Krónika, 1988 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
Jajczay János: Milyen nagyszerű példája a magyar ember tudomány iránti érdeklődésének a „golyókiseresztés”. Ez pedig történt 1784-ben, Kisasszonyhavának 22. napján. Az egész város lázba esett. De tartsunk rendet. Párizsban 1782-ben két papírgyáros testvér egy selyemzsák alá hulladékpapírból tüzet gyújtott és a gömbszerű alkotmány csodák csodájára húsz méterre felemelkedett a levegőbe. 1873. november havában a Mongolfieri-fivérek már fel is szálltak. 1785-ben valami Blanchard nevű francia és egy angol két óra alatt a Csatornát repüli át. A Mongolfier-testvérek, az új Icarusok híre eljutott Magyarországra is. Az egyik ismertetés így jellemzi őket: „Testi alkotásra nézve nagy erejűek, hidegvérűek.” A földtől való szabadulás, a levegőbe emelkedés örök emberi vágyódás. A repülés mindig, mindenki számára izgalmas volt és lesz. A párizsi hírekre nálunk is megkezdődik a kísérletezés. Az „Universitas professzora”, egy Nyemetz nevű fizikus, állami segítséggel próbálkozik, azonban sehogysem tudja a „léggolyót” elkészíteni s legfőképpen nem tudta a „légellenes anyagot” megtalálni, amelyet azután a „vékonyított léggel” lehetett volna megtölteni. Kétszer is akart léggömböt felbocsátani, de kudarcot vallott. Elkedvetlenedett. Az egyik piarista történész, aki csak úgy mellékesen foglalkozott fizikával, szintén nekikezd a kísérletezésnek, minden támogatás nélkül, a maga pénzén. Fáradozását siker koronázza. Szabiik páter a piaristák igazi fajtájából való; bár renitens ember hírében áll, II. József császár rendelkezéseit nem foganatosította, a kalapos király iskolai rendészetére fittyet hányt. A piaristák akkori pesti háza — a városháza legközvetlenebb közelében — a legjelentősebb, legnagyobb. Bájos tornya, kör alakú, domborműdíszes sarokerkélyei az öregek emlékében még ma is élnek. A léggömberesztés, ez az „extraordinárius” bemutató a rendház udvarán játszódott le, amely a Duna felé terült el. Lehetőleg mindenki a kertben és az épület közelében helyezkedett el, hogy jól láthassa a csodát. Előkelőségek, ékes hajadonok, a város bírája, polgármestere, kapitánya, választott polgárai, no meg a tudós páterek az ablakokban ültek. A népre pandúrok figyelnek. Irhász, cserző varga, aranyverő, púderes kabátú fodrász, parókakészítő, pipafaragó, nyerges, serfőző, ágyúöntő, sarkanytyúkészítő, kardcsiszár, mind itt lökdösi egymást és várja az „istenkísértést”. Izgatott a pórnép éppen úgy, mint az „Oferische Mercur”, vagy a „Magyar Hírmondó” riportere, akik majd vagy két hét múlva közölnek értesítést a fontos eseményről. A tömeg izgatott. Azt hiszik, olyan kudarcba fullad az eset, mint Nyemetz professzor kísérlete. Szaleik azonban szerencsésebb és ezt a „Magyar Hírmondó” 1784-ben így örökíti meg: „Az elmúlt kisasszony havának 22-dikén estvéli 7 órakor botsátá fel T. Szabiik István úr Piarista, és a Természeti tudományok tanítója Pesten, egy Ökörhólyagokból készült, veres festékkel megszifrázott, és gyantával békentt repülőgolyóbist. Ennek egyik oldalára fel vala jegyezve, hogy ha ki megtalálná, vinné vissza Pestre egy bizonyos helyre. Alól függettek róla négy aranyos-orojtok és egy kis Hajótska. Hossza 26, széle 24 ujjnyi (tzol) volt. Fért bele 8177 kubikujjnyi gyulladó levegő, melynek készítésére másfél font gálitz-olaj kivántatott egy font vasporral együtt.” A cikkecskéből még azt is megtudjuk, hogy kétórai munkával telt meg a gömb és 1773 árpaszemet nyomott. „Napkelet felé emelkedett sok nézők nagy taplalási közt, mindeneknek szemek erüli, láthatatlan magasságba elméne.” De különösképp a kezdetleges beszámoló befejezése melegíti meg szívünket: Szalik megmutatta, hogy „valamint a Frantzia és más idegeny Nemzetek közt lehetséges, a Magyar közt nem lehetetlen”. A léggömb elszállt. Eltűnt a szemek elől. Dagadt a pesti polgárok melle: „íme, mikép tudjuk a külső Az első pesti léghajó Postaléghajó terve. Megjelent a „Honi Kalendárium”-ban, 1838-ban. 24 KRÓNIKA