Nemzeti Újság, 1987 (4. évfolyam, 1-22. szám)
1987-03-15 / 4. szám
„Magyarország nem volt, hanem lesz!” $1:00 x Vol. 4, No. 4 Megjelenik havonta kétszer NEMZETI ÚJSÁG Registered by Australia Post — Publication No VBF6573 1987. március 15. Közösség és Régi krónikáink egybehangzó vallomása szerint a magyarság ősidőktől fogva mint közösség intézte dolgait, választott vezérek és bírák alatt. A nemzet fontos ügyeiben mindig a közösség döntött, háború és béke kérdésében egyaránt. Ebben a közösségben mindenki szabad volt: minden magyar férfi szabad harcos, minden magyar nő szabad asszony, ősi szokásjogban jól körülbástyázott jogokkal. Ezért írta még Etelközben lakozó őseinkről Bölcs Leó görög császár, hogy “szabad ez a nép”. A magyarság szabadságán mindig a közösség őrködött, nemcsak a nemzet szabadságán, de az egyénekén is. Hosszú, több évezredes történelmünkben a nemzeti szabadságot sosem lehetett elválasztani az egyéni szabadságjogoktól, így volt ez akkor is, mikor a nyugati életforma felvétele után megszűnt a régi törzsi szabadság és a jobbágyság kialakulásával szakadék támadt magyar és magyar között. A magyarság, melynek emlékezetéből a régi, teljesebb szabadság sosem veszett ki egészen, mindig tusakodott ez ellen a nyugati kényszerzubbony ellen: nagy királyaink tömegesen emelték a nemesség soraiba jobbágyainkat, sokszor egész falvakat nemesítve meg, és a nemesség a velünk hasonló hagyományokkal bíró lengyeleken kívül sehol Európában nem volt olyan széleskörű réteg, mint Magyarországon. Ezért volt az, hogy nálunk a jobbágyság egyenjogúsításához nem volt szükség forradalomra, mert azt a magyar nemesség széles körei maguk követelték. Az 1848-as reformmozgalom vezérei egytől egyig nemesek voltak - az volt még Petőfi Sándor is. Ebben is a szabad magyar közösség nyilvánította ki akaratát, és mikor 1848. március 15.-én egy akarattal kimondták a jobbágyság felszabadítását és a törvény előtti egyenlőséget, az ősi magyar szabadságot állították vissza. Ez a szabad magyar közösség száll most vissza gondolatban 1848. március 15. dicsőséges, léleküdítő példájához, hogy erőt merítsen belőle a nemzetünkre szakadt nagy sötétségben. Ma, mikor nemzetünk szabadsága elveszett és egyéni szabadságunkat is csak idegen földön találhatjuk meg, saját hazánkban nem, különösen szükségünk van a magyar múlt nagy erőforrásaira. A magyar sosem volt gyáva szolganép, szabadságáért mindig hajlandó volt bátran harcolni és azért életét áldozni is. Ezt tették a 48-as hősök is, szembeszállva Európa két legnagyobb hatalmával, a Habsburg-birodalommal és a cári Oroszországgal. És ezt a harcot mint közösség vívták meg: hadbaszállt a nemzet apraja-nagyja és a javakorbeli férfiak mellett ott harcoltak és ontották vérüket az őszszakállú nagyapók és a kisdobosnak beállt unokák is. Ma is ez a harcos magyar közösség néz szembe az elnyomókkal és emlékezik. Mindnyájan egy nagymúltú, szabad nemzet fiai vagyunk, szabad féfiak és szabad asszonyok utódai. Testünket, anyagi javainkat bilincsbe verhette a zsarnokság, de lélekben ma is mind szabadok vagyunk. Ez a lelki szabadság nagy méltóság, de egyben szent kötelesség is: úgy kell forgatnunk magunkat, úgy kell küzdenünk, hogy Isten segítségével nemzetünk is szabad legyen. Ezért ne gondolja senki magáról, hogy tettei nem számítanak, hogy ő már jelentéktelen, amint a múltban szabad magyar harcosok közössége alkotta nemzetünket, úgy ma is a lélekben szabad egyéneken, az ő helytállásukon múlik, hogy megmarad vagy végleg elbukik nemzetünk. Régente, mikor a haza veszélyben volt, őseink véres kardot hordtak körül, hogy harcba hívják az egész nemzetet. Kard helyett most az írott szót küldjük világgá, hogy felrázza a szunnyadókat és életet öntsön azokba, akik még őrzik a tüzeket. Soha még ilyen szükség nem volt minden magyar összefogására, hogy kiemelkedjünk a szégyenteljes szolgaságból és saját hazánkban újra szabad közösség lehessünk. A nemzet sorsáért minden magyar felelős. Nemcsak vezérekre van szükség, de közkatonákra is. A nemzet szabadságát csak maga a nemzet állíthatja vissza. Dr. V. Endrey Antal