Hadak Útján, 1987 (39. évfolyam, 390-395. szám)
1987-01-01 / 390. szám
Hogyan foglaltuk vissza Budavárát a töröktől 1606-ban IV. Az ostromló harcok leírásánál, amiről számos korabeli is későbbi forrás számol be, hozzánk legközelebb áll Bél Mátyásnak, a 18. század európai hírű magyar polihisztorának Buda visszavívásáról írt munkája, ami négykötetes nagy művében: Notitia Hungariae novae historico geographica (Az új Magyarország történeti és földrajzi ismertetése, III. kötetében, Bécs, 1737) található. A latin nyelvű, történelmi hitelességű mű idevágó részét a 300 éves évforduló alkalmából adták ki Budapesten 1986-ban, első ízben magyar nyelven. Nem mulaszthatjuk el Bél Mátyás megvédelmezését a már megszokott szlovák kisajátítással szemben. Bél Mátyás (1684—1749) magát mindig magyarnak vallotta, atyja is Bél Mátyás volt, édesanyja Cseszneky Erzsébet — mindketten magyarok — iskoláit rézben Veszprémben és Pápán végezte, számos művét magyarul írta, németek számára magyar nyelvtant is írt. Magyar anyanyelvén kívül németül és tótul is beszélt, ami elegendőnek látszik a szlovákok számára, hogy kisajátítsák. Ennyit Bél Mátyás védelmében. Bél Mátyás a Buda visszavívásáról írt munkájához felhasználta Franz Wagner osztrák jezsuita, Lipót császár történetírója munkáját is (Historia Leopoldi Magni, 1719, Augsburg), amitől főleg abban tér el, hogy ő nem hallgatta el az akkori harcokban szereplő magyar harcosok hősi tetteit. Ennek egy példája: Wagner a zászlót elsőnek kitűző győri hajdúról megemlékezik ugyan, de Bél 20 sort szentel az ott rohamozott magyarok hősiességének. Felismerhető Bél abbeli igyekezete is, hogy a kizárólagos habsburgi birodalommal szemben, kihangsúlyozza a Regnum Hungáriáé tényét. Megemlékezünk még a tárgyunkba vágó két, ugyancsak a 300 éves évforduló alkalmával megjelent munkáról is, mint R. Várkonyi Ágnes: Buda visszavívása 1686, Budapest 1984, és ifj. Barta János: Budavár visszavétele, Budapest 1985. Mindkettő alkalmas arra, hogy az otthon beszüntetett történelmi oktatás okozta ismerethiányt legalább történelmünk egy szakaszáról, igyekezzék pótolni. Az ugyancsak birtokunkban lévő Marsigli-könyvről már megemlékeztünk. felvonulás és ostrom A párkányi gyülekezőről Károly herceg csoportja július 16-án, négynapi menettel Szentendrére érkezett. Miksa Emánuel a váci oldalon vonult fel, Pestre előreküldve Savoyai Jenő herceget dragonyosaival, akik ott már csak a török utóvédet érték, ez még fedezte 1000 marhának áthajtását Budára, majd lerombolta a hajóhidat. A török vártüzérség lőtte a dragonyosokat. Károly hg. lovassággal és 2000, szekérre rakott gyalogossal 18-án elindult Szentendréről, délután már Buda alá érve, lezárja a várhoz vivő utakat a mai Pasarét — Kissvábhegy — Gellérthegy déli lábáig. A Pasarétet Donnewald- és Hannover-ezred 2000 gyalogosa szállta meg. Lovasszázadok egy jó kilátású magaslaton települtek, a Bécsikapuval szemben könnyű lovasság helyezkedett el, számítva török kitörésre, ami az első éjjel meg is történt. A török lovasság a Vízikapu táján volt elhelyezve, a Vár és a Duna között. Már az este, futóárkokat ásva, megkezdődik a Víziváros ostroma. Másnap folytatják itt a földmunkákat, 6 ágyú biztosítása alatt, amelyek már meg is bontják a Víziváros falát. Ezalatt Bottyán János esztergomi huszártiszt csapatával levág Ercsiből a Várba igyekvő 500 törököt. Megkezdődik a hajóhíd építése is a mai Margitszigetre, ott felállítják az egyik tábori kórházat és a raktárakat. A Dunán folyamatosan érkeznek a szállítmányok. 20-án török lovasság tör ki a Vizivárosból, ezt Károly hg. lovassága szétveri. Miksa Emánuel táborkarával megszemléli a Vár falait és a déli oldalt választja maga számára ostromra, Károly hg. felajánlása után. A Gellérthegyet, Naphegyet alkalmasnak találják tüzérség felállítására, jobbnak tartva, mint a Rózsahegyet, Szemlőhegyet, így Károly hg. csoportjának marad az északi oldal ostroma. Miksa Emánuel a pesti hídfőt megerősítve, seregével a Margitszigetnél épített hajóhídon átkelt a Dunán, igen nagy kerülővel a Gellérthegy déli lábához vonult, a hozzá beosztott szászokkal együtt. A Gellérthegy északi oldalán, a Dunától a Naphegyig helyezkedtek el csapatai, főhadiszállása a Gellérthegyen volt. Közben vízi úton sok ágyú, lőszer érkezik. Tekintettel a jobb takarmányozási lehetőségre, a lovasság zömét a Csepelszigetre telepítik. Pálffy János gr. altábornagy alatt a lovasság egy részét a Sárvíz mellékére vezényelték, részben biztosításul a székesfehérvári törökök ellen, másrészt pedig takarmányozási szemponttal. A Víziváros felé pedig Marsigli mérnök-ezredes vezetésével tovább épülnek a sáncok. 22-én már 50 méterre közelítve meg a falakat, azokkal pár