Nemzeti Újság, 1988 (5. évfolyam, 1-33. szám)

1988-08-22 / 24. szám

1988. augusztus 22. NEMZETI ÚJSÁG sincs igazság, hogy egynek ennyi szépség jusson. Hirtelen átcsapott más vonalra. - Mondd csak, ki a fene akar tőlem interjút? Egy rühös kutyától, mint én... Eb­be tettem a táviratot. - A Prágai Magyar Hírlap... Elmondtam neki, hogy mi felvidékiek másként látjuk a dolgokat, mint az otthoniak, a mi távlatunk tisztább és tágasabb. Hallgatott, hallgatott, aztán egyszerre felugrott: - Gyere a szobámba! Bementünk, leültünk az ablakhoz, szem­ben egymással, papír volt előttem és ceruza. A papíron előre elkészített kérdések. Hunyorgó szeméhez tartotta, úgy olvasta, és az arca egyre derült. Kényes kérdések voltak, amelyekre csak őszintén lehetett válaszolni, vagy sehogysem. Egy derékbe tört nagy-nagy művészi pálya kínos titkait kutatták ezek a kérdések. Amikor a végére ért, újra komoly lett az arca. - Gyere el holnap megint, akkorra meglesz az interjú. Felállt, megkerülte az asztalt, hozzám lépett és megcsókolta az arcomat. Utána megfenyegetett. - De egy szót se merj változtatni rajta, se te, sem a prágaiak. Másnap újra náluk voltam, az interjú már készen várt. Zsazsa az ő egyenetes, szép betűivel, vagy nyolc oldalt írt tele. Olvasatlanul akartam zsebre tenni. Rámkiáltott: - Nem! Olvasd el itt előttem. Elolvastam, lassan, figyelmesen. Egy nagy, igen nagy lélek védekezése volt a törpék és rövidlátók támadásaival szemben. Amikor a végére értem, közelebb kerültem az ő páratlan sikere titkához. Ahhoz, hogy egy színésznő szépség nélkül, hang nélkül érjen el oda, ahova ő elért. A lelke volt nagy, amely nagy egyéniséget formált belőle. Amíg olvastam, éreztem, hogy a szemét rajtam tartja. Letettem a papirost az asztalra. - Na? - kérdezte komoran. - Esküszöm, hogy ez szóról-szóra így fog megjelenni. Vagy sehogysem. És most én álltam fel, én kerültem meg az asztalt és én csókoltam meg az arcát. Mind a kettő­. A Prágai Magyar Hírlapot Pestről kapott pénzen nyomtatták Prágában. Becsületére legyen mondva Durányi Lacinak, a főszerkesztőnek, hogy egyetlen betű változtatása nélkül hozta le az interjúmat. A pesti lapok csak részleteket mertek átvenni belőle, de így is megindult Fedák Sári rehabilitálási folyamata. Én csak eszköze voltam a sorsnak, más részem nem volt benne, mert minden betűjét Sári írta. Mécs László: Tertullianus éneke A mélyből kezdje, ki magasba készül. Poklot járt meg minden megfeszített. Ki porba hullt, mert mindent elveszített. Rabszolgasorsát állja meg vitézül. A mélyből kezdje, ki magasba készül. Vizek, vulkántüzek, mélyben feszülnek, így nő a tenger csúcsa hegytalajnak. Minden vetés sötétbe, sárból sarjad. Ősztől készül az aratás ünnep. Vizek, vulkántüzek mélyben feszülnek. Testvér, tudom, nagy templom dől itt romba. Az Istened keresztre feszítették. Lopd el magadnak szent, felnégyelt testét: Lelked legmélyén ott a katakomba, Ott rejtsd el, bár a templomod dőlt romba. Ha Cézárt látod diadalszekéren, Teli torokkal ordítsd a vivátot, A te vivátod úgyis mindig átok! A te jövőd csírázik már a mélyben, Míg Cézárt látod diadalszekéren. Nappal tömjént gyújts pogány isteneknek, Légy katona, rabszolga, hivatalnok. Egyszer megúnják majd az életmalmok A bánat-őrlést, míg mások nevetnek. Nappal tömjént gyújts pogány isteneknek. Katakombákba menj le éjszakára! A holtak várnak, kik közt nincs hamis szent, Igézd, éleszd, imádd az igaz Istent. Erőcet rejt a szenvedésnek vára! Katakombádba menj le éjszakára. Fölpattant nagy szemétő a halottnak Egyszer ragyogni kezd a katakomba. Cézár befullad a trágár vigalomba S új zsoltárok, új dómok tornyosodnak Fölpattant nagy szemétől a halottnak... Tollas Tibor: Bújj bújj zöld ág... Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyílj ki néma kövek között virágénekekbe, nyílj ki kertünk tenyerében új tavaszt hirdetve. 9. oldal

Next