Hadak Útján, 1978 (30. évfolyam, 336-341. szám)
1978-01-01 / 336. szám
Egy év múlva édesanyjának írott levelében elmondja, hogy már gyermekkorában is másként ítélt az emberekről, dolgokról, mint hasonló korú barátai. Nem elégítette ki a remény, hogy jámbor törvényszéki bíróként vagy megyei főszolgabíróként éljen. „Izgalom, hír, dicsőség után” vágyott és elhatározta, hogy teljesen az irodalomnak szenteli életét. E levélben pénzt kért és azzal érvelt, hogy anyja pár év múlva büszke lesz fiára. Adósságai voltak, egy párbaj miatt is, „mely sokba került”. Fogadkozott, hogy tehetsége és munkája után akar élni. Könyörgött, hogy „most utoljára“ szerezzen neki édesanyja annyi pénzt, hogy felmehessen Pestre újságírónak. Az elintézésre határidőt is szabott. Amily meggyőző a tanárhoz intézett és önmarcangoló levél, oly mesterkélt a gyermeki szeretet melegét nélkülöző másik. Abban épp azt hallgatja el, amiért önmagát kárhoztatja az előbbiben. A szülői segítségért esdeklő levél nem sokban különbözik azoknak az ifjoncoknak leveleitől, akik szüleiket pampolják könnyelműségük miatt. Ady szülei azonban nem bővelkedtek anyagiakban, s csak tollasodásuk idején vedlett vidékiesen gádoros építménnyé a nádfedeles, földes házacska, amelyben Ady született, s az előbbit aztán „kúriaként” emlegette. Nem tudni, mit felelt Székely Ödön, sem azt, hogy megkapta-e az édesanyjától kért pénzt, de a kecsegtető érvelés, hogy „nemsokára egy fővárosi lap munkatársa” lesz, aligha volt megalapozott, mert napi pesti lap, hanem a Nagyváradi Napló munkatársa lett, és négy év telik el, mire a Párizsban töltött esztendő után, a Budapesti Napló munkatársa. (Befejező rész következő számban.) Szitnyai Zoltán A vajúdó Európa Harminc esztendővel ezelőtt, 1948 tavaszán hirdette meg Sir Winston Churchill híres zürichi beszédében Európa egyesülésének posztulátumát. Erre a két világháború szörnyű tanulsága és a volt háborús szövetséges, a Szovjetunió részéről már akkor félreérthetetlen fenyegetés vezette. Churchill beszéde óriási feltűnést keltett, különösképpen, hogy a halálos ellenségek, a németek és franciák megbékélését is követelte. Mindenki lelkesedett a gondolatért, és az államközi síkon formákat is kezdett ölteni. Megszületett a Montan Unió, az Európai Gazdasági Közösség, majd az Atlanti Szövetség, hét állam vámközössége. Nem feladatunk az események felsorolása, melyek amúgy is közismertek. Az intézmények egész sora jött létre azóta, élükön az Európa Tanáccsal és végükön a küszöbön álló, közvetlen választás útján megalakítandó Európa Parlamenttel. Egyiküket sem akarjuk lekicsinyelni, vagy bírálni, mert valamennyien megtettek minden megtehetőt. Úgy véljük azonban, hogy a szülésnél művi hiba, vagy éppen hibák történtek. A kezdeti időkben az Egyesült Európán mindenki egész Európa egyesülését értette, mégpedig abban az illuzórikus hiszemben, hogy a békeszerződések megkötése után a Szovjetunió is kivonul az általa megszállt európai területekről. Vagy nem tette, vagy a békeszerződést sem kötötte meg. A vasfüggöny leereszkedett és ma is mint halálos határsáv metszi ketté Európát. Az akkori világ megoszlott két szuperhatalom között, s a nyugati szuperhatalom, Amerika, az abszolút atomfölény birtokában sem lépett fel a Szovjetunió szerződésszegései ellen. A kiömlött tejbe azonban felesleges belesírni — abból kell kiindulni, ami van. S ami van, az a világpolitikától eltekintve az Egyesült Európát illetően abból is áll, hogy az elején a farkánál nyergelték meg a lovat. Európa ugyanis, mint olyan, elvont szellemi fogalom. Az euráziai kontinensnek azonban csupán egy félszigete. Az antik világba viszonyuló és abban gyökerező kultúrájával és civilizációjával meghódította a világot, a két amerikai földrészt, Ausztráliát, Afrikát és szellempolitikailag Ázsiát is, melynek nagy részében európai eredetű eszmék: Marx és követői, eszméi uralkodnak. Közben azonban elvesztette identitását, mert a kezdeti időkben nem a szellemi identitásra, hanem a gazdasági egyesülésre helyezték a hangsúlyt. Itt nyergelték meg fordítva a lovat. Nem számoltak a húsba (és zsebbe) vágó komplikációk egész sorával, hanem úgy vélték, ha Európa gazdaságilag egyesül, úgy azt orgaikusan követi nyomon a politikai, katonai és szellemi egyesülés, mégpedig a legmagasabb fokon, egy európai kormányban és egy európai parlamentben testesülve meg. Mindez jó egyelőre illúziónak bizonyult. Ám a történelemben mindig illúziókból születtek meg a realitások. Az illúziók tökéletlenek, és az nagy álmokból jó, ha a lényeg megmarad. Talán így kellene mondani: a vezető motívum. Tehát ez esetben az Egyesült Európa. 5