Tárogató, 1991 (18. évfolyam, 1-8. szám
1991-04-01 / 4. szám
Kisfalussy Bálint van himilSZOMB AN NEVEM, személyi számom is már, két gyermekem, törődő feleség, korom, múltam, göncöm van mi melegít, szolgálati évem huszonnyolc, bútorba ölt munkabérem, spórolt reményem, megtorolt álmom, elfuserált többrevalóságom, túlbecsült félsikerem, fizetett bukásom számolatlan. VAN EGY ELHAGYOTT HAZÁM, s egy jövendő, egy választott, egy talán lesz hazám., NÉHA ÁLMODOM ideiglenes ágyban helyet e Földön, kezet kezembe, kezet kezekbe, barátot, jóízű játszhatást, kipirult arcokat, hófehér falat meszelt tornácon, újszülött borjút, gólyafészket, kéményt, szekérdöcögést, ezernyi fecskét, mosolygó parazsat dobkályhában, taligakereket, nyugalmat, anyám asztalára lágykenyeret sokat, eleget, apámnak háború-végez szerencsést, bátyámnak gyógyszert, bizakodást. VAN GONDOLATOM, élek! Néha örömöm, égszínkék! S VAN HIMNUSZOM, olyan, mint senki másnak! Jogom is hozzá! Jussom, mert megharcoltuk, kivártuk egymást! Beletelepült gyermekkoromba, belételepült gyermekkorom akácillatú tavaszaim, árvízzé fortyanó patakok, szikkadt árpaföldek. Dallamát létemből csikarta ki az arra hivatott, soraihoz sorsom adta az értelmet. Hozzá szegődtem hűségre, hozzám szegődött gyámolításomra. Apám van benne, kit életre ítélt a korán jött fogság, anyám döbbenete lerogyott tavaszkor, ha szárbaszökkenő étkünk, kuporgatott bizakodásunk megcsúfolta a fagyhalál. VAN HIMNUSZOM itt bennem legbelül. S vessen meg érte a divat, hatalom, kufárok, nyeglék, mindenmindegyek, én ezt a himnuszt megtartom magamnak! Önző leszek és nem cserélem el! Nem adom! DE MAJD, HA egyszer magyarok, menekültek, távolbaszakadtak, világcsavargók, mind, kikké szétűzött bennünket akárki, mind, kik Istent, kenyeret, hitet, megmaradást egyazon nyelven jelölünk és értünk, összesereglünk, hogy végre örüljünk egymásnak s ne csak irigykedjünk, én dédelgetett, gyűlöleten átcsempészett patyolat-himnuszomat szétosztom köztetek, hátha egyszer, bár egyetlenegyszer meghalljátok hogy sír, rajong, bizakodik, örül benne az én életem is. VAN HIMNUSZOM, olyan, mint senki másnak, itt bennem van, itt bennem legbelül. Éltet, megtart és közétek sorol. VAN SORSOM VELE, mint minden magyarnak: küzdés, teremtés, bukdácsoló remény, hit, álmodás, merészség-buktatók. VAN HIMNUSZOM, olyan, mint senki másnak, itt bennem van, itt bennnem legbelül!... így kezdődik: „ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART...” Budapest, 1989. január 21-én. □ HITEL LASZLOFFY ALADÁR: Járó harangok Vajon kiért harangoznak? Egyet hoznak? százat hoznak? Bólogatnak és temetnek. Panaszolnak az egeknek. Jön a menet, megy a menet, anyát, apát, testvért temet. A harangok ittmaradnak, mélabúsan bólogatnak. Ennyi a harangok dolga: zengve, helyben bandukolva járnak ezer éve velünk, ők is élnek, mi se élünk. Indulatunk hangosabban zokoghat fel a harangban, s távolodó harangszóra messzebb szól a csendes óra. Odabenn a láthatatlan lét dobog fel a harangban, íves tornyokig emelve benne szól a lélek lelke. Dongó-fehér hang-galambban milliom imahang-darab van, együtt rajzanak és szállnak tornyára a magasságnak. Első szó, utolsó kenet, érkezik a harangmenet, térdig hóban és virágban nyomunk marad a világban. Valakiért harangoznak. Egyet hoznak, százat hoznak, járnak ezer éve velünk, mégis, mégis, mégis élünk. ÉLET ÉS IRODALOM 31