A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 21. KÖTET (1930-1933)

1931. – 3. szám: Nagy Gyula l. tag emlékezete írta Hóman Bálint r. tag

Tasnádi Nagy Gyula emlékezete. Irta : Hóman Bálint r. tag. Tekintetes Akadémia! Régi idők literátus hagyományaiban gyökerező aka­démiai szokásaink közt legszebb és legfelemelőbb az el­hunyt tagtársak érdemeit méltató emlékbeszédek intéz­ménye. Az emlékbeszéd a jelen hódolata a tisztes múlt előtt, az utódok zászlóhajtása a tudományban előttük járó nemzedék előtt, nyilvános elismerése az elődök mun­kásságának. Az emlékbeszéd történeti méltatása régi s gyakorta már túlhaladott irányok, elméletek és eredmé­nyek abszolút fejlődésbeli értékének, elvi hitvallás a folya­matos fejlődés, a folytonos tudományos haladás nagy gon­dolata mellett. Mint tudományos feladat próbaköve az altruizmusig emelkedő objektivitásnak s ezért kétségtelenül a legszebbek közé tartozik. De nehézségei is igen na­gyok. Az objektivitás érvényesítésének nagy akadálya a történeti távlat hiánya s —­ ha a méltatott és méltató, más-más nemzedék tagjai — a tudományos felfogásukban és világszemléletükben mutatkozó különbség, sőt ellentét. A kortárs nehezen szabadul a baráti visszaemlékezések érzelmes frazeológiájától és az önigazolásra kínálkozó al­kalom csábításától. Az ifjabb generáció emberét viszont a méltatottétól eltérő felfogása gyakorta száraz lexiká­lis adatfelsorolásra és obligát dicséretek alkalmazására csá­bítja. Mindkét hibának forrása ugyanaz a metodikai téve­dés, hogyha t. i. a tudós pályáját méltatva csak melléke­sen foglalkozunk egyéni életével, hogyha szétválasztjuk a tudóst az embertől s amarról szólva — a szakszerűség és tárgyilagosság helytelen értelmezésével — elhanyagoljuk a tudományos egyéniség kialakításában oly nagy mérték-

Next