Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1970-1971
2. Tiszteletbeli doktorrá avatások
Elhatároztam, hogy tanár leszek. Ilyen módon kapcsolódtam az egyetemi pályához. De élt Karcagon egy zseniális ember, akkor még gyermek, négy-öt évvel idősebb nálam. Szüleink barátságban voltak, s én is szoros barátságba kerültem vele. Ez az ember Győrffy István volt (nem a szegedi, hanem a pesti), a magyar néprajz egyik legnagyobb kutatója, később Egyetemünk Bölcsészettudományi Karán a magyar néprajz tanára. Úttörő tudós, vidám, derék, jó ember. Bíztatott, hogy foglalkozzam a török nyelvekkel. Mi kunok vagyunk — mondotta —, s a kunok a török népek közé tartoztak. Én akkor végeztem a gimnázium negyedik osztályát, ő az egyetem első évét. Vakító fehérre meszelt kis udvari szobájában, a földön ülve, nem egyszer fél óráig olvasta nekem Bálint Gábor tatár szótárát, s közben nagyokat nevetett. Fogott rajtam a bíztatás, megvettem Erődi Béla török nyelvtanát, s elkezdtem törökül tanulni és olvasni az ősi magyar—török kapcsolatokról, olvasni Vámbéry, Thúry, Kuun Géza, Gyárfás műveit. A VI. osztály elvégzése után Isztambulba mentem. Akkor még ott II. Abdulhamid uralkodott, Isztambul ezeregyéjszakás város volt, varázsos hatása egész életemen végigkísért. Ezt a következő években több török- és oroszországi nyári út követte. Ezután beiratkoztam az Egyetemre és Eötvös Loránd felvett az Eötvös Kollégiumba. Itt rendkívüli szerencsém volt, barátságába fogadott a magyar tudomány történetének egyik dísze, Gombocz Zoltán, és igyekezett megtanítani tudományosan gondolkozni. Vele együtt az Egyetem kiváló tanárai, Simonyi Zsigmond, Szinnyei József, Goldziher Ignác, Melich János, az Egyetemen kívül Munkácsi Bernát akadémikus neveltek és nagylelkűen segítettek. Bartoniek Géza, az Eötvös Kollégium igazgatója, eleinte nagyon bizalmatlan volt hozzám, később legbuzgóbb pártfogómmá vált. Én aztán tanultam. Nem egészen úgy, ahogy kellett volna. Mesterem, Gombocz, ontotta rám tudása kincseit, én meg is fogadtam a tanításait, példamutatását, nem is. Gombocz mindig elnéző és udvarias volt, sohasem volt egy rossz szava. Tanáraim bizalmából 1915-ben magántanára lettem Egyetemünknek, s 1916- ban nyilvános rendkívüli tanára. 1915-től 1965-ig pontosan száz szemeszteren át adtam elő Egyetemünkön a török filológiát. A Humboldt-típusú egyetemen, de más egyetemeken is, sajátságosan alakultak az orientalisztikai előadások. Nem jelentkezett hallgató, s ha egy-kettő jelentkezett, nemigen volt érdemes foglalkozni vele. Ahlwardt — nagy név —, aki a berlini arab kéziratok katalógusát készítette, egy német egyetem professzora volt. Friedrich Giese turkológus kollégám, aki nekem ezt elbeszélte, diák korában felvette az előadásait. „Ember — mondta Ahlwardt —.