A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 21. KÖTET (1930-1933)
1931. – 3. szám: Nagy Gyula l. tag emlékezete írta Hóman Bálint r. tag
Tasnádi Nagy Gyula emlékezete. Irta : Hóman Bálint r. tag. Tekintetes Akadémia! Régi idők literátus hagyományaiban gyökerező akadémiai szokásaink közt legszebb és legfelemelőbb az elhunyt tagtársak érdemeit méltató emlékbeszédek intézménye. Az emlékbeszéd a jelen hódolata a tisztes múlt előtt, az utódok zászlóhajtása a tudományban előttük járó nemzedék előtt, nyilvános elismerése az elődök munkásságának. Az emlékbeszéd történeti méltatása régi s gyakorta már túlhaladott irányok, elméletek és eredmények abszolút fejlődésbeli értékének, elvi hitvallás a folyamatos fejlődés, a folytonos tudományos haladás nagy gondolata mellett. Mint tudományos feladat próbaköve az altruizmusig emelkedő objektivitásnak s ezért kétségtelenül a legszebbek közé tartozik. De nehézségei is igen nagyok. Az objektivitás érvényesítésének nagy akadálya a történeti távlat hiánya s — ha a méltatott és méltató, más-más nemzedék tagjai — a tudományos felfogásukban és világszemléletükben mutatkozó különbség, sőt ellentét. A kortárs nehezen szabadul a baráti visszaemlékezések érzelmes frazeológiájától és az önigazolásra kínálkozó alkalom csábításától. Az ifjabb generáció emberét viszont a méltatottétól eltérő felfogása gyakorta száraz lexikális adatfelsorolásra és obligát dicséretek alkalmazására csábítja. Mindkét hibának forrása ugyanaz a metodikai tévedés, hogyha t. i. a tudós pályáját méltatva csak mellékesen foglalkozunk egyéni életével, hogyha szétválasztjuk a tudóst az embertől s amarról szólva — a szakszerűség és tárgyilagosság helytelen értelmezésével — elhanyagoljuk a tudományos egyéniség kialakításában oly nagy mérték-