Tárogató, 1990 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1990-11-01 / 11. szám

HÚSEVŐ VIRÁGOK Csapody Pista volt, aki oly szépen tudott szólani a húsevő virágokról, mint mi egy-egy halottról. Talán mert messze trópusok őrizték furcsa gusztusok s magunkról vallottunk bennük, a habzó vágyról mindenütt, így tajtékzanak csillagok szavaimban, mint vér, habos, fröcsköl a testi seb nyomán fájdalmainkat tompítván. Ó régi szavak, virágok, kelyheteikbe zárjatok s ha hajnal nyitna újra fel, már ne maradjon semmi jel. így kell beszélni minekünk, kik lassan pusztulni megyünk: a színeket és illatot többnek vélni mint látszatot. Tudni, hogy minden gyász megött egy ősi, szép virág mereng s a tudat, zárt ajkak mögül, lélekké ekép lényegül. 1965 C S A R A B A dunántúli fenyvesekben épp most virágzik a csarab. Haliga, a hangák énekelnek, lilavirágú hangulat. Vörösesbarna száraikra ráborulnak a levelek, kóbor csavargó, újra itt vagy, add meg magad, mást nem lehet. 1979 AKÁCOS Felverte a csalán ezt a szép akácost, de azért még erdő. Megvert a Nagyisten, amikor megáldott, te, kínokkal termő. Termő országban énekes madárnép, öncsőröddel tépnek. Üres hüvely a táska, magtalan a méh, öröme kipergett. Messze elkerüli talán még a fény is nitrogén-világod, kérjed meg a bodzát, fekete a vér is, írja meg, mit látott. Felverte a csalán ezt a szép akácost, de azért még erdő, és bárha titokban, mégis csak virágzott, száll az illatfelhő. 1971 KÉSEI TEMETÉS A csillagok mint gyászolók egy bányásztemetésen s a vén halottaskocsi hold a pillanatnyi résben. Az eszmélet csak kupac föld, a hiány ellenpárja, kötélen végzi mind, aki a lét tárnáit járja. Fáklyaként lobog vak fenyő, lesz aki magot ültet? Tollászkodik egy szürke kő, Sopronban nincs ma ünnep. Valahol szól egy klopacska, ki elhagyott se hagyd el és vonul, vonul a szívemben egy csillag-szalamander. 1974 27

Next