Hídfő - Új Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 851-854. - 1. évfolyam, 5-10. szám)
1982-07-01 / 5. szám
2. oldal ggen repülőjeggyel, teljes ellátással csalogatták a nyugaton élő — főleg — intellektuelleket és nagy dobra verték, ha pityipalkó vagy névtelenjános megjelent azon és úgy beszélt, mintha az egész magyar emigráció szócsöve lenne. Később — a hatvanas évek elején — népi tánccsoportokat küldtek nyugatra, majd egész színházi együttesek szerepeltetése révén iparkodtak eltüntetni a nyugati és a hazai magyarság felfogásbeli különbségét. Így kezdődött a magyar emigráció megdolgozása, ami ha csupán enynyiből állott volna, akkor rendben is lenne a dolog. Hazai marxistáink azonban nem szeretik a félmunkát, tehát egy lépéssel tovább mentek. Célba vették a magyar emigráció szellemi várait és szimpatizánsaik révén megkezdték azok bomlasztását. Finoman, ügyesen kezdtek munkához. Rég bevált magyar egyesületekben megjelent az új tag. Eleinte szerényen meghúzódott az összejöveteleken, majd később módosítási tervekkel állott elő. Azután addig módosított és javulta az új szabályokat, míg az egyesület kéthárom pártra szakadt, s az új tisztikarban már ott ültek a láthatatlan mozgatók emberei. Fő céljuk az emigrációban felnőtt magyar fiatalság megszerzése. Az új terv tehát a külföldi magyar ifjúság egyetlen és nagy végvárának, Burg Kastl-nak, az ő elveiknek megfelelő átállítása volt. Először nagylelkűen egy milliós Márkás segélyt ajánlottak fel, bizonyos kikötésekkel. Otthon kiképzett tanerők alkalmazása, hazai tankönyvek bevezetése, stb. Az iskola régi vezetősége visszautasította a “nagylelkű” ajánlatot, mire csavartak a srófon és embereik révén megkezdték a minden közintézménynél megtalálható apró hibákat elefánt nagyságúvá növelni. Körlevelek, apróbb tüntetések révén figyelmeztették a szülőket és a magyar nyilvánosságot az iskolában uralkodó “fasiszta” pedagógiára. Reakciósnak minősítették az ottan tanító papokat. Előszedték a rég bevált öreg lemezt és Horthy fasizmustól kezdve a hazai politikai szótár minden elavult frázisával rágalmazták az iskolát. A nagy zenebonának meg is lett az eredménye. Leváltották a régi vezetőséget, útisarut kötöttek azok lábára, akik évtizedeken át munkálkodtak azon, hogy az iskola valóban a magyar nemzeti gondolat fellegvára legyen. És ekkor megálltak. Sikerült egy lépéssel tovább menniük, de nem feszítették annyira a húrt, hogy az elpattanjon. Szomorú azonban, hogy az egyetlen Hídfő kivételével, az egész magyar emigráns sajtó hallgatott erről a támadásról, s csak most, évekkel az ügy lezárta után írja Tollas Tibor, a Nemzetőrben: “Köztudott, hogy Budapest éveken át minden módon, pénzzel, rágalmazással, bomlasztással próbálta a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium működését lehetetlenné tenni — sikertelenül...” Kissé késő a dolgok ilyszerű megítélése, ami ha annak idején történik talán másként alakultak volna az iskola körüli ügyek. De akkor, az iskoláért folytatott harcokban egyedül maradtunk... Hasonló dolgokat tapasztalunk akár az ausztráliai vagy amerikai magyar egyesületek vagy szervezetek körül. Minden belviszály, civódás szálai az ottani magyar követség szubverzív osztályához vezetnek. Canberrában a magyar követség egyik embere javaslatot terjesztett elő az ottani magyar egyesületben a magyar követséggel való együttműködés céljából. A vezetőség visszautasította a javaslatot, mire pár nap múlva ismeretlen kezek felgyújtották a szépen berendezett Magyar Házat és az porrá égett. A nagy magyar színésznő, Szörényi Éva lakásába betörtek és minden magyar vonatkozású írást, zászlót és egyéb hasonló dolgokat elvittek. Ékszerekhez, ezüsthöz hozzá sem nyúltak. A Los Angeles-i magyar újság szerkesztőjének lakásában ugyanez történt... * A kommunista országok vezetősége legjobban retteg a könyvtől, az írástól. Ő maga ezrével adja ki a “felvilágosító” könyvek és újságok tömegét, de hét géppisztollyal őrzi a határokat, nehogy nyugaton kiadott könyv vagy egyéb írás haza kerüljön. A határőrök sasszemei nem esőkabátot, Lewy nadrágot, hanem írást, könyveket keresnek a hazautazók bőröndjében, amit ha megtalálnak irgalmatlanul elkobozzák. A nagy garral megrendezett Anyanyelvi Konferenciák nyugati meghívottjai eddig fel sem merték vetni a kérdést, hogy a nagy megbékélés ellenére miért csak az otthon nyomott könyvek jöhetnek nyugatra és miért nem fordítva is? Élénk figyelemmel kísérik a szabad földön megjelenő sajtótermékeket. Rajta tartják szemüket és társutasaik segítségével próbálják meg azok elhallgattatását. Itt van például a Hídfő esete. Az újság nyomdásza bizonyos régi adósságok címén magának követelte a kiadói jogot és a főszerkesztői címet, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évtized alatt egyetlen sort nem írt a lapba. Megindultak a tárgyalások és egy szép napon megjelent Londonban egy Kunézy István nevű ember, aki mellesleg a Politikai Foglyok Szövetségének európai elnöke is. Felkereste a jogban tájékozatlan laptulajdonos asszonyt, akit megfenyegetett: vagy átadja a lapot, vagy elárverezte a londoni házát. A tárgyalások azóta sem értek véget, írásbeli szerződés nincs, de ennek ellenére a legutóbbi szám már Kunézy István nevét viseli — mint szerkesztőét. Különös véletlen, hogy pont ebben az időben jelent meg a müncheni nyomdairodában Kéry Ferenc “elvtárs”, a kölni magyar követség beosztottja, aki az öreg nyomdásszal és Kunézy Istvánnal beható eszmecserét folytatott. — Talán, ugyancsak véletlenül, az általuk nyomott első számban oldalas cikk jelent meg a Magyar Néphadsereg ny. ezredesének, Ölvedi Ignác tollából, amit újabb otthon élő vonalas újságírók cikkei követtek. Az emigráció bekerítése teljes erőből folyik. Ezért kell a maguk számára megszerezniük az idegenben született magyar fiatalságot, melynek tagjai már nem voltak aktív részesei azon időknek, amikor Rákosi Mátyásék akasztófái virágzottak a Duna—Tisza-közén. Ezért kell szétbomlasztaniuk a magyar egyesületeket és minden lehető eszközzel elnémítani azon írókat és újságírókat, akik tudják, hogy az otthoni kommunista rendszer csak módszereiben változott, de lényegében maradt az, ami a Rákosi időkben volt. A HÍDFŐ NEM PÁRTLAP A MI EGYETLEN PÁRTUNK MAGYARORSZÁG! 1982. július