett, kivitelünk nem volt, mert mindenfelől el voltunk zárva, belső fogyasztásunk megcsappant, igy csak természetes, hogy a sertés szaporasága s az akkor még meglévő sok anyaállat következtében, be kellett, hogy álljon a tulproduktió s igy az áraknak rohamos esése is. — Bekövetkezett volna az árak esése egyedül a túlproduktió következtében is, mert előzőleg rentábilis lévén, mindenki erre vetette magát; a magas gabonaárak csak siettették és nagyobbá tették az úgynevezett „Krachot.“ — Ezen a téren is azonban mint ezt a kifejezést a börzerovatban szoktuk mostanában olvasni s a jelen eset alkalmazva mondhatnám talán hál’ istennek — az „erős kezek“ — a régi tenyésztők egyelőre még áldozatok árán is, fenntartják törzsállományukat s megfogyatkozott számban bár, de legalább mentve a legjavát, tovább tenyésztik a saját részükre s az ország részére is oly értékes állatjaikat. Meg fog jönni ismét, majd ha a „férgese“ lehullott az idő, amikor a gazdálkodásnak ez az ága is, bár azt hiszem intenzívebb formában — ismét ki fog fizetődni. Amilyen természetes s így mint említem szinte előrelátható folyománya volt azonban az előzményeknek e tenyésztés ezen sorsa, oly kevéssé vezethető vissza természetes okokra a hizlalásnak a mostani mértékben meglevő válságos helyzete. Némileg hozzájárulhat talán mint ok ezen helyzethez is az egyesek által ezen a téren is emlegetett túlproduktió, bár az idei tengeri hiány mellett a magam részéről ezt egyáltalában nem tartom még részben sem a valódi oknak, amint meg vagyok győződve, hogy februárban és márciusban és később nem is lesz túlkínálat, de fő és tán egyetlen oka a válságos helyzetnek az, hogy egyesek — a jelen esetben a szalámigyárosok — abban a kedvezésben részesültek, hogy a gyártási idény alatt sem elő sem vágott sertést exportálni nem lehetett, történt pedig ez az intézkedés épp abban az időben — november és decemberben — amikor más évek tanulsága szerint amúgy is mindig a legnagyobb volt a hízott és félig hízott sertésekben a kínálat, főképen parasztsertésekben. Nem a tulproduktió volt az oka a nagy kínálatnak, hanem a nagy kínálat volt következménye a mesterségesen előidézett áresésnek s igy csak természetes folyamat következtében lett ismét oka a „gyenge kezek“ nagy mennyiségű éretlen sertés kínálata a további áresésnek, ami a jó „érett“ sertésnek az árát is magával rántotta. Ha azonban tényleg túlproduktió okozta volna azt a helyzetet, épp az államnak lett volna a kötelessége az export lehetővé tétele útján a termelés ezen ágának segítségére sietni. Bár nem nehéz kimutatni a mostani tenyésztésnek a veszteségteljes voltát sem, sokkal egyszerűbb s teljesen plausibilis számítás alapján kimutatható azonban a hizlalásnak fokozott mértékben való veszteségteljes volta. Igen meglehet elégedve a hizlaló akkor, ha nyári hizlalásnál 20 ksg-ot, téli hizlalásnál 18 höt ér el sertéseinél átlagban súlygyarapodásként a feletetett takarmány után, más szóval ha nyáron 5 kg, télen pedig 5 és fél kg-nál valamivel több után híznak sertései 1 kg-ot. A jelenlegi téli hizlalást s a legkedvezőbb esetben is 2250 K-ás dara árat véve alapul tehát minden reáhizlalt kg. sertés 12375 K-jába kerül a hizlalónak, ha tehát a hizlaló abban a kedvező helyzetben volt, hogy 50 kg-os korában kg-onkint 60 K.-ért kapta a beállítani való süldőjét, akkor is 150 kg-ra felhizlalván sertését, neki 100 K-n felül kerül átlagosan élősúlyban sertésének kg-ja, de akkor a sertés gondozása, szállása nincs számítva, a hizlalónak a bennefekvő pénze — ha ugyan nem vette fel kamatra — még nem hozott kamatot, de még csak egyetlen egy kényszereladást vagy egyébb nagyobb veszedelmet sem számítottunk. De még kevés hizlalónak van 2250 K-s áru a tengeridarája — tudvalévő pedig, hogy az új tengeri több vizet tartalmazván még jelenleg nem ad annyi j0 eredményt. Ha véletlenül el tud érni a hizlaló — a legmagasabb budapesti 85 K-s árjegyzést alapul véve — szállásában átvéve a fenti okvetlenül felmerülő költségeket, kilogrammonként legalább 35 K-t veszít, ami egy 150 kg-os sertésnél 5250 K. tényleges veszteséget jelent. Ez az állapot nem lehet normális, a mint tényleg nem is az s,a mint annak oka is nem normális állapotra vezethető vissza, mert szabad forgalom export lehetősége mellett, a mikor még a „loco Romania“ is már 20 leues román hízott sertés is, magyarországi — Nagytétény — etető és kirakóállomással kombinálva is exportképes ez az állapot nem lehetséges. — Miután azonban a helyzet tényleg ez, s a sertéshizlalás valóban válságban van s nem csak a hivatásos hizlalóknak existentiáját támadja meg ez az állapot, a mi az államnak nem lehet érdeke, de haszna sem, de egyúttal sokkal meszebbmenő kihatása is lesz, még pedig annál az oknál fogva, mert már tavaly is — bár akkor valutánknak a Hegedűs féle acióval kapcsolatban való emelkedése volt azok — a hizlalók veszteséggel dolgoztak, az idén az export elzárása következtében ugyancsak veszítenek, kilátás van tehát arra, hogy olyan cikkben is, amiben a fent említett nyomás nélkül exportunk lehetne, behozatalra lehetünk majd később szorulva. A Hizlaló alig fog akadni, akinek a biztos veszteség mellett vállalkozási kedve volna, az állam meg üzletileg sohasem, ebben az üzletben meg éppen nem lehet konkurrensképes, de különben is alig számottevő mennyiséget hizlal, könnyen előállhat tehát a fent érintett helyzet. Legújabb értesülésem szerint ugyan az export lehetőség meglesz, azonban csak két társaság útján, ami majdnem ugyanannyit jelent, mintha nem is volna export, mert az a volt esetben az állam is fő részes a két társaságban, tehát monopolistikus az egész actiónak a természete, ami tehát a szabad forgalom híjján a szabad átalakulást is kizárja. Erre pedig most már igazán nincs meg az ok, mert hogyha azoknak az érdekében, akik a szabad átalakulás kapcsán okvetlenül kifejlődő természetes, de épp e miatt magas árat esetleg nem volnának képesek megfizetni, némileg indokoltnak is találhattuk az elég hosszú ideig tartott mesterséges árlenyomást, elég ideje volt az alatt úgy az államnak az ellátatlanok, valamint az egyes kevésbbé tehetőseknek a saját részükre a szükséges zsírt aránylag olcsón beszerezni. Nincs tehát már ok, hogy a szabad forgalom s az export továbbra is korlátozva legyen. Szabad forgalomra és export lehetőségre van tehát ezen a téren szükség, úgy a tenyésztő, mint a hizlaló, úgy a fogyasztó, mint az állam érdekében; az állam az egyes exportőröktől épp úgy beszedheti a jussát, mint hogyha a maga különben nehézkes szerveivel fölözi le a meghigított tejfölt. Szabad forgalom élénkíti a termelést, ezáltal előmozdítja az ipart és a kereskedelmet, munka és produkáló kedvet ad, ez ad az országnak vérkeringést, ez tette naggyá a nyugati nagy nemzeteket s csak ez adhat jövőt a mi hazánknak is. Somberek, 1921. december 28. Dr. dr. Mirbach Antal HÍREK. Az elöljáróság közhírré teszi, hogy mindazon hadirokkantak, akik összeírás végett jelentkeztek és birtokukban fizetési meghagyás van, elmaradt rokkant illetményeik kifizetése végett 1922. január 2-tól január 6-ig naponta dél. 9 órától 11-ig főszolgabírói hivatalban jelentkezzenek. Hogy ezen illetmények kifizethetők legyenek, a már annak idején közhírré tett rendeletben említett bizonyítvány a község elöljáróságánál beszerzendő és azt a felek a kifizetéshez magukkal elhozni tartoznak. Január 6. után kifizetések után itt többé semmi esetre sem eszközöltetnek.